Délmagyarország, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)

1949-09-27 / 224. szám

Péntek, 1949 szeptember 16. eat büszke magyar néptömegek­boti csak megvető visszautasítást vált ki. 4. Ugyanez vonatkozik a fo­lyó évi szeptember 21-i jugoszláv iegvzék i megállapításaira az 1947-ben megkötött gazdasági és kereskedelmi egyezményekről Jugoszlávia és Magyarország kö­zött. Ezex az egyezmények nem a jugoszláv kormány részéről Magyarország számára, hanem a magyar kormány részéről Ju­goszlávia számára jelentettek se­gítséget és támogatást. Magyar­ország ezekben a szerződésekben komoly | áldozatokat vállalt. Vállalta a magyar imr komoly átszervezését, riajy Defektetése­ket a jugoszláv ötéves terv ér­dekében, kizárólag azért, hogy segítsen a jugoszláv népen. A magyar kormány akkor persze még nem tudta és nem tud­hatta, hegy a jugoszláv kor mány ezekkel az egyezmények­kel nem a jugoszláv nép, hanem az imperialisták érdekeit szol­f álta es azzal a rejtett szándék­ai kötötte meg őket. hogy ezzel is gyengítse a magyar ipart és a magyar gazdaságot 5. A magyar kormány egyes vezető személyei 1945 és 1948 között néhány izben megláto­gatták a jugoszláv vezetőket és tanáoskozta k velük, de ha Ju­goszlávia irlaninm vezetői ezek­re a 15tr>gat**oVra, mint Ma­gyarorszvg irantr barátsági bi­zonyitékaira hivatkoznak, akkor meg kell állapítani, hogy Bo­dóné módjára másról beszélnek, amikor a bor árát kérik tőlük. E látogatások időpontjában a magyar népi demokrácia, a ma­gyar kommunisták vezetői még nem sejtették és nem sejthet­ték, hogy a jugoszláv vezetők zöme imperialista kémszerveze­tek szolgálatában áll, nem sejt­hették, hogv saját népét is el­árulva, csalárd kétkulacsos poli­tikát űz a demokrácia és a szo­cializmus ellensége. A jugoszláv kormány hivatkozásai magyai kormányférfiak régebbi jugo­szlá.vbarát kijelentéseire, mint bizonyítékokra, saját állitólagos magyárborát politikája mellett, képmutatók és nevetségesek. A szótianforgó magyar kormány férfiak semmit sem vonnak visz­sza, hanem mindent fenntarta­nak azokból a régebbi kijelenté­seikből, amelyeket a jugoszláv népnek a német fasizmus' elleni háborúban tanúsított hősiessé­géről 'tettek. De különbséget teáznék a hős jugoszláv nép és jelenle­gi vezetői között, akiknek zö­me elárulva éa becsapva a jugoszláv népet, Jugoszláviát az imperialisták esatlósává lette. 6. A folyó évi szeptember 24-i jugoszláv jegyzék aljas inszinuációi és rágalmai a szocialista Szovjetunióról szintén bebizonyítják, hogy a jelenlegi jugoszláv vezetők az imperialista háborús uszítók rohamcsapatát alkotják, akik gazdáik, az imperialisták megbízásából hivatásszerűen foglalkoznak provokációkkal. Ezen a magyar kormány nem is csodálkozik, hiszen a buda­pesti népbírósági tárgyalás megállapította, hogy ugyan­akkor, amikor a szovjet had­sereg hős katonái véríiket ontották Belgrád és Jugoszlá­via felszabadításáért, ugyan­azokban a napokban a jelen­légi jugoszláv vezetők bizal­mas emberei: Misa Lompart Svájcban, Latinovics Mar­seilleben, az amerikai kém­szervezet szolgálatában, Sző­nyi Tibor kémcsoportját Ma­gyarországra szállították a szovjet hadsereg elleni kém­kedés céljaira is. 7. A Magyar Népköztársa­ság kormánya leghatározot­tabban visszautasítja azokat a nagyhangú gőgös és arcát­lan. de egyben nevetséges kijelentéseket, amelyekkel a jelenlegi jugoszáv miniszter­elnök, Tito, a folyó évi Szep­tember 24-i jugoszláv jegy­zéket a belgrádi magyar kö­vetnek átadta. 8. Minthogy a budapesti ju­goszláv követségről bel/izonyo­sodott, hogy kémközpont, hogy tagjai gyilkosok és demokrácia­ellenes fegyveres összeesküvés szervezésével foglalkoznak, magyar kormány elhatározta, hogy ennek a tűrhetetlen hely­zetnek véget vet. A magyar kormány 24 órai hatállyal. utasítja Magyarország területé­ről a budapesti jugoszláv kö­vetség következő tagjait: Du­sán Sakota, Zecevic Slaffco, Mi­hajlov Kilitorda, Balnozan Jú­liai Duran Avde. Kovac Anto, Levric Milán, Mi'osavic Sima. Nedeljkovlc. Alexander, Talato­vic Cedomir. Egyben közli a jugoszláv kor­mánnyal, hogy a jövőben gon­doskodik arról, hogy a jugo 6ztáv diplomácia megbízottja­ként ne jöhessenek többé Ma­gyarországra kémek és orv­gyilkosok. Az ENSz-'sen fett szovjet javaslatok aj fejezetet ay fna& a békéért folyó kfizifeieiniiea a szovjet sajtó beszámol ar­ról, hogy Visinszkijnck az ENSz közgyűlésén szeptemlter 23-án MEGJELENT: Ralk liszló és társai o Néfili róséo e ott »kék-könyv«, amely tartalmaz­za az összeesküvő kémbanda tárgyalásának anyagát a vád­irattói az ítéletig. Leleplezi a nyugati imperialisták és Tito zsoldjában álló nópelle­nes gonosztevők aljas össze­esküvését, amellyel a Magyar Népköztársaságot, a dolgozó nép államát akarták elpusz­títani. Alinaenki olvassa ell Ara 5 forint. Szikra-kiadás. Kapható min­den könyvesboltban, IBUSz­pavillonbán, újságárusnál, MDP pártszervezeteknél és üzemi Szikra-IenikatoknáL mondott beszéde és a szovjet kormány nevében telt javaslatai óriási hálást lettek a világ köz véleményére. A Pravdában Vik torov megállapítja, hogy a i Szovjetunió szlá'ini kűlpoiitiká i Jának alapvető lényege a követ ikezeles elvi és gyakorlati harc a békéért. A békéért folytatott ; bátor és elszánt harc nyilvánul ; meg az ENSz közgyűlésén elő­i terjesztett szovjet javaslatokban i is. A hazug és rágalmazó érvek nek az az épülete, amelyet Ac , hcson oly nagy üggyel-bajjal 1 igyekezett felépíteni, összeomlott a szovjet küldöttség vezetőjének, Visinszl+nek beszédében foglalt tényleges adatok és konkrét ja vasiatok elháríthatatlan íogiká­jának csapásai alatt. A közgyűlés elé terjeszlelt ja­vaslatok mindegyike a legszé­lesebb visszhangra talált a bé­keszerelő népek szivében, a bé­ke valamennyi őszinle liivének szivében. A szovjet javaslatok uj fejezetet nyitnak a békéért és a nemzetközi biztonságért vivott küzdelemben. 1 dolgozók ellenségeit ki kell szorítani a kultura, az ideológia, a népművelés területéről is MEGKEZDTE MUNKÁJÁT A NÉPMŰVELÉSI MINISZTÉRIUM Hétfőn reggel kezdte meg munkáját a népművelési mi­nisztérium. A minisztérium dol­gozói nevében Losonczy Géza elvtárs, államtitkár üdvözölte Révai József elvtársat. Révai József elvtárs így válaszolt: — Erre a minisztériumra szükség volt azért, mert a kul­túra területén a legnagyobb volt az elmaradás, a népi de­mokrácia gazdasági és politikai fejlődésével szemben, ahogy Rákosi Mátyás megállapította. Az új minisztériumra azért van szükség, hogy állami eszközök­kel gyorsítsuk ennek az elmara­dásnak a felszámolását. hogy lehetővé tegyük a kultúra te­rültén is a felzárkózást a népi demokrácia, a szocialista építés egyéb nagy eredményeihez, hogy az ideológia területén is terv. szerű és szervezett harcot kezd­jünk a kapitalista maradványok kiszorítására, az imperialista b ej oly ás kiküszöbölésére. És végül szükség volt a mi­nisztériumra azért, mert a dol­gozó osztályok felemelkedése megnövelte szomjukat a műve­lődésre, tanulásra és ezt a szomját nem olthatjuk azzal, hogy egyszerűen a régi kultú­ráiban részesítjük őket. hanem csak azzal, hogy új kultúrát adunk neki, amely formájában nemzeti, tartalmában szocialista F.nnek az új szocialista kultú rának nem lehet más világnézeti alapja, mit <j marxizmus-lenin­izmus. Az új minisztériumra azért van szükség, hogy állami eszközökkel gyorsítsuk a marx. izmus-leninizmus behatolását és győzelmét kultúráink minden területén. Minél inkább kiszorítjuk az ellenséget a politikából és gazdaságból, annál inkább ragaszkodnak ideológiai pozíciójukhoz A minisztérium munkájának alapja és kiinduló pontja az a felismerés, hogy a dolgozók el­lenségeit, a kizsákmányoló osz­tályokat nemcsak a gazdaság­ból és politikából kell kiszorí­tani és felszámolni, hanem a kultúra, az ideológia, a népmű velés területéről is. A munkásosztály, a szocializ­mus ellenségei még megbújhat­nak az ideológia területén, ami­kor politikailag és gazdaságilag egyik vereséget a másik után szenvedték el. Sőt minél in­kább kiszorítjuk őket a poli­tikáiból, gazdaságból, — annál inkább jobban ragaszkodnak ideológiai pozíciójukhoz. Annál inkább, mert itt jobban iudják magukat álcázni és mérgezni a dolgozó nép öntudatát. Hogy a nagybirtokosok és nagytőkések vagy a kulákok hol vannak és mit képviselnek, azt a gazdaság és politika kérdéseiben köny­nyebb felismerni, mint azt, hogy hol vannak az irodalóm­ban, a színházban, a filmben és más kulturális területeken. A mi feladatunk, bogy itt is fel­kutassuk, leleplezzük és meg­verjük őket. Irányított kultúrát Jelent ez? Igen ezt. Szocialista haíurát akarunk Természetesen nem abban az értelemben, hogg már dróton akarjuk rángatni a kultúrát és uniformizálni akarjuk a sajtót, színházat, filméit. Az irányítás, a vezetés. a kultúra, az ideo. lógia terén folyik a munkás, osztály és a Párt vezető szere­péből az államban. a gazdaság­ban. Szocialista kultúrát akarunk, marxista-leninista ideológiát akarunk — tehát nem tűrhet­jük, az ellenséges, polgári és Imperialista ideológia ural­mát, elburjánzását, vagy anar­chiáját. Ha szocialista társadal­mat épitünk. a munkásosztály, a Pánt vezetésével, akkor az új megteremtését, a régi leküzdé­sét az ideológia, a kultúra te­rületén is csak a munkásosztály, a Pánit vezetheti. A művészet, az irodalom nem lehet semleges. Harcosnak kell lennie, pártos­nak, támogatnia kell népünk harcát, nevelnie kell népünket odaadásra. munkára, harcra, új hazafiságra. Az állam, a munkásság; a dolgozók állama, nem lehet kö­zömbös, hogy ez így lesz-e, vagy nem? De tudjuk, hogy ezt az egyszerű parancsszóra nem lehet elérni. Ezért hivjuk fel együttműködésre, támogatásra a magyar irodalom, a sajtó, mű vészét, film minden munkását, állítsák tehetségüket. munkáju­kat, szakérteimiiket a nép szol­gálatába, segítsék megteremteni új, szocialista kultúránkat. A szovjet kultura megismerése óriási gazdagodást jelent számunkra Ez nem uniformizálást jelent, ellenkezőleg. A sajtó legyen sokszínű, legyen más-más pro­filja. szóljon dolgozó társadal­munk más-más rétegeihez, és egységes célért küzdve és egy­séges úton haladva szóljon e rétegek felmerülő sajátos prob­lémáiról és feladatairól. Több bátorságot és egyéni kezdemé nyezést ezen a téren csak üd­vözölni fogunk. Az épülő szocialista társada dalom az élet hihetetlen gaz­dagodását jelenti, azt a gazdag sokszínű életet meglátn'. szü­letésében ábrázolni, fejlődésé­ben segíteni, embereit tudato­sítani és nevelni: a szocialista építéshez szükséges lekr-sedést. néthoszt, hazafiságot segíteni kifejteni: ez a feladata az uj magyar irodalomnak és művé. szetnek — és nincs és sohasem volt ennél nemesebb feladat. Mindezeknek a feladatoknak megoldása közben példát ve­szünk a Szovjetunióról, mint 'ahogy példát vettünk, veszünk, és fogunk venni róla gazdasági, politikai feladataink megoldásá­nál. A szoéjet