Délmagyarország, 1949. június (6. évfolyam, 126-149. szám)
1949-06-19 / 140. szám
{Vasárnap, lu-19 juoíuí 19. Nagyszeged kommunistái egyemberként állnak Pártunk Knzponti Vezetősége és Rákosi Mátyás elvtárs mellett A Magyar Dolgozók Pártja nagyszegedi aktívája szombaton délelőtt 9 órakor összeült az ipartestület márványtermében. Az aktivaértckezleten elsőnek ifj. Komócsin Mihály elvtárs, a Nagyszegedi Pártbizottság titkára tartott részletes beszámolót a Központi Vezetőség legutóbbi ülésén elhangzottakról, Rákosi Mátyás elvtárs beszédéről. Komócsin Mihály elvtárs Ismertette a Központi Vezetőség és a Központi Ellenőrző Bizottság határozatát a Pártba behatolt és leleplezett imperialista kémcsoport és trockista ügynökök kizárásáról. Komócsin elvtárs ezzel kapcsolatban rámutatott a tennivalókra az ébersésr terén. Komócsin elvtárs beszédét többször viharos taps szakította meg. A nagyszegedi aktíva tagjai felállva, perceken át éltették a Szovjetuniót, a világ békefront, jának vezetőjét, Sztálin elvtársat, a Magyar Dolgozók Pártját és főtitkárát, Rákosi elvtársat. Az aktíva tagjai már a beszéd folyamán kifejezték a legteljesebb helyeslésüket a trockista kémek ártalmatlanná tételével kapcsolatban és hitet tettek odaadásukról és forró szeretetükről a Magyar Dolgozók Pártja, annak Központi Vezetősége és Rákosi Mátyás elvtárs iránt. A napirend második pontiaként Szilágyi András elvtárs szervező titkár értékelte ki a választási munka eredményeit Nagyszeged területén. Szünet után megkezdődtek a felszólalások. A felszólalók kivétel nélkül a legmélyebb megvetéssel nyilatkoztak a munkásosztály és a magyar nép most leleplezett ellenségeiről és velük szemben a legszigorúbb büntetés alkalmazását s ugyanakkor a Párt soraiban még meghúzódó ellenség felkutatását követelték. Több felszólaló felhívta az aktíva tagjainak figyelmét arra, hogy az éberséget a maguk területén szilárdítsák meg és az éberség terén eddig mutatkozó hibákat a legsürgősebben küszöböljék lri. A felszólalások és Komócsin Mihály elvlárs válasza ulán az Aktivá, ismét viharos, dörgő taps melleit a következő liatározaii javaslatot fogadta el: Határozati favaslat »A Magyar Dolgozók Pártja Nagyszegedi Pártaktivája a mai napon megtárgyalta « Központi Vezetőség és a központi EVenőrlő Bizottság, a Pártba behatolt és leleplezett ellenséges elemek kérdésében hozoit határozatát, a határozat pontjainak alapos megtárgyalása után az aktivá kifejezésre juttatja, hogy azzal teljesen egyetért. Párttagságunk megdöbbenéstel értesült arról, hogy a munkásosztály elszánt ellenségeinek, az imperiaiislák trockista ügynökeinek sikerült befurakodni Pártunk soraiba. Mélységes megvetésünket fejezzük ki a munkásosztály ügyének hitvány ellenségeivel szemben, akik a Párt és a dolgozó nép bizalmával galádul visszaéltek, akik lebecsülték és gyűlölték a vi'.ág dolgozóinak büszkeségét a béke, szabadság és az emberi haladás legfőbb védelmezőjét, hatalmas felszabaditónkat, a Szovjetuniót. E gyűlöletből fakadó ténykedésükkel az egész dolgozó magyar nép békéje, szabadsága és függetlensége ellen törtek. Pártunk hatalmas erejét látjuk abban a kemény és határozott fellépésben, mellyel az imperialisták ügynökeit leleplezte, megbélyegezte és Pártunk soraiból kiiaszitotta. A Nagyszegedi Pártaktíva kéri a Központi Vezetőséget, hogy kíméletlenül sújtson It továbbra is nagy ügyünk árulóira, mint ahogy eddig is eltiporta dolgozó népünk ellensétgeit. Hasonló éberséggel őrködjön Pártunk tisztasága felett és kutassa fel Pártunk soraiban még meghúzódó ellemégCb A Központi Vezetőség és Kő zponti Ellenőrző Bizottsága határozata megvilágította számunkra, hogy po'itikai területünkön is tapasztalható kommunista éberség hiánya. Sorainkban még a felülvizsgálás után is maradlak közénk nem való ellenséges elemek. Pártszervezeteinkben és fontos gazdasági vezető helyeken, üzemeinkben és alapszervezeteinkben sem ismerték fel még eléggé az ellenség behatolási veszélyét, egyes alapszervezeteink vezetősége még nem kellő gondossággal kezeli a pártokniányokat. A Pártaktíva felhívja a Nagyszegedi Pártbizottságot, a járási Pártbizottságokat és alapszervezeteket, hogy a Központi Vezetőség határozatának szellemében fokozzák az éberséget és keményen lépjenek fel a párttól való minden elhajlással, minden mulasztással és párlszerütlenséggei szemben. NagySzeged minden kommunistájának aktivan harcolnia kell a liberalizmus jobboldali veszélye, karrierizmus és a burzsoá ideológia soraiban még jellelhető minden megnyilvánulása, az imperialisták minden támadása ellen. Szilárdan kiállunk felszabaditónk, a béke harcának vezetője, a nagy Szovjetunió és annak bölcs vezére, Sztálin mellett. A Nagyszegedi Pártaktíva biztosítja a Központi Vezetőséget, hogy Nagyszeged kommunistái egyemberként állnak a Központi Vezetőség melleit és a legteljesebb odaadással követik a szocializmusért folytatott harcában Pártunk bölcs vezérét, Rákosi Mátyás elvtársat• A Nagyszegedi Aktíva harcos üdvözlete Emellett a következő táviratot küldte el Rákosi Mátyás elvtársnak és a budapesti békeértekezletnek: Rákosi Mátyás elvtársnak , Budapest. Nagyszegedi Pártaktivánk megtárgyalta a Központi Vezetőség és a Központi Ellenőrző Bizottságának a trockista árulók és kémek leleplezésére, valamint a Pártból való kizárására vonatkozó határozatát. A Nagyszegedi pártaktíva harcos üdvözletét küldi Rákosi elvtársnak. Mi nagyszegedi kommunistái biztosítjuk a Központi Vezetőséget és Rákosi elvtársat, hogy vezetésével egységesen és megingathatatlan hűséggel haladunk a lenini-sztálini ideológia, alapján megjelölt uion. Magyar Dolgozók Pártja Nagyszegedi Pártáktiva Értekezletei. * Békeértekezlet, Országház Budapest A Magyar Dolgozók Pártja Nagy szegedi Pártaktivája harcos üdvözletét küldi a Békekonferencia résztvevőinek és eredményes munkát kivan a Szovjetunió vezette b éke tábor megszilárdításához. Magyar Dolgozók Pártja Nagyszegedi Pártaktíva Értekezlete. Az Aktíva ülés délután két óra tájban ért véget. Nagy ieladat előtt a DEFOSz Szobek András elvtárs rartoti beszámolót a csongrádmegyei nagy aktivárói Szombaton délelőtt tartották meg a szakszervezeti székházban a DÉFOSz csongrádmegge! nagtjaktiva ülését. Az aktíva ülésen megjelent Szobek András földmüvelésüggi államtitkár, Császár Balázs országgyűlési képviselő, a DÉFOSz országos központjának kiküldötte, valamint Sarnyai Ferenc, a DÉFOSz megyei titkára, Ambrus István, a Népi Bizottság elnöke és ötszáz megyei kiküldött. Sarnyai Ferenc elvtárs üdvözö te a megjelenteket. Utána Szobek András elvtárs, földmüvelésügyi államtitkár tartolta meg beszámolóját. Beszédében hangsúlyozta, hogy most közvetlen a cséplés! munkák előtt hatalmas feladat vár nemcsak a közellátásra, hanem a különböző tömegszervezetekre, de különösen a DÉFOSz-csoportokra. Szerte az országban mindenütt a DÉFOSzra vár a cséplési munkák zavarsalan lefolyásának, valamint a terménybegyüjtési munkák megszervezésének feladata. Beszédében kihangsúlyozta, hogy az idei cséplési munkákat, ellentétben a tavalyival, 75 nap helyett 10 nap alatt kell elvégeznünk azért, hogy idejében számba tudjuk venni az ország dolgozóinak kenyérszükséglelét. Nagyon ügyelnünk kell arra is — mondotta további beszédében Szobek András elvtárs —, hogy a kulákság szabotálási kísérleteit idejébeu leleplezzük és megakaaályozzuk azt, hogy egyetlen szem gabona is eljuthasson a zuglorgaiomba. Ellenőreinknek — mondotta Szobek elvtárs — fel kell készülni a kulákok megvesztegetési kísérleteire is és éppen ezért a DÉFOSz-szervezeteknek nagyon kell ügyeln'.ök ai ellenőrök kijelölésénél. Csak kipróbált és megbizható szaktársakat jelöljenek erre a felelősségteljes posztra. Végül beszámolt Szobek András elvtárs kormányunkt>vk arról az Intézkedéséről, mely hatalmas terhektől mentesíti a kisés középparasztságot és méginkább nagyobb terheket ró a falu klzsákmányolólra, a kulákokra. A beszámoló után . szár Balázs országgyűlési képviselő, a DÉFOSz országos központjának kiküldötte tarló ta meg előadá: ab Beszédében rámutatott arra, amii már Szobek elvtárs is vázolt, hogy milyen hatalmas és felelősségteljes munka hárul a cséplési Ideje alatt a DÉFOSz-csoportokra, de különösen a földmunkás tagozatokra. Végül figudmeztette az aktiva ülés részi vevőit, hogy legyenek éberek és a kulákság esetleges támadása alkalmával azonnal meg tudjanak hiusitanl mindennemű szabotálási kisérletet. Császár Balázs beszédét Rekeczkl Károly uj szenti:;: ni DÉFOSz vezető és Vass Nándor árpádközségi DÉFOSz vezető is aláhúzta és rámutattak arra a módszerekre, amelyekkel a kulák már részben tavaly és az idén is kísérletezett. Éppen ezért — mondották az elvtársak — mindent elkövetünk, hogy leleplezzük az Ilyen kísérleteket. A hozzászólások elhangzása után az internacionálé hangjai mellett ért véget a DÉFOSa csongrád-megyei aktíva ülése. Jövő vasárnap eiső ülését tari,a szegeden a SzOVOSz csongrádmegyet va.aszimunya Málioz egy hétre, jövő vasárnap több mint kétszáz dolgozó paraszt gyűl össze a szegedi városháza közgyűlési termében. Csongrád megye negyvenhat Földmüvesszövetkezetének, valamint a termelő csoportoknak küdöttei alakítják meg ez alkalommal a SZÖVOSz csongrádmegyei választmányát, A tagszövetkezetek dolgozó parasztsága az idei év eső hónapjaiban lezajlott fúziós közgyűléseken választotta meg a megyei és körHA HEG&EZDODNEK a Puskm-erniékünnepéiyek A Magyar-Szovjetl _ Társaság junius huszadikán, hétfőn este fél nyolckor a Szegedi Nemzeti Színházban nagyszabású l'uskinünnepélyt rendez. Az emlékbeszédet Erdődi József elvtárs, a társaság ügyvezető elnöke tartja. Ezután kerül sor az ünnepi műsorra, amely a következő számoktól tevődik össze: Puskin—Rubinstein: Az éj. Énekli Gera Ilona- Puskin: Szibériában. Szavalja Bessenyei Eerenc. Puskin—Glazunov: Alom. Énekli Gera István. Puskin: Ealu. Szavalja Benkő Miklós. Puskin— Glinka: Óh édes emlék és Puskin—Szijedoj: Téli ut. Énekli Turján Vilma. Részletek Puskin—Musszorgszkij Boris Godunov-jából. Énekel Littasy Györgyi. Részletek az Anyegin III. felvonásából. Énekel Király Sándor, Horváth József és Nádas Tibor, vezényel Váradi László. Puskin: Tatjána levele xAnyegin-hcz. Szavalja Moóry Luczy. Puskin—Rimszkij-Korzakov: Ne dalolj szépségem. Énekli Lóránt György. Puskin—Jakovljev: Téli este. Énekli a férfinyolcas. Puskin: Emlékmüvem. Szavalja Márki Géza és Polonaise, vezényli Vaszy Viktor. Az emlékünnepélyt junius 22én délután fél 5 órakor a KonzervgyárDan , 24-én délután fél ötkor" a Dohánygyárban és 25én délután 5 órakor az Adytéri egyetem auditórium maximumában ismétlik meg. Junius 19-én, vasárnap délben 12 órakor a muzeum nagytermében Puskin-könyvkiállitás nyílik, a Somogyi-könyvtár anyagából, amely bemutatja a nagy költő alkotásait magyar, orosz és több má3 idegen nyelven. Kiskundorozsmán szintén ma tartanak Puskin-emlékünnepélyt. Itt este hat órakor a Szegedi Kendergyár kulturgárdája és Rozsnyai László, az MSzT kiküldöttje szerepei. A jövő héten Szegeden és Szeged környékén majdnem minden faluban megemlékeznek a nagy orosz költő életéről és munkásságáról. Befejezéshez közeledik a cséplőjípeii Ífiíii.vizsgáiása Junius 20-ra befejeződik az összes szegedi és környéki cséplőgépek felülvizsgálása. Eddig is már többszáz oséplőbereudezést ellenőriztek a szegedi közellátási felügyelőség, a DEEÜSz és a traktoráliomások kiküldöttei. A közellátási felügyelőség felhívja azokat a csépíőgóptuiajdoaosokat, akiknél még nem történt meg az ellenőrzés, hogy a lehetőség szerint meg a közeli napokban tegyék üzemképessé gépeiket, hogy a rövidesen megtörténő ellenőrzésre üzemképes állapotban legyenek. zeti választmányok tagjait, akikből most az ujjáalakult JZÖVOSz választmáya tevődik össze. A vasárnapi választmányi ülésen megbeszélik mindazokat a feladatokat, amelyek a közeljövőben a Földmivesször vetkeztekre várnak, megbeszélik a falusi szövetkezetek fejlődésének kérdéseit. Nemcsak elvi kérdésekkel foglalkoznak majd, hanem a most következő tennivalók, igy a terménybegyűjtés, tagtoborzás, az őszi szerződéses termelésre való előkészület feladatai is megbeszélésre kerülnek. A megyei választmány tizenkéttagu bizottságot választ soraiból. E% a bizottság képviseli majd a csongrádmegyei Földmű vessző vetekezeteket és termelőcsoporokat az országos választmányban. A SZÖVOSj megyei választmányi ülés® Szegeden is, éppen ugy, mint az ország többi helyein uj Ion dületet adnak a földműves® szövetkezeti mozgalom fejlő, 'ésének, tudatostják a dolgozó parasztság széles tömegeiben a Földmüveszövetkezetek eddigi hataln:a e e lmén/eR és a munkásosztály, valamint a* MDP vezeté ével komolyan kiveszik részüket a falusi szövetbe elek me e ő i é ébert és a termelőcsoportok fejlődésé® munkájában. Fizess eio » Oélmagyarországra