Délmagyarország, 1949. június (6. évfolyam, 126-149. szám)
1949-06-19 / 140. szám
<i. tfvi. láO, szám. «a xezdOdnek a szegett Puskin-ünnepségek A magyar kormány érvénytelennek tekinti a mjgyar-,ugoszláv gazdasági egyezményt Ara ÖU Iliiéi <349 lumus 19. vasarnap A földmüvesszövetkezetek megerősödéséért (L. Z.) Mindenütt az országban egyre jobban erősödnek, fejlődnek a földmüvesszövetkezetek. rá aoigozó parasztsng Szegeden ás kornyékén, valamint Csanád megyében ls éppen ugy, mint az ország többi részein, egyre nagyobb számmal lép be a szövetkezet tagjai soraba. Lálják mindazokat az előnyöket, amelyeket a íöiuniuvesszövetkezetek s yujtanak szamukra. Komoly gazdasági segítséget jelentenek a többi között a küiönteie szerzödesek: a termelési és állattenyésztési szerződések. A szerződéses termelőknek nem keli azon töprengenlök, tiogy honnan veszik a szántás, vetes idején szükséges kiadásokhoz a pénzt, mert a földmüvesszövetkezeten keresztül szerződött terüietekre jelentós előlegeket kapnak. Ugyanígy sorolhatnánk meg a többi kedvezményeket is. rá csanadmegyei nagyszámú cukorrépaterinelö- kisparaszt például igen nagy hasznát látta — a termelési előlegeken tul — annak a 24 kiló> kockacukornak, amelyet holdankénti répája után kapott. rá töídmüvesszövetkézetek ma már szeles, kiterjedt hálózatot jelentenek az országban és működnek a legkisebb luivakaan is. rá doiyczó parasztsag bízatnia különösen megnőtt a Szövetkezetek Országos Szövetségének, a SzGVOSz-nuk niegalaKuiásaval. igy most mar valóban olyan szerve lehet a dolgozo parasztságnak, amelyet sajat maga irányíthat, sajat erdeiiei szériát, a legteljesebb szövetkezeti acmokracia alapján, rá földmüvesszövetkezeteen minden tagnak egyenlő joga, egyenlő kötelessége van. Atiudezenet tudja mar uoiguzu parasztságunk. Bizonyítja ezt az a lény, hoyy egyre nagyobb és nagyobb számban lépnek be a földművesszöveíkezetoe. Nagyszegeden például alig két tioAap alatt másfélszeresere emelkedett a földmüvesszöveikezeti tagok szórna, rá szövetkezett tagság versenyszerűen dolgozik azért, hogy minél több uj tagja legyen a szövetkezeteknek. Széleskörű felvilágosító munka indult meg a tagtoborzás!, verseny során es napi beszélgetések alkalmával vitat, ák meg a szövetkezet előnyeit, mutatják be a szövetkezet célkiiüzé.,eit, mindazokat az előnyöket, amelyeket népi demokráciánk a jótainüvesszövetkezeteken keresztül is nyújt a dolgozó parasztságnak. Elsősorban ennek a széleskörű felvilágosító munkának kö6Zónlieiö, hogy Nagyszegeden közei tízezer már a íoidmúvesszöveíkezeti tagok száma, Csőngrádmegye negyvenhat löldmüvesszövetkezetének össziélszáina pedig a taalohorzás előtti 12.320-ról junius elejére lő.búbra emelkedett. A tagtoborzási versenyben Nagyszereden a sándorfalvi földmüvesszöi^lkezel jár elől• Eiz a szövetkezel egyébként megyei viszonylatban ls igen jó helyen áll. A szövetkezeti vándorzászló, — amelyei a tagtoborzásban legjobb eredményt elért földművesszöveikezetnek juttatnak, — most ugyan a megyéből, a vásárhely -kulasiak kapják majd meg, de minden valószínűség szerint tőlük a sándorfalvlak viszik el az egy hónap múlva történő kiértéke-éskor. Nagy. szegeden a sándorfaiviak ulán az alsóközponliak következnek• Mindkét helyen elsősorban a jó felvilágosító munkának köszönhetik az elért eredményeket. Ugyancsak főként ennek a jó munkának köszönhetői, hogy Csanád megy ében a dombegyházi földmüvesszövelkezet a tagel öirányzatot 165 százalékban teljesítette. Meg is kapták érte a vandorzásziót .Igen esélyes versenytársa a megyében a nagykirályheg} esi földmüvesszövelkezet, amely a tagtoborzási versenyben eddig a második helyen áll Csanádban. A csanádmegyei föimüvesszövetkeze.ek tapaszt-a.ataiuak megbeszélése és a további munka helyes vitele szempontjából egyébként igen nagyjelentőségű lesz a mai, vasárnapi szövetkezett értekezlet Makón. A szövetkezett tagtoborzás terén külön meg kell emlékezni a dolgozó parasztasszonyok jő munkájáról is. Csougrádmegyében már több mint háromezer nötagja van a földmüveszövet, kezeteknek, akiknek nagyrésze maga is igen tevékenyen veszi ki részét a szövetkezet munkájából, igy a tagtoborzás! ver. senyből is. Követésreméltó példaként említhetjük meg Agócs Aibertné mezökovácsliázi dolgozó parasztasszony munkaját, aki egyedül 200 uj tagot szerzett a földmüvesszövetkezclnek. Továbbra is fontos kérdése marad faivainknak, egész dolgozó parasztságunknak a földmüvesszövetkezetek megerősödése. A tagtoborzási verseny munkájában mindenütt szoros kapcsolatot keli teremteni a DÉFOSz szervezetekkei, amelyeknek különösen földmunkástagozataikban van meg a legfőbb szervezési erő. Ezzel a szövetkezéssel, a földmüvesszövetkezetek támogatásával a dolgozó parasztság saját magái erősili s (ppen ezért mindegyiküknek egyéni érdeke, bogy belépésével is erősítse a földmüvesszövetkezetek mindjobban szélesedő táborát Tántoríthatatlanul helytáiiunü a Szovjetunió vezette békefrontban A budipesti békeérteketlet utolsó ülésén a magyar dolgozók levelet intézten Sztálin elvtárshoz Szombaton reggel az országot, békeérlekezlet folytatta ülését. Major Tamás elnök nyitotta meg az ülést, A békeérlekezlet második napirendi pontjaként Darvas Józseí építésügyi miniszter tartotta meg referátumát »A Szovjetunió a békclábor élén* címmel. Most, alig négy esztendővel a második világháború befejezése után újra ott tartunk, hogy a vüág békeszerető népeinek egy uj, harmadik világháború kirobbantásának a megakadályozására keli erőinket felsorakoztatni — kezdte beszédét Darvas József. E veszedelmek előtt nem dughatják strucc módjára homokba fejüket azok, akik nem akarnak ggy uj, minden eddiginél szörnyűbb világégést. Kát oiisniü es po.iiika Az angol-amerikai imperialisták a második világháború befejezése ulán vad szovjelellenes uszításba kezdtek. A potsdami sem száradt a tinla 6 az amerikaiak máris nemiétezőnek kezdlék tekinteni. Két eüetetes politika alakult ki. Egyik oldalon a Szovjetunió és a demokratikus országok politikája, amely az imperializmus aiáásására és a demokrácia megszi árdilására irányul, a másik oldalon pedig az Egyesüli Államok és Ang. fia politikája, amely az imperializmus megerősítésére és a demokrácia megfőj tására irányul. Darvas József ezután beszámolt arról, bogy a Marshall. terv »eredményeképpen* hogyan fejlődik vissza Olaszország, Franciaország és Anglia ipara és hogyan növekszik ezek ben az országokban a munkanélküliség. Az imperialista tábor, elsőtorban az amerikai imperializmus sorra feltámasztja a fasizmus hagyományait, a viágural. mi hóborttól kezdve a szovjeteilenes keresztes liáboru birdeegyezményeu szinte még meg léséig. Harminc év íeitei tanúskodnak a Szovjetunió következetes béhepolitihájárói KINEVEZTE* a Népgazdasági Tanács tagjait A Magyai ivézlóny szombati száma közli, hogy a köztársasági einós a miniszterelnöknek a kormány nevében lelt előterjesztésére a Népgazdasági Ta nács tagjaivá Bebrits Lajost. Bognár Józselel, Darvas Józse íet, dr. Erdei Ferencet, Friss Istvánt, Kossá Istvánt, Marosán Györgyöt, Piros Lászlót, Hónai San-Q. t Sólj Q U LászlóL Vas Zoltánt es Zsoiinyec Mihályt kinevezte. A mai világhelyzetnek csak egyik jellemzője az imperialista tábor fokozódó aktivitása és háborús készülődése. A másik még ennél is fonlosabb jellemzője a nemzetközi helyzetnek az, bogy hatalmas, egyre növekvő erőt jelent az imperialistaellenes nemzetközi béketábor. Ennek legyürkeletilen ereje abban rejlik, hogy egy hatalmas, legyőzhetetlen szocialista birodalom, a Szovjetunió áll az élen. A Szovjetunió léte, a Szovjetunióban megvalósult igazságos társadalmi rend, a szocializmus léte hatalmas erőforrás a kapitalista országpk munkásosztályai, kizsákmányolt dolgozói, a gyarmatok elnyomott népei számára. A Szovjetunió azonban soha egyetlen népre nem erőszakolja rá a maga társadalmi rendszerét s különösképpen nem akarja háborúval terjesz. teni a szocializmus eszméit A Szovjetunió nem akart a múltban sem és nem akar most sem háborút Nem szavak és nyilatkozatok, hanem 30 év tettei tanúskodnak a Szovjetunió következetes békepolitikájárót Emlékeztetett ezután arra, hogy a Szovjetunió milyen natalmas- erőfeszítéseket tett a második ; világháború elhárításának az érdekében. A szovjet nép baké! akar A második vi ágháboru befejezése után a Szovjetunió tovább folytatta és folytatja következetes békepoilitikáját. A Szovjetunió nem akarja a háborút, de nem azért, mintha gyengének érezné magát, hanem azért, mert nem akarja a saját népeinek s a világ népei nek ujabb szörnyű szenvedéseit. Hitlcrék azt hitték, hogycsa pásaik alatt hetek, legfeljebb i Egészen valószín ü, liogy barnülyeu más állam, ha olyan terüieti veszteségek érnék, amilyenek a mi termeti veszteségeink, nem állná ki a megpróbáltatást és bomlásnak indulna íla a s zovjet rendszer ol} an könnyen kiállta a megpróbáltatást és még jobban megerösilctte mögöttes területét, akkor es azt jeienti, hogy a szovjet rend most a legszilárdabb társadalmi rend.* Sztálin szavait a későbbi események is igazolták: a szovjet rend valóban a legszilárdabb társadalmi rendnek bizonyult. .. -a süiiinyen tiu te nem gyüMeui En magam is jar.ain a Szovjetunióban s megéreztem valamit abbói a roppant, legyüriietelien erőből, amit a szovjet naza, a felszabadult népes IUI^JK hazája jeienL S azután, amit ott láttam, még erősebb tett bennem a meggyőződés, azt a néjiet, amely igy tudott harcol, ni Hazájáért, szabadságáéi t, soha semiíyen erő le nem gyűrheti. A haboru uiáni ötéves terv sikerei is hatalmasak. De katouailag is a Szovjetunió ma a világ legerősebb Hatalma. őszinte pillanataikba! nem is tagadjak ezt az imperialisták. Mig az imperialista országokat válság, zűrzavar, gazdasági anarchia fenyegeti, a Szovjetunió ereje egyre nö. Kétségtelen, bogy a béke védelmének legfőbb eroiorrása, legfőbb biztosítéka a Szovjetunió. De a Szovjetunió nein áll egyedül a tarlós oekebiztosításáért folytatott harcban, hanem köréje csoportosul a világ; békeszerető népeinek halalmasé®| egyre növekvő tábora. hónapok alatt összeomlik a Szovjetunió. De ezt hitték sokan a nyugati imperialisták közüt is. A Szovjetunió győzelmes helytállása a világ legerősebb imperialista halalmával szemben valóban csoda volt, de olyan csoda, amely mögött a szocialista társadalom, s a leg. magasabbrendü hazafiság, a szovjet ember szocialista hazafisága állott. Sztálin ger.era'isszimusz 1941 november 6-án, a háborús helyzet legsúlyosabb napjaiban a nagy októberi szocialista fórra, dalom emlékére mondott beszédében a következőket mondotta: Béke vsdelmében löleladatunh : erősíteni a szovjet néphez való ragaszkodás érzéséf rá Dékeszere.o .epek szert te- toe»v gyaia^atos peiüaja mutálj kintenek bizalommal, szeretettel a Szovjetuuióra, mert a Szovjetunió harcol legkövetkezetesebben a béke ügyéért. Ezért tömörül egyre hatalmasabb tábor a Szovjetunió köré. rá táborban ott vannak mindenekelőtt a népi demokráciák orszagaiuak népei, aeune vannak az imperializmus igája aiói felszabadulni akarc jjjarmati százmilliók, a béketajor hatalmas, megdönthetetlen erejét növeli a most kiuimtuic uj, óriási uepi ueuiokraiikus birodalom, Kina, olt vannak a béke védelmezőinek tauoranan a kapitalista országok munkásoszta iyainak milliói. Ott van mindenki, aki békét akar, mert tudja, hogy a béke ügye és a Szovjetuuió elválaszthatatlanok egymástól. Nekünk, magyaroknak is, békénk védelmében egyik fdfelada.unk az, hogy erősítsük népünkDeu a Szovjetunióhoz való szeretet és ragaszkodás érzését. Titiogy aki elfordul, vagy áruli inouou szembekerül a Szovjetunióval, az az imperialisták ügyuöke, a haboru liizenek szitoja iesz. Feladatunk békénk védeW meuen, hogy küzdjünk mincea olyan iranyzat, próbálkozás ellen, amely bármilyen címen la lazítani akarná a Szovjetunióira® való szoros, bensőséges kapcsolatainkat. rá Szovjetunió íranii szeretet és ragaszkodás: népünle jövője iránti szeretet és ragaszi.oaas. járjon hat ezen az uton: uiyadozas nélkül, a magyar munkásosztály pártjának vezetésevei! a magyar nép nagy tanitójanakj Kakosi Mátyásnak az Irányításán var « ráz imperialisták világuralmi almokba szédült tollnokot ugjj emlegetik a huszadik szazadot, mint »rámerika századát-. Mi vi« szoat erőnk és igazságunk tudatában bizton hisszük. h<v*i •/ a