Délmagyarország, 1949. november (6. évfolyam, 254-277. szám)

1949-11-25 / 273. szám

Péntsk 1949 covember 23. A ROMOKBÖL ÚJJÁÉPÜLT <t szcg-cdi g-ytt••tne-UUlinika Pártnak a modern kórházat. Ka­sza Mihály és Badarik István, a két kőműves brigádvezető kez­dettől fogva Itt dolgozik. EZÉV MARCIUSfl. Akkor kezdték meg a kiégett, csupa rom szegedi gyermekklinika újjáépí­tését. A Párt lehetővé tette, hogy eltűnjenek az üszkös falak és megteremtődjék a réginél sokkal szebb épület. ... Hónapokon át dolgoztak « kőmüvesbrigádok. Versenyben rakták a falat. Felépült az első, majd a második emelet. Küzdöt­tek a visszásságok ellen, gépesí­tettek és egyre gyorsult az épí­tés üteme. A kőmüvesbrigádok 120, majd 140 százalékra teljesí­tették az előirányzatokat és a Párt Irányításával röviddel ez­előtt a piros cserepek ls felke­rültek a szép épületre. fl GYERMEKKLINIKA mel­léképületében már fiuk és lányok nyernek gyógyulást a nagyabla­kos kórtermekben. A főépü'eten , , , .. _ . . . ­pedig már az utolsó simításokat "kásnál követtük a szovjet kö­végzikt, fl hófehér csempéket rak- j művesek módszerét... Most tobb ják. padlónak és festcnek.l Amott egy brigád a viz- és gáz­vezetéket szereli — és a gyer­mekklinikát hamarosan átadják rendeltetésének. flkik itt dolgoznak, büszkék «z épületre és sokszor elmondják, hogy öröm volt itt a munka, na­igtjon igyekeztek és köszönik a és jobb munkát vállaltunk Sztá­lin elvtárs szülelésnapjára. Már teljesítettük a vállalásunkat, igy is kifejezzük hálánkat, szerele­iVaey lendülettel folyik a szegedi községekben a „Szabad Föld" kampány JtisiM •» r í-JIL'J J- ti — Bizony, azért épült fel olyan gyorsan az épület — mondják—, mert velünk volt a Párt és a fal­tünket a mi jótevőnknek. Az udvaron asszony halad át, karján a gyermeke. Ott pedig a kőmüvesbrigéd dolgozik, — a hazáért, családért, jövőért. ÉNEK A VIHARBAN A lengyel filmgyártás legújabb alkotása Varsó né­pének fasiszta elnyomóik el­len tanúsított hősies ellenál­lását mutatja be. A hatalmas Útvasákfook, a Ha^usxfaedi UazsétyMzH Olvasóköröket szervez a sze­gedi Népművelésügyi Központ • falvakban és községekben. — Ezeknek az olvasóköröknek cél­ja, megismertetni a dolgozó pa­rasztságot a szovjet és magyar írók legjobbjainak műveivel. Az olvasókörök december 3-án Sző­regicn és Alsóközponton már meg is kezdik működésüket. Ezörcgen Lengyel Balázs sze­gedi író, Petőfi forradalmi ver­teiről tart előadást, ugyanak­kor hetven Petőfi kötetet oszta­nak ki a dolgozó parasztság kö­zött. Ugyancsak december 3-án Alsóközponton Kardos László elvtárs tart könyvismertető elő­adást, Solohov; „Üj barázdát szánt az eke" című kényvéről. Az előadás után itt ij kilencven könyvet osztanak ki, hogy mi­nél szélesebb körben megismer­jék a könyvet. Január elején megbeszélést tartanak és közö­sen kiértékelik a könyveket. Vosárnap modern szovjefmintáju müirágyázó gépet mutatnak be Dorozsmán Vasárnap délelőtt a dorozs­mai gépállomás dolgozói Szeged kornyékén eddig egyáltalán nem Ismert, szovjet mintájú, modern B;ü trágyaszóró-gépet mutálnák be » község piacterén. Ezt az uj gépet szovjet mér­nökök tervezése alapjai a »Küh­ne Mezőgazdasági Gépgyár® dol­gozói készítették. Munka köz­ben, mintegy három és félméter e?í':s sikon, láncra szerelt for­gókések segítségével arányosan szórja el a műtrágyát. Ha a hosszúságú gép vontaiás köz­ben kerekek áttétele segiiségé­vel mindössze csak 120 cm. szé­les helyet foglal el, igy az uta­kon való vontatása sem ütkö­zik nehézségekbe. Naponta 60 hold földterüle­ten tudja elszórni a műtrágyát, fl. Szeged környékén eddig hasz­nálatos kézi szórással ekkora föl­dön egy hétig tartott a mütrá­gyaszórás elvégzése, fl tavaszi munkák folyamán már használat­ba is állítják ezt a gépet és ez­nedvességtől a műtrágya össze-|zel is hatalmas segítségére lesz­csomósodott, akkor egyben meg; nek a környékbeli doigozó pa­ís őrli. Ez a négy és félméter rasztságnak. - —— * H PNyar Kender karbantartó brigádja 28 nappaI előbb belejezfe a 82:íá*°n1 manhültlajánlásl (Tudósítónktól.) fl Magyar Javítását már befejezte és sztá­Ifenderben Tora Imre és bri­gádja vállalta, hogy a hármas Áazáin javításét az előirt határ­idő előtt tiz nappal végzi el, Sztálin elvtárs közelgő születés­napjára. fl karbantartó brigád a kazán linl munkafelajánlásuknak 28 nappal előbb eleget tettek. Ez a legkevesebb — mondották a brigádtagok —, amivel leróhat­juk hálánkat Sztálinnak és népé­nek. I i j ; • (B. £.) — VAJDA JÓZSEF tataházi kulák két ho'dHal keveselib ke­nyérgabonát vetett az előirány­zott mennyibégnél. A szegedi felsőbíróság szerdán tárgyalta ügyét. Kéthónapi fogházbünte­tésre, valamint kétezer forint pénzbüntetésre és kétévi hiva­talvesztésre Ítélték. — A MAGYAR Vöröske­reszt szegedi csoportja is­meretterjesztő előadást tart 25 ón délután 3 óra­kor az Orion bőrgyárban, 5 órakor a Paprika NV­ben, 4 órakor a Szál'óipa­ri NV-ben. Első előadá­suk címe a „Rákvédelem". túlerővel is szembeszáll a szabadságát féltő lengyel nép és minden alkalmat, minden lehetőséget felhasznál arra, hogy elnyomói ellen harcol­jon. Nők és férfiak, öregek fiatalok bátor dalokban gúnyolják a fasiszta hordá­kat, de ugyanakkor buzdít­ják is Varsó lakosságát. A németek orvgyilkosságokkal próbálják elhallgattatni a lengyel népet, de azok csak új erőre kapnak és újult erővel küzdenek a szabadsá­gért. Fegyvereket csempész­nek, hidakat robbantanak és hatalmas erővel szervezik az ellenállási mozgalmat. Egyre többen és többen gyűlnek a partizánok zászlói alá. Tudják mindannyian, hogy az éle­tükkel játszanak, sokan kö­zülük hősi halált halnak, de harcolnak tovább. Az ered­ménytelen varsói felkelés sem töri meg ellenállásukat, mert mindannyian tudják, hogy közel az a nap, amikor fel­szabadulnak. És a Vörös Hadsereg hősi csapatai meg is hozzák nekik a felszaba­dulást, a szabadságot. A film megrázó jelenetekben, pompás színészi alakítások­ban mutatja be Varsó hősi ellenállását, bebizonyítva, hogy minden nép fegféltet­tebb kincse a szabadsága, amelyért minden áldozatot is meg tud hozni. Még csak néhány napja, hogy megkezdődéit országszerte a •Szabad Föld« kampány. Nagy­szeged területén is eddig már többszáz ujabb doigozó paraszt olvassa a helyi pártsajtó mel­lett a jnagyar parasziság poli­ttkai és szaklapját, a •Szabad Földet.® Min len környékbeli községben nagy fentiüleltel in­dult el a lap terjesztése, a DÉFOSz, az MNDSz, EPOSz szervezetek tagjai valamennyi­en bekapcsolódlak a népneve­főmunkába, több he'ycn verse­nyek keretében gyf:j iik az ujabb •Szabad Földe előfizetőket. A dülőfe'elősök és a népnevelők a napi mélyszántás és a szőlő­takarást munkálatok után es­ténként járják a tanyákat, minden kis- és középparaszthoz. eljutnak, megmagyarázzák en­nek a lapnak a fontosságát, amely ut'mulató a fej'ődósbm és a szakszerű gazda Ikodásbaji is. f 1 Igy végzik a Szabad Föld te-issz'ését Tápén te ahol ed­dig már több mint 58 uj előfi­zetőt gyűjtöttek a különböző. tömegszervezetek tagjai. Küiö- [ nősen kitűnt a munkában Ré- j vész Mihály kisparaszt, aki ön­kéntes munkával eddig már egyedül 8 uj előfizetőt gyűjtött a községben. Sándorfalván is dolgoznak a lerme'őcsoport és az EPOSz szervezet tagjai. Az első napokban 20 u] »Szabad Föld« előfizetőt szerveztek bo Sándorfalván. Szentmibúlvte'ken szerdáig 11 kis- és középparaszt jelen­tette be^ hogy mearendeli * • Szabad Földet.* Többen el­mondatták, hogv az öszi mun­kák folyamán fö'ismerték a me­zőgazdaság éleiében ennek a lannak a fontosságát, amely el­lálja a do'gozó parasztságot megfelelő szaktanácsokkal és nngvban segítségükre van a Salu laízsákmánvolói, a kutákság el­ten! harcban. A legszebb eredménvf eddig míg a torontáli jirás községei ér'ék el. A 'egkú-melkedőbb kö­zöltük Deszk, ahof n'gv nap alatt 95 előfizető! gvűjtöttek a DÉFOSz és a többi tömegszer­vezetek tag) iL A vasárnapi DÉFOSz és nép­nevelő érfekez'eteken számolnak be az efőíizotőgyü)'ők heti munkájukról. A mostani eed­m'nvekből mentett (apasztato­tók szerint e hét végére több mint ezer nagyszöged) dolgozó para<"z' lesz uj olvasója a 'Sza­bad Föld»-nek. (S szefvmazi „Pellfí" ?erm*!écs«por! h^jezte a mélyszántás! Fokozódó lendülettel vég­zik munkájukat az eső miatti kisebb kényszerszü­net ntán a nagyszegedi ter­melőesoportok és dolgozó parasztok. Hosszú, napos időre már nem igen számít­batnnk, egyik napró! a má­sikra, könnyen rosszra for­dulhat az idő, tehát minden percet ki kell használni, hogy idejében befejezhessük százszázalékig a méyszán­tást. A nagyszegedi termelő csoportok közös elhatáro­zással követik az ipari dol­gozókat és munkafe'aján­lást tettek Sztálin elvtárs hetvenedik születésnapja évfordulójára. Fe'ajánlá­sukban célul tűzték ki, hogy a mélyszántás mnnkálatait meg ezen a héten befeje­zik. A szatymazi „Petőfi" terme1 őcsoport már szerdán este jelentette, hogy a fel­ajánlást százszázalékig tel­jesítette. A te.rme'őcsopor­tok példáját igyekeznek kö­vetni a dolgozó parasztok is. Szakszervezeti hirek Pedagógus szakszervezet nyugdíjas és állásnélküli tag­jait ezúton értesíti, akik vala­milyen ak miatt a lakásukhoz egköze'ebbi iskolánál nem tud­tak jelen kezni tagfcönyvcseré­jük miatt, hogy Kálvária-u. 10 sz. irodánkban szerdán és csü­törtökön 12—2 óra között Je­lenjenek meg. Vezetőség. Famunkás Szakszervezet érte­síti tagjait, hogy alapfokú sze­mináriumot és 12 hetes szakmai továbbképző szemináriumot In­dít. Jelentkezés a műhelybizal­mikon keresztül, valamint szom­baton a péntzárórák alatt a szakszervezetben. MÁV nyugdíjasok f. hó 26­án. szombaton d. u. fél 5 óra­kor taggyűlést tartanak a Szak. szervezett Székházban. _ TEREMAVATŐ ünnepélyt rendez a felsővárosi és a róku­si MNDSZ csoport szombaton este. Az finepélyre mindkét csoport kultúrgárdája már lel­kesen készül. Por szívógépeket szelelnek a Szegedi Juta fonóban (Tudósítónktól.) A Szegedi Jutafonógyár­ban most szerelik a lcvmo­dernebb porszívógépeket. Ezzel az Szem dolgozóinak régi vágya te'jesül és nem kell most már egészségük rovására dolgozni munka­helyükön. A Párt lehetővé tette a porszívógépek be­szerelését is és ezzel újabb tanújelét adta annak, hogy a népi demokráciában leg­főbb érték az ember. Murányi Gyüláné 20 éven keresztül nyelte a port és kopott az egészsége. Tu­dom — mondotta —, hovy a porszívógépet is a Párt­nak köszönhetjük, m'mt minclen szépet és jót ebben az országban. Igyekszem nagyon, hogy több és jobb munkámmal háláljam meg az egészségügyi berende­zést. Nemcsak Murányiné, de a Szegedi Jutafonó minden dolgozója iav vélekedik. (Péterházi Emil) Az em'éfclap erőt ad Andrási Lajosné, a szegedi do­hánygyár bálafelbontó és csutá­zó brigádjának egyik tagja mun­katársai nevében a következőket írja a sztálini munkafelajánlási emléklapokról: — Az összes bálafelbontók és csutázók nevében kívánom ki­fejezni azt a boldog érzést, amikor megkaptuk a sztálini munkafelajánlási emléklapot. Nekünk dolgozóknak az emlék­lap erőt ad és ezért Sztálin elvtárs iránti szeretetünket úgy Fejezzük ki, hogy vállalásunkra újabb termelésemelést, önkölt­ségcsökkentést ajánlunk Fel, Ne­künk nagyon sokat jelent aa emléklap és ígérjük, hogy ax emléklapra december 21-én azt írják majd: Vállalásukat túltel­jesítették. — A MAGYAR KENDER kultúrgárdája vasárnap délután műsorral egybekötött uzsonna­délutánt rendez az üzem dolgo­zóinak gyermekei részére. Ax üzem meghívta az újszeged/ ál­talános iskola úttöröit is, akik vidám műsort játszanak. Az egyetemi dolgozók bábjátszó csoportja is szórakoztatja majd a gyerekeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom