Délmagyarország, 1948. december (5. évfolyam, 275-300. szám)
1948-12-19 / 291. szám
- nisv.lerelndk) kormányának löbb tagjával. Apró Antal, a .Szakszervezeti lanács főtitkára, Bodnár József polgármester, Gyöngyösi János, a Kisgazdapárt főilkára, Veres Péter, a Nemzeti Parasztpárt elnöke lépett a terembe. M ősként ssabjuk u becvü'etet Himnusz után n kongreszizus megválasztotta elnökségét. Hiszel nőkké a jelenlévők lelkes éljenzése közepette Rákosi Mátyás miniszterei nők helyettest. az MDP főtitkárát választották meg. Dobi István mondott' ezután megnyitó beszédet. Foglalkozott a mezőgazdasági dolgozók felszabadulás előtti helyzetével. Akkor áz történi, nn?lt nz OMGE és n nagybirtokosok parancsoltak. Még a parasztság elégedeUenségéböl is a nagybirtokos, vagv a ga/.ílng paraszt hutait hasznot. Az tf j szövetségben helye van a középparasztságnak is. A falvakban már nem a holdak száma szerint, hanem az emberek elvégzett munkája szerint osztják a becsületet. Az év végén már 12.500 traktor scgitcll a falunak és egy negyedmillió holdat szántotf fel. A termelési eredmények azonban még nem állnak arányban a mezőgazdaság megsegítésével és a dolgozó parasztok erőfeszítéseivel. Ezen a bnÍ on csak ugy lehet segíteni, ta áttérünk a nagyüzemi mezőgazdaságii termelésre, aminek utja a szövetkezés. Az uj szervezet a mmihások és dolgozó parasztok testvéri szövetsége jegyében folytatja munkásságát! elszánt harcot hirdet a reakció. a kleriká'is butítás és az Imperialista háborús uszitás ellen. Magasra emeli azt a zászlót., amely alatt a Szovjetunióval és Sztálin gencralisszimusszal az élükön gyülekeznek a világ összes dolgozó erői. A küldöltek felállva pereeklg lartó viharos lelkesedéssel éltetik a Szovjetuniót és Szlá'.in Renera'issziniuszt. Dolgozó parasztságunkban « halrdsseszméjo él A miniszterelnök tószéde tttán nagy ünneplés közepette Kádár János elvtárs, belügyminiszter, az MDP főtitkárhelyettese beszélt Megemlékezel t a FÉKOSz félévszázados küzdelmeiről. Amikor hazánk népe — mondotta — a hős szovjet hadsereg fiainak kiontott vére által megszabadult a német fasiszták igájától, n magyar falvak dolgozó népéről is lehullott nz évszázados bilincs. Megvalósult a földreform, dc a volt földesurak első rémületükből magukhoz térve, minden követ megmozgatlak, hogy a dolgozó parasztságtól ismét Visszavegyék a földet. Ekkor a Magvar Kommunista Párt riadót fujt, tnozgóritolla a demokrácia erőil a dolgoztát paraszt földjének erdekében. Ezekben a hnreokban született meg az UFOSz, amely feladatát leljesilette és jelképe lett annak a dolgozó Parasztságnak, amely életrehalálra a népi demokrácia vonalára állt. A dolgozó parasztság uj szervezete. a HEFOSz a dolgozó paraszt "érdekeit van hivatva kén viselni a reakció erőivel szemben. A DEFOSz munkájának elvi politikai alapját a szocializmust épilő népi demokráciánk eszméi képezik. A DEFOSz. politikájának vezérelve a munkásság és i'.olgo ó paraszt-ág letvéri szövetsége kell legyen. Ezt estik a falu dolgozó néDF.LM umnonszio pének összekovácsolásával érhetjük el. El kell érnünk, hogy kevesebb emberi kínlódással, iöhh technikával és géppel löbbet és Jobbat tudjon mezőgazdaságunk, do'go 6 i a a zt ágiink termeink Csak a föld társas megművelése vezethet eredményre. Varárnap, 1948 cterember Tf. A riolcosó paraszlsáii széntifüon a Magyar Do goaóU Parija ie^es támogatására Kádár elvlárs beszéde további folyamán hangoztatta, hogy a magvar nép kormánya a szövetkezést minden erővel támogatja. Ebben a kérdésben is számítson dolgozó parasztságunk a magyar demokrácia szervező erejének, a Magvar Dolgp/ók Pártjának teljes lámogaiására.A mi dolgozó parasztságunkban (s a haladás eszméje él és salát felismerése alapján, önkéntesen lép a haladás, a szövetkezés, a főid társas megművelésének útjára. Befejezésfii tolmácsolta Rákosi Mátyás elvtársnak és a Magyar Dolgozók Pártjár nak üdvözletét. Utána az elnök bejelentet te,- hogy a Budapesten tartózkodó szovjet nyomdászok szak szervezetének küldöttsége megjeleni a tcongresszu son. Az elnök ezulán üdvözölte a küldöttség tagjait. Ezulán Erdei Ferenc mi niszter a Nemzeti Parasztpárt údvőzlelét tolmácsolta. A szövetséget minden erővel támogatjuk — mondotta.— Erőnk legjavát arra fordítjuk. hogy a szövetség valóban elérje art, amit maga elé tűzött: dolgozó parasztságunk felszabadulását és felemelkedését. A ItösépparasxSok helye a dolgozók mellett van Csal a István földművelésügyi miniszter a Független Kisgazdapárt nevében üdvözölte a kongresszust. Kiemelte. hogv kü'őnös jelentőségű a tömegszervezet megalakulása a középparaszlság szempontjából. A kö-fépparasztoknak Iátuioíí kell. hogy helyük ne:n n kizsákmányolók, hanem a dolgozók mellett van. Világosan látniok kell. hogy felemelkedésük egyetlen utja a szövetkezés. A ml fe'atfcdunfc, hogy eltisegitsfrk a munkásság és a do'gozó parasztság szövetségét. Ezután Apró Antal. a Szakszervezeti Tanács főtitkára a Szakszervezetek Országos Tanácsa s a magyar szervezett munkásság perében üdvözölte a kongreszszust. Az uj szövetség .számíthat — mondotta többek kőzött — a magyar szervezett munkásság szövetségére és harcos együttérzésére az egyház! reakció s a kulákok elleni harcban. Gosztonyi János az ÉPOSz. Sásdi Rózsa az MNDSz. Domonkos Géza a Cs:veli WM gyár 23 ezer doigozójáuak az üdvözletét tolmácsolta. Az üdvözlések elhangzása után szünet következett, majd szünet után Rácz Gyula mondotta cl referátumát. Éríe'm'ségelienes értelmiségiek A REAKCIÓ minden alkalmat megragadott és megragad még ma is, hogy Tártunknak és népi demokráciánknak ártson. A felülvizsgálatokat is igyekeztek befeketíteni. Elsősorban az értelmiségieket ijesztgette*.. A felülvizsgálatok során azonban kiderült, hogy a munkásság és a haladó értelmiség szövetsége, a reakció aknamunkája ellenére is, minden tekintetben megerősödött. Az értelmiség nagy része tehát már felismerte a munkássággal való szövetség és a szocializmus építésének szükségességét. TÉVEDÉS lenne azonban azt hinni, hogy mindenki elérte már a tudatosságnak ezt a fokát. Az életszínvonalat véve alapul, kiderült, hogy óriási különbségek vannak az értelmiség egyes tagjai között, de kiderült az is, ho°y éppen azok, akik életmódjuk miatt a legtávolabbra állunk a szocializmust építő munkásságtól, messze kerültek az épilő értelmiségiek ideális típusától is. Az országos munka hatalmas kárára azonban ezek az emberek sok esetben élelmességük révén mégis vezetőpoziciókba kerültek. Ilyen jelenségek tapasztalhatók például & szegedi orvossssakszervezctnél is. A VEZETŐSÉG egyes tagjai állAsgyüjtésre használták fel felelőss-gteljes pozíciójukat. Azt egyik klinikai adjunktus pét-1 dúul egyszemélyben OTl-főor-1 vos, állami védőnőképző intézeli | igazgató és Tóth-szanatórinmi főorvos. Az utóbbi helyen ugyan nem kao fix fizetést., do unnál többet keres. Az említett szanatórium tulajdonosa horribilis összegeket vág zsebre, emellett azonban OTBÁ-orvoa is. A VÁROSI KÖRHÁZ igazgatófőorvosa főorvos még a börgyógyászrondelőben a mivel ugy látszik, mindez nem hoz ringet a konyhára, MAV- és Postás-szakorvos is. Az egyik röntgenfőorvos — La értesüléseink nem csalnak — szerződéses viszonyban áll az OTÍ-val és a vasutas biztositóval is. Ismerünk egy klinikai tanársegédet, aki e mellett OTI főorvos, jól* menő magánrendelője és ma* gánvagyona van. Dr. K. K. at! Svájcba készül, nem tudjuk, milyen állás várja, itt magán* pacientaráján kiviil OTRA-, MÁV-orvos, ezenkívül gyárorvosi állása is van. FURCSA VISZONYOK uralkodnak a klinikákon is. As egyetemi pártszervezet munkásértekezletén már szóvAlottók n szülészeti klinika zsibvásármódszereit, de nagyon meg* nyugtatná A közvéleményt, h t, az orvosszakszorvf/, i vaskézzel belenyúlna & klinikák és a ke/.* kórházak életébo s ezekből az egészségügyi áruházakból végra rendeltetésüknek megfeielőem, a magyar nép és az egészségügy i kultúra intézményeit alakítaná' ki. TERMÉSZETES, liocy egvosria áUásgyüjtési szenvedélye nno marad lialástaJan többi, fűleg fiatat orvosokra, s még jó, ha mindezekért a túlkapásokért nem a demokráciát okolják.-Jő lenne, lia nz orvosszakszerve* zel még az egészségügyi szakszervezettel való egyesülése előtt likvidálná nz orvos értei, miség "értelmiség ellenes* Im-áliiloltságál, álláshalmozó szenvedélyét. A további halogatás ugyanis azzal a veszéllyel jár, liogy a fizikai és szellemi dolgozók összcfcvgiisa helyett, nz egyesülés komoly értelmiség* ellenes hangulat kiinduló ponl* jává válik, a fizikai dolgozók körében. JAVASOLJUK, hogy a szak* szervezet vezetősége készítsen ponlos katasztert, amelyben mtuden orvos neve mellett fel van tüntetve nz illető (állása, jövedelme és tagdíja, s ezt n kataszter függessze ki olyan helyre, ahol mindenki megtekintheti. Ha a vezetőség komoly önkritikát gyakorol, további tanácsra, ugy hisszük nem lesz szükség. A mtnkásossláíy támogatásával Beszédében rámulatott arra, hogy a dicsőséges Szovjetunió felszabadító csapotai a népelnyomó Horthy-rendszer megsemmisítésével lehetővé tették, hogy a dolgozó parasztság maga döntsön sorsinak jövője felett. A tőkéseket és a nagygnzda-kulá kokat szolgáló parasztszövetség helyeit most a mezőgazdasági munkások, nz újonnan íöldhözjuttatottak, a régi kis- és kőzéppuraszlok ültek ősszo, hogy létrehozzák a dolgozó parasztság egységes nagy szervezetét, hogy hatalmas szövetséges társuk, A munkásosztály támogatására? oHncfulhassou a dolgozó parasztság boldogulásának utján. Ila a népi demokrácia utat mutat az egész dolgozó parasztságnak, igv a közepparasztságnak is a felemelkedés lehetősége felé, éppen ezért az uj szövetségben a középparasztságnak ts részt keli vennie. a ssmolkozail kérdés Mindazok az. eredmények, amelyeket az. UFOSz és a FÉKOSz, elért, unnak köszönhetők, hogy a népi demokráciát olyan lapn /.tálatokban jsnrdnjr párt vi-zi elrtie, mint a Mngynr Dolgozók Pártja « est a pártot olvan ember vezeti, min! Rákosi Mátyás. Jfarj-'rdyoz.t.i esnt'm; hogv n földesúri marod.,kok legutolsó béklyója, a klerikális reakei Mindsienly prímás vezetésével mindent elkövet, hogy a dolgozó népet félrevezesse. A dolgozó magyar parasztság egyémberkéni száll síkra n demokrácia mellett, hogy véget vessen Mindszenty demokrácia- és népettenos -tevékenységének. Rámutatott arra, hogy a. mezőgazdasági tervgazdálkodás elősegítése" csak termelőszövetkezetek létrehozása utján lehetséges. A szövetkezés kérdésében szigorúan nz önkéntesség elve kell. hogy érvényesüljön. A szövetkezeti termelés nemcsak hogy nem veszélyezteti a dolgoső pnrasítság földtulajdonit, hanem éppea ellenkezőleg, megerősíti, mert mentesíti a kulák kizsákmányolástól. Beszéde végén hangsúlyozta, liogy a dolgozó paraszlok és földmunkások országos központjában tömörült dolgozók liilet tesznek a népi demokrácia megszilárdítása és további fejlesztése mellett. Szabadságunk és ffigge'fenségünk megvédését legszentebb kötelességünknek tartjuk. Világosan és félreérthetetlenül kijelentjük, hogy he- j lyünk a Szovjetunió s á népi' demokráciák m tiett van, inert csak ebl>en a táborban való részvételünk biztosítja eddigi j eredményeinek megtartását és további fejlesztését. kongresszus tanácskozása ; ezz l \ é-zetért. Vasárnap reggel léc ál a közgyűlés a beszámolók feletti vb ára. 1 eA munkásosztály pártja a saját soraibon hely el foglaló opportunisták ellen vívott engesztelhetetlen harc nélkül, azok megsemmisítése nélkül, nem őrizheti meg soraink egységét és fegyelmezettségét, nem tóllhcti be szerepét, minit a szociálisig társadalom épitCje.* (Sztálin) Anyakönyvi hirek Az elmult héten 23 fiu és 13 leány született. Házasságot kötettek: Farkas Imro Hőbel Erzsébet, Pázmán ödön 1 tud ás Kornélia, Trényi Fereno Takács Margit, Bereznai Gytaa Hille Mária, Lévai Sándor Zsóvai Zsuzsanna, Regős János Driősy Máiia, Kovács Mihály Tóth Rozália, Gyuris István Szepesi Ilona. Németh Béla Mária Erzsébet, lakó Antal Tan Rozália, Róvó József Oláh Erzsébet, Sándor Ferenc Matyi Rozália. Barát István Kapás Etelka. Molnár Mihály Süle Mária, Pálvölgyi Péter Furus Mária, Nyári István Farkas Ilona. dr. Fülöp László Ungi Erzsébet. Elhaltak: Molnár András 12, Dánéra Péter 27. Szántó Bélai 55, Fodor Ödön 57, özv. GodfH Imrénó 83, Lippai János 70, IffabH ndoüi^n-& érkezted a? ha?ácsoii^ akc ö^ra Az MNDSz nagyszegedi központi vezetősége lielyl szervezetei felhívással fordultak Szeged dolgozóihoz. hogy legyenek segítségére a Nószövetségnek nagyszabású karácsonyi akciójának megva'ósitúsában. A Nőszövetség Sze-' ? ed különböző iskoláiban s óvódáiban többezer gyermeknek akar örömet szerezni és azért kéri Szeged dolgozóit, valamennyi demokratikus szervezetet, liogy pénz- és egvéb ajándékaikat juttassák el az MNDSz központjába. Az akcióra már több adománv érkezett. Legújabban a KISOSz 410 és a KlOSz 200 forintos adománya érkezeit bc. Ezzel a pénzbeli adományok összege 3101 forint és 57 fillér.' SzBííöoítvány Sokezer darab elsőosztályn, prima minőségű ssöllő oltvány kerül eladásra, faj nagy választékban. Ripária, Portálisz, Berlandéri, MantíehulR omenks va<lalanyokra oltvn. Poslán, yartiton, utánvéttel, szak szerü csonsagolásban azállitjrtk. Ismerteid Jegyzékei Ingyen UUltl Pe'es szü Eiits'e? % P^ti^ár, Tdefon^,