Délmagyarország, 1949. június (6. évfolyam, 126-149. szám)

1949-06-21 / 141. szám

ii. evi. 131. szam. Ara 60 fillér Megnyílt a Puskin könyvkiállítás 2900 úttörőt avattak vasárnap 1943 luaius 21. tedd Á sztálini stratégia fölénye rá moszkvai rádió Vasziljev ez­redes cikkét ismerteti a sztálini sztratégia győzelméről, rámikor a fasiszta Németország 1941-ben megtámadta a Szovjetuniót, Hit­ler meg volt győződve, hogy a Szovjetek országa épp oly köny­nyü zsákmánya lesz, mint Fran­ciaország és más nyugateurqpai országok, ráz események azonban nem váltották be reményeit, rá háború Németország fegyveres erőinek teljes szétzúzásával és a bitiért rendszer csődjével vég­ződött. rá háború eredménye a szovjet társadalmi és államrend­szer győzelmét jeleutb rá né­metek nem számoltak azzal, hogy Oroszország szocialista ország lett, gyökeresen átalakult és ha­uiiparral rendelkező nagyhata­lommá fejlődött, amely elő tud­ja állítani a korszerű fegyverzet összes fajtáit. Megváltozott Oroszország né­pe ts. Megszabadult az osztály­ellentétektől és a nemzeti villon­gásoktól, Politikailag egységes­sé lett. Ez azonban önmagában véve még nem biztosította a győzel­met. rá győzelmet meg kellett szervezni. Mozgósítani kellett a nép összes erőit, az ország gaz­dasági erőforrásait és helyesen kellett őket felhasználni, rá sztálini sztratégia sikerrel oldotta meg ezeket a feladatokat, rá sztálini sztratégia fel tudta használni a szocialista állatn ál­tal kitermelt összes erőket, esz­közöket és ezeket a cél elérésére tudta irányítani. Kiválasztotta a győzelemhez elvezető utat és el­vezette az országot a haboru győ­zelmes befejezéséhez. rá hitleri Németország várat­lan támadása nehéz helyzet elé állította a szovjet hadsereget, rá Szovjetunió nem készült háború­ra, hadserege nem volt mozgó­sítva. ráz ellenségnek kezdetben sike-ütt rr.élyeu benatolufa a szov­jet területre es a Szovjetunió ipa­ri termelésének 53 százaléka esett az ellenség óllal megszállt terü­letre. rá sztálini sztratégia ebben a súlyos helyzetbeu ís megbirkózott a súlyos feladattal, rá sztálini sztratégia tervel szerint működő szovjet hadsereg már az első hó­napokban aktív védelmi harccal eret vágott a benyomuló hadsere­gei.e.i, megállította támadásukat s Moszkva környékén hataimas csapást mért ra. rá villámháború kudarcot vallott de a német had­sereg még nagy tartalékokkal rendelkezett, rá második arcvo­nal elodázása lehetővé tette, hogy Németország a szovjet frontra irányithassa fő erőit és 1942 nya­rán az ország délt részén uj tá­madást kezdjen. A sztálini had­vezetés azonban gyorsan fel tud­ta sorakoztatni a fő erőltet* rá szovjetek országa egyre növek­vő mértékben látta el hadsere­gét mindennemű fegyverzettel. rá fordulópontot a sztálingrádi győzelem jelentette, amely 330 ezer főnyi német hadseregcsoport bekerítésére, majd teljes felszá­molására vezetett. Ilyen nagysze­rű győzelmet eddig még egyet­len más hadsereg sem aratott, rá hitleri hadsereg döntő veresé­get szenvedett és többé nem tu­dott nagyszabású támadást indi­taui, áttért a védelmi sztratégiá­ra. rá szovjet hadsereg csaknem állandóan támadott, rá kezdemé­nyezést teljesen a sztálini sztra­tégia ragadta magához, rá szov­jet hadsereg hadműveletei közül sok ugy került be a hadtörténe­lembe, mint a hadvezetés minta képe. 1945 elején a szovjet had sereg az egész arcvonalon egy­idejűleg indított támadást. Ezt a nagyszabású támadást Chur­chill kérésére a kitűzött időpont­nál korábban kezdték és ez men­tette meg az angol, amerikai seregeket attól a veszélytől, ame­lyet a németek ardennesi táma­dasa jeleutett ráz erélyes, bátor, céltudatos és következetes sztálini sztratégia biztosította a német hadsereg fö erőinek szétzúzását, rá háború ki­menetele és tapasztalatai fénye­sen bebizonyították a sztálini sztratégia haladó jellegét és azt, hogy teljes mértékben megfelel a jelenkort háború feltételeinek. Megteremtette a hadmüveletek irányításának uj formáit és mód­szereit. rá sztálini sztratégia haladó jei legét iryndeiiekelőtt a szovjet módszer és a szovjet Ideológia haladó jellege határozza meg. Ez a sztratégia a hatalmas szocialis­ta tervgazdaságra támaszkodott és arra a segítségre, amelyet a Szovjetunió országainak sokmil­liós lakossága nyújtott a fegyve­res erőknek. Ereje abban rejlett, hogy az összes sztratégiai tervek kidolgozását és végrehajtását személyesen Sztálin generalisz­szimusz irányította, akinek kato­nai zsenialitása ragyogóan meg­nyilatkozott a háborúban és jog­gal vivta ki az egész világ elis­merését. rá szovjet nép büszkén nevezi sztálini sztratégiának azt a sztratégiát, amely a szovjet ál­lamot és hadseregét a történelem legnagyobb győzelméhez vezette. „A kinai nép szabadságharca egybeolvad azzal a küzdelemmel, amelyet a világ valamennyi szabadságszereld népe folytat az imperializmus és a reakció ellen" Mao-Ce-Tung elvtárs nagy beszéde Peipingben Mao-Ce-Tung- elvtárs nagy be­szédet mondott Peipingben an­aak a bizottságnak ülésén, amely az összkinai tanácskozó testület létesítését készíti elő. Vázolta a tanácskozó testületre váró feladatokat és rámutatott munkálatainak nagy jelentősé­gére. A tanácskozó testület első feladata — mondotta a többi közötti — UJ koalíciós kormány alakítása, amely vezeti a kiuai népet, felszámolja a reakciós Kuomintang maradványait és kezébe veszi az ország politikai, gazdasági és kulturális újjáépí­tését. A tanácskozó testület és az általa választandó demokra­tikus koalíciós kormányzat kép­viseli az egész kinai nemzetet és vezeti a szabad Kina fel­építését, a függetlenség, a sza­badság éa a beke alapján. Egye­síteni fogja mindazokat az erő­ket, amelyek ezen az alapon ál­lanak. A kinai demokratikus elemek egyesülésének előfeltételét a nép­hadsereg teremtette meg, amely­három év alatt- megsemmisítette a reakciós Kuounntang-hadsere­get, legyőzte a külföldi impe­rialistákat és felszabadította az ország legnagyobb részét. Fel­szabadító harcában olyan dia­dalt aratott, amilyenre még so­hasem volt példa Kína törté­nelmében. A felszabadító nép­hadsereg összesen ő és félmillió Kuomintang-katonát semmisí­tett meg. A Kuomintang jelen­legi hadereje már alig másfél­millió fő. Ennek végleges fel­számolása eltarthat bizonyos ideig, de senkisem kételkcdhetik a végső győzelemben és az egész ország felszabadításában. Ez az egész kinai nép hatalmas győ­zelmét jelenti a reakció és az imperializmus erői felett. A kinai nép szabadságharca egybeolvad azzal a küzdelem­mel, amelyet a világ vaiamenyi­nyi szabadságszerető népe foly­tat az imperializmus és a re­akció ellen. A szabadságszerető kinai népnek fel kell keszülnie arra, hogy az imperialisták a kinai árulókkal együtt még bi­zonyos ideig folytatják kétség­beesett erőfeszítéseikét, de sem­mi sem menti meg őket a teljes összeomlástól, semmi sem tart­hatja fel a kinai szabadságliaro végső győzelmét. A kinai népnek épp oly el­szántsággal és éberseggel kell folytatnia harcát az imperializ­mus és a reakció ellen, mint ahogyan ezt a szabadságharc ed­digi szakaszában tette. Éppen ezert szükséges valamennyi de­mokratikus erő összefogása a végső győzelem kivívása és a szabad "Kina felépítése érdeké­ben. Mao-Ce-Tung elvtárs óriási lelkesedéssel fogadott beszedi után az előkészítő bizottság el. határozta a tanácskozó tcstüle| összehívását és hozzálátott en* nek előkészítéséhez. A tanács­kozó testület üld kiküldöttből áll, 45 szervezetet képvisel, a* egész kimri dolgozó népet, mun* kasokat, jtorasztokat, érteimisé. gieket, katonákat. Az előkészíti bizottság 21 tóitól álló állandi bizottságot választott és annal elnökévé Mao-Ce-Tung eivtár* sat vüíasz.ftOkialc meg Elutazott Prágáiia a magyar ksnia^áíiiiség Az április lö-án aláirt ma­gyar-csehszlovák barátsági, kölcsönös segélynyújtási és együttműködési szerződés rati­fikációs okmányainak kicserélé­sére hétfőn este magyar kor­mányküldöttség utazott Prágá­ba. A küldöttség tagjai: Dobi István miniszterelnök, Rákosi Mátyás elvtárs, miniszterelnök­helyettes, Gerő Ernő elvtárs, ál­lamminiszter, a Népgazdasági Tanács elnöke és Kállai Gyula elvtárs, külügyminiszter. Kíséretükben utazott Horváth István csehszlovák budapesti követ is. A magyar kormány­küldöttség búcsúztatására meg­jelentek a .pályaudvaron: Olt Károly elvtárs, az országgyűlés elnöke, a kormány valamennyi tagja, az MDP Központi Veze­tőségének több tagja, Puskin szovjet nagykövet vezetésével a diplomáciai kar több tagja, az országgyűlés, a honvédség és renuórség tábornoki karánalj több tagja, Harustyők Józseí elvtárs, a Szakszervezetek OrJ szágos Tanácsának elnöke, valaJ mint a magyar politikai éle® több más kiv&ilósága. Nagy amerikai hétnszervezetet lepleztek te Mandzsúriában A külügyminiszterek érlekezie e megfogalmazta a záróközleményt A külügyminiszterek tanácsa hétfőn délután léi négykor zári tárgyalást tartott, majd körül, belül egy óra piulva meg jelen­lek a Külügyminiszterek szak­értői is. A megbeszélések során folytatták az eszmecserét a beruni uuoUus vivendi*, vala­mint az osztrák államszerződés kérdéséről. Az eredeti tervek szerint a hétfői délutáni ülés lett volna az utolsó, azonban ujuub meg­beszélés vált szükségessé és a külügyminiszterek közös meg. egyezésévei ujabb értekezlelre üttek össze iietlőn este kilenc órakor a francia külügymfnisz. tórium epületében. A záróközleményt megfogal­mazták a késő éjszakai órák­ban, hivatalos közleményt azon­ban nem adtak ki. A iúmet dolgozó tamsoel tilínozim Reimsnn íogv itarlása ellen Ötvenezer németországi tex­lilmunkás tiltakozó határoza­tot fogadott el, amely Max Reimannak, a nyugaUiémelor­szági kommunista párt veze­tőjének azonnali szabadonbo­csátását köve leli a brit meg­szálló hatóságoktól. A német népi tanács titkárságához már több mint 3800 hasonlóérleimü lilLakozó határozat futott be az üzemek dolgozóitól és gyű­lések résztvevőitől. ü köztársasági elnöz 'mcsiikiiiaügaíason lojadta Pusnint Szakasits Árpád köztársasági elnök héttőn délben ljucsuki­hallgatáson fogadta Puskint, a Szovjetunió volt budapesti nagykövetét. A köztársasági elnök és a távozó nagykövet hosszasan és szívélyesen elbeszélgetlek. Az uj-Kina hírügynökség részleteket közöl a Mandzsú­riában leleplezett amerikai kémszervezet titkairól. A kém­szervezet három vezetőjét, egy japánt, egy mongolt és egy ki­nait- letartóztatták. Lakásukon amerikai származású titkos rá­dióieadót és titkos jelzésrend­szert találtak. A nyomozás adatai és a letartóztatottak val­lomása alapján bebizonyult, hogy a kémek rendszeres szol­gálatot teljesítetlek az ameri kaiak számára Bebizonyult a< is, hogy az amerikaiak má a japán fegyverletétel ót tervszerűen kiépítették Mand zsuriábaa és egész Kínában ha taiinas kém hálózatukat. Min den jclcttlős városban elha lyezték embereiket, akik keres kedőnek vagy tisztviselőnek ái cázva helyükön maradlak néphadsereg bevonulása is. A kémliálózut kiterjedt ső Mongol iára is. ;iv ai uur t baji Többmlllió olasz iiSiakozík az atlanti egyezmény ratifikálása ellen A népi petieió-b-zoltság köz­leményt bocsátott ki, amelyben felszólítja a beiyi aláírási gyűjtő bizollságoaat és az alá­írást gyűjtőket, hogy tekintet­tel az északatlanli egyezmény ratifikálásának küszöbönálló parlamenti vitájára, lejtsenek ki még élénkebb tevékenysé­get. A közlemény rámutat ar­ra, hogy a kerületi és tartomá­nyi küldöttségek a jövő héten löbbmillió aláirást hoznak ma­gukkal Rómába és áladják a petíciókat a képviselőház és a szenátus elnökének. Milánó vá­... rosában és környékén máríl több mint 470.000 aláirá© gyűjtetlek össze. j Scelba csendőreinek ujabb vérontás* A Genua szomszédságába* ievó buvona tengereszei csaU takoztak a 20 ezer génuai tenJ gerész négy nap óta tartál sztrájkjához. Eintita tartományban a sztráft kotó mezőgazdasági inunkásokal ket csapat pincefos autókkaj támogatott csendőr megtámadt ta, bet földmunkás megsebesült

Next

/
Oldalképek
Tartalom