Délmagyarország, 1949. április (6. évfolyam, 76-99. szám)
1949-04-24 / 94. szám
vasárnap, 1940 áprilú S44. i » t» 1« SZERETETTEL UDVOZIUNK BEHREíEKET üiOiC BAJTÁRSaK!4' Most. szép élet igazán u honvéd élete: Nincs már xkitoláv. clfnjta az nj világ szele a tiszt snrnkatc, akik csupa kedvtelésből is halálra gyötörték a bevonuló munkáséi paraszffinkat. Szeretet, bajtársi segitő szellem, a népi demokrácia, a dolgozó nép államának védelme n honvédek feladata. Látszik is, hogy valamennyien átérzik ennek a feladatnak a szépségét. Nézzük csak, milyen vidáman törnik szalmazsákjaikat ezek a fink! Jó keményre — igy biztatják egymást —, jól esik majd a pihenés a gyakorlatozás utón! A népi demokrácia honvédségében igen fontos szerep vár a politikai tisztekre. A nép fiainak sorából kerülnek kL Azért tanulnak, hogjr a fegyverforgatásban és a tudományos és politikai ismeretek megszervezésében egyaránt segítségére legyenek a honvédeknek. Nézzük csak a képet: a politikai tisztjelöltek szorgalmasan tanainak, mert tudják: jól fel kell készül niilk, hogy eleget tehessenek nehéz feladatuknak! A lakianya szép ls legyen, fejezze is ki, amit mindnyájan éreznek: szeretetet, amely a bevonulókat várja. Az egyik ,,öreg" honvéd, vidáman kezdi festeni a laktanya falára: „Szeretettel üdvözlünk benneteket újonc bajtársaki" EGYSHG A BEKE Ezen a képen már láthatjuk, amint találkozik a politikai tiszt az újonccal. Megkezdődött a kiképzés. A politikai ismeretekben és a feggverforgatásban egyaránt jáitas politikai tiszt nagg szakértelemmel tanítja az újoncokat a puska használatára. A néphadsereg behatolt Nan ívingba. A népi erük nagyobb ns. tagai közvetlenül nyomon követik 8 visszavonuló Kuosuiniung-csB| uluküf. Nanklng és Saugha! Kö/.ölt a «asuti összeköttetés megszűnt, mert a uépi erűk két ponton elvágták a vasútvonalat. I szerint a népi erök pénteken Á szabad Kína rádió közli, j bevonultak Taijuanba, Sanszi hogy a Jangce mentén vivott, tartomány székvárosába, harcokban a népi erök tüzérsége tiz Kuomintang-hadilmjót elsüllyesztett, közlük a Jingkov cirkálót. A néphadsereg most már uralja az egész Jangce alsó folyását. Az északi parton már csrk néhány elszigetelt KuominlUvataios Kuomiulauo-jelenlés- ttny-e a «1 Lrl.a mnmit Az angoLzász imperialisták a második világháború befejezése óta minden alkalmat megragadtak, hogy népünk függetlenségét megtörjék, szabadságát elrabolják. Árulókat béreltek, szabolázsokat készítetlek elő, összeesküvéseket szerveztek é3 pénzeltek, diplomáciai nehézségeket támasztottak. A gáncs'vetó jegyzékek egész sora sem hiányzott fegyvertárukból. Kor. mányunk mégis minden esetten fölényesen, biztos kézzel verte vissza a támadásokat és zúzta szét a beavatkozási kísérleteket. így történt ez a legutóbbi alkalommal is, mikor a rabszolgatartó Anglia és a lincselők Amerikája a Mindszenty-ügy ürügyén bennünket vádolt meg az 'Egyesült Nemzetek Szervezete alapokmányainak megsérlésével. Mi ad kormányunknak ilyen erőt az imperialista merényletek visszaverésére? Honnan e biztonság a függetlenségünk, szabadságunk védelmében folytatott harcban? Tagadhatatlan, hogy erőnk a béketábor mérhetetlen erejéből, a felszabadító Szovjetunió, a szövetséges népi demokráciák erejéből táplálkozik. De tagadhatatlan az is, hogy nem utolsó sorban népünk sivbadságszeretetéből, békevágyából és de. mokratikus nemzeti eeységéből is. A mi kormányunk ereje: népünk ereje, egysége! Mert nálunk a dolgozó nép van halalmon, nincs tehát még árnyalati különbség sem a kormány akarata és a dolgozók akarata — a kormány célkitűzései és a dolgozók célkitűzései között. NépÜDk pedig a felszabadulás óta eltelt négy és fél esztendő alatt megizíelte a szabadság izét, megtanulta tecsiiiui azt s ma már élni senr tud nélküle. Tudja, hogy ha az imperialista tervek megváló, sulnának, újból szolganéppé országunk gyarmattá süllyedne. Magyarország egyre fejlődő, egyre gazdagabb otthona mindc'a magyar dolgozónak. Ahogy i szabadságot megtanultuk becsülni, ugy megtanultuk szeretni n, házát, mely valóban a dolgozók hazája s melynek vádelmében minden áldozat kevés. Békét akarunk, mert van mit védenünk. Egész népünk szilárd elhatározását öntötte tehát tönör szavakba a Magyar Dolgozók Pártja-vezette "Népfront programja, 'mikor ezt mondja: .. közös erővel védjük népi demokráciánk nagy vívmányait, népünk békéjét, hazánk függetlenségét az imperialisták gyarmatosító, háborús törekvései vei szemben . ..« A békés, eredményes épitő munka és az árulók, 'az imperialisták és ügynökeik ellen folytatott harc jellémezte ezideig fejlődésünket; ino.-t. mikor az imperialisták minden eddiginél szemírmetleE nebbül és nyiltabban készülnek a világ felgyújtására, még. inkább kell, hogy ez jellemem további munkánkat. Tovább keli vinnünk a harcot a régi rund visszaállítására spekuláló falud és városi kizsákmányolók, af imperialisták ügynökei elten, miközben mindent megteszünk * termelés további emeléséért. Hároméves tervünk megvalósít isiban a munka sűrűjéhez elkeltünk. A beruházások az ö -'A* eddigieket felülmúlják, az épi. tés üteme, a munka mennyisége jelentősen megnövekedeti Ezen tul előttünk áll a magvat népgazdaság országformáló ter. ve. Az ötéves terv — nyilvánosságra került számadatai nna. den teszéduél ékesebben bizonyítják — egy békeszerető or. szág terve: a mi béke-programunk. Bizonyítja, hogy míg a* imperialista 'kalandorok arról tanácskoznak, miként pusztítsák el az aratást, mi az aszály az. len küzdünk. Mig ők rombol:* készülnek, mi épiteni akarunk. Mig ők fenyegetőznek, mi megfontoltan és határozottan m«gvünk előre a magunk utján. "Kormányunk biztonsága mögött egységes népünk szilárdsága áll. Tudósok és tanítók, munkások, dolgozó parasztok, anyák, a két háború veteránjai lépnek fel függetlenségünk védelméten, hosry összefogássá biztosítsák a békét az ország, épitás szániri. Egyre inkább kifejlődik népünkben, ifjúságunkban, de asszonyaink között is a bátorságnak, a helyiállásnak, a harcos hazaszeretetnek szelleme. Mi sem bizonyít* ezt jobban, mint hogy az anvtt legjobb fiaikat küldik a bé. ken"ket őrző fiatal néphadseregbe. Egyre szorosabbá válik demokratikus nemzeti egye*, günk; a békét, épitéct akar* magyarok tömörülése, a Megvár" Dolgozók Pártja, a. Népfront, a demokratikus kormányzat mögé. Minden becsülete* dolgozó ember, aki szereti népét, a békét, hazánkat, a Nép. front Kossuth-cimcres nemzettsalnü lobogója mögött sorakoeik fel. Megmutatjuk orsjégvilág előtt: keményen helytAllunk a Szovjetunió-vezette beké frontban. A békéért fotyó haro egyö csatája a most következő or. széggyülési választás. Az ola* munkások sztrájkolnak, az aa gol bányászok megátkozzák t támadókat, a francia ötünk*. sok pellengérre állitják a mun kásgyilkosokat. A nyugati or szágok dolgozói, a világ bé^ szerető népei felvonulnak a. béke h* torus "uszítók ellen a békééit A ml népünk most szavazatai • val log tiltakozni a háború e: len. Minden leadott szavaié' kiállást jelent a teke ügye me! lett. erősiti a béketábort — helytáll a háborús uszitókkai szűinteii