Délmagyarország, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)
1949-03-26 / 71. szám
Szombat, 1919 március 2G. ÉL Ml) N KÁSA1N K T^S^Lft Ünnepségek a Magyar Kenderben, a Szöregi Petróleumban, a Postán, a Rókusi konzervgyárban, a Varga Kötóigyárban Az Ujszegedi Magyar Kender I.en és Jutaiparban pénteken délután ünnepélyes keretek között osztották ki az élmunkás jelvényeket. A gyár feldiszilelt kul urtennében Papp József eh társ nyitotta meg. az ünneit 1 rt, utána Bossányi György civtárs, vállalatvezető tartott be védet. Rámutatott arra, hogy az üzem termelése állandóan java'. Ezután Dobó Mihály, a Textil-központ kiküldötte méllalla az ünnepség jelentőségét: — Most, amikor az élmunkás jelvényeket átadjuk tovább' jómunkát kívánunk élmunkásainkrtak és kérjük őket, ohgg munkájukicai buzdítsák a többi dolgozókat is, — mondotta. — majd az egybegyűllek lelkes tapsa között nyújtotta át a jelvényeket Szávin Mária, Adók Margit, Sallai Ferenc, Csécsei Imre élrnunkásoknak. Az ünnepség műsorában Csórja Ilona, Biczók György lépett fel nagy sikerrel. * A Szőregi Pelróleumgyárbnn már napok óla készülődtek az élmunkás ünnepségre. Pintér Andaás elvtárs, a munkás vállalatvezető nyitotta meg az ülést, majd Barta Béla elvtárs az MDP nevében beszélt. Hatvani Jenő elvtárs a Szakmaközi Titkárság kiküldötte, valamint llomola János elvtárs, a vegyi ' ipari szakszervezet képviselője méllatta a nap jetentőségét. Ezután öszi Béla, ördög János, Mibaieczki Béla élrnunkásoknak kiosztották az élmunkás, jelvényt. Az ünnepségen ifj, Túri Sándor, Fonós József és az üzemi dalárda szerepeli nagy sikerrel. v A Postásotthon feldíszített termében mintegy 400 postás dolgozó gvült össze csütörtökön délután. Regdon József elvtárs üdvözölte a megjelenteket és az egész postakerületet képviselő posiásdolgozókat. Zsákai Béla elvtárs, postás területi szakszervezeti titkár emelkedett ezután szólásra. Rámutatott arra, hogy az országban jelenleg 180 postás élmunkás van. Á szegedi kerület eredményes munkáját bizonyítja, hogy a Postaigazgatóság műszaki szol eálala kétszer élüzem lett, i ma ngolc élmunkás (s egg káráló munkás kitüntetést nyújt, halunk ót élenjáró dolgozóinknak. Ezután kiosztotta a kitüntetéseket. Kalocsai István (Szarvas), Csabai Pál (Szentes)', Molnár . Jözsef (Ilmvásáriielv), Szabó Gyöifcv (Kunszentmiklós), Varga Jenő (Szeged), Szászvári Jenő (Szeged), Papp János (Szeged), Hargitai Endre (Szeged) élmunkás jetvényt kapott. Dr. Morocza István (Szeged) kiváló munkásjelvényt érdemelt ki. Nagy László elvtárs, párttitkár a postás üzemi pártszervezet és az Élmunkás-kőr nevében köszöntötte a nap hőseit. Kovács Ferenc elvtárs, (a Szakmaközi Bizottság kiküldöttje ítészéit ezután. — A szocializmus építésének előfeltétele, hogy új embertípus nevelődjön ki; az élmunkás — mondotta. Székely Béla e'vtárs, at igazgatóság vezetője köszöntette végül az élmunkásokat. Szászvári Jenő elvtárs flz étamnkások nevében köszönte mec az ünneplést. Szabó elvtárs, főbizalmi javasolta, hogy a Postaigazgatóság műszaki szolgálata a soproni igazatósáon kívül az ország összes erősítő állomásait is hívja ki versenyre. A javaslatot nagy lelkesedéssel elfogadták. Az ünnepélyen Kertész János szavalt, Kakuszi Jutka éa Szokolai Oszkár énekelt. A lelkes hangulatú összejövetelt Regdon József zárta be • A Rókusi Konzervgyárban csütörtökön szintén lelkes ünnepségek keretében adták át jelvényt, A szakszervezetek részéről Kovács Ferenc elvtárs és Török Sándor elvtárs, nz MDP Nagyszegedi Pártbizottsáa nevében pedig Nyilasi Péter elvtárs beszélt. A vállalat nevében B. Molnár László vállalatvezető szólalt fel. Tóth Margit, a kitünte tett élmunkás megható szavakkal mondott köszönetet a jelvényért. « A Varga kötélgyárban pénteken délután tartották meg az ünnepséget. Beke Katalin elvtárs a szakszervezet megyei titkárságának küldötte, méltatta a nap jelentőségét. Haraszti László elvtárs, a? üzemi alapszervezet titkára üdvözölte az új él munkást. Tóthpál Illés keresetlen szavak közebn mondott köszönetet. Az ünnepségen Horkits Erzsébet és Bay Byula, a Nemzeti Színház tagjai szavaltak. A megvesztegetett bajai ellenőrök súlyos börtönbüntetést kaptak A bajai Közellátási Felügyelőség malomellenőrei közül Révai Jánost, P.iczók Lajost és Kornis Andort ' megvesztegetésen érték. A nyomozás kiderítette, liogv a bácskai malmosok egész sorától rendszeresen liszt, sertés es bor juttatásokat fogadtak el, hogy visszaéléseik felett szemet hunyjanak. A malomellenőrök kiszállásaik során elfogadták a malomtulajdonosok meghívásait, mulatozásaikban is részt vettek. A törvényszék most tárgyalta az ügyet.* I. ! ' A bíróság Révai Jánost 2 évi börtönre és 2000 forint, Biczók Lajost i évi börtönre és 300, mig Kornis Andort 1 évi börtönre és 200 forint pénzbüntetésre Ítélte. A vesztegető malom tulajdonosok közül Krizsán Sándorné garai és Mackó János mélykúti malomtulajdonosokat 8—8 hónapi, Brandt János hercegszántói malomtulajdonosokat G hónapi börtönre, Balogh Katalin nagvbaracskai malomtulajdonost pedig 3 hónapi fogházra ítélték. HIREK NAPPALI ENYHÜLÉS Mérsékelt t'é keleti dé'i s él'kevés felhő, száraz idő. Reggel helyenként köd. Éjszaka gyenge fagy, nappal enyhülés. —o— NAPIK KND Szombat, márciu3 2G. Nemzeti Színház este 7 óra. kor: Csárdáskirálynő. Bérletszünet Belvárosi Mozi 4, 6 és 8 órakor: Dr. Pirogov. , Széchenyi Mozi 4, 6 és 8-kor: Hamupipőke. Korzó Mozi fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: Utolsó állomás. Muzeum nyitva: hétköznap j-tői 14 óráig, vasár- és ünnep, nap 9 tői 13 óráig. Somogyi könyvtár nyitva van: nétköznapokon 9 órától 19-ig. Egyetemi könyvtár reggel i órától este 7-ig van nyitva hétköznapokon. Szolgálatos gyógyszertárak: Barcsav Károly: Tisza Lajoskörut 32; Bulcsu Barna: Kálvária-tér 7: dr. Lőbl örök. B. Lázár Jenő: Klebelsberg-tér 4; Selmeczy Béla: Somogyitelep IX. utca 489. — A SZEGEDI Föl,DM0VESSZÖ VETKEZET meghívja tagjait április 3-án, vasárnap délelőtt 10 őrakor a szakszervezeti székházban tartandó rendkívüli közgyűlésre. Tárgysorozat: Határozathozatal a Szegedi I öldmiivesszövetkezet volt igazgatósági tagjai ellen indítandó perekben. A tárgy fontosságára való tekintettel a tagok megjelenését feltétlenül elvárja az igazgatóság. - A NÉPJÓLÉTI MINISZTER dr. Laczkó Pélert, garai községi orvost állásától felfüggesztette és ellene fegyelmi eljárást indított. — Népecésrségőr értekezlet. Az ósomogyitelepi né|>cgészségőrök fonlos megbeszélés* tartanak kedden, 29-én este 6 órakor. Megjelenés kötelező. Könyvét mindenki hozza magával. — fi BÓLYflI JÁNOS Matematikai Társulat szombaton délután fél 5 órakor a szegedi egyetem! Bolyai Intézet (Adytér 1., II. cm.) I. sz.. tantermében előadó ülést tart. Ezen Szökeíalyj Nagy Béla: »fl Heron képletének egy általánosítása sok szögekre és zárt görbékre?, Szép Tenö pedig >Két alcsoport szorzatára bontható csoportokról? tart előadást. — BOROTAN haragosai meglesték Kiss Mihály.23 éves legényt és karókkal addig ütlegelték, mig agyon nem verték. Kiss gyilkosait, Milankovics Istvánt. Buta Jánost. Ladányi Mihályt, Szabó Ferencet és Tamási Jánost a rendőrség elfogta. — A MAGÁNALKALMAZOTTAK SzIT csoportja vasárnap délután fét 4 órai kezdettel a szakszervezeti székház kultúrtermében bemutatja »Taranvec cs a löbb'ek; cimü színdarabot. Mindenkit szívesen lát a vezetőség. — DIVATBEMUTATÓ. A Kisiparosok Országos Szabadszervezetó női ruházati szakosztálya március 27-én, vasárnap défután 4 órakor vetítettképes divatbemutatót tart a Belkereskedelmi Igazgatóság (volt iparkamara helyisége) nagytermében. Titkárság. x Halálozás. Sirkó Ferenc városi alliszt 55 éves korában elhunyt. Temetése március 27én délután 4 órakor lesz a Gyevi temető ravatalozóiéiról. x Férfiszabó szakosztály ma este 6 órakor gyűlést tart Irók, tudósok előadása az olvasók számára A szovjet könyvtárakat hatalmas társadalmi erők támogatják. Olyan kiváló irók, mint Fagyejcv (Az ifjú gárda és más nagysikerű könyvek szerzője), Borisz Gorbatov (Akiket nem lehet leigázni, stb. szerzője), olyan tudósok, mint Proobrazsonszkij a kémikus, Scsipanov a matematikus, Zolotarjev, az elektromérnöki tudományok professzora és igen sokan mások sok időt áldoznak arra, hogy a szovjet könyvtáraiéit fontos társadalmi munkájukban segitsék. Sőt, odáig is elmennek, hogy felkeresik a könyvtárakat és tanácsot adnak az olvasóknak a könyvek kiválasztása és a tanulási fnódszer kérdésében. — ÁRDRÁGÍTÁSÉRT egyhónapi fogházra és egyéci hivatali és politikai jogvesztésre itélte a szegeai törvényszék uzsoratanácsa özv. Gallér Istvánné királyhalmi kocsmárost. — Szlávest hanglemezről. A MEFESz! szegődi csoportja szláv hanglemezestet rendezett a központi egyetemen. Rimszkij—lforzakov, Dvorzsák ós Smetana müveit élvezte a hallgatóság. Az egyes számokról Lénárd Gvörgv tartott ismertetőt. A MEFESz minden csütörtökön este fél 9 órakor rendszeresen' tart liangversenyestet a központi egyetem aulájálian és erre minden érdeklődőt szivesen látnak. — A SZEGEDI NÉPBTRÓSAG nyolchónapi börtönre itélte dr. Boga Dezső csanyteleki orvost, aki a felszabadulás előtt Tápé községi orvosa volt. Boga Dezső a háború alatt fasiszta magatartást tanúsított, többeket feljelentett és el hurcoltatott. A liisl ereskedő asszon/ ok a Magyar Szovjet Művelődési társasággal káröltve március 26-én délután pontosan 6 órakor kullurfilm előadást rendez, melyre a Déma asszonytársakkal és vendégeiket szereleltei várja a vezetőség a helyiség változás miatt a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság Vörüsmarty-utca 7. szám alatti nagytermében. x Halálozás. Id. Ferenezi István lakatos életének 07-ik évében elhunyt. Temetése ma fél 5 órakor a Gyevi temetőben. x A Colleginin Musicnm kamarazenekari-est hétfőn, március 28-án este 8 órakor. Közreműködik Bán Sándor (zongora). Vezényel Viradi László. x Halálozás. Dr. Damásay Kamii ny. alez. 25-én elhunyt. Temetése 27-én 3 órakor a Belvárosi teme'lőbcn. — A Színház felhívja bérlőit, hogy április 1-én esedékes részletüket április 1 és 5 között pénztárunknál fizessék be. Hirdetmény Az Algyői Vadász Társaság az algyői főcsatorna, a korcsolyázótoltés, a 43. szám, a Szeged-algyői ut, a Szeged város belterülete és a Tisza folyó által határolt vadászterületen mérgezési engedélyt kért. A mérgezés elleni kifogásokat 8 napon belül szóban, vagy Írásban jelentsék be a kiskundorozsinai járási kapitányságon. Kálló Lajos.sk., rendőr szd. A Szabad Nép házánah felépítésére a következő felajánlások érkeztek: Rókus II. ........ 880 Ft Gyufagvár 803 Ft Film. alk 164 Ft Belváros I .. 900 Ft Rőkns III- •., 86 Ft Belváros IV.. . .. .350 Ft Párthirek Taggyűlések Szombat, március 2f>-án: OTI délután 1: Tóvölgyi Jenő. MAV OVÉ délután i: Ton.hácz Imre. MALLERD délután 1: Bogdin Imre. Nemzeti Szin. ház délután 4: Gál Tivadar. Polo cipőüzem délután fél 5: Pipicz Józsefné. MAV forgalom délután G: Lovász István. Városi fürdő fél 7: Szánthó Mar. git. MAV Újszeged délután «: Gvenge Kálmán. Felsőfokn kétéves egyéni tannlók figyelmébe! Felhivjuk a kétéves egyéni tanulásban résztvevő elvtársaink figyelmét, hogy a soronkövetkező konferenciát március 27-én, vasárnap reggel fél 9 órakor tartjuk az oktatási osztályon. A konfe rencia anyaga a párttörténet első két fejezetéhői megadott kiselőadások. Az egyéni tanulók az alant felsorolt három kiselőadásból válasszanak ki egyet és annak vázlatát n konferenciára, hozzák ei. % A kiselőadás időtartama kh. 15 perc. A kiselőadások cime: 1. Az elmélet jelentősége a munkásmozgalomban. 2. Miért jelent az ökouomizmns burzsoá osztálypoli tikát és milyen szerepe van a nemzetközi munkásmozgalom ban? 3. A párt és a munkásosztály proletárdiktatúra rendszerében. x AA Osztálysorsjáték uj szociális játékterve szerint az április 8-ón kezdődő folytatólagos luizűsokon minden sorsj.gv nyeri 8,200.000 forintot sorsolnak ki, ebből egvetlen sorsjegygyei 600.000, Vagyis félmillió forintot lehet nyerni. Tehát minden sorsjogv nyer, melyet a Pető Bankházban vásárolnak. Külön l'elhivjnk olvasóink figyelműt a, l'ető Bankház lapunk más helyén megjelenő hirdetésére. x A Janii-vendéglőben ma és minden esle Szabadkai Lakatos Béta és zenekara muzsikál. Minden szombaton erdélyi flekken-vacsora és vargalróles. Társas összejövetelekre különterem. x Vánüorméliészek saját érdekükben március 27-én délután 5 órakor jelenjenek meg az egyesület helyiségében, Kigyó-ulca 4., Bagolyvár. Rendki vül fonlos ügy. Elnökség 21 I5P Siemens villanymotor! eladó. Telefon 56-40. Ő szí rózsa 54 ül. f-a élhetéii Ifl , +11 »» burgonya Tengeri 83 „ minden mennyiségben a Szegsíi Földmives Szövetkezeinél Szent Mihály-ulca 6. sz. Nem minden másod ik, hanem MINDEN SORSJEGY NYER az osztálysors játék húzásain I Egy sorsjeggyel millió forintot lehet nyerni! Sorsjegyek kapkafók a Pető Bankházban i