Délmagyarország, 1949. június (6. évfolyam, 126-149. szám)
1949-06-19 / 140. szám
Tarármn 19i?'jn»lns 19. w Olimpikonok, magyar bajnokok, válogatottak hatalmas felvonulása a mai Népszava sportműsorán Mint már Jeleztük ma délután a Népuava nap keretiben nagyszabású sportműsor tesz Szegeden. Szeged sportszerető (oglozói érdekeíebbnéU'rdekeseb'o küzdelmeket láthatnak Újszegeden, ahol majd sz egész műsor lebonyolításra kerül. A végleges műsor a következd: bél 4 óra: Ujszegedi Szabadtéri Színpad- Budapest B)-Dél válogatott ökölrivómérkózés. A fővárosi csapatban nem egy magyar bajnok szerepel: Csontot, Hot.oba, akik már többször is magukra ültették a címeres mezt A déli öklözök Is mind kitűnően képzett versenyzők, s igy Igen érdekes összecsapásokat láthat a közönség. Ki kell emelnünk a BorsodiDobó, Szigeti—Dóra ís Csontos—Megvesi találkozót, amelyek a legizgalmasabbnak ígérkeznek. Az ökölvivómerközés után a Budapesti Lokomotív birkózói veszik fel a küzdelmet a déli birkózók ellen. Három olimpikon is szerepel a budapesti együttesben: S7ÍIágyi, Néuieti és Kovács, de a többi versenyző is a magyar élvonalba tartozik. Igen érdekes küzdelmet Ígér a Kovács—Szauiszló és a Bakjt— Soltész öszszccsapás. Mindkát mérkőzésre a belépőjegy 1 forint Negyed 7-kor ar ujszegedi SzAK-pályán találkozik Budapest B válogatott labdarúgócsapata Szeged válogatottjával. A lő városi együttes játékosait nem kell bemutatnunk, hiszen mindannyian első osztályú játékosok és többszörös magyar válogatottak. A szegedi szurkolók kíváncsian várpák, miként tud megbirkózni Palatínus Szilágyi l.-el és miként él majd Szolnok Palotas, az MTK fiatal fedezetével, szemben. A fővárosi együttes igen erősnek látszik, kérdés, hogy a belső hármasukat mennyire tudja a szegedi védelem semlegesíteni Ha ez sikerül szoros eredmény alakuhat kl [-'él 9-kor az SzMTE ujszegedi uszodája oan látványos uszómérközésre kerül sor. A verseny érdekessége, hogy Nóvák £va ellenfél hiányában a férfiakkal veszi fel íima mel'en a küzdelmet. A szegedi és az egész magyar dolgozó közönség ki.án csian várják, sikerül-e Nóvák Évának a nők ulán a férliakat is akikésziíenó? A iéríi úszók közül Szegedre érkezik Metró Kádas, Lukács, Bánki, Oyöngyösi, Grozn Az úszószámok után vizilabdamérkőzcsrc kerül sor, majd látványos vizikabarér. Ugyanebben az idóben kultur műsor le z a Szabadtéri Színpadon. A belépőjegy az úszóversenyre és a kultúrműsorra Is 1 forint. Ncgyszeged mai labdarugó műsora I SzAK pílya: 8 óra SzAK-MEFESz Ifibajnoki, fél 10 SzAK-Ujszentivin fl. osztálya bajnoki, léi 12 SzAK—MEFESz L osztályú bajnoki. Délután fél 5 Honvéd —KAC NB 111. mérkőzés, fél 7 Magyar B. válogatott—Szegedi NB válogatott. Szörcg: 10 óra Rákóczi-Postás ilibaj. noká, féi 5 Rákóczi—MKL'MTE II osztályú bajnoki, fél 7 Kákóczi-Kisteiek NB III. mérkőzés. Dorozsma: negvea a DKMTE—Húsos ffi bajnoki, 6 óra DKMTE-HMTE I. osztályú bajnoki. Hunyadi-tér: fél V SzMTE—Lokomotív alapfokú iíibajnoki, fél 10 SzMTE— Cszentiváu 11. osztályú bajnoki. Postia pálya: 13 óra Postás—Deszk II. osztályú bajnoki. i MINSz pálya: fél 7 FTC SzlT-KASE Cserepessor: negyed 3 Móraváros—Lokomotív ilibajnoki, 4 óra Móraváros—Várostanya ii. osztályú bajnoki. Felsóközpont: F. EPOSz -Dohánygyár II. osztályú bajnoki. Újszeged: 9 óra MKUMTE—SzM TE ifibajnoki. Ady-tér: 9 óra Honvéd—SzATE ifiba moki. Szabadság-tér: délután ó óra Rönkéi-utca -Gyálai EPOSz arátságos mérkőzés. A Po'tís NB sapaia Halason játszik a KKVSE-vtl bajnokit, a Lokomotív I osztályú csapata Kiszomborban, a SzATE pedig* Mindszenten játszik az elsőosztályu bajnokságért, t A tekebajnokság műsora Szakszervezeti pálya: 11 óra GázgyárZugló férti NB II. mérkőzés, idényziró. A Lokomotív térti NB csapata Nyiregvházán zárja ma az év tavaszi idényét. A Motorosok Battonyáa játszák szezonzirójukat a kerület L osztáiyu bajnokságáén a mai napon. Temesvári meghívást kaptuk az SzMTE aszói és pólózói A temesvári Il.SA sportegyesi.! t tevéi ben meghívta az SzMTE uszószakosztályá julius közepére egy nagyobbszabásu versenyre. Hir szerint a szegedi úszók a meghívást elfogadták és la versenyzöve' utaznak majd Temesvárra. Alapfoka mérkőzések A mai napra kisorsolt alapfokú mérkőzések a következők: Tápé-EMOSz 5 Lemezgyár—Szőregi EPOSz Hunyadi tér 11, Kübekházi EPOSz-Köztb ztasigi telep 5. DKMTE-SzATE II. ifi 3Péter-Pálkor játsszák le a Lokomotív— Békéscsaba NB 11 -es mérkőzést A mai napra kisorsolt Lokomotív—Békés csaba NB Il-es mérkőzést Péter-Pálra halasztották. Ugyancsak ekkor játszák le a Móraváros—HMTE NB Ili-as mecset Is Beíeezödölt az iskolaév, minden iskolában ünnepélyes keretek között osztották ki szombaton délután a bizonyítványt, a szorgalmas és jó tanulóknak a tanulmányi segélyeket. Alig pár évvel ezelőtt sok gyereknek bizony szomorúságot hozott az évvége. Hiába volt jó tanuló, nem engedte meg az anyagi helyzete, hogy tovább tanuljon. Dolgozni kell, kenyér után kell nézni, hangzott nem egyszer a szülök panaszos sóhajtása. Ezer és ezer tehetség veszett el országunkban. Ezzel szemben ma, a szegény és tehetié e g e e'.ek ek tanulmányi segélyeket biztosit a kultuszminisztérium. a tavasz folyamán már egyszer osztottak az iskolákban tannlmányl segélyeket Középiskolásoknak személyenként 80, általános iskolásoknak pedig 10 forintot. Ezt most megismételte kormányunk. Minden iskolában legalább hat-nyolc tanuló részesül kitüntetésben. De nemcsak pénzbeli segítséget kapnak mai fiatalok. a kollégiumok száElitclték a tizeuc^ylagu szegcdi ickelevágó bandát Ismeretes, hogy a szegedi gazdasági rendőrség ez év tavaszán egy tizenegy tagú szegedi feketevágó bandái leplezett le. A feketevágásra szövetkezett kupecek, hentesek nagyszámú sertést és egj.éb illatot vágtak le feketén az egyik beavatott lakásán. A hust azután az esti órákban magas áron szétmérték. A szegedi törvényszék uzsoratanácsa most hirdetett ítéletet a feketevágók közellátás érdekeit vészéi) eztotö bűncselekményében. iiiss Dezsőt kétévi, Szögi Andrist hathónapi börtönre, Papp Nándort egyhónapi és tizenötnapi, Faragó Istvánt káromhónapi, Teibisz Pétert egyhónapi, Hunyadi Józsefet ké'thonapi és tizenötnapi, Csamangó Jánosnét négy hónapi, Bálint Páluét és Nagy Józsefet tizenötnapi fogházra, ifj. Czinta Uyörgyöt pedig 500 iorint pénzbüntetésre itéite a szegedi törvényszék uzsoratanácsa. izanszervezeti htren A Famunkás Szakszervezet értesiti tagjait, hogy minden kedJen délután 5 órától rendszeres bizalmi értekezletet tart a szakszervezeti székházba. Minden műhely küldje el bizalmiját. Tagdíj beűzetés: szombaton délután 3—6-ig. Minden szegedi dolgozó B vasaroihat a KÉPSOLTSít-iian" elei fenprit 5—10 kg-os tételekben. Kapható ksíojrsnsnioitiént Q J filLr s ára... Népbotlok a varos minden részeű. Párlhireh A héten az üzemi pártszerveteinknél szakszervezeti napot, a kerületi pártszervezeteinknél pedig szabad pártnapot tartunk. Az összes pártaapl előadók részére előadói értekezletet tartunk hétfőn délután fél 4-kor a Batthyány-utca 1. alatt. Hétfőn délután 6 órakor titkári értekezlet a Batthyáng-u. 1. szám alatt. Hétfőn délután 5 órakor a népnevelő íeierosök részéin értekezlet a Kálvin-tér 6. alatt. Erre az értekezletre a hivatali népnevelő felelősök kivétel nélkül, a kerületi és üzemi népnevelő felelősök közül csak azok jöjjeuek, akik küiön meghívót kaptak. Hétfőn, dé.után 7 órakor a Kálvin-téri nagy teremben összevont falujáró értekezletet tartunk, melyen az összes fatujárók jelenjenek meg. Az értekezletet központi előadó tartja. Tárgy; a falujáró munka további feladatai Hétfőn délután fél 5 órakor aktíva értekezlet a Batthyáuy-u. 4. szám alatt. Az ipartestületben este tásiea \ Népszava-kampány eddigi eredményei A szakszervezetek a szoci Uiznius iskolái, ahol a Párt vezetésével az uj embertípust, szocialista embert nevelik Olyan dolgozók loimálóJnak itt ki, akik átérzik, hogy az országnak öntudatos urai és gazdái. Az ilyen öntudat kialakítására nagy hatással van a szakszervezetek tankönyvének egyike a szocialista sajtó. A szocializmus épilésének egdöntőbb frontja ma hazánkban a termelés szakasza. Pártunk második lapja, a szakszervezetek központi lapja a Népszava főleg a termelés kérdésivel foglalkozik és mindennapi eleven kapcsolat a Párt. a szakszervezel és a dolgozók közölt. Amellett, hogy a dolgozókat a szocialista épitő munkára felsorakoztatni segit, a mindennapi élei aktuális kére déseinek felvetésén keresztül •iktatja és neveli a tömegeket. A Szakszervezetek Országos Tanácsa az egész országban junius 1 tői junius 31-ig Népszava kampányt indilolt. Szegeden Ralkó Anna elvtársnő Meggyőzik a dolgozóikat, hogv tudásukat, elméleti sziuvonaiukat tovább kell emelni, s erre löbbek között jő eszköz a szakszervezeti lap, a Népsza va. Az egyes szegedi üzemek jt Népszava-kampány előránvzatát már túlszárnyalták. Az Ujszegedi Gőzfürész, a Község' Kenyérgyár, az Angol-Magya; Jutafonó, a Paprikabeválló NV. a Pedagógus Szakszervezet, különösen kitűnt a kampány ío lyamán. Az üzemek között Népszava elő i etögvüjtö verse nyea indullak. Ezek jó ered ménnyel biztatnak. Az egyes területeken nzon ban hibák is mutatkoztak. A hivatali szakszervezetek, s e szakmai csoportok még non eléggé ismerték fel e kampány jelentőségét. Az első hét ered ményét huszonhárom üzem két szakmai és egy hivatali szervezet ér le el. Ez a megosz lás is bizouyilja, hogy a szakmáknak és hivatali szerveze teknek meg kell javilani mun kájukut A Népszava feladata, min' népjóléti miniszter feiszólitá- mondottuk, hogy a Párt, s ára hatalmas lendülettel kez- szakszervezetek és a tömegek dődött el a kampány. Az első hét eredménye 422 uj előfizető. Ez a szám a népnevelőink jó munkáját dicséri. Ahogy válna ztási győ elmünknek a népíevelők voltak a hősei, ugy a zai várfák a dolgozók tanulni vá-i^épszava kampányban is a gyó fiait ma már. (K. M.)] népnevelők járnak az élcr.. közötli kapcsolatot naponként erősitse. Eciadalál csak ugy láthatja el, ha a szegedi üze tnek, hivatalok, szakszervezeti csoportok dolgozói segilik és n Népszava Kampányban jó erednyeket érnek ej Sarnval Venrpi Ml 1 UR'lhlMl ES Ml TÖRTÉNIK ? NAPIREND Va sir nap, junius 19. Nemzeti Színház délután 3 órakor: Carmen. *K;<-»M«-bérlet 11. Este fél ü órakor: Un muri. Bérletszünet. Belvárosi Mozi. féi 6, fél t, fél 9 órakor: Acélszivek. Korzó Mozi. fél 6, tel 7, féi órakor: Pária és tavasz. Széchenyi Mozi: Nyan szünet. Muzeum nyitva hétköznap 9-től 14 óráig, vasár- és ünnepnap 9-tól 13 óóráig. Somogyi kónyvtár nyitva: hétköznapokon reggel 8 órától, este 7 óóráig. Egyetemi könyvtár nyitva: reggel £ órától este 7 óóráig. Szolgálatos gyógyszertirak: Franki József: Szent Györerytér 6. (Telefon: 3510); Temesváry József: Klauzál-tér 9: Surjányi József: Kossuth Lajossugárut 31. (Telefon: 3436). A hakuj olajmezők dolgozóinak szocialista munkaverseuyébc-ii az elsőséget egy kiváló t)rigádvezetőnő, a Sztálin-díjjal kitüntetett Aga Ncjmatula Brigádja szerezte meg. Ex a brigád két hónappal a határidő előtt végzett egy olujkutató kut fúrásával. Kitűnő eredményt ért el Lebagyev fiatal brigádvezető alunek a brigádja a batáridő előtt egy hónappal teljesítette feladatit. Általában a körzet fnróbngádjai májusban jelentékenyen túlteljesítették a tervben előirt munkaprogramot. x Gázgyár 39 százalékkal le. szállította a koksz árát julius JIMg. Sa*sezxe be (éli tüzelőanyagár — A MAGYAR VÖROSKERESZT szegedi szervezete júniusban több egészségügyi előadást tart, vetített kéjiekkel. Dr. Pogány Islváu OTI főorvos a rákos megbe.egedési'ői tart fel. világosító eiőadást, 20-án dél« ulán 6 órakor a IvIÜSz székházban (Horxáth Miliúly-utca 3. I. em.) és 21-én délután G órakor az MNDSz székházában (Tisza Lajos-körut.) — IZGATOTT a demokrácia ellen Palkós Lajos békésszentandrási lakos. A szegedi népbiróság máslélévi börtönre ilélle — GÁZOLÁS az algyői országúton Palócz Sándor szegedi gépkocsivezető. Súlyos testi sértésért négyhónapi fogházra Ítélték. — MA DÉLELŐTT avatják fel a próba úttörőket. Már kora reggel vidám műsorral szórakozlaljúk a közönséget a pajtások az ujszegedi Szabadtériszínpadnál. Délelőtt 10 órakor teszik le a fogadalmat ünnepélyes keretek között az ifjú pajtások, alak bátran tekintenek a jövő elé. _ X .a ivóAtogi ieroctUezteí Ir.té.'e (Széchenyi-tér 9.) végez iegdi szesebb es legolcsóbb temetést, ázegény-temetest és vidéki száiútást, mint klinikai szállító, ?sak a Községi Temetkezesi in sézet végezhet. X Divatí-eiymek, divat fenvászuak, santungok, férfi mosóvásznak, nyán újdonságok naponta erkeznek. Joo és Hegedűs Szeged, Tisza Lajos-körut és Mikszáth Kálmán-utca sarok. — A SZEGEDI háziipari ki állítás már csak junius 20-ig tekinthető meg a volt Szegedi Népszava Kárász-utcai helyiségében. Az eladott tárgyakból beiolyt jövedelmet a szegedi háziipar fejlesztésére és hozzávaló nyersanyag megvásárló sára fordítják. — FLLEKEZETÉLLF.NI izga Lásért nyolchónapi börtönre és háromévi hivatali és politika jogvesztésre ilélle a szegedi néphiróság Juhász László ki te leki lakost. títLVAtiUSi telefon 40-íá il .vérié* Miuücuuap szerdáig a lengyei filmgyártás kimamgaslo alkotása ACELSZIVEK Ezenkívül a ilaiyaí— Olasz m tísázés. ti U ít fi U I 223 1 eleíon Aul.: 33-49 | yfer-fl!Mindennap szerdáig. Szipokázóan szellemes vigPáris... es tavasz raoauásüK uetkoznap léi 7 te iél 9 órakor, vasarnap es ünnepnap fel 5, fél 7 te fél 9-koi 3fit.CHt.lMYi lelefon Aut H-/ I «I tivári szünet Hétlön d'lutiiu 7 órakor a Kálvin-téri nagy teremben összevon! falujáró éríelezleíet tartunk, melyen az ös-zes iaíujáróá jelenjenek meg. Az értekezleet központi előadó tartja. Tárgy: a lalu járó munka további leiadatai.