Délmagyarország, 1949. május (6. évfolyam, 100-125. szám)
1949-05-21 / 117. szám
jromDaf, 1949 má.juS 2f. A diadalmas Népfront-választás óta minden móravárosi elvtárs szivében ILQSG GYŐZELMI lliLlI ÉL 'A Magyar Dolgozók Pártja kerületi szervezeteiben a nagyszerű választási győzelem után sem csillapodott le az élet. Minden felé most értékelik ki május 15-ének tanulságait és diadalinas eredményeit. A népnevelők sem hagyták abba a munkát. A pártnapokon rengeteg uj probléma merül föl, amelyeket mind meg kell oldani. A Móraváros U. MDP szervezet Délibáb-utcai házában is zajlik az élet. Hétköznapokon már délután négy-öt óra tájban gyülekeznek a tagok. A vezetőség most terjeszti föl « választási kampány során kitűnt elvtársakat a központba. Serlegnek a tollak, a fehér papírlapok megtelnek nevekkel. — Az utóbbi hetekben a nagy — Szeretnénk fokozni ezt Biunkában-tizenkét elvtársunk tünt ki különösen — mondja Zsák József elvtárs, a pártszervezet titkára, föltekintve a névjorról. Ez persze | Bem azt jelenti, hogy a többiek nem vették ki részüket a népnevelésböl és a szervezésből — feszi hozza elgondolkozva. — A választások, előtti időben 157 elvtárs segített a fölgyülemlett adminisztráció lebonyolításában, a kisgyülések megrendezésében és ugyanennyien járták a szegedVönryék; tanyákat is. A március 15-e előtti utolsó csütörtökön 314-en vettek részt a fontos *>árímunkákban. A Möraváros II. szervezetben Bem engedik lecsillapulni ezt a hatalmas lendületet. Az elvtársak szerdán résztvettek a városháza előtti zenés lompionoi győzelmi ünnepségen, szombaton pedig ők saját maguk rendeznek majd a párt előadótermében örömünnepet. Mindenki boldog •a kerület 2519 szavazásra jogosultja közül 2624 szavazott le. A Függetlenségi Népfront programját csak öten nem fogadták el. — A jő népnevelők közül most főleg azokat dicsérjük meg — folytatja. Zsák elvtárs — akiknek ez a választási előkészítés volt bz első igazi pártmunkájuk. Tehát a fiataiÁjt: Olasz Ferencet, Papp lár.oshZt, Traizer Lászlót, Harangozó Gézát és Gilicze Erzsébetet. f. A m óra városi népnevelök május 15-én, vasárnap délután félhatkor teherautóval indultak ki Lengyelkápolnárai hogy a dolgosé-parasztságot | értéhes, ssincor-aías | kultúrműsorral szórakoztassák. Lobogtak' a zászlók és kipirultak az arcok ezen az estén, összetalálkozott a város a faluval. S ez a találkozás soha többé nem szakitható el. BELVÁROSI ~ leiefon 40-15 i9/a hértst. Mindennap szerdáig J. Slrauss hatalmas zenéje Denevér Végig gyönyörű szines film. Elffiássk féls. fái 7. f í! 9 áralor KORZO Telefon Aut.: 33-44 z-ta Sárié!. Mindennap szerdáig. Denevér És az e!sö szines magyar film: £9 49 V/l. Előadása* 4. r> ás 8 íia' or. Mindennap keddig Az örvény sodrában Két szerelmes asszony féltékeny harca a férfiért Előadások iái 5, té> 7 és tél 9-ftor jő közösségi szellemet, ami pártszervezet tagjai között mostanában kialakult, illetve megizmosodott — mondja a párttitkár befejezésül. — A legköze lebbl vasárnapon valószínűleg közös kirándulást rendezünk a zöldbe. Kisétálunk majd Újszegeden) a Maros mellé, vagy pedig kilátogatunk a Kállai-ligetbe. Ez azonban csak a könnyebb része a dolognak. Elhatároztuk, hogy nem szüntetjük meg a jól bevált kisgyüléseket sem. A jövőben rendszeresen foJvfaljuhl ezeket a találkozásokat a környék lakosságával. Ezeken a gyű léseken tárgyaljuk meg a városrészi lakosságának-problémáit 'A pártszervezet falairól még,nem került le a 'dekoráció. Mindenfelé Lenin, Sztálin, Rákosi képek és szépen kirajzolt jelmondatok, faliújságok láthatók. A szobák ünnepi díszben pompáznak. Ez is azt a győzelmi hangulatot, azt a fokozott munkavállalási kedvet tükrözi vissza, amely, a március 15-i diadalmas Nép• front választás óta minden móravárosi elvtárs szivében él. A vándorzűszlő továbbra is a Winter, Rákóczi brigádiáé marad Amint azt már előzőleg megírtuk, a Winter-kefegyár Rákóczi brigádja 161 százalékos teljesítménnyel megnyerte az üzemek közötti vándorzászlót A brigád tagjai ezt a százalékot ebben a hónapban idáig még 18 százalékkal teljesítették tul, ami előreláthatólag azt eredményezi, hogy a vándorzászló továbbra is a Rákóczi-brigád tulajdonában marad. Uj szemóiyzst az egyetemen A szegedi tudományegyetem is jelentős tudományos intézetek felépítését vette tervbe. Ennek folytán május 30-tól 82 tanszemélyzeti és segédtanszemélyzet! alkalmazottat — valamint 51 egyéb hivatali tisztviselőt és fizikai munkást fog alkalmazni. j j Párihirek Kedden délután 5 órakör te összes üzemi és kerületi okta tási felelősöknek, valamint ok tatási bizottsági tagoknak Kál vin-tér 6. szám alatt értekezlete; tartunk. Minden elvtárs ponto san jelenjen meg. Hétfőn délut® 5 Őrnkor Kál vin-tér 6. szám alatt az esti afp táeiős iskolák volt vezetői fel tétlenül jelenjenek meg- Tárttá? sági könyvét mindenki hozz® magával. A kerületi, üzemi és hivató' pártszervezetek káderesei részére szombaton fél 6 órakor értekei letet tartunk Batthyány-utca 4 szám alatt. Pontos r^egjelenés; kérünk. Káderosztály. A DEFOSz nélkül S. Maróthy István hatvan, holdas kulák tanyája és kövér fekete földje Kiskundorozsma határában terpeszkedik. Áztatja a bő tavaszi eső, cirógatja a lágy szél, a zöldülő vetés és a zsíroa paraszt szemmel láthatóan terebélyesedik. Teli a pince, teli a kamra, a cselédet mégsem becsülik semmire. — NYOLCVANEGY év® elmúltam, világéletemben béreskedtem — panaszkodik az öreg Vasas Jóska bácsi nekikeseredve. — S Maróthynál a múlt esztendőben dolgoztam. Hánytam kordéba a földet, árkoltam a gyümölcsfákat, kapáltam, szántottam, öt lovat és hat marhát ápoltam 3 tizennégy birkát legeltettem. Mindezekért a munkáért havonta hatvan forint készpénzt és ellátást kaptam.Olyan kosztot, amilyet a gazda aligha evett volna meg. A kulák, aki egyébként is fennhéjázó, rátarti ember, lelketlenül kiuzsorázta mindig a cselédjeit. A Horthy-rendszerben kíméletlenül elbánt a követelődző, kizsákmányolt béresekkel, szívesen csendőrkézre juttatott volna minden szegény embert. A felszabadulás után kicsit sunyított, de aztán lassan ismét kinyílt a szeme. — HÚSVÉT NAPJÁN főttsonkát tettek elébem, hogy vágjak belőle — meséli tovább Vasas bácsi. — De bizony én nem tudtam hozzányúlni, mert messziről éreztem a szagát. Meg is mondtam az asszonynak, hogy nem tudok belőle enni, mert büdös. Erre ő is megszagolta, pedig tudta jól milyen, hisz 3 maga főzte. Kényszeredetten ismerte el: »Van valami 3zaga, no, de majd megfőzöm holnapra savanyúkáposzába.« Meg is főzte, de csak annyit ért vele, hogy akkorára már a káposztát se leheett megenni. AZ ÖREG BÉRES minden szava vádaskodik. Vádolja a gazdag parasztot* aki ahol tudta, ott rövidítette meg. Amíg a kuláknál szolgált, nem kapott rend® fekvőhelyet. Istállóban és kuckóban szendergett, vagy saját ruhájában kuporgott télvíz idején, mert pihenni sehogyan sem tudott. —> Nem voltam szakszervezeti tag, de most mégi3 a Défosz segített rajtam — fejezi be a történetet megnyugodva —, mert. amikor elmeséltem a helyzetemet, a Défosz behívatta S. Maróthy Istvánt. Hiába köntörfalazott, hiába siránkozott aztán, hogy nin® egy vasa se, a szembesítéskor kénytelen-kelletlen mégis elvállalta az igazat s pénzt is teremtett a zsebében. Még ott a Défosz-irodá ban kifizette a háromszázhatvan forint elmaradt járandóságomat. örült, hogy megszabadult a további ráolvasástól. — EZT BIZONY a Défosz nélkül sohasem értem volna el! — tesz pontot az eset végére elégedetten s körülményesen megpödörgeti a bajuszát. A beszélgetésnek vége, az ólomszürke felhők fölszakadnak Dorozsma fölött. Friss tavaszi »zuhanes« porzik szét a tavaszi földeken, öntözgeti, nevelgeti a szegények örömét. az uj Ím A szegedi tudományegyetem gazdasági hivatala kéréssel fordult az építés- és közmunkaügyi minisztériumhoz. Kérésében a gazdasági hivatal részletes® tájékoztatta a minisztériumot az ötéves terv alatt felépítendő tuudományi épületekről és az épületek elhelyezéséről. Ennek érdtekében kérték a minisztériumot, hogy tárcaközi értekezletet hivjon egybe, amelyen résztvennének a minisztériumon kívül az államvasutak, valamint Szeged város képviselői is és ez® az értekezlet® a klinikák építéséhez szükséges terület kijelölését megejtenék. A gazdasági hivatal kérése az, hogy a Somogyi Béla-térhez csatlakozó területet, amelyet a jelenlegi vasuttöllés vág ketté — a töltés lebontása esetén az épités céljaira a klinikáknak átadnák. A klinikák kérelme előreláthatólag megértésre fog találni még akkor is, ha a vasuttöltés mégsem kerülne lebontásra, mert abban az esetben is könnyebb volna a klinikák közötti öszszeköttetés, mintha a város egy másik részén, a jelenlegi klinikáktól távol kellene az uj épületeket felépíteni. Mentőládát kapott 10 gépállomás A gépállomások dolgozó parasztságunk kőrób® nagy szeretetnek örvendenek. Nemcsak a parasztság munkáját könnyítik meg, hanem a gépállomások ma már a falu kuflurközpontjai is. Jelentőségük a jövőben méginkább fokozódni fog: a falu egészségügyi központjaivá válnak. Ezen a tér® már meg is történtek az első intézkedések. A magyar Vöröskereszt az elmúlt héten ünnepélyes keretek között 10 mentőládát adott át a követfeezö községek gépállomásainak. Csongrádmegyében: Felgyő. Sövényháza, Derekegyháza, Ár pádhalom, Hódmezővásárhely. Csanádmegyében: öföldeák, Kunágoía, Mezőhegyes, Battonya, Deszk. Az ölvenszemélyes mentőláda nemcsak a gépállomások dolgozóinak egészségéi szolgálja, hanem segítségére van a gépállomások környékén dolgozó parasztságnak is. A hároméves terv keretében már meg is tódultak az eíső segélynyújtási tanfolyamok. JeUenleg 8 községben és négy üzemben tartanak ilyen tanfolyamot. A hallgatók a jövő héten ünnepélyes keretek között teszik le a vizsgát. A legjobb tanulók kitüntetésül kis kézi elsősegélynyújtó táskát is kapnak. Feíítivts esz összes egyéni {analóghoz l Az összes egyéni tanulók folytassák tanulmányaikat * kiadott tananyagok alapján. A kővetkező konferencia időpontja: I. A régi középfokú tanfolyam: május 29Anyaga: Rákosi elvtárs beszéde a Központi Vezetőség március t>-i ütésén, Rákosa elvtárs zárszava és Rákosi elvtárs hozzászólása a parnsztkfrdés tárgyalásához: részletek Sztálin »A leninirmns kérdése* cirnü müvéből. (Kiadva Sztálin: »A Szovjetunió agrárpoliíikájárőU cimfl könyv formájában.) II- Bolsevik Párt Története középfoka tanfolyam: májas 29. Anyaga: A Párttörténet II. fejezete. 1IK Bolsevik Párt Története felsőfokú-tanfolyam: jnnius 19- (A régi és uj felsőfoka egyéni tanulók összevont konferenciája) Anyaga: A Párttörténet IH. fejezete és a IV- fejezet első, harmadik, negyedik és ötödik pontja. Oktatást osztály. Wallaco iáfiratöaa ítéEtSzSSs Mefiüif Í5Z9& akik fljRsrrááSsa a bákűéri küzásusk Wallaee táviratban üdvösSL te Nennit abból az alkalomból hogy az olasz szocialista párt főtitkárává választották mag — Azok nevében üdvözlöm l pártot és az olasz népet — hangzik a távirat —, akÜ Amerikában a békéért küzd® nek. El kell pusztítani a fa sizmunt és a nácizmust. Nagyra értékeljük azoknak a aá pekuek kapcsolatait, amelyei békére törekszenek és hajlam dók harcolni is érte AZ OSZTRÁK PARLAMENT megkezdte a hírhedt ibér-íregyezmény* alapján IddoLozoH törvényjavaslatok tárgyalását Honner kommunista képviselő t vita során megrázó szavakkai tiltakozott ezek ellen S törvény, javaslatok ellen, amelyek nélkülözést és nyomort jelentensk a dolgozók számára. Szegedi Mm tasli Siláái Május 21-én, szombaton este fél 8 órakort Külön« hájasság. »A« bérlet 19. Rendes helyárak. Május 22-én, vasárnap 1. «. tél 4 árakor: A szabán nók elrablása. >Kt és >M« bén let 10. Mérsékelt helyársk. Május 22-én, vasárnap este fél 8 órákon Figaró házassága, sir bérlet 17. Re» des helyárak. Május 23-án, hélfón: Nincs előadás. Május 24-én, kedden este fél 8 órakoW Figaró házassága. »S< bérlet 18. Május 25-én, azerdin csfe fél 8 úrakott Különös házasság. »P« bérlet 18. Május 26-án, Csfitórfókön este (9 8 ő. akae Furfangos özvegy. »E« bérlet 18. Május 27-én, pénteken este fél 8 órakox: Eladott menyasszony. Bemutató bérlet 20.