Délmagyarország, 1948. november (5. évfolyam, 252-275. szám)
1948-11-17 / 264. szám
6 4 MLMAOYABOBSMO 19W ttortmWíIlC elport Az üzemi sportolás a tömegsport alapja A Dohánygyár kultúrtermében osztották ki az elmúlt évi üzemi laitdarugóbajnokság dijait és adták át a Rákosi-Kupét A díjkiosztás ünnepségét Kocsis látván elvtárs, a Dohánygyár üzemi bizottságának elnöke nyitotta meg mint házigazda, üdvözölte a megjelenteket. Rozsos Antal, a szakmaközi bizottság sporttitkára vázolta az üzemi sportolás hivatását és jelentőségét a tömegsportot. illetően, majd Átnyújtotta a győztes Dobó gumigyár csapatának a Rákosi-Kupát mint idei védőnek. A kupát és a csapat tagjainak járó éremdijakat Sánta Imre csapatkapitány vette át, köszönetet mondva a csapat nevéltcn az üdvözlésre. Ezután Rozsos elvtárs kiosztotta az érmeket a döntőben résztvett — VAOSz, Iád:igyáx, ErdőignzgaAz MRUMTE—Szolnoki MÁV találkozót, a szolnokiak kérésére 1 órakor kezdik az ujszegediek újonnan lekeritett pályáján. Az KB Ill-bno két mérkőzés kerOl lejátszásra Szegeden, egy Sző regen. Ezek közül a Honvéd -r»Baja mérkőzést délelőtt, fél 11 órakor kezdik a* Adv Endretéren, a Móra—ICKVSIÍ játékot pedig fél 2 órakor a Csérepessoron. A Rákóczi—Bácsa] más mérkőzés Szőregen délután 2 ócakor kezdődik. Keijlleti Hírversenyt rendes a Postás vasárnap A Postás virószakosztálya vasárnap reggel 9 órai kezdettel ahid. íratással knpcsolatlian ünnefff kerületi férfi hírversenyt rendez. A versenyen résztvesznek Kecskemét, Vásárhely, a &íRAC és a rostás tőrvivói. A küzdelem szinhelye a Belvárosi Mozi fölött levő vívóterem. Az fizetni bajnokság meglepetése Színház—Rendői-tano«ztály 3:2 (2:2). Vezette Kern. A biztosra menő reedőrogyüttesse! szemben nagy küzdelem után megérdemelten nyert a színházi csapat. Lukácsot (Színi iéz) és Bachmannt (Rendőr) tulkemény játékért a biró kiállította. Benevezett a MEFESz a röpteniszbajuokségra A röpteniszsport mindinkább kezd népszerűvé válni, ennek jele, hogy a most folyó bajnokságra a MEFESz is benevezte csapatát. A ba jnokság során elért ujabb eredmények a követke/ők: Tűzoltó L—Tűzoltó II. 17:12. Kendergyár I.—Ipariskola I. 26:3, Reptér—Ipariskola I.' tóság. Márkus, Villamos, Nyomdász és Színház — együttesek tagjainak. Éremdíjazásban részesült ezenkívül a JT öt tagja — Kern Imre, Ixwonczi Árpad, Kovács István, Vadász Ede, Moliai Ede, Tárkány István —, