Délmagyarország, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)

1949-03-01 / 50. szám

DELMAOTAKÜRSZIO Kedd, 1919 március !. A Nagyszegedi Pártbizottság felhivása A Magyar Dolgozók Pártja Nagyszöged! Pártbizott­sága felhívással fordul « nagyszcgcdi munkásszülőkhöz, mun­kásfiatalokhoz, Nagyszeged kommunistáihoz, minden Ipari munkásához: a MUNKASSZrLÖKET felhívjuk, hogy fiaik és az egész magyar munkásosztály jövője érdekében adják magasabb is­kolákba gyermekeiket. A népi demokrácia állama a legjobb mekeiket taníttatják. A MUNKASIF.TAKAT felhívjuk, hogy minél nagyobb számban jelentkezzdnek a Révai-iskolákba, a dolgozók isko­lájába és mindazokra a tanfolyamokra, ahol a magasabb po­litikai és szakmai képzettséget elsajátíthatják. NAGYSZEGED KOMMUNISTÁIT felhívjuk, hogy végez, zenek széleskörű felvilágosító munkát a szúlók és munkás­fiatalok között, magyarázzák meg azoknak, akik még nem lát­ják tisztán, hogy á továbbtanulás, a tudás fegyver a dol­gozók kezében. Aki ezt a felajánlott fegyvert megragadja és jól forgatja, osztályához való hűségéről tesz tanúságot. AZ IPARI MUNKASOKAT felhivjuk, hogy a gyárakban, üzemekben, munkahelyeken segitsék elő a munkásfiatalok továbbtanulását azzal, hogy rámutatnak a tanulás fontossá, gára az ifjuság előtt, de azzal is, hogy a tanulni vágyó fia­talok munkáját a munkahelyen megkönnyítik, munkakörülmé­nyeit megjavítják. — Ugyancsak felhívjuk az üzemi alap. szervezeteink vezetőségét, a szakszervezeti üzemi bizottságokat, a bizalmitestületeket és munkás-vállalatvezetökct, hogy az ipari dolgozó fiatalok továbbtanulását a rendelkezésükre álló eszközökkei segítsék elő. > Az ipari munkásifjuság továbbtanulása, magasabb isko­Iákba jutása ma döntő követelménye a magyar népi demo. krácia további gyorsiramu fejlődésének és a "szocializmus épí­tésének. Szegedre is eljönnek a szovjet sakkmesterek Március 5-én a Szovjetunió é" Magyarország között sakk­verseny losfz. Minden egyes észtvevő magyar mester kü­lön-külön játszik a szovjet mes­terekkel. Igy tűnik majd ki a két nemzet közötti erőviszony, ami egyben csapat és egyént eredmény is. A mérkőzés egyik felét Budapesten, második felél Moszkvában rendezik meg. A szovjet nagymesterek a vi­déket is fclkeresilg. Szegeden már megtörténtek az előkészü­letek a szovjet nagymesterek fogadására. Megnyilt a Csepel N.V. szegedi fióküzlete A Kelemen-utcában, a rossz­emlékű Royal-kávébáz hefyisé­gétán néhány napja lázas mun­ka kezdődött. Kőművesek, asz­talosok, üvegezők és festők a!a­k'tolták át a füstös kávéházter­meket, nagy világos üzlethelyi­ségekké, a Csepel Értékesítő Nemzeti Vállalat szegedi ottho­nává. ; t öt és fét napi rohammunkd. oal készült ei n helyiség és hét­főn délelőtt kis ünnepség kere­tében megnyílhatott a csepeli dolgozók kitűnő készítményeit olcsó áron értékesítő üzlet. Az ünnepélyes megnyitón, nmefycn résztvettek a szegedi üzemek, n város képviselői. Sugár Imre elv­társ, a Csepel N. V. munkásve­; ói-igazgatója méltatta az uj­jonnan megnyílt üzlet jelentő­ségét. Ramulalolt arra, hogy a csepeli dolgozók most már BELVÁROSI Telelőn m 7. ••értet. Ma és mindennap I Az eUopoit határ Hogyan készítenék aló a néeih Ctoheztováhr'a megzzállásál Előadásul léi 4, léi 6 és léi 3-kor KORZO Telefon Aut : 33-44 205. hérlet­Ma és mindennap: Eciv ioa* ember Előadások fél 4, fel 6, fél 8-ko'r SZÉCHÉNYI u^ Telefon Ant 31-77 | hér at. Ma a pikáns francia vígjáték Umwttfr nő Elfiadások lé!4. fél6. (éle-kor. ncntcsak közvetlenül a terme­léssel támogatják az ország dol­gozóit. — Ezzel az üzlettel ki­szorítják a szegedi piacról egy részét a nagykereskedőknek, kiszorítják a spekuláló eleme' ket és gyári áron juttatják a Csepel fontos gyártmányaihoz egés-z délvidék műszerészeit és műszaki kiskereskedőit. De a hegedi és környékbeli dolgo­zóknak is gyári áron és 18 hó­napos részletfizetésre adnak el kerékpárokat, motorkerékpáro­kat és varrógépeket. Az MDP részéről Nyilasi Pé­ter elviárs üdvözölte a megnyi­tón a Csepel N. V. szegedi fiók­ját. A Csepel vállalattal egy he­lyiségben helyezték el a Mező­gép N. V. lerakatát is, amely a dolgozó parasztság részére szükséges kisgépeket árusilja olcsó áron. A megnyitás után azonnal jelentkeztek azüztelben az érdeklődök, elsősorban az üzemi dolgozók, akik a kitűnő és olcsó Csepel kerékpárok iránt érdeklődlek. x A Szegedi Izt. Nőegylet e heti összejövetelét március 1-én, kedden délután 5 órai kezdettel tartja Margit-utca 20. szám alatt. A vezetőség és a háziasszonyok kérik tagtársnőik minél számosabb megjelenését annál is inkább, mert közgyű­lést, gyermekű nnepélyt. hang. versenyt, stb. kell megbeszélni. - VILLAMOSBALESET, 28­: ára virradó éjtszaka a szegcdi ; Tiszapályaudvar felől robogó | 34-es szánni villamos a Ilősők­I kapujánál egy bérkocsiba bele­j futott. Emberi áldozat nem lör­j tént, az üresen álló gépkocsi összetört. Párt hirek SajtójelelSsök értekezlete ma délután 5 órakor a Batthyány­utca 5. szám alatt. Kedden délután 5 órakor fa­lujárófelelős értekezlet a Kál. viii-téri székházban. Párlnapí beosztás Kedd. t-én: Nemzeti Szinház t: Kedves András. Polo cipő­iizera (gyár) fél 5: Vereska András. MAV forgalom 6: Bán­falvi Gyula. Városi fürdő fél 7: Olajos Gyula. MAV Újsze­ged 6: dr. Bánfalvi Gyula. A GYUFAGYARTAK harmincöt baiásfyai dolgozó parasztfialatt és szülőt láttak vendégül szomMon esle. A vendégest kezdetén hosszan­tartó értékes műsorral szára­koztatiák a kedves vendégeket. Ezután re .geliglartó táncot ren­deztek, amelyen igen jól érez­ték magukat a vidéki vendégek. A gyufagyári dolgozók ezalka­lommal visszaszolgálták a ba• lástyai kisparasztoknak azt a kedves fotjadtntást, amelyben őket is részesítették falujárásuk alkalmával. Tudnivalók a választói névjegyzék helyesbítéséről A belügyminiszter elrendelte az országgyűlési képviselővá­lasztói ' névjegyzékek helyesbí­tését. A városokban és' köz. ségekben március 1-én falraga­szok jelennek meg és ezek nyúj­tanak tájékoztatást az ált'ala­nos és fontos tudnivalókról. A választói névjegyzékben minden magyar állampolgárnak szere­pelníe kell, akinek választó, joga van, ezért aki esetleg ki. marad a névjegyzékből, feltét­lenül kérje felvételét. Különö­sen vonatkozik ez azokra a személyekre, akik a folyó és a jövő évben töltik be a hu­szadik életévüket, valamint azokra, akik 1947 óta lakóhe­lyüket megváltoztatták. Színház- pilm-Müvészet x A Ooltegium MuSicum VI. bérleti hangversenye szerdin, március 2-án este • 8 órakor: Szerdahelyi László hegedüestje. Közreműködik Kollár Pál (zon­gora). Műsoron Tartini, Cesar Frank. Brach (hegedűverseny) és Falla müvek. Jegyek elővé­telben a Zenekonzervatórium­ban válthatók. SzH-HIREK Ifi-napok: Kedd: Felsőváros délután G óra: Joszt István, Fodortelep délután 7 óm: Bellányi Béla, Dohánygyár délután fél 4 óra: ifj. Mezes Illés, Gyufagyár fél 5 óra: Ulma József, Kunsági Szö. vőgyár délután 4 óra: Kadnai László, Angol-Magyar délután 2 óra: Hofmann Károly, Első szegcdi cipőgyár délután 4 óra: Balogh Zoltán. Szerda: Szegedi kondér dél­után 2 óra: Szabó János, Káosz délután G óra: Ulma József. Felhivjuk az alapszervezetek falujáró felelőseinek figyelmét, hogy ma este fél 7 órakor érte­kezletet tartunk a, SzlT köz­ponthan. Oktatásvezetők részére köz­ponti értekezletet tartunk ma este 6 órakor a Vörösmarty­ntca 5. szám alatt. Pontos meg­jelenést kérünk. Dolgozó parasztságunk harci fegyvere Jön HAMLET LOV.T MCE o iViEU KORZÓ-ban a Szaluid Föld kampány utolsó, zéróagitációs hetében vagyunk. A DÉFOSz szervezetei az'ország majdnem minden köz­ségéhen megalakultak már. A' alakuló gyűlésekkel párhuzaino­a Szabad Föld harci fegyver a szocializmus építésében, a falu ellenségeivel szemben vívott harcban. A Szabad Föld utat mutat a falu felemelkedésében, eljuttatja dolgozó parasztjaink­ban még szélesebb körit agitá­ciót kell folytatnunk, hogy min­den dolgozó paraszt kezébe el­juttassak a Szabad Földet. Dol­gozó parasztságunknak éreznie és tudnia kell. hogy cz a lap ó érte van. Tudniuk kell, hogy hoz a kultúrát. Dolgozó parasztságunk ma­gáénak vallja a Szabiul Földet, érzi és tudja, nélkülözhetetlen fegyver az erős, virágzó niagynr falu megteremtéséért folytatott harcban. iiiány nap oiuiva msgköíik a mezőgazdasági kollektív keretszerződési Néhány napon belül aláírják az első mezőgazdasági kollek­tív keretszerződést. Ez a keret­szerződés csak az állami tulaj­donban foglalkoztatóit dotgo* zókra vonatkozik, de ennek alapján állapítják ma/d meg a magántulajdonban dolgozó munkavállalók szerződését is. A mezőgazdasági kollektív ke­retszerződés a mező-, erdő-, kert-, szőlő-, Ital- és nádgazda­ságokban, a rizs-, dohány- és magtermesztésben, a selyem­hernyótenyésztésben, a méhé­szetben, a halászaiban és vadá­szatban, valamint az ezekhez tartozó iparágakban, a gépál­lomásokon és taiajjavtió nem­zeti vállalatnál foglalkoztatott valamennyi szellemi és fizikai dolgozókra kiterjed. I.ebe! övé teszi a lelje ilmény-bérrendsz.er bevezetéséi is a különböző me­zőgazdasági munkálatoknál. Azok a szociális és kulturális intézkedések, amelyeket az ipari keretszerződések tartalmaznak, általában a mezőgazdasági dol­gozókra is vonatkoznak. Hétfőn irták alá a kisipari kollektiv keretszerződést, vala­mint az élelmezésipari dolgozók iparági kollektiv szerződését. Szoreg dolgozó parasztsága eltávolította a kulákokat a szövetkezetből Szőr cg dolgozó parasztsága is bebizonyitolia, hogy látja az osztályharc helyes alját, amely­hjel jólétét biztosíthatja. Ezt bi­zonyítja a szőregi Hangya és a Föld­müvesszőveikezel vasárnap megtartott egyesilő gyűlése. A gyűlésen az újonnan megvá­lasztott igazgatóság egyik tagja: Soltész István elvtárs java­solta, hogy zárják ki a tagok sorából a kulákokat, speku­lánsokat, nagykereskedőket. Viharos helyesléssel fogadta a gyűlés a javaslatot és egymás­után álltak fel a dolgozd pa­rasztok, velük együtt az EPOSz fiataljai is, liogy megnevezzék azokat, akik nem méltók a szö­vetkezeti tagságra, mert a fa­lusi dolgozók kizsákmányol ói. Így zárták ki azután egyhangú lelkesedéssel a két parasztnyu­zó földbirtokost Sáfár Gyulát és Dér Józse­fet, valamint Deck Dezső ter­ménynagykereskedőt és Meri­áebaba Obrad kulákot. A szőregi dolgozó parasztság ezzel biztos alapokra rakta le egységes általános falusi szövet­kezete jövőjét. x A szentegylet rendes köz. gyűlését március G-án, vasárnap délelőtt 10 órakor tartja a hit­községi székházban. Tárgy: évi jelentés, zárószámadis. A ta­gok megjelenését kéri az el­nökség. 5ZALL0DA —ETTEREM BUDAPEST | NÍVÓS KOMFORTOS OLCSO p

Next

/
Oldalképek
Tartalom