kultúra megis­merése óriási gazdagodást je. lent számunkra. Ezt a feladatot eddig csak megkezdtük,, az új minisztérium egyik legfonto­sabb teendője. A szovjet kultúra: nemzeti kultúránkat fogja gazdagítani, mert a haladó magyar kultur­haggomóngok ápolásával és kri­tikai elsajátításával jár együtt. Az imperialista Nyugat bomló és bomlasztó kultúrájával szem­befordulunk, a szovjet kultura felé fordu­lunk és egyben saját haladó kultúránk felé. Kozmopolitizmus: lebecsülni a szovjet kulturát, alázatosan haj­longani a burzsoá Nyugat kul­turája előtt, de kozmopolitizmus a saját, haladó nemzeti kultu­rénk lebecsülése ls. — Éberségre a kulturális frow ton épp ugy szükség van, mint a politikában és a gazdaság­ban. A titoista imperialista ügy­nökök, a Rajk-féle összeesküvő ban­da elleni per figyelmeztet bennünket erre az éberségre. A kapitalista restauráció lehe­tőségeit Ideológiai téren, né­pünk gondolkodásában is meg kell semmisíteni. — Az imperialisták azt hazud­jak, hogy mi Rajkékkai a ma­gyar értelmiséget ültettük a vád­lottak padjára, hogy a tanulság amit a Rajk-banda ügyéből le­vonunk: bizni csak a munká­sokban lehet. Nem igaz. Kl meri azzal rágglmazni a magyar ér­telmiséget, hogy Rajkék az « képviselői? Ennek a deklasszált, a népet gyűlölő társadalmi gyü­levész népségnek semraá köze a magyar értelmiséghez. Ha mt kiemeljük, hogy nem volt kőa­tük egyetlen munkás és paraszt sem, ezt nem azért tesszük, hogy értelmiségi mivoltukat aláhuzzük. Nem volt köztük munkás és p* raszt, de nem volt köztük egyeb len igazi értelmiségi sem. A dolgozó munkásságnak és p» rasztsígnak épp ugy árulói, mini a néphez hü értelmiségnek. Megbecsültül a néphez hü érteimisIget Mi a dolgozó néphez, a Nép köztársasághoz hü értelmiségit ezután inkább számítunk, mint edd%. Munkáját, szakértelmét még1 jobban meg akarjuk beesőt ni. Szembefordulunk egyes nem ' eléggé öntudatos munkásrét®, gekben jelentkező értelmiség) ellenes hangulatokkal. Mi meg» becsüljük a néphez bű, a dolga, zóknak segitő pártonkívüli ér. telmiséget és számítunk munki. jára. Segíteni akarunk ennek a» értelmiségnek előítéletei, bizal matlansága, aggodalmai lekü* désénéí. — Kérem munkatársaimat Dolgozzanak azzal a tudattal, hogy munkájuk nagy és szép munka, mert segítenek az nj, szocialista magyar kultur* alapjainak lerakásánál, segíts® nek annak a pártnak, amely szervezője volt és lesz népünk győzelmeinek, segítsenek 'nagy munkájában, mindnyájunk példaképének h útmutatójának, Pártunk és dol­gozó népünk vezérének, a mi szeretett Rákosi Mátyásunk­nak. A minisztérium dolgozói perc® kig tartó tapssal ünnepeltéi Rákosi Mátyás elvtársat. Ezutáa a minisztérium egyik munkatársnője virágcsokrot nvui tott át Révai József elvtárs ml nis7ternefc s ezzel az ünnenséa véget ért. Éberségre a kuliui ális poszton is éppoly szükség van mint a politikában és gazdaságban — A mi népművelési miniszté- J és az ideológiai éberség mlnlsz­ríumunk tehát a* ideológiai harc| tériuma lesz. Pavlov válogatott művei A Szovjetunió Tudominvot Akadémiája most adta ki Pav­lov Iván válogatott müveinek egykötetes kiadását. Ez a nép szerű kiadás a nagy orosz tu­dós születésének századik év­fordulója alkalmából jelent meg A könyv a Pavlov munkásságú nak különféle szakaszait jel­lemző tudományos müveket tar talmazza. TALAJMENTI FAGY Gyenge szél, kevés felhő, ha­lyenként reggeli köd. Erős éj­szakai lehűlés, egy-két helyen talajmenti fagy. A déli hőmér­séklet 20 fok körül. TívolabM kilátások: néhány napig szép idő, enyhe nappalokkal, hüvff éjszakákkal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom