Délmagyarország, 1949. augusztus (6. évfolyam, 177-201. szám)

1949-08-02 / 177. szám

Kiemelkedő termfenybesvüitesi eredrafenyet Csengalén fe* fl sóközponloA Ujabb mezőgazdasági versenvek indultak a szegedkörnyéki községeit között 1349 aTgaszTus 2 kedd »l. évi. 177. szám. Ara 6u fiüét Az Uj-Kina a Szovjetunió munkásosztályának példáját követi Li-Liszan alelnök beszéde a kinai munkásszövetség értekezletén A "kinai munkásszövetsóg most tartja értekezletét Peiping. ben. Megnyitó beszédében Li Liszam, a kjnai munkásszövet­ség alelnöke kijelentette, hogy kb. egy év leforgása alatt több mint tiz millió munkást fog­nak megszervezni Kínában a független, demokratikus, virág­zó uj I\ina felépitésére. Ez a kisipari munkások, üzleti al­kalmazottak, szeüemi dolgozók, hasonlóképpen három millió ipari munkás megszervezését je­lenti. A kinai munkások az el. mult év folyamán alapvetően teljesítették a feladatokat, ame­lyeket a kinai munkásszövetsé­gok kongresszusa tűzött ki. A felszabadító háború győ­zclmei során uj nehézségek ke­letkeztek, amelyek az amerikai imperializmus utasítására és tá­mogatására cselekvő kuomin­tang 22 éves uralmának örök­ségéből adódnak. Az igazán független uj demokratikus gaz­dasággá való átalakulás folya­mata, amikor a gazdaság nem az imperializmusra támaszko­dik — az imperialisták nyers­anyagaira és üzemanyagára rá­szoruló egyes iparágakban át­menetileg kezdvezőtlen fesz. Egyes ipari és kereskedelmi vállalatoknak, amelyek a há­borús vezérek és nagy földes­urak fényűzését szolgálták, meg kell változtatniok terme­lésüket. Ezek a nehézségek azonban átmenetiek. A kínai rep a gazdasági felépülés út­ján halad és sok helyen máris megkezdötött a nagy­méretű újjáépítést munka. Nemcsupán a kereskedelem átalakítását és a munkanél­küliség egyes részproblémáit fogják megoldani, de az is bizonyos, hogy meg fog szűn­ni a súlyos munkanélküliség, amelyet a több mint Száz éve tartó imperialista elnyo­más és feudális rendszer idé­zett elő. Az imperialistáknak azok a tervei, amelyekkel a kínai népnek gazdasági nehézsége ket akar okozni, kudarcra, vannak ítélve. Az Uj Kína a Szovjetunió munkásosztályá­nak példáját követi, amely szétzúzta az imperialisták blokádját és úgy építette a szocialista államot. Minden erőnkkel támogatjuk az ifjúság seregszemléjét Pedagógusok Értekezlete a VII előkészítéséről Valósággá vált Mao Ce Isiiig jóslala: Egyetlen szikra futótüzet okozhat 22 éves a kínai néphadsereg ITixszonkát évvel ezelőtt, 1927 augusztus 1-én született meg a kinai népfelszabadító hadsereg. Az agrárforradnlom alatt a ja­pánok ellen vivott harcokban és a népfelszabadító háború­ban nőtt fel rendkívül nehéz körülmények között. Két hatal­mas ellenséget győzött le: a japán imperializmust és a Kuo­mintang reakciósait, az ame­rikai imperializmus lakájait. El­jutva mostam nagy győzelmé­hez, amelyben maidnem az egész országot felszabadította. A kinai felszabadító néphad­sereg születésének 22. évfor­dulója alkalmából az Ujkina Hírügynökség *>Lo tudjuk győzni a nehézségeket* cimü vezércikk­ben emlékezik meg a kinai fel. szabadító néphadsereg megala­kításáról. A nancsangi fegyveres felkeléstől kezdve részletesen is­merteti a kinai KP vezetésével a kinai nép küzdelmét szabad­ságáért. Az augusztus elsejei felkelés — irja a vezércikk — a sötétség ösvényéről a fényes­ség útjára vezette Kínát- Egyet­len szikra futótüzet okozhat — — mondotta Mao Oe Tung a néphadsereg jövőjéről. — Hu­szonkét éves küzdelem alatt valósággá vált Mao Ce Tung jóslata. A kinai felszabadító fl fra-'C a néo migaMíívozza, hogy Fraíicó' 'rínia pénzzel lamogaisát Duclos, a francia KP titkára vasárnap 25.000 főnyi lelkes hallgatóság előtt beszélt a ke­letpireneusi Argel es - sur-Meder­ben. Duclos beszédében az at­lanti egyezmény, valamint a há­borús politika elleni harc foko­zására és a béke megvédésére irányuló egységre hivta fel a francia dolgozókat. A francia kormánynak Francóval való kapcsolatáról és azokról a hí­rekről szólva, amelyek szerint francia bankok kölcsönt készül­nek adni Francónak, kijelen­tette, hogy a francia nép meg fogja akadályozni, hogy a spa­nyol nép hóíiérát francia pénz­zel támogassák. néphadsereg naggyá! nőtt, erőssé vált és életre hivta a népi de­mokratikus Kinát. Az ünnepi vezércikk ezekkel a szavakkal végződik: Le tudjuk győzni a nehézsé­geket, bármilyenek legyenek is azok. A felszabadító néphadse­reg 22 éves küzdelmének tör­lénete bő tapasztalatokat szol­gáltatott nekünk és bizalommal tölt el bennünket. A KP, a felszabadító néphadsereg és az egész ország népe felismeri a fennálló nehézségeket és azok leküzdésével eltökélten valósitja meg alapvető politikáját. Biz­tos, hogy elérjük célunkat Megállapították a szovjet-magyar határt A Szovjetunió kormánya és a magyar kormány által kijelölt vegyes hntármegállapitó bi­zottság az 1947-ben Párisban aláirt békeszerződés első cik­l el' ének harmadik szakasza ér­telmében kijelölte a határt a Szovjetunió és a magyar köz. társaság között. A bizottság tagjai 1949 julius 30-án Mosz­kvában aláírták a határvonal leírását tartalmazó jegyzökőny vet, a térképet és egyéb okmá­nyokat. A bizottság tagjai voltak szovjet részről: Bartulin taná­csos, elnök, Csumakov és Zu­bavev vezérőrnagyok. Magyar részből: Szalvai Mihály vezér­őrn%;v, elnök, BO' ÖS István mi­niszleri tanácsos és Jané.QvsilCy Béla ezredes. Erős Iramban folyik K na felszabadítása A középkinni arcvonalról je­lentik: a kinai felszabadító néphadsereg julius 29-én 110 km-re Csnngsatól északnyugat­ra felszabadi tolta Csangleh vá rost, Hunan tartomány harma­dik legnagyobb városát. Nyu­gat-Iviangsziban a néphadsereg felszabadította a Khan folyó partján lévő Taihö városát, va­lamint az innen északnyugat­ra fekvő Jungszint. Hupeh tar­tomány déli részében felsza­badult Szungce, a Jangce déli partján. Kanszu tartományban 3 nap alatt hat megyei szék­helyet foglalt el a néphadse­reg. A Pravda az aratás hősi munkájáról A. Pravda hétfői számában irja, hogy az egész Szovjet­unióban gazdag az idei ara­tás. A hatalmas ország déli és középső részeiben már ja­váb an folyik a munka és Szi­bériában, valamint az északi részeken is csaknem minde­nütt elkezdték az aratást. A kolhoz parasztok Ígéretükhöz híven, idejében és veszi? nélkül takarilják be a termé>t Alexander Oskin kolhozpa raszt, egy északkaukázusi kol hozban mar az egész íyári munkanorma kétszeresét telje silette. Nap, mint nap hatil rnas eredményekről érkeznek jelentések. i Az egész szovjet sajtó a leg­nagyobb érdeklődéssel kiséri az aratás hősi munkáját. A Magyar Pedagógusok Sza­bad Szakszervezete hétfőn egész napos értekezletet tartott a Vi­lág-ifjúsági Találkozó előkészí­tési munkájáról. Az értekezle­ten többek között felszólal Szá­vai Nándor elvtárs kultuszái­'amtitkár is. — Mi, akik együtt éhünk az ifjúsággal és vele együtt építjük a szocializmust, minden erőnkkel támogatjuk az ifjúság seregszemléjét — mon­dotta. El kell indítani a neve­lők hatalmas arányú niozaósi­tását a Világifjusági Taláíkozó sikerének biztosítására. A Szakszervezeti Tanács ré­szérői Biró Mihály hangoztat, ta, hogy a találkozó a tarlós békéért folytatott harc ujabb állomása fesz. Ez a tény a ma. gyar pedagógusokra komoly feladatokat ró. Egyöntetűen vesszük fei' a harcot a békéért, az imperialisták és liáborus uszitók el'en, összehozzuk a vi« tág ifjúságát, liogy eltüntessük azt a válaszfalat, azt a hazug, ságfüggönyt, amelyet az irnpe­rialisták húztak egyrészt a Szovjetunió, a népi demokrá­ciák, másrészt az izujperialistáH uralma alatt áUő országok kő. zé — mondotta. A Pedagógus Szakszervezet felhívása A Magyar Pedagógusok Sza baö Szakszervezete a Világif­jusági Találkozóval kapcsolat­ban felhívást intézett a ma­gyar nevelőkhöz. A felhívásban emlékeztet arra, hogy őt világ­rész ifjúságának képviseletében tizezer külföldi és 54 ezer ma­gyar ifjú jön össze augusztus 14 és 28-a között Budapesten a Világifjusági Találkozóra. A hatalmas ifjúsági megmoz­dulás előkészítése, megrende­zése, lebonyolítása, sikerének biztosilása, nemcsak az ifjúság ügye, nemcsak annak felada­ta, hanem az egész dolgozó magyar népé, elsősorban pe­dig a pedagógusoké. Az irju­ság ügye a mi ügyünk is — hangzik a felhívás — mert mi nevelők vagyunk s a béke vé­delme a mi feladatunk is, mert nevelő munkákkal fel­mérhetetlenül sokat tehetünk a haladás, az emberi szabad­ság, a békés épités, a boldog jövő szolgálatára. Tekintse minden magyar nevelő leglvei* sőbb szívügyének a Világi fii* sági Találkozót és annak siko. rét támogassa minden crejá vei. Ismerje meg annak cél kitűzéseit, feladatait és sziw vei, lélekkel kapcsolódjék be | találkozó előkészítő munkál® taiba és lebonyolításába. Kö< lönösen a serdülő ifjúság kő< rében az uttőrő mozgalom tei. rén vár nagy és sürgős feladat a nevelőkre. Az egész világ lát­ja meg, hogy milyen ered­ményt ért el a Szovjetunió se­gítségével dolgozó nénünk a munkásosztály és élenjárd pártja, a Magyar Dolgotok Pártja, népünk szeretett bölcs vezére, Rákosi elvlárs vezeté­sével. A magyar nevelők, a Ma­gyar Dolgozók Pártjának ut­mutatósával az.ifjúsági szerve­zőiekkel karöltve előre, a Vi­lágifju-ági Találkozó sikerééri — fejeződik be a felhívás. Londoni szakszervezeti vezetők elragadtatással számolnak he a Szovjetunióban tett látogatásukról A londoni szakszervezetek tanácsa füzetalakban kiadta Henry Lewitt és Harry Wiver beszámolóját a Szovjetunióról. Az év tavaszán jártak Moszk­vában mint a szakszervezeti tanács hivatalos képviselői. Lelkesen írnak a Szovjetunió fővárosáról, ahol az üzletek kirakatai tömve vannak min­den elképzelhető árucikkel. -4 moszkvaiak kitűnően öltö­zöttek és egészséges. életvi­dám emberek. A Szovjetunió­ban az egyszerű munkások és az értelmiség a demokratikus felépítésű szakszervezeti moz­galmon keresztül tevékenyen résztvesznek az ipari élet irá­nyításában, A füzet szerzői tényekkel cáfolják meg a Szovjetúnió ellenségeitől ter­jesztett rágalmakat a * dikta­túráról* és »a demokrácia hiányáról«. A Szovjetunióban széleskörű, igazi demokrácia van. Ez nyilvánult meg a szakszervezetek kongresszu­sának ülésén is. A szocialista tervgazdálkodás biztosítja a szovjet dolgozók életszínvo­nalának és kultúrájának szün­telen emelkedését. Hatalmai eredményeket értek el a munkamenet megkönnyítésé és a munkásvédelem terén. flzzal a mélg meggyőződéssel hagytuk el a Szovjetuniót — Ír­ják —, hogy a munkásmozgalom­ban van egg alapelv, amely kell, hogy egyesítsen mindannyiunkat: a munkásosztály utfa a harc ut* fa annak a rendszernek a meg­semmisítéséért, amely lehetővé teszi az embernek embertől tör* ténö kizsákmányolását, a harc a szocialista tervgazdálkodás meg­valósításáért, amely a föld és a termelési eszközök társadalmi tu­lajdonbavételén alapszik. Láto­gatásunk a Szovjetunióban meg­győzött arról, hogy a szocializ­mus valóság. fl londoni szakszervezetek ta­nácsának titkára, J. Jacobs a kö­vetkezőket irja a füzet elősza­vában: Reméljük, hogy ennek a beszámolónak közzététele hozzá­járul a közöttünk fennálló vi­szony megjavításához és segít­séget nyújt a Szovjetunióról tet­jesztett rágalmak és hazuysá ook megcáfolására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom