Délmagyarország, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)
1949-03-15 / 62. szám
TMtCT, 79 T* BŰTreTttí VI. 11 A világ dolgozói a Szovjetunióra tekintenek A VILÁG DOLGOZÓI az elinalt héten kettőzött figyelem n>el fordultak a Szovjetunió felé. A hét közepén nyílt meg a Ji-eml patinás falai között a \ i'ág legdemokratikusabb népképviseleti szervének, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ötödik ülésszaka. A Legfelsőbb Tanácsot, alkotó ? -i" vétséges Tanács G82 és a ,í emzetiségi Tanács 657 képviÍelőle előbb kiilön-külön, majd •később közös ülésen foglalkozott a Szovjetunió 1948. évi •költségvetésének végrehajtó sávul és az 1949-es év költségvetési előirányzatával. A LEGFELSŐBB Tanács iiléfeln kitűnt, hogy Lenin és Sztálin pártja hatalmas gazdasági •felemelkedés utján vezeti Szovjetunió népeit. A szocialista ipar döntő eredményeket ért el, 'az 1918-as tervét 100 százalékra te'jesitette. a munka termelékenysége 15 százalékkal nagyobbodott, az önköltség majdnem 9 százalékkal csökkent, a szovjet dolgozók életszínvonala jelentősen emelkedett. Az uj költségvetés minden vonatkozásiján felülmúl ja az előbbit, és további, meredeken felfelé ivelő gazdasági, kulturáWallcr Lippman az atlanti szerződésről a következőket irta lapjában: A FRANCIA és az olasz komUjabb simítások Hétfőn délben ünnepélyesen kicserélték a magyar-bolgár barátsági, együttműködési és kölA felülvizsgálatok utolsó fejezete bonyolódik le ezen a héten Nagyszeged területén, fl felülvizsgálat nagy munkájában kitűnt bizottsági elnökök és csönős segélynyújtási egyeztagok mennek ki az alapszerve- • mény ratifikált okmányait. Az • + , , » rr,, / m fékhez, 82 Ü7emi- kerületi és ünnepélyes aktuson a" bolgár ZTUmS' aTh0^etun^ I T Pénzetekhez hogy kormá„yt a napestre érkemellett, egv ujabb háború ese- az a!apszerve:et k vezetőségével zelt kormányküldöttség képvi•' " karöltve összeállítsák a pótnév- selte Koralov külügyminiszterjegyzékeket. fl felülvizsgálattal rel az élen. Magyar részrőt Doegyforma felelősségteljes, ujabb bi István és Rákosi Mátyás veodaadást, körültekintést Igénylő zelésdvel résztvettek a magyar feladat az alapszervezetekhez kl- kormány tagjai, Nagy Imre. az küldött és az alapszervezetek ve- országgyűlés elnöke, Pálffy zető é téhez tartozó elvtársaknak Rákosi elvtársnak pártunk Központi Vezetőségének legutóbbi üié én elmondott beszéJének szellemében kell elvégezniök. Kicserélték a magyar-Siolgár ba?á!s*gi szerzédis okmánya t lis, szociális fejlődésnek nyit ja meg kapuit. A K APITALISTA országokban viszont egyre zavarosabb a gazdasági helyzet, válság rajzolódik ki, hétről-hétre növekszik a munkanélküliség, és a tömegfogyasztási cikkek ára, A költségvetés részletes számadataibél kitűnik a szovjet gazdarégi rendszer felsőbbsége. épitökészsége és a Szovjetunió népeinek bákés szándéka is. A fegyveres erő fenntartására a költségvetés 19 százalékát fordítják, az USA költségvetésének pedig burkoltan u fele. nyíltan pedig 37 százaléka megy báborus készülődésre. A költségvetési előirányzatot a legfelsőbb Tanács tagjai részletesen megvitatják. A vitában elhangzott beszédeket mély hazafiság, a bolsevik párt, íi kormány, a nagv Sztálin iránti hűség jellemezte... KÍNÁBAN a néphadsereg erői átlépték a Jangce vonalat. Fsz&ktrina, Középkina felszabadítása ntán most Dólkina peremén állnak a volt Kuomiulang-egységektől rohamosan duzzadó felszah.aditó rsapatok. A világ legsűrűbben lakott területén folvnhk ezentúl a hadmüveletek. A néphadsereg, miután az eítanség gerincét már összetörte, fokozatosan és biztosan felszámolja az egyre inkább wéíhnlló, imperialista zsoldban álló kormánycsapatokat. Az előnyomulás üteme, a további hadműveletek kibontakozása szoros összhangban áll ezentúl is a felszabadított területek politikai, gazdasági, sőt kulturális me?.szervezésé vei, az ifjú kinai népi demokrácia megalapozásával munkédataival. alkalmazkodik Dél kina területének sajátságos földrajzi adottságaihoz, ezért pontosan ki nem számítható. Azonban — a végső győzelem, egész Kina felszabadítása nem kétséges. AZ IMPERIALISTÁK a Csendes óceán túlsó partján pontosan tactják ezt és ezért szűkölve varjúk a pillanatnyilag cein tudni hányadik báb"- és szüksérkormány" alakításával lejlódo Kuomintangra zuhogó csapásukat, megmaradt pozícióik felrobliantását és végzetük betetjesedését Kínában. Az imperialisták európai mesterkedéseit is mindenfelé kudarcok kisérik. Amint a londoni és a newyorki jelentésekből kiderül, az atlanti egyezmény szövegének nyilvánosságra hozását a koncon marnkodó kapitalisták belső ellentétei miatt elhalasztották a jévő hét végére. A New-York 1 erald Tribnne publicistája, tén egyik leghatásosabb ellenszere az atlanti egyezménynek. Lippman szerint az amerikai politikusok nincsenek tisztában n francia és nz olasz kommunista vezetők békenvilatkozatának jelentőségével. Az USA-ban nem akarják megérteni, hogy az európai népek irtóznak a bábomtól és mindenféle megszállástól. Thorez és Togliatti nyilatkozata hiven tükrözi a francia és az olasz nép hangulatát, békevágyát. AZ ATLANTI egyezménnyel más vonatkozásokban is komoly bajok vannak. Az amerikai követelések fergeteges vihart keltettek a francia sajtóban. A jobboldali lapok, a Pertinax, a Francé Soir és a konzervatív Figaró azt írják, hogv ft francia nép semmiképpen sem törődhetik bele egy némcí-nmPrikai közösség kialakításába, a baloldali lapok pedig a burzsoázia pénzszekrényeinek kölcsönös biztosítására szolgáló szerződésnek bélyegzik az atlanti chartát. Az Humanité bebizonyítja, hogy ez az egyezmény ellenkezik az UNO alapokmányaival, a Francé Nouvelie szerint az imperialisták ostobák, ha azt niszik. hogy a francia nép harmadszor is feláldozza magát az amerikai és angol nagytőkéért. A ViLAGREAKCIŐ, a bur. zsoázia mindenfelé, a katonai és a politikai frontokon vereséget szenved. A dolgozó népek felzárkóznak a béketáber mellé, a nagy Szovjetunió mellé é3 visszautasítják a dollárdiplomácia minden mesterkedését. Az elnyomottak, a kizsákmányolt gyarmati népek és a Marshall-terv „áldásait* nyögő nyugati országok elszántan vívják szabadságharcukat és bizakodva tekintenek a hatalmas és egyre erősödő Szovjetunió felé és a békésen fejlődő népi demokráciák felé. A Szabad Nép március 10-1 számában részletesen tárgyalja, kik vehetők fel a pótjegyzékre. Általában azok az elvtársak, akiket bizonyíthatóan önhibájukon kívül nem vizsgáltak eddig felül, azok, akiknek ügyében külön bizottság döntött s javaslatuk már nem jutott el a tagsághoz, stb. Minden tagot egyéxileg kell elbírálni, ha kell, felülvizsgálni s ügyüket még aznao rendki.üli tageyülés elé vinni. i Ez a munka semmi esetre ^ sem jelent ujabb nagyobbszámu tag felvételét a magyar munkásosztály élcsapatába. Pártunk kapui — a Központi Vezetőség határozata szerint juniuslg továbbra ls zárva maradnak — s ez intézkedés ujabb simításokat jelent a felülvizsgálás, az é'csacatjelleg kidomboritásának döntő sulyu munkájában. A pó jegy ék összeállításában résztvevő kiküldöttek, alapszervi vezetőségek és az esetlege; javaslatok fel.tt döntő taggyü'ézek tehát arra ügyeljenek, hogy a párt számára már értékesnek bizonyult elvtársak kerüljenek pártunkba, hogy igy ujabb erősítésekkel sikeresen fogjunk Rák*si elvtárs által megszabott feladatok megoldásához, az egyre élesedő osztályharc ujabb csatáinak megvívásához. György altábornagy, a honvédség főfelügyelője, Vajda Imre, a Tervhivatal elnöke, Vas Zoltán, a Gazdasági Főtanács főtitkára, Nógrádi Sándor altábornagy, a honvédelmi miniszter helyetlese, valamint az államtitkári kar több tagja. Ezután Kolarov és Rajk külügyminiszterek kölcsönösen aláírták a ratifikációs okmányok kicseréléséről szóló jegy zőkönyvet. Aláírták a mogyar-aíbán árucsereSorgalmi egyezményt Március 14-én irha alá magyar részről Rórrl Sánd:r miniszter, a bán részről Tuk Jakova külkeeskede'imi miniszter az első magyar—albán árucsereforgalmi és fizetési egyezményt. A magyar—ribán árucssr-forgalmi egyezmény komoly lépést jelent a két népi demokrácia baráti jgyüttműködésének elmélyítésében és a szocialista gazdaság •öltésére irányuló célkitűzéseink összeliangolásáb n. A párizsi békekongresszusi várják a világ demokratikus erői A béke hivei az egész világon rendkívül nagy várakozással tekintenek az április végén Párizsban tartandó békekongresszus elé. A demokratikus szervezetek a világ minden részén most jelölik ki kongreszszusi képviselőiket és ünnepélye® nyilatkozatokban hívják fel a demokratikus elemeket a béke megvédésére. A Szovjetunió nemzetiségi tanácsának ülése Hétfőn délelőtt folytatták a Kreml nagy tanácstermében a nemzeti tanács ülését, fl költségvetési vita további három szónoka beszédében elfogadta az 1949. évi költségvetést. Ezután Zverjev, a Szovjetunió pénzügymlszovjet és a lengyel megbízott rámutatott az úgynevezett visz. szamaradt országoknak nyújtott amerikai „segítség* imperialista jellegére. Az USA képviselői ezt a tervet emberbaráti cseleketként állítják tó, holott célja Amerika részére uj külföldi r.i;zle e záró'eszé'ében hangoz- piacok keresése, főleg a mar. tatla, hogy a költségvetést a leg- shallizált országok ázsiai és affelső tanács mindkét házának í "kai gyarmatai A gazdasági képviselői teljes mértékben jó-'^fe ZX MáS váhagytak. fl vita során be:ga- ^^ hidföket is létesítenek zolooott, hogy a koltségvetes ^ „j viiághá!>oni kirobbantása minden szempontból megfelel céljából. A gyarmati és függő azoknak a feladatoknak, amelye- országokban íezajlandó eseméIket a szovjet állam 1949-ben ki- nyek azonhan nem ugv fejlőd. nek, ahogy az amerikai imperialisták szeretnék. ván megvalósítani Fokozódik az USA gyarmati terjeszkedése Az Egyesült Nemzetek szoeiá-1 lis és gazdasági tanácsában a Készülődés a szegedi 00 választásokra KÉT NflP MÚLVA, március 17-étöl kezdVe a szegedi üzemekben is megkezdik az előkészítő bizottságok választását, — amelyek az üzemi bizottsági választások előkészületeit végzik el. Ezek az előkészítő bizottságok a bizalmiak segítségévei állítják össze a szakszervezeti tagok létszámát és ennek alapján a szavazók névjegyzékét kifüggesztik az üzemek, gyárak műhelyeinek falára. Ha valaki kimaradt volna a névjegyzékből, akkor egészen a választás előtti harmadik napig még kérheti az előkészítő bizottságtól névnévjegyzékbe való felvételét. Velük együtt kérlictik felvételüket azok is, akiket tagdíjhátralék miatt hagytak ki, de természetesen őket csak akkor veszik fel a jegyzékbe, ha tagságidijukat rendezték. RENDKÍVÜL NAGY és fontos feladat vár ezekre az előkészítő bizottságokra, hiszen nekik kell dolgozó társaikat még a közgyűlés előtt felvilágosítani a választás lefolyásáról és nekik kell megrnagyarázniok, a szavazás módját. Ez a választás a legdemokratikusabb keretek között zajlik le és a szavazatra jogosult szakszervezeti tagoknak a legszélesebb szabadságot biztosítja, fl szavazólapokat z.árt fülkében, teljesen titkosan kell kitölteni és borítékba zárva dobják az urnába. Minden választónak joga van változtatni is a szavazólapon. Kihúzhatja a neki nem tetsző neveket és beírhatja helyébe annak a nevét, akit meg akar választani. De már előzőleg ís a közgyűlésen, ahol a jelölő bizottság elnöke teszi meg "a jelentését, felszólalhatnak a résztvevők, megtehetik az észrevételeiket, elmondhatják ellenvetéseiket. fl SZEGEDI ÜZEMEKBEN már hetek óta az fizetni bizottsági választásokról beszélgetnek a dolgozók, mert a munkaverseny mellett ez most az őket legközvetlenebbül érintő problémájuk flz előkészítő bizottságok megalakítása méginkább előtérbe hozza ezt a kérdést, fl száz munkáson felül foglalkoztatott üzemekben Szegeden 22-ig be ts fejeződik az előkészítő bizottságok megválasztása. Ezt itt Is, ott ts röpgyüíések kövelik majd, amelyeken a jelöld bizottságl tagokat választják meg. fl jelöíőbizottSÉgiak az előkészítő bizottság tagjaival tartanak majd közös értekezletet és megbeszélésük eredményét: az üzemi bizottsági tagjelöltek névsorát listára rögzítve függesztik ki. Ez a lista azonban csak irányt mutat és nem jelenti azt, hogy a rajta szereplők mind be ts kerülnek a bizottságba. fl VÉGSŐ SZÓT a közgyűlés mondja majd kl és akikre ezután szavaznak, azok kerülnek be a bizottságba. Nagy felelősséggel és körültekintéssel folyik le ez a szavazás és minden dolgozó még előtte jól meghányja-veti a jelöléseket, mert minden üzemi dolgozó azt akarja, hogy a legjobb, legöntudatosabb, legkép zetlebb társai képviseljék őket. fl két nap múlva Szegeden megalakuló előkészítő bizottságokkal tehát Itt is megkezdődik az üzemi bizottsági választások munkája. Megkezdődik az a munka, amely ismét hatalmas lépést jelent országépitő tervünk sikeres befejezésének, a szocializmus építésének utján. AZ UJ CZZEMI BIZOTTSÁGOKBAN ugyan is a legrátermettebb, a termelésben élenjáró, politikailag iskolázott, áldozatkész és munkatársait megbecsülő dolgozók lesznek üzemi bízott sági tagok, akik az MDP utmutatása alapján teljes erővel látnak hozzá az osztálynéllküli tár sadalomért vívott küzdelemhez, fl gyárak, üzemek fizikai és szellemi dolgozói egyaránt résztvesznek ebben a munkában, mert közős érdekükről, mindannyiunk jobb életlehetőségérő! van szó. Ötszázezer bányász és vasuias sztrájkol Amerikában Hétfőn közel ötszázezer bányász és vazutas lépett sztrájkba az Egyerö't Államokban. Lewis, az amerikai bányász szakszervezet vezetője hívta fel sztrájkra a bányászokat, hogi) tiltakozzanak egy Igazgatói kinevezés ellen és emlékezzenek a mult évben megölt és megsebesített bányászokra. A ehesapeaki és az oMól vasút a ok sztrájkjával ka :csolatban más vasúti és hajógyári munkások tízezrei hagyják abba a munkát béremelés kivívásáért. A francia tűzharcosok fe hívás a A francia köztársasági tűzharcosok egyesülete felhívással fordult tagjaihoz a béke védelmére történő összefogás érdekében. A felhívás élesen állást foglal a háborút előkészítő atlanti egyezmény ellen és megbélyegzi azt a szövetséget, amelyet a kormány a francia nég volt hóhéraival kötött a szov. jetellencs háború coljából. af volt tűzharcosok sohasem fognak a Szovjetunió ellen háborút viselni — hangsúlyozta m tűzharcosok felhívása. í szudélanémetek nem telepedhetned vissza Csehszlovákiába Nősek csehszlovák belügyminiszter kijelentette, az amerikaiak kötelezték magukat. hogi| megszállási övezetükbe l,750.00q Csehszlovákiából kitelepített németet vesznek át, áz csak li millió 42".000 személyt fogadtrii be. A te'ügyminiszter kijelentette, hogy a Szudéták sohasem ré.-le'rek \I sz« Cse szlováki 'ba