Délmagyarország, 1949. október (6. évfolyam, 228-253. szám)
1949-10-09 / 235. szám
2 •fi Jogo-no fiffit tavnjpsvA •maBBBHanmnn: Eddig 730 millió forintot jegyzett az ország dolgozó népe A kormányunk a Tervkőieeön leíryzésérfil kiadott Jelentére nz »2ész orttAgbun uj lendületet idott a Teryk51c«0n-j®gyzési yerlenynek. Á vármegyéi versenyében n letrjobh helyén Zoln, TTnjdn. BorK)d, Baranya, Zemplén, Bácsiodrog és Nógrád megye áll. Kz eddig lemaradt mogrékben is egyre javnlnak «z eredmények. Szépen előretört példám Veszprém megye. Nagv lendülettel tör előre Csongrád. Rékés és Rihnr megye. Az eddig erősen lemaradt Csnnád megyében is szintén növekvő lendületet vett a köicsönjegvzési verseny. Dolgozó pnrnsztságnnk fokozódó lelkesedéssel vész részt a kölcsön jegyzésében. A termelőszövetkezetek között ezen a téren is országszerte verseny folyik. A Tervkölesön-jegyzés növokvö síkére a magyar dolgozó nép lelkes népszavazásává nőtt. A legnjabh jelentések szerint eddig 730 millió forintot jegyzett az ország dolgozó népe. j hn'oMnli t&atb oropramja a tKwó«iap«' ostfrófc váltstz'm'o'on t Harc Httszfría |yar*at*sHs*a tllü, a sza&aSsáüérf és a mmM\ fifptle&sitért Vasárnap lesznek Ausztriában •z országgyűlési választások, fl két kormányzópárt — a •Néppárt* és a »SzodaHsfa párt* — válaszfást harca csak látszólagos, hiszen a két párt rendkívül szorosan együltmüködik. Már régen megállapodlak abban, hogy a koalíciót a választások után ts fenntartják. Ausztria gyarmatosítása ellen, az ország szabadságáért és jüggellenségéér! egvedül az Osztrák Kommunlsta Párt harcol, fl Kommunista Párt a jelenlegi választásokon a szocialista pártból kivált baloldali szocialistákkal baloldali tömböt alkotva Indul, jellemző, hogy a választásokon /észtvesz a r>Függetlenek szövetséges nevű fasiszta tömörülés is. fl baloldali tömbhöz egyre lőbb szocialista pártba tartozó munkás csatlakozik, fl tömegek > mindinkább elfordulnak a "szocialista* párttól, amely nem telfesttette az 1045-ös választásokon tett egyetlen igéretét sem. fl baloldalt blokkal szemben az amerikai karmester irányításával valamennyi reakciós erő Összefog az SS-bandiláktól a klerikális reakcióig, fl választási harcban az amerikaiak minden eszközzel segítik készséges lakájaikat. fl,z osztrák dolgozó tömegek, akiknek elégedetlensége az árak emelkedése és a reálbérek csökkenése miatt egyre fokozódik, tisztában vannak a2zal, hogy nehéz helyzetük a kormány hazaáruló politikájának a következménye. Ezért egyre többen foglalnak állást a baloldali tömb mellett, amely harcol Ausztria marshalllzdlása, a dolgozók kizsákmányolása ellen, harcol béke megszilárdításáért és meg akarja erősl'enl a gazdasági kap* csolatokat a Szovjetunióval, és a népi demokráciákkal. AZ OKTOBERI FORRADALOM 32-3K ÉVFORDULÓJA ELŐTT Egy hónap múlva a Szovjetunió népei a Nagy Októberi Forradalom 32 éves évfordulóját fogják ünnepelni, fl szovjet ország ezt a történelmi évfordulót u), kiemelkedő eredményekkel köszönti, flz ipar minden ágában, a közlekedésben, a mezőgazdaságban nagy lendülettel folyik a munkaverseny a háborúutáni sztálini ötéves terv időelőtti teljesítésére, fl tündöklő eredményeket egyre jobban élvezi az egész ország, flz üzemek és gyárak százainak munkaközössége jelenti már a hazának: »flz ötéves tervet befejeztük!* flz Ilyen élenjáró gyárak, üzemek, bányák, olajtermelő vállalatok száma napról-napra növekszik. A szovjet emberek között hagyományossá vált az, hogy a Ti^mvüésekea Imer'eüék Párlsban a RaUc-par nemzeMzl f*Bi»?sá§át és a THo-kiifck árulását André Wurmser, a kitűnő újságíró és Jean dlaby, a nagy történelemtudős hatalmas tőin eggyfilésen ismertette Páris népe előtt a Rajk-per nemzetközi tanulságait és Tito ái-ulásónak hátterét, > Wurmser felszólalásában a reakciós sajtónak a Rajk-ügyben feltalált dajkameséit güa nyolta ki. Megállapította, hogy RZ OTEVES TERV UJ EMBEREI p lerktlencszáznegyvennyolcban vagyunk Ostravóban a Jeremenko bányában. Serényen dolgoznak a brigádok, közöttük tgy Ismeretlen elvtárs. Ján Brzobohdty. Borucska elvtárs brigád jóhoz tartozik. Együtt dolgozik a legöregebb bányászokkal, a legfőbb brigádmunkásokkal Néhanéha teltekint munkájából s végigsimítja fekete tenyerét homlokán. A politikai iskolára gondol, mmit nemrég végzett el A Zbrojovka gyárba helyezték át. A vágóban dolgozott, majd innen áthelyezték a szereitömühelybe. Jó munkásnak bizonyult. Rájött arra, hogy munka közben gondolkodni kell, hogy o fáradságos munkát iobb szervetéssel meg lehet könnyíteni. Ezl még Borucska brigádjában tanulta a bányában. 1949 januárjában már sokat jteszéltek a Zbrojovka gyárban a brigádokról, de még csak beszéltek. Brigádok még nem voltak.. Brzobohciy elvtárs dolgozik a gépe melleit. A műhelyvezető Kővár elvtárs és helyettese. Nocsasz, Ügyelik a munkáját. Meg. bizonyosodtak arról, hogy Brzobo haty igen könnyen tanulja meg az új munkát, s munkája felér a legöregebb él legtapasztaltabb munkásokéval i*. pedig mée csak 28 éves • FJ rzobohaty elvtárs tanul, figyel, próbálgat. Mtikezi.'dött a harc az idővel és az emberekkel Az Idővel szembeni harcot lépésről-lépésre megnyerte, de az emberekkel, munkatársakkal még áll ' a ha-c. Csak Kővár és Nocsasz eKitár • sak értik meg 61 és segilik öl munkájában.'&k Ind jak, .hogy a --brigád munkás nem szállitja le a munkások tizeiését. Vannak akik kinevelik — pedig ugyanamellett a gép mellett állnak — még nem tud. Iák, hogy miért kell jobban és többet dolgozni. Brzohohaty elvtárs vitatkozik, magyaráz. Nem akarják megérteni, néha bólógainak is, de még mindég kitartanak régi álláspontjuk mellett. Nehéz, igen nehéz ez a harc az emberekkel, a munkatársakkal. A munkát nemcsak a kéz végzi, hanem az egész ember, annak szive, minden porcikája. Egyik napon Brzohohaty elvtárs 27 százalékhal csökkenti a kiszabott munkaidőt. A másik nap isméi 10 százalékkal Ezek az első sikerek. Néhányan nem hiszik, meg akarnak győződni. I . liatkozás, magyarázkodás. ' közben az elvtárs mindig többet és jobbat termel. Sokan hitetlenül csóválják fejüket, sokan ócsárolják. Mindannyian a Zolor-trakior alkatrészeit £y<ír/ják, még nem brigádmunkások. Egy nap Brzohohaty elvtárs nem találja a gépén azt a felírást, amelyet már annyira megszokott s amely mindenki ' számára jelezte, hogy 6 bripáJmunkás. A felírás eltűnt az éjszaka folyamán. Valaki letépte, valaki, aki érihetetlenül állott ebben az áj világban. Ez egy kicsiség, sokan tálán mosolyognának rajta, de Brzobohaly elvtárs tudja, hogy a feliratot nem az ellenség tépte le, hanem egy munkás, akinek családja van és aki szintén jobban akar élni. ts ez nagyon fáj neki. Még jobban belemerül a munkába, hogy meggyőzze a többieket: a több traktor, jobb életet jelent. fji lassan mégiscsak elindulnak a brigádok. Az elvtárs munkája nem volt hiábavaló, példája hatott. Zima és Szobodka brigádosok kérdezgetik Brzohohaty elvtársat, hogy miként éri el szép eredményeit Vitatkoznak és tanulnak egymástól. » — Minden munkafolyamatot szétbontok, — magyarázza Brzohohaty. — Hónapokig dolgoztam egy munkán és nem jöttem ró arra, hogyan lehetne rajta javitant. Egyszerre belémnyilallott hogy a munka 2 elemét egye• sitent lehet és el lehet végezni egyszerre. Csak a szabályos mozdulatokról, a gép célszerű elhelyezéséről volt szó. Egy másik esetben kicseréltem a késeket. Három hónapig gondolkoztam ezen a munkán, amig végre rájöttem, hogy más kés tel dolgozzam. Az egyik munkára 75 percem volt. Ma már 35 eerc alatt teljesítem. Számomrc az árulók pereit a i^akció minden handabondázása ellenére csak Moszkvában és Budapesten tárgyalták le becsületesen. Franciaországban is vittek bíróság elé árulókat, de a bíróságok ovakodtak attól, hogy az árulás minden részleléi-e fényi derítsenek, mert a hatalmon levő személyeknek esetleg kellemetlenségeket okozhattak volna. Erről Magyarországon szó sem volt. Jean Baby tanár, a történettudós szemszögéből ismeríette a Rajk-ügyet. A per két valóságot juttatóit napvilágra — mondotta, — a titoisia összeesküvés igaz voltát és a Tito-klikknek a háborút előkészítő kapitalistákka! fennálló nemzcikőzi -kapcsolatait. A nagygyűlés rendkívül lelkes közönsége nagy figyelemmel hallgatta az előadásokat, majd olyan francia kormány felállítását kövelelte, amely visszatér a Szovjetunió iránt követett baráti politikához. A Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetsége kiadásában ujabb képesfüzet jelent meg a Szovjetunióban járt magyar parasztküldöttség utjáróL BT HÉT 1 SZBViETINiNflN cimmeL Ezt la, füzetet a magyar parasztküldöttség hat tágja, Baeerc maiz xe,,esnem, ozamomre Io_,h MaJgit kiskirályhegyesi nincs végleges norma. Minden I földműves, az »Ifju Gárda* újítás vagy egyszerűsítés csök- nevü termelőcsoport tagja, Bohogy kentl a termelés idejét. J—J gy csinálod azt, * ' nincsen selejted f — kérdezik Brzobohatyt. „Vigyd tok az anyagra, előbb mérek és Igy nem rontok." Siobotka és Zima elvtársak emelik a termelésüket. 1949 jú liaséban Brzohohaty befejezte első tervévét, majd szociálist• munkaszerződési irt alá. „Én Ján Brzobohaly kötelezem magam, hogy a második tervévet 1949 december 31-r• belefezem." Brzobohaly elvtárs kitartóan dolgozik. Kővár, a mühelyvezett 'gy jellemzi: „olyan ember, akt nagyszerűen uralja a gépet". r09 Gergely sarkarfi földmunkás, Dunai Ferencné ujgazdi. de re kegv házi községi biró, H. Nagy Gábor balmazújvárosi földműves, Tóth László, a Szolnoki Állami Mezőgazdasági Gépállomás alközpontié nak vezetője és Raj László földműves- a lettkési Termelőcsoport elnöke irta. A füzet irói az élenjáró szovjet mezőgazdaságban szerzett tapasztalataikról számolnak be. Minden szavukból a világ legfejlettebb mezőgazda sá ga közvetlen ta paszta latának nagy élménye világlik ki. 40 oldal, ára: 80 fillér. Kapható: MDP pártszervezetekben, DÉFOSZ szervezetekben, földmű vessző vet kezetek ben és Szikra k'invve6l>oltokban. Nagy Október évfordulóját 4 munka győzelmével ünncpllj sztahanovista ajándékot adnaM a hazának, fl közelgő jubileunf szintén ilyen lesz. flz ország) minden részéből érkeznek a hi-> rek az évforduló előtti szoclalista munkaverseny sikerérőlJ a termelés újítóinak hazafias kezdeményezéséről. fl viszokogorfczkl ércbányái' munkásai szavukat adták, hogyj november 7-lg az ötéves terv utolsó évére tervezett mennyiségben fognak ércet szolgáltat* ni és a bánya gépesítését 10 százalékkal emelik, flz isevszkí kohászok vállalták, hogy csökkentik az öntés tartalmát 40 perccel s ezzel 300.000 rubel! takarítanak meg, az évi tervel pedig november 7-ig befejezik, fl moszkvai »Kalihr«-gyár elhatározta, hogy a 32 éves évfordulóra miniden munkaterületen sztahánov-módszerrel fog dolgozni. Minden jelentésből egyetlen szándék csendül ki: önfeláldozó munkával szolgáljuk a terv túlteljesítését, erősítjük hazánk hatalmát. fl gyakorlat bebizonyítottahogy síkereket ott érnek elj ahol a munkások kivétel nélkül megteremtik a normateljesitési feltéleleit. >fl munkákat ugy) kell megszervezni a gyárakban^ hogy a termelékenység hónnpról-hőnapra, negyedévröl-ne-K gyedévre em -ikedjék* — mc.*dotta Sztálin. Ne legyen lenuA radt gyár, üzem, munkás — ed, a feladat! Igy kell fogadni a* ünnepet. Minden szovjetemben-^ nek közvetlen érdeke, hogy a legújabb gépekkel felszereli gyárakat teljes kapacitásban kH használja, fl gyárakban legyea tisztaság és rend, de mindenek* előtt használják fel a tökéletei gépifelszerelést, szervezzék 1óf a munkát, gondozzák gépeiket! flllq akad ma már üzem, ahol Csutkih kezdeményezését a kiváló minőség termelésére, ne alkalmaznák. Fbben a tömegmozgalomban ékesen mutatkozik meg a szovjet emberek kommunista viszonya a munkához. Napról-napra csökkenteni kell a selejtet a termelésben, ez aa ipari termelés egyik központi kérdése. A szocialista munkaverseny ebben az évben a mf nőség javítására és a takarékosságra helyezi a súlyt, fl kupavini szővőmunkásnőt, Maria Rozsnyevát, akt legutóbb Magyarországon ts beszélt eredményeiről munkásainkkal és Lídia Kononyenkot, a ayersanyagtakarékosság kezdeményezőit, a szovjet emberek millióinak szeretete veszt körül. Nagy jelentősége van annak a mozgalomnak, amely a kotomenszkt Kuj* hlsev-gyár és a gorkiji >Vörös Szormovo«-gyárból Indult ki Megtakarításaikkal terven felül adnak mozdonyokat és hajókat. fl szoviet emberek önfeláldozó munkát végeznek a kommunista társadalom hatalmas sztálini programjának megvalósítására. flz októberi évforduló előtti szocialista munkaverseny a tömegek további alkotó kezdeményezésének lendttökereke, uj győzelmekhez segít az ötéves terv Időelőtti teljesítésében, • kommunizmus megvalósításában. — fejezi be vezéreikkét a Trud*