Délmagyarország, 1949. április (6. évfolyam, 76-99. szám)
1949-04-28 / 97. szám
wwuivtök, rsiv apnns w. 3 t t írja levelében a többi körött egyik elvtársunk: sBüszke i aoyok, hogy népnevelő lehelek. 1 cm csak azért, mert látom az c'r.Vem álló feladat szépségét — •i •nunkástársalm felvilágosítását s nevelését —, hanem azért is, j érzem a felelősséget, mely • i'n hárul. Megmondhatom, ml;<>r elkezdtem ez esti tan/olyarot, azt gondoltam, hogy feles'eges az agitáció most, a választások) el ólt, most a válasziásl felí a akat, e hároméves terv eredményeit, ex ötéves tervet és e békét nem kell népszerűsíteni. Népszerűsítették etek e felszavak saidt magukat — a tények, a kézzelfogható eredmények. Most, hogy beszélgetek elvtágakkal és pártonkívüli dolgozókká!, látom, hogy milyen fontos szerepünk van nekünk, népne élőknek a választások előtt. Nemcsak arról van szó, hogy választási ielszavakat népszerűsíteni kell, — ez a kisebbik feladat. mert ezek valóban néps-etiiek. A nagyobbik az, hogy k•elégítsük a dolgozó társaink érdeklődését, magyarázatot adtunk nekik egyes kérdésekre, amelyek még homályosak náluk. Tehát — hogy ugymondjam— a tömegek egy fontos szükségletét elégítjük ki. és az, hogy mi az esti iskolán olyan alaposan és részletesen megtárgyaltuk a kérdéseket, UH a'(ionképpen nem jelent mást, (totudják feladatukat mint a dolgozó társaink megbecsülését. Azt jelenti, hogy nem kicsinyeljük le azt a komoly érdeklődést, amely minden irányból megnyilvánul a népi demokrácia eddigi eredményei felé.* Ezt meg keli magyarázni A Szilléri-sugárúton lévő iskolában két helyen is folyik az oktatás. Az egyik terein szinte kétfelé választó dott. A jobboldalt teljesen megtöltötték a nők, a baloldalon a férfiak ülnek a nem számukra szabott padokban. A nők első padsorában öthatéves kislányka ül édesanyja mellett. Kezében ceruza, előtte papírlap, ákár a na gyotfcnál. Nagyos komolyság gal hallgatja az előadó szavait és az utána kibontakozó vitát Amikor a dolgozók jobb életéről, a megváltozott oktatásról esik szó, szorosan édesanyjához furakszik és súg valamit. Látszik az ar cán, hogy szeretne valamit mondani, ő még kislány, de látja, tudja hogy az iskolában nagyon jó. Ezt meg kell magyarázni a többi néniknek* és bácsiknak. Rákosi pajtás segit a tanulásban Hát ide hallgassatok elvtársak Az újsomogyi telepi iskolában .tartott előadások hallgatósága igen váltakozó képet nyújt — külsőleg. Parasztasszony, egyetemi altiszt, gyári munkás, köztisztasági telepi alkalmazott, postás egymás mellett. De az arcok csillognak, amikor a demokrácia fejlődését, a változott körülményeket, a nép államának előnyeit beszélik meg. Sziporkáznak az ötletek, hogy mivel kell meggyőzni a pártonkívülieket, a tévesenlátófcat. Hogy mit adott a demokrácia? Mit segített a Párt —• kérdi önmagától és a jelenlévőktől hangosan az egyik munkásinő. — Hát idehallgassatok, elvtársak! A mi üzemünkben napközi otthont, bölcsödét állítottak. Itt van a fizetett szabadság, az OTT. Nálunk egyforint húszért bőséges ebédet kapunk. Ezt és még sok mást kaptunk. Felszólalásából kicsendül, arcáról látszik, hogy kint, a többi emberek közt forgolódva valóban meggyőzően tudja pártja, osztálya igazát bizonyítani. ö az eleven tanúság, az élő példa rá. Saját életén tapasztalta. Ahogy a parasztságnak nyújtott segítségről beszélnek a felszólalók, látszik, hogy belemélyülnek a dolgozó parasztság problémáiba. A helyzet felmérésén, a dolgozó parasztságnak juttatott segítség számbavételén keresztül sgészen közel érzik magukhoz ezeket. Szinte hús- és vérEmberként érzik ott maguk mellett az egész ország dolgozó parasztságát és a munkától kérges tenyerükön mutatják nekik: íme, ezt és ezt • .piálok a mi " pár' ordító, a népi demokráciától. Lv és így segítettünk rajtahatunk, még jobb lesz közös életünk. Különböző ruhát viselnék, különböző helyeken dolgoznak, a népnevelésre, választási munkára készülők az Ujsomogyi-telepen. De mindnyájan egyek öntudatban és felelősségtudatban. Nemcsak Szegeden, hanem a környező falvakban és tanyaközpontokban is összegyűlnek esténként, bogg megbeszéljék, tisztázzák az előttünk álló fontos kérdéseket. Hat óra előtt pár perccel a Kunsági Szövőgyár emeleti kultúrtermében élénk mozgolódás la a ut l' aló. Pl os, sárga és kék füzetekkel ke.ükteii fiatal lányok — az üzem munkásnői — csoportokba verődve beszélgetnek. Kezdődik. Először megbeszélik az előző napi előadás kapcsán felmerült kérdéseket. Mindenkinek van valami mondanivalója, mert amiről szó van — az eddigi munka eredményei, az ötéves terv távlatai és feladatai, a felemelkedést biztosító béke — ott a dorozsmai gyár kultúrtermében is min denkit érdekel és mindenkit érint. Év miközben megbányják-vetik a dolgokat, felteszik és megvá laszoiják a kérdéseket, lent az üzemben zugnak a gépek. Monoton zúgás — annak, aki nem ért a gépek nyelvén. De akik ott fent vannak most a kultúrteremben — lányok, asszonyok és néhány férfi — mást mondanak: a szövőgépek zúgása is felelet a fenti kérdésekre. Szavazat az alkotó munka, az újjáépítés mellett. Hiába pumpálják a maximot Hol a tanfolyam? Innét 300 méterre. Ez a párbeszéd Kistomplomtanyán történt este háromnegyed 9 után valamivel. Vagy 10-en ültek az utcán a langyos áprilisi sötétségben Azok mondták. 300. méterre meg is találtuk a tanfolyamot. Éppen airót beszéltek, hogy az ötéves terv hatalmas gépesítési programja mit ad a falunak. Meg arról, hogy a tanyaközpontok fejlődése szempontjából mit jelent az ötéves terv. A lámpa közben erősen pislákolt és egyre sárgult a fénye. A mellettem ülő megjegyzi: •Beadta a kulcsot a maxim.« Valaki leakasztja és elkeseredetten pumpálja. Hiába, nem megy. ~ Majd a villany... — jegyzi meg valaki hátul. — Azt nem kell pumpálni.. . Hódi Imre, a móravárosi általános iskola VII. osztáilyos tanulója feszült figyelemmel hajoi számlanfüzete fölé. Egy hármasszabállyal birkózik: »Ha 14 munkás elvégez valamityen munkát 25 nap alatt, hány nap alatt végzi el ugyanezt a munkát 19 munkás?* Amig Imre számol, édesapja a Szegedi Kenderben dolgozik a hároméves terv sikeréért. Hódi Imre nem akar elmaradni édesapja mögött aki élmunkás. Amikor a tanulmányi segély kerül szóba, abbahagyja a számolást, megcsillan a szeme: — Nagyon szép volt az ün. népség. A móravárosi iskolások részére én vettem át a segélyt. — Bizony neliéz feladat volt a múltban az iskoláztatás — mondja az édesanyja. — Nem volt meg a nyugodt, zavartalan lehetősége a tanulásra, igy azután nem is lehetett olyan jó az eredmény. — Év végén már nem négyeÉseim lesznek, mint félévkor, hanem ötösök meg hatosok — mondja magabiztos öntudattal a kis Imre. — Tudom, most már mindig segít nekem Rákosi paj tás a tanulásban. Ilogv mi le szek? Azt még ne mtudom, de tovább tanu'ok. az már biztos. Hódi Imre édesanyja sem tudja még pontosan, mi lesz a fiából. De azt tudja, hogy a tanulás lehetősége biztosított és (ehet Imréből mérnök, orvos, tanár, ami éppen megfc'el majd neki. Ilódüné leánya a Bemkollégiumban tanul, a láseb bik fiu ötödikes. Tanul az egész Hódi-család. A kendergyári élmunkás gyermekeibői öntudatos, építő értetmiségi dolgozók lesznek majd. Olyan öntudatosak, mint édesapjuk, az élmunkás. Ullórö óráról érkezett hasd Veress Ilonka, VIIP osztályos általános iskolai tanuló. Ünnepélyes hereiek hozott V/ Megkezdték a Faragó-uteai ujabb munkásbérház építését tok. Álljatok még szorosabnifllónk. Szavazzatok a ht.i Népfrontra és még többet adSzerdán délelőtt ünnepélyes keretek között kezdték meg a Faragó-utcai munkásbérház másik nagy épületének építkezési munkálatait. Az ünnepélyes alkalomra a telek bejáratát nemzetiszínű, vörös és a város színeit viselő lobogókkal díszítették feL Az ünnepségen megjelent az MDP Nagyszegedi Pártbizottsága képviseletében ifj. Komócsin Mihály elvtárs, a pártbizottság titkára ts. Dénes Leó elvtárs, polgármester beszédében a hároméves terv eredményeit ismertette az egybegyűlt dolgozók előtt. Azokat az eredményeket, amelyeknek egyik példája a már felépített ötven lakásos munkásbérház. Hangsúlyozta, hogy a2 ötéves tervben tovább folyta'ják a munkáslakások építését, ugy bogy a Faragó-utcán és környékén mindenütt munkásházakat építenek majd. A nagg lelkesedéssel fogadott beszéd után Dénes Leó elvtárs, polgármester az első ásónuommal megindította az építkezési munkálatokat. A VAOSz-kórus énekszámokat adott elő.. Az ünnepség után nyomban nagy igyekezettel láttak munkához a dolgozók, hogy minél előbb felépítsék az uj háromemeletes munkásbérházat, amely hasz munkáscsaládnak nyújt majd szép, egészséges lakást. A Faragó-utcán, közvetlenül az uj munkásbérház mellett ismét megindult az építőmunka, hogy még a hároméves terv során felépüljön az uj, modern bérház. Az ötéves terv során ujabb öt munkásbérház épül 80-80 lakással. Népi demokráciánk igy kívánja egészséges, kényelmes lakásokhoz juttatni azokat, akik az elmúlt rendszerben egészségtelen pincelakásokban voltak kénytelenek meghúzódni s csak vágyakozó szívvel, kívülről gyönyörködhettek a kiváltságosok modern, szép házaiban. Választási nagygyűlés lesz Alsőközponton május 1-én Alsóközponton május elsején, ;/e délelőtt 11 órakor kerül sor, a úrnap'a Magyar Fücget ensé- a központi kiküldött, Horváth Já gi Népfront választási nagygyűlést tart. Az ünnepélyes nap reggel 7 ódakor zenés ébresztővel kezdődik, a délelőtti nagyszabású gyűlésre .felvonulnak a demokratikus páriok, a tömegszervezetek és Alsóközpont egész dolgozó népe. Az ünnepi beszédnosné ismerteti majd a dolgozók előtt azt a programot, amivel a Népfront a választásokon indul. A délelőtti nagygyűlést közös ebéd követi, majd délután sport- és kulturmüsort rendeznek az atsoközponti tömegszervezetek, amely reggelig tartó tánccal ér véaet. — Kimondhatatlanul botdog voltam, amikor megluatom, hogg én is kapok segélyt — mondja örömtói sugárzó arccal. Sokan aztmondolták, én nem fogok kapm meri édesapám tanító s nekem nem jár, csak munkásszülők gyermekeinek. Megcsillan a *zeme, tálszik, valami szépet akar mondáid. _ Nekem az tetssál legjobbin, hogy a népt demo' krádábna meybccsülik nz ember munkdfdt, meg a diákokét is. Igazán érdemes jót tanulni. Igyekszem is mii tér szebb eredményt elérni, hogg ha felnövök, minél többei tudjak használni a dolgozóknak. # Elöltük könyvek és füzet Clr larka összevisszasága, érettségire készülnek. A kereskckelmi középiskola tanulói Erdei ttona szorgalmasan köt és figyelmesen hallgatja barátnőjét. Török Máriát, alá felolvas. Tegnap ők is olt voltak # Klauzál-gimnáziumban a segélyek kiosztásán. 80 80 fo "intőt kaplak. — Édesapám a lippai gőzfürész-te.'eperi dolgozik Eddig nagyon nehéz körülmények közölt tannl'am — mondja Er. (lei Ilona Most, "hogy a tanulmányi segélyt megkantam, nehéz problémám p'dódott meg Ki tudom fizetni 'íz érettségi költségeit. — Én meg most már biztosra veszem — szól közbe llörök Mária —, hogy elmehetek az érettségi uján országjáró kirándulásra A segélyből ki tudmn fizetni az érettségi dijat. Bizony a muilban nehéz volt fariulni a munkásszülők gyer. mekeinek — veszi ál a saőt Erdei IEona. — Ma a demokráciában gond! fanul tanulhat mindenki, akinek kedve van hozzá. Hirle'en felderül az ar ca, eszébe jut valami. — Éppen ma olvaslak fel egy körözvényt az iskolában* hogy a segélyt ezután is kapni fogjuk — mondja lelkesen s szemükben a jövő szép tervei csillannak meg: Előre az egyetemek padjai felél f1' f) fl szegedi kdSturcsosorto* kulturgárdái vasárnap igen nagy sikerrel szerepeltek a környezi* falvakban fo tanyaközpontokban Huszonnyolc városi kultwcsoport indult utunk már reg. gel 7 órakor. A csoportok nemcsak jólsikerült műsort mutattak be, hanem beszélgettek u falu (Jolgozóivai és nj#g szorosabbá kapcsolták n munkás, paraszt-értelmiségi szövetséget. A pártszervezetek, szakszervezetek, gyárak, üzemek kultur. csoportjak a rendörz-enekar, n MEFESz, Gyufagyár. Villamos. ffo a Gazdasági Vasút vett rész) ebben a nagy kultnrakcióbaliA fels/ahadultságnak. nz indo. kolt derűlátásnak hangulata töltötte el mindenütt a hallgatóságot s mindenütt kérték a csoportokat, hogy ne csak egy szer-egyszer, hanem minél többször iátogas.sanak hoz/, ájul hogy szórakoztassák őket s tanulhassanak a haladámüvés/ct legszebh risrahinlbdl.