Délmagyarország, 1948. december (5. évfolyam, 275-300. szám)

1948-12-23 / 294. szám

DELMAGYARORSZAG Csütörtök, 1948 december SS, „^rség a békén44 Magyarul beszélő szovjet film a Belvárosi Moziban Mitől kezdve rendkívül érdekes filmet játszik a Bel­városi Mozi. Az »örség a bé­kén* címmel az első olyan szovjet filmet láthatjuk, amelyei magyar nyelvre Bziokrö'uiziiltak. Az ügves film technikai megoldás Kö­vetkeztében a kitűnő szov­jet színészeket mindvégig magyarul hallhatjuk beszél­ni és ez még élményszerüb­bé teszi az amugy is nagy élményt jelentő filmet. A dicsőséges Vörös Had­sereg történetét s vele a vi­Inglöiiénelenr legfontosabb három évtizedének döntő eseményeit ismerhetjük meg a dokúment-íilm izgalmas ríportszerüségével ebből a monumentális alkotásból. Harcra éberségre, munkára és további tanulásva nevel ez a film, amelynek meséje maga a való történelem, fő­szereplői pedig a szovjet nép és nagy vezérel: Lenin. Sztá­lin, Moiotov s mind a töb­biek. A béke őrét: a szovjet hadsereget szemlélhetjük, amely az egész szovjet nép­pel együtt mindig kesz nyu­galmunk., fejlődésünk, alko­tómunkánk megvédelmezé­sére. Ez a film valóban pél­dát mutat valamennyiünk­nek. szeoiyvel egyet u Sxaqodi lanoncok látogatása Hamvas püspöknél A Petőfi Sándor tanonc-ott­hon növendékei szerdán dél­után látogatási tellek) Hamvas Endre uiegyéspüspöJmél. Láto­gatásuk egyik célja az roll, hogy 0 karácsonyi ünnepek kü­azöbén átadják ajándékaikat a püspöki) clf. ízléses csomagolás­ban kenyerei, kolbászt, bort vit­fetó a fiatalok: és a tőié) mint Cd tagu küldöttség vezetője rövid üdvözlő beszéd kíséretében ad­ta át a csomagot a püspöknek. A püspök köszönő szaval után a tanoncok közül egyik odaállt a püspök cié úa megkér­te, hogy múltkori látogatásuk alkalmával fellett kérdésre ad­jon feleletet. December 7-én voltak a ta­noncok a püspöknél, amikor is megkérdenék tőle, hogy mi az álláspontja Mindszenty népelle­. nes és magyarellenes aloiainun­: kAjával szemben. Ekkor a püs­pök azt mondta a tanoncoknak, Szsggtí Segiobli általános iskolása! MMM T500 toríRío: oszlattok kl A Klauzál r,ál>or gimnázi­um dísztermében bensősé­ges ünnepség keretében ju­talmazták meg a legjobb ta­uolnTányi eredményt elért Megodi nyolcadikos általá­nos iskolás tanulókat, össze­sen 1(3 Iskolából mintegy 00 tanuló kapott fejesként 80 forintot. Bíró Gábor elvlárs. kultnszmínlszieri kiküldölt nyújtotta át a jutalmakat. Dr. Páti Ferenc főigazgató buzdította további munkára « kisdiákokat és hangoztat­ta. hoj?v jó tanulással ve­gyék ki részüket nz ország építéséből. Az MDP nevében Earek István elvlárs beszélt és kijelentette, hpgy a Párt továbbra is mindenben tá­mogatja az iskolák •étdiák­jail*. akik kiváló tanulmá­nyi eredményeikkel és kö­zösségi munkájukkal tűnnek ki. A diákszövetség részéről Nagy Emik nz MNDSz ne­vében Fischer Béláné, a szü­lői munkaközösségek képvi­selőiében Varga Bálint be­szélt. Haraszti János Ady­vorset szavalt, majd Ií. Nagy János igazgató zárószavai ulán a Himnusszal fejező­dölt be az ünnepség. magyar fekásmszeaM Intézel eélkífflzése? Bétlíy Béla, az MDP által fd­ékitott Magyar Munkásmozgal­mi Inlézet igazgatója a . rádió munkatársa dőlt ismertette az totáret célkitűzéseit és fdada­talt. Az intézel felkutatja, fel­dolgozza és ismerloll a magyar munkásmozgalom történetet. Azért létesült, hogy harcoljon a történelminek azon tudatos meghamisítása eL'en, aindy a polgári történelemírás jellemző tulajdonsága. A 30.000 kötetet számláló könyv lárhan össze­gyűjtöttük! » magyar és nemzet­közi munkásmozgalomra vonat­kozó könyveket és füzeteket, «z archívumban pedig a munkás­mozgalom harcaival és törtéuc­tévet kapcsolatos adatoka! gyűj­tőt lük öeszc. Az fntézot muze­umot is rendezett be, amelyet már is sok ezren tátogatlak meg. A uiuzcuin anyagát vándorkiál­lítás keretében mutálják be vi­déken. Szombat A MIS | kan 9 órai <ea. Zenei Vasárnap ^üNeÁPiÁ­ESTE NAGY KARÁCSONYI EST ÍTRÁNY-demE^Y 8ajáftermésű fafbOTOk literenként tZk&T 4"S0 forintért tiszsníe rdéfejtaí! én?- 2íb. Hz ej t&|9si!9errá&&: zlefre bes?otezli$S5k ríoiinéii.Ks ?.<•• **" gyári ródic'* metférí eitaá 12 Iísvj r^s fíeJemeríMé Az i'sstes Í94 Hz ej t&|9si!9errá&&: zlefre bes?otezli$S5k ríoiinéii.Ks ?.<•• **" gyári ródic'* metférí eitaá hogy majd gondolkodik a fele­leten. Hamvas Eudye a kérdésre tegnap este a következőket vA­taszolla »£n nem vagyok Mindszenty étien.* A tanoncok erre, kérték a püspököt, hogy fejtse ki részle­tesebben az álláspontját és meg­említették azt is, hogy ők hatá­rozottabb állásfoglalást vártak a püspöktől. Hamvas püspök erre részle­tesebben Ismertette álláspontját és többek kőzött kijelentette, hogj' tnem érlek Mindszenlyvel egyet igen sok kérdésben és csak helyeselni tudom a ta­noncok demokratikus maga­tartását.« Hosszasan elbeszélgetett a püspök még ezután a Petőfi Aa­noucoltbon ifjaival, akik többek között megígérték a püspöknek, hogy ólldsfoylatdsát közlik Sze­ged (Gbbi ijiu munkásaival és tanoncaival ls. Megígér'ék ezen­kívül azt is, hogy nemsokára népesebb küldöttséggel látogat­ják meg a püspököt, hogy mi­nél több szegedi dolgozó fiatal megismerje a csanádi püspök állásfoglalását Mlndszentyvei kapcsolatban. A Pártmunkás legújabb számában Kovács Ist­ván elvtárs a felülvizsgálás ta­nulságairól számol bo Ős ismer­teti a P, B." határozatával kap­csolatos feladatainkat. Szőnyi Tibor elvtárs *As élcsapat ká­derei* cimü cikkében rámutat arra, mit kell tennünk, hogy Pártunk élcsapat joliegét emel­jük. Sitno Gyula elvtárs a rend­kívüli taggyűlések előkészítési módját ismerteti. Rózsa Miklós elvtárs cikkében rámatat arra, hogy a ió pártmunka előfelté­tele a jó rezetőség. Gonda Ernő elvtárs iA népszámlálás végre­hajtása politikai feladat* cimü írásában mutat rá a pártszer­vezetek szerepére a népszám­lálásban. Deszkás János elvtárs Veszé­lyek a Párt és a közigazgatás viszonyánál, Erdős Magda elv­társnő' A Párt rezet ősBercpét mindenütt ki kell dombon ta­nunk cimen irt érdekes cikket. A felülvizsgáló bizottságok mun­kájának tapasztalatait" Földes László elvtárs összegezi. A P. B. határozatával foglal­kozik még Farkas Sándor Jó projagandamufikávril biztosítjuk a r. B. határozatának helyes végrehajtását cimü irta a és a Mire kell vigyázni a felülvizs­gáló bizottságoknak cimü cikk. Közli a Pártmunkás A P. B. határozata és Szervezeti Sza­bályzatunk című cikk 8. folyta­tását, valamint Sztálin *A le­ninizmus n!apjai« cimü műve VIIL r je-rtériek folytatását. Pogány Róbert a pártiskolai felülvizsgálatokról számol l)e. Közöl ezenkívül a Pártmunkás könyvismertetést is. Óriási sikere van LENIN VÁLOGATOTT MUUm a fővárosban A íöHfv néhány nap ma.7a Szeisöra is meg&ks?!*. Várvavárt csomagot hozott a posta a Délmagyaroszág szer­kesztőségébe. A karácsonyi könyvpiac legértékesebb újdon­ságét, »Lenin: Válogatott mü­vek /.« kötetét Az 1104 oldalas, kiváló minőségű papirosra nyo­mott hatalmas könyv első sze­gedi példáDya ez. Az eddig be­kötött tízezer példány ugyan­is Budapest dolgozói nem egé­szen két nap alatt elkapkod­ták• Az ötvenezer példányban el­készített első kiadás többi ré­szét most szinte darabonként hozzák ki a tkönyvkótö-miihe­lyekból, hony az óriási érdek­lődést kielégíthessék. Szegedre tehát előreláthatólag csak né­hány nap múlva kerül le a könyv. Lenin' váto/atott müveinek első kötete, a Bolsevik Párt és a szocialista Aliara megalapító­jának 1917 áprilisáig irt, leg­fontosabb Írásait tartalmazza. Marx és Engelsz munkájának folytatója a tudományos szoci­alizmus továbbfejlesztője, ezek­ben a tanulmányokban a hala­dó népeknek hatalmas fegyvert adott a szocializmusért vívott harchoz. Á könyvet a Szikra marxista munkaközössége több mini egy éven át készítette elő. A fordi­tás kéziratai a nyár óla fokoza­tosan kendtek a nyomdába, ahol három hónapon át dolgoz* ta'c az ivek kiszedé. én. Háront gyorssnjtón több mint cg a hó­napig nyomták a könyvet és a tízezer daratos első részlet be­kötése is több, mint egy hóna­pig tartott. A mü előállításához a fűzfőt gyár öt vagon különleges hője­hér papirost gyártott A tanul­mányok könnyebb megértésére a könyv jegyzeteket, névmuta­tókat és tárgymutatót is közöl. A szegedi könyvkereskedők ölig győznek felelgetni az érdeklődő vásárlóknak, a le te kőiil a leg­több munkásember. Úgyhogy a nagyszerű kötetnek előrelátha­tólag Szegeden ls ellenállhatat­lan sikere lesz. Rövidesen a haíasfeíehi esho'áig jár a kisvasai A Gazdaság Vasút Pelrő­czi-iskolai útszakasza 4200 méter távolságban elkészült s a kiépített vonalrész köz­igazgatási bejárása valószí­nűleg még december folya­mán megtörténik. Igy ezt a vonalrészt rövidesen átad­ják a közforgalomnak. Az ujonnan kiépített vonal ál­lomása a Ilalaslclcki iskolá­nál lesz. Szegsffsn müzübk ffia^i a d!ákszove!s§9i tanácsai tanárok első kmlBm.fi áíá! A tankerületi főigazgatóság kélnaiws értekezletre hívta ösz­6zp a tankerület diákszövetség tanácsadó és tanulókör vezető tanárait Szegedre. Az értekez­tél első napján dr. Páll Ferenc főigazgató megnyitója és dr. Zentai János politikai beszá­molója ulán elvi silcon Kedves András főigazgatósági előadó, gyakorlatban pedig dr. Zsám­béky László éa Yezekényi Já­nos tanárok ismertették a Di­ákszövetség munkáját. Az érte­kezlet második napján a: ősz­szegyült tanárok nninkacsopor-' lókban, szeminártumszerüen be-' széllék meg problémáikat, ne­hézségtilxt, segítették ki egy­mást tanácsokkal, öl!etekkel és kaptak felvilágosítást a munka­csoportok vezetőitől legégetőbb kérdéseikre. Utána a helybeli bázisiskolák diákszövetségei! lá­togatták! nicg az értekezlet résztvevői, meghallgatták az iskolák mindennapi fiérdések óráit. Zsután József, a szegedi Di­ákszövetség főtitkárhelyettese a diákság nevében beszeli az ér­tekezleten és mutatta be a hala­dó, dcinoIcra'LIíus pedagógust, akit a diákság óhajt vezetőjé­nek. A főigazgató zárta be u nagysikerű és az országban el­sőízben itt megtartott értekez­letet. A kétnapos megbeszélé­sekből kiviláglott, hogy a Diák­szövetség mindenütt a legjobb uton halad, hogy önkormány­zatával, tanulóköreivel, -Tanulj jobban* mozgalmával és muu­kahrigodjaivaX középiskolás if­júságiinkat a szocialista építés harcosaivá és szakképzett értel­miségévé nevelje. Iá oíöcsonyra legalkalmasabb ajándék rádiá. fceíékpá?, wMaavttzö. v:llanvvis»lé részletre Is M ánf>3rádió 12 havi kaphatók B5|l®IIWl ré«»xlr:lí-e MÍARKOV5CS A dolgozók legolcsóbb beszerzési forrása PÍÁI'AV • Fiókok* W&m iemzei Vállsfa! Tisza Lajos körút 49. Kossuth Lajos-sut 05 Élelmiszer — Karúeeonvladia* — Milerám SzMiezet a Oeipzékéri! Ne vásárolj drága karácsonyfái, mert a Szásái Flldmwes Szivefkszelné! Szent Mihály-utca 6. sz. és a Korzón lényegesen olcsóbban megkapod. Vigyázz, tábla jelzi a Szövetkezel elárusító helyeik

Next

/
Oldalképek
Tartalom