Délmagyarország, 1949. november (6. évfolyam, 254-277. szám)
1949-11-26 / 274. szám
2 Szombat. 1949 november 20. £fuií cuz ul A Munkában a .DUNA" kotróhajó Nagy hajólest a Tisza közepén. Valamikor ezcn a helyen a vasuli liid pillére állolt. Sima vizlükör, mely alatt azonban nemrégen még veszélyes csapda leselkeilelt a hajókra: az clpuszlilott liid pillérei. Látszatra azt hihelné a szakavatattan szem, hogy könnyű ezekcl a veszélyes kőtömböket onnan eítávo'ilani, egyszerűen szétlöki': és ké z. Vedig nem ilyen egyszerű a lcyrdés. Az »U)pesti darunak már beletört a bicskája. Nem birt a töigyfacölöpökkel körü'pi.ölázoít kötömbölkkcl. A, ..DUNA'-NAK SIKERÜL Ekkor a lápéi Kohótefep vállalkozol erre a eidaüra. s mint a • Duna* ko'.rőliajó munkája bironybja, nem is si'^rlerc;nil. A leolró z.ukezet szélrpmbolia a körüli ölöpözlt pillért s sikerrel folyik a kövek kiemelése a mederből. Hamarosan megnyílik az ut a li ajók számára ezen a szakaszon is. önkénytelenül is nézi egy pillanatig az ember a munkál, mtetöt közelim:' ne. Sokan vanna k még hasonlóképpen, akik pihen ésből is e'nézcgetik a kot. róhajó munkáját. Hatalmas csö'römrvölíssel sülyfyed, emel' e'ik a kolrószerkezet, hordják fei a fenékről a vödrök a nagy kőtömböket. Most egy hatalmas példányra akadlak. Lehel vagy másíé-imé'-.és, ha nem több. Megá'la vödrök feIvonószerkezete, előkerül a csteaberrrdezés, lassan csónakbaemelik! «a haialmas kődarabot s az máris kikötött a par'.on. Ez se fog kárt* tenni többé a vizijármüvekben. ... EMBERÉLETEK IS! Közelről még izgalmasabb a kolrók mestersége. Fülsiketítő dübörgés, a felvonószerkezei psikordulása, a felszini okozott kövek robaja: ezt kell előbb a fülnek megszokni, csak aztán kezdődhet a beszélgetés Puklils József gépésszé'. — Annak tudalában végezzük munkánkat, — mondja, — hogy fonlos a viziközlckedés szempontjából cnnek a szakasznak) a veszélyte'enné télele. Sók százezrek fordutliainak meg azon, iiogy mi itt jót' végezzük-e munkánkat. Esetleg még eníberélelck is.,. TAKARÉKOSSÁG Hogy Pulfits József válóban, átérzi munkája jelentőségét, mi sem bizonvilja jobban, mint az a felaján'ás, melynek érlelmébrn 23 százalékkal csökkenti a szénfogyaszlást, anélkül, hogy ez a munka rovására menne. A Ujabb íenyészmarhafelvésérlésoWat rendez a Tenyészál!atér?ékes?iő NY Nagyszöged és a környékbeli megyék terűié'én a szegedi Teti .'- záüatérlékesllő Nemzeti Vál'a'al lenyé zmarha fölvásárlásokat bonyo'itolt le. A fölvásárolt tenyészmárhákat több termclőcsonorlban helyezték el. Közei ezer darab szarvOismarbával gazdagodlak ezáltal a megyék tcrmelőcsoporljai. ' Most az Országos TenyéSzlállairorgalmi Központ elhatározta, hogy Csanád és Hársbodrog megyéinn ismételten m gr n lezlk a vásárt, mivel kevésnek bizonyult a régebben fölvásárolt szarvasmarhaállotmány. Hétévesnél fiatalabb törzskönyvezett, vagy erre alkalmas hasas szarvasmarhákat és fiatál apaállatot at vásárolnak meg. Ezenkívül nagyban vásárolnak I még G-lól 18 hónapos korig fajtiszta üszőborjakat is. Ezeket a vásárokat Csanád megyében december 9-én és 10-én, Bácsbodrog megyében pedig december G-án és 7-én rendezik meg. Kéri a Nemzeli Vállalat a szegedkörnyéki dolgozó parasztokat is, h ogy a vásárokra minél nagyobb mennyiségben hajtsák fel eladásra szánt állataikat. kimutatások bizonyítják, hogy Puklits József nemcsak megtette felajánlását, hanem már annak a szellemében is dolgozik. Sőt tul ís teljesítette felajánlását: már 30 százalékkal kevesebb szenet fogyasztanak a gépek. KITŰZÖTT IDÖ ELŐTT Rárz János elvtárs a munka irányitója. <3 a kolrómester. ö felel 2* ériékes felszerelésekért, a munka menetéért, a munkások testi épségéért: egyszóval ő áll a kolróhajó parancsnoki hídján. Szorosan együttdolgoznak Papdi elvtárssal, aki a munkálatok hajózási részét irányilja. — Nagyon büszkék vagyunk arra — mondják, — hogy sikerrel végezzük azt, amivel az •Újpest* daru nem tudott megbirkózni. Sztálin elvtárs születésnapjára felajánlottuk, hogy a munkálatokat a kitűzött idő előtt be fogjuk fejezni és a legjobb ulon vagyunk, hogy ezt a felajánlást teljesítsük is. Napra nem tudjuk az időt mcctnlondani, de az bizonyos, hogy a munka nehezén már t»u vágjunk és a közlekedést veszélyeztető két pillér hamarosan a múlttá lesz! Ez áz akarat halja át a kótróhajó mindi a 24 faumkását. Mintha még a csigák is gyorsabban forognának, fürgébben a csónakok, nagyobbat tudnának emelni a láncok, a ko'rókanaíak. A romok eltűnnek, épül az ut a Tiszán. Harmkc erv tfiiót kap a Dd?sa termeledopor! I A szegedi Dózsa György termclőcsoport tagjai már hetek óta szorgalmas munkával készítették a jászlakat, takarítottál: az istállókat, hogy még novemlier hónap folyamán megkezdhessék a szerződéses marhahizlalást. Uj, nagy takarmánypácoló és füllesztö helyiséget építettek. A javítási és épitési munkálatokat csütörtökön fejezték ba s a jövő héten kedden már meg is érkezik a csoport részére 34 tinó. A szükséges takarmányt már be is szerezték a csoport tagjai. A termelőosoportnak igén jól jövedelmez a május hónapban kapott tenyészkocatörzs is. Eddig már több mint 83 szaporulat volt s ez év folyamán megközelíti a csoport 'malacállománya a százat. Szakszervezeti hírek Famunkát Szakszervezet értesíti tagjait, hogy alapfokú szemináriumot és 12 hetes szakmai továbbképző szemináriumot indít. Jelentkezés a műhelybizalmikon keresztül, valamint szombaton a péntzárórák alatt a szakszervezetben. ÜÍAV nyugdíjasok november 26-án, szombaton délután fél 3 órakor taggyűlést tartanak a szakszervezeti székházban (Kálvária-u. 10). Pontos megjelenést kérünk. Házfelügyelők szakszervezete november 28-án délután 5 órakor taggyűlést tart, a tagság megjelenése kőtelező. OPTIKAI FIKOMMECHamXM ÉS FOIOHHEXET ÉRTÉKESÍTŐ NV MOST MEGHYILT FIÚKÜZLETE Sze°ed, Kárász-u. 14 Az 011 szemüveovénye'x beváltó helye Fotóanyagok bő véuszlékban MI TÖRTÉNT ÉS Hl TÖRTÉNIK! NAPIREND SZOMBAT. NOVEMBER 26. A HŐMÉRSÉKLET ALIG VÁLTOZIK Mérsékelt délnyugati, nyugati szél, felhős, párás idő. Több* felé újabb eső. A hőmérséklet alig változik. Belváros Mozi fél 6 és 8 órakor: Ének a viharban. Korzó Mozi fél 6 és 8 órakor: Farkasverem. Széchenyi Mozi Jél 6 és 8 órakor: Csibészek. A Magyar Szovjet Társaság mozija pénteken a Petróczkl iskolában játsza a „Támadás 6.25-kor" világ ifjúsága, Gurx népi táncok és Sertéstenyésztés című dokumentfilmeket. SZOLGÁLATOS GYÓGYSZERTÁRAK: Barcsay Károly, Tisza Lajos-körűt 32; Bulcsú Barna. Káivára-tér 7; Dr. Löbi örök. Kenéz E.. Kiebelsberg-tér 4; Selmeczy Béla, Somogyitelep IX. 489. SZÍNHÁZ Szombat, november 26.: Boszorkányok. „Katona" bérlet. Vasárnap, november 27.: Déhitám. Boszorkányok. „Bérletszünet. Vasárnap, november 27.: Este. Boszorkányok. Bérletszünet. Hétfő, november 28.: Boszorkányok. „Moüero" bérlet* flz esti előadások kezdete fél 8 órakor, fl délutáni előadások kezdete 3 órakor. fl MUZEUM ngitva vasár- és ünnepnapokon 9 órától 13 óráig hétköznapokon 9 órától 14 óráig. fl SOMOGYI KÖNYVTÁR nyhva köznapokon 9-löl 18 óráig AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR reggel 8 órától este I óráig van ngitva hétköznapokon. Köngvkölcsönzés d. e. 8-tól 1 óráig. — ELŐADÁS AZ ALKOT. MANYRöL. Vadas György központi kiküldött tart előadást héifőn, 28-án 5 órakor az Ügyvédi Kamarában az alkotmányról, mint alaptörvényünkről. — A Bolyai János Matematikai Társulat ma, szombaton délután 6 órakor az egyetemi Bolyai Intézet (Táncsics Mihály-u. 2. II. em.) I. számú tantermeben tartja előadóülését. Szép Jenő: Faktorizálható csoportokról tart előadást. Minden érdeklődőt szívesen lát a Társulat vezetősége. _ ÖTTÖMÖSÖN a közeli napokban kezdődik a kéthetes mezőgazdasági szaktanfolyam. Eddig már igen nagy számmal jelentkeztek az öttömösi dolgozó parasztok az előadások hallgatására. — SZEGED SZOCIÁLIS felügyelősége a Petőfi-telepi napköziotthonoi központi konyha téli élelmiszerszükségletének beszerzésére az elmúlt napokban 15 ezer forintot utalt ki. Ebből a pénzből bőségesen el tudják látni kitűnő élelmiszerekkel a napközi otthonban és a konyhán étkező szegedi gyermekeket és dolgozókat — SZABOTÁLTA az őszi vetést Tüske , Márton tataházi kulák 1126 négyszögöl földet a felszólítás ellenére sem vetett be. Ezért a szegedi felsőbíróság kétbónapi fogházra ítélte. _ A FÖLDMÜVF.LÉSÜGYl minisztérium elrendelte, hogy e hónap 30-ig minden termelő* csoport és állami gazdaság ügyvezetősége s a falvak valamennyi dolgozó parasztja jelentse be as ősz folyamán bevetett búza, rozs és egyéb őszi kalászos területét, hogy összesíteni tudják az ország összes őszi vetésterületeit. x A KIOSZ ÉNEKKAR reggelig tartó, tánccal egybekötött műsoros estje szombaton 7 órakor a volt ipartestületi székház nagytermében lesz. „ A SZEGEDI párhuzamsa I jelzésű ruzsajárási'anvakönyvl hivatal vezetésével Négyökrü János s. fogalmazót és az E. jelzésű szatymazi anyakönyvi hivatal vezetésével pedig dr Papp Zoltán jegyzőt btzta meg a város tanácsa A megbízás alapján nevezettek a születési és halotti anyakönyvek vezetésén kivül a házasságkötéseknél polgári tisztviselői minőségben való közreműködésre és a házassági anya-, könyv vezetésére is jogosultak. — PODNA1 JÁNOS jzorw»»! kulák közellátás érdekeit vészélyeztető bűncselekményét tárgyaié ta pénteken délelőtt a szegéi felsőbíróság. Podani János at 1947—48-as gazdasági évben nagy százalékban elszabotálta n terménybeszolgáltatási köteles zettségét. Kéthavi fogházra ét 1000 forint pénzbüntetésre itéU ték. MlNSz-HlREK Felhívjuk alapszervezeti titkárok, oktatásvezető, propaganda, falujáró felelősök figyelmét, hogy részükre szombaton délután 6 órakor értekezletet tartunk. Felhívjuk az ifinapi előadóink figyelmét, hogy részükre ma fél 6 órakor előadói értekezletet tartunk. Felhívjuk a SZIT-szeminárium vezetőink figyelmét, hogy részükvasárnap reggel 8 órakor értekezletet tartunk. Felhívjuk a Marxista—Leninista-kör hallgatóinak a figyelmét, hogy részükre vasárnap délelőtt 10 órakor a MINSZközpontban értekezletet tartunk. Értesítjük az alapszervezeti kádereseink figyelmét, hogy a hétfői értekezlet részükre elmarad. Felhívjuk alapszervezetünk kultúr- és sportvezetőink figyelmét, hogy hétfőn délután 6 órakor részükre értekezletet tartunk. Kérjük a nevezett reszortvas zető elvtársakat a feltétlen poatos megjelenésre, * MNDS« HÍREK 'A móravárosi csoport szombaton este 7 órai kezdettel misoros estet rendez a móravárosi kultúrházban, A gázgyári csoport szombatoa este 7 órai kezdettel műsoros estet rendez a Tisza Lajos-körű 79. szám alatti kultúrházba©. Belépődíj nincs. Az MNDSZ felsővárosi ct*» I portja vasárnap műsoros otthoaavalási ünnepséget rendez.