Délmagyarország, 1948. december (5. évfolyam, 275-300. szám)
1948-12-21 / 292. szám
Ma kezdik árusítani Szegeden az o'csé halat V. évt. 271. szám. Ara 60 fillér Szaged. 1343 Qesasstor 21, Ke?!3 ELVIÁRS 69 EVES A világ minden becsületes dolgozója ma Moszkva felé tekint. Arra « férfire gondol, aki (árad hatatlanul dolgozik, ir, szervez, irányit a Kreml ma. ijQsbawjuló fald között és minden gondolatával a világ proletárjainak, munkásoknak, parasztoknak, haladó érteimiségiekntk ügyét szolgálja és alat milliók neveznek igy nagyszereidül: Sztálin elviárs. Sztálin elviárs most 69 éves. Nehéz, küzdelmes esztendők állnak mögötte, de munkáját ina ii a töretlen, friss erő irdnyitfa és bizunk benne, hogy irányítja még nagyon soká. Lenin elvtárs nagy munkatársa és tanításainak bölcs folytatója 6, akinek megnyilatkozásai hosszít Időkre mutatnak ulat. Ha ö szól: milliók szólalnak meg s ha ö cselekszik: milliók feszülő tellerefe válik valóra. Mert szavaival, tetteivel milliók ki nem fejezett akaratát, érzéseit, vágyait vállfa valóra. Azokét a milliókét, akik ketclcn és nyugaton, északon vagy délen egyaránt a békéért, at emberi étéiért, a nyugodt jövőért, anyagi és szellemi felemelkedésért, a hatodáéért küzdenek, vagyis, amit egy szóval igy nevezünk.-, szocializmus .., Sztálin elviára születésnapijára a táviratok tömegei érkeznek hozzá, amelyeket a világ minden részéből küldenék. A Magyar Dolgozóit Pártja nevében Rákosi Mátyás elvtárs a kővetkező táviratot intézte hozzá: •Joszip Yisszarlonovtcs Sztálin Elvtársnak, Moszkva, Kreml. C94k születésnapja alkalmából fogadja a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének szeretetteljes, forró kommunista üdvözletét, azt a kívánságát, liogy mint a miiit évttze "ekbon, H'iy a -(hőken is sok-sok esztendőn át álljon az élen a népek szabadságáért és a szocializmus építéséért folytatott harcban. Meg vagyunk győződve róla, hogy o kívánságunkkal egyetért szerte a világon a békéért küzdő, az imperialista IiáÍWnis bujtogatok és a fasizmus újjáélesztése ellen harcoló front inimTcn öntudatos katonája. Rákosi Mátyás, a* MDP főtitkára.* A köztársasági elnök távirata •7. V. Sztálin generalisszimusz urnák, a Szocialista Szoo* fel Köztársaságok Uniója mini szlcrelnökénck. Moszkva. Miniszterelnök Ur! Születésnapja alkalmábóff kérem, fogadja legőszintébb és legmelegebb jókívánságaimat. Ezen a napon forró lelkesedéssel küldi üdvözletét a hatalmas Szovjetunió bölcs és szen teli vezérének a demokraiikus és szocialista társadatom építésének útját a lépett magyar nép, amely a felszabadító háború igazi hősének, a dicsőséges szovjet népnek kőszönhcli nemzeti függetlenségéi és felszabadiMsál a f<t* srta elngomás alól. Az egész magyar nép át van halva adói az elhatározástót, hogy a nagy Szovjetunióval lestvéri szövekégben épttse országát, a szocializmust és mindenkor szilárdan . visszautasítsa az imperialistáknak a békefront megbontására irányuló mesterkedéseit. A magam és a magyar nép nevében szívből kívánom önnek, hogy a szocialista Szovjetunió köré egyre szorosabban tömörülő szabad népek és az egész dolgozó emberiség érdekében friss erőben és egészségben még hosszú éveiéi fotgtathnssa áldásos működését a békéért és az igazságért, a népek szabadságáért és boldogságáért. Szakasits Árpád. A miniszterelnök távirata x.T. V. Sztálin genenilIsszlnur'K urnák, a Szocialista Szovjet Köztórtaságok Uniója miniszterelnökének, Moszkva. Miniszterelnök Ur! Kérem önt, Miniszterelnök Ur, fopadja C'J. születésnapja alkalmából mind a magara, mind a ina. jr ar kormány szívből jövő legmelegebb jókívánságait. A* Imi<íár szabad magyar munkásság és dolgozó parasztság, az egéaí nngyor nép elszántan sorakozik fel a "béke, hatadás és a szakadtig zászlaja alá, hogy a szocialista és demokratikus népek uaxy békefrontjában, amelynek élén a hatalmas Szovjetunió áll, kivegye a részét a népek békéjének éa szabadságának és na ftUUyl fáradsággal és áldozatfal épillő faját boldogabb jövőjének biztosításáért folyó harcban az imperialisták vészéről fenvegeíő minden veszéllyel szemben. A maryar köztársaság kormány* és a magyar nemzet mély hálával, szeretettel és nagyral?e«-ilégscl fordul felszabadítójuk, a szocialista Szovjetunió falé ím önnek, a demokratikus népek békefrontja vezetőjének iMg sokkok, győzelemben fs eredményben gazdag évet, egészséget és erőt kívánnak ahhoz, hogy folytathassa és be. í$c*bee«e élete r-.agy müvét, a világ valamennyi dolgozójának érdekében. |)«bl Islván nrogyar miniszterelnök.* A kaliigyntmis2Íer távirata >J. V. Sztálin Gencralisz- % unió oldalán és a Szerződés, 'amely népeinket, valamint Magyarország és a többi népi demokratikus országok népeit összeköti, eltéphetetlen és örök, mert az emberi haladás és a szabadság pagy eszméin alapszik. Az imperialisták háborúst provokációi és a népek elnyomására irányuló törekvéset csaknöszimusz Urnák, a Szocialista Szovjet Köztársaságok Uuiója miniszterelnökének. Moszkva. Miniszterelnök Ur! Kérem, fogadja szülelésnapja alkalmából legmelegebb Jókívánságaimat. A demokratikus magyar nép tántoritóatallanul áll nagy szöfateégese, a baráti SzovjetHét és félmillió holdat müveltok mer? ősszel A földművelésügyi mfnisziő- haló területből vetfczántást váriam helyzetjelentése szerint az geztele 3.938 020 hotdon, őszi íftzi szántási és vetési műnkével ik a magyar nép elszántságát és áldozatkészségét, amellyel vállalja a népek naoy békefrontjában a reá eső feladatokat. Kívánom önnek, hogy még sok-sok egészségben és töretlen munkakedvben eltöltött éven át álljon Magyarország felszabadilója és szövetségese, a béke bástyája, a dolgozó emberiség reménysége, cz emberi haladásnak, a népek szabadságának és függetlenségének legfőbb biztosítéka, a nagy Szovjetunió élén. fia.ffc László, magyar külügyminiszter.* Holland epsra?8s osiiapk imperialista rafilélámsdásll Mizfek a fiatal indonéz Ic^ziársasán ellen Az események hátterében a Shell és Standard OH petróleum társaságok heze mutatkozik UNO alapokmiayiYa^árnapm virradó éjszaka meglepetfesaerüen holland ejtőernyős cápátok ereszkedtek le M indonéz népkőztárs«»% fővárosában. Dnaokdr.sakarthen, ugyanakkor holland tengeré-agyalogwág Bzálit partra Tabun kikötőjében. A tengerészgyalog. Rág Shcrman-gyártmányu tankok 6» vlzirepülógépek fedez,©tővel megtámadta a tjaoooi kőolajmezőket. Datakdzítaknrtbsui holland rendőrük őrizetha vették S»ookarno köztársasági elnököt, Mohamed Itatta mluiszterelnőköt, Szel in külügyminisztert és Sarir volt miniszterelnököt, valamint Maükót, a hivatalos távirati iroda főszerkesztőjét. Vasárnapról hétfőre virradó éjter.nka az Indonéz eUenállás is megszerveződött. A köztártaeóg területén több helyen heves harcok folynak! a hollandok és a köztársasági erők között. Usman, n köztársaság ausztrállal képviselője kijelentette, hogy az orvtámadáonnk súlyos következményei lesznek DílkolctázsiAban. »Á holland csapatok kétségtelenül meg tudják majd szállni városainkat — mondta Usman —, mi azonban végtelénségig folytatjuk a partizánhábornt, különösen S*um»trán.« A keletindonéziat kormány a holland katonai beavatkozás elleni tiltakozásul lemondott. Nehra indiai miniszterelnök élesen elítélte Hollandia cselekményét, amely szerint ellentétben Ml vui. A Ilnmaaitó »Nem jó üzlet M árulás — Mohamed Hafcta* cimmel a holland haderők Indonézia eilani orvtámadásával foglalkozik. Rendőrségi tisztogatás ürügye alatt ejtőernyős rohantosztagok imperialista rnblAtámatláat intéznek a fiatsi Indonéz köztár ft/fig ellen. Az Indonéziában három éve lefolyt. események tökéletesen Ábrázolják, milyen eszközökkel akarják ns imperialisták a függetlenségükért. küzdő gjarmaát népek szabadságát eltiporni. At imj>eriRli = ták kedvere vc.14 aj indonéziai kormány mini3sfcerelnöko, Mohamed íJalta irtóhadjáratot indított oz indonéziai hazafiak és demokraták ellen, hogy amerikai gazdáinak kedvébe járjon. A Reichstag fel-gyújtását utánozva mcgszerve«-e a maduni »lÁeadást« és annak ürügye a'att ólln+.í kegyetlenséggel .sújtott le as indonéz korfimunista pártra, a politikai én szakszervezeti vezetőket balomra gyilkoltatta. Miután na indonéz kormánv a liazafiaa szervezetek vezetőit kivégezte és bebörEönőzto, Hollandra alsjtetta a számára értékot vesztett Mohamed Hattá t é« kormányé i. As erőszakot holland fahS* pés hátterében a Shell íe a Staudord Oil peó. RŐLEUNITÁIEASÓGOK VERTNA:É«E húzódik ineg. f!P imoHracia ss a raaae Dimürov s-víárs böxxédo a bolgár párí ölmi* KONFIRESSIMSÁN tátaU nagyjából befejeződtek. A l! miHiö 277.013 hold fclszántA bolgár munkás (kommunista) párt ötödik Jtong-esszusa vasárnapi ülésén imitrov elvtárs, a párt főtitkára előterjesztette a központi bizottság munkájáról és a párt feladatairól szóló beszámolóját A beszámozik közük, liogy a bolgár munkáspártot Ismét bolgár kommunista pártnak nevezik. Az a tény — mondotta Dimitrov elvtárs —, hogy a párt az elismert irányító erő az állam kormányzásában és a uenizet egész politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális életében, egészen természetes és megfelel a láráhdnlini fejlődés törvényeinek. "Ezulán részletesen ismertette a bolgár népi demokrácia eddig elért eredményeit gazdasági, politikai és kulturális térén. — Megnyílt annak — mondotta —, hogy megvalósítsuk a kapitaliz> musbót a szocializmusba valló átmenetet a népi demo n Szovjetunióra és a többi gáría külpolitikáját a Szovmétyszádtást 3.575674 holdon, krácia rendszerén keresztül \agj'ís összesen 7.513 619 hol-1 azzal a feltétellel, hogy cz a dal művellek ' rendszer nép' f'e nokraükus orsyüára támaszkodik. A népi demokrácia sikerrel töltheti be és be kelJ töltenie a proletárdiktatúra funkcióját a kapitalista elemek felszámolásával és a szocialista gazdaság megszervezésével. A népi demokrácia országai már megindullak a szocializmushoz vezető uton. A népi demokrácia az faiternaítioantiíunusérti harcol. A nacionalizmus összeegy eztethetetlen a népi demokráciával. Az emberiség történetének jelen szakaszát két alapvető tény jellemzi: a lökés rendszer általános válsága és a szocialista társadalom szüntelen fejlődése, felvirágzása a Szovjetunióa lehetősége A Szovjeíunloh«2 va ó viszony döntS jelentőségű halárvonal a demokrácia és a reakció lábora között, a háborús uszsiók és a tarlós béke hívei között. jctunió és a népi demokráciák viszonylatában. Megállapította, hogv a délszlávok, köztük a macedón nép egységének megteremtését a rnarrízmus-lenluSzimu naclonatisfa áruló!. Ti:© é? társai akadályozzák. Mindezek ellenére a délszláv és A macedón népek ügye győzni fog. Dtmltro* ezután Buigária beLső helyzetének kérdésével foglalkozóit ás az orszá/f gazda© és kutturáiis feladatait Ismertette részletesen. Befelező'sül a párt helyes irányvonalát rögzítette I«. Ahhoz, hogy % helyes irfuyvonatat követni lehessen, meg kelt tisztítani a pártot a nem o<lavaiA elemektől. Fokozni kell a párttagok elméleti tudását. Nem lehet tgozi marxista az, akt nem igr.-A leninista és nem lehet Írod leninista, aki n?m sztdtínisti, Marx, Eiveis-. Lenin és S Un le-iyőzli-tetten zászlaja alatt megyünk (lőre m:r. fia, mindi-: előre a szocia'Izmns és kon manizmus feté — frfe-.tt >Részletesen ismertette Dal-. beszédét Dimitrov elvtárs. if- rsffla • .LIIULI • V-L .-V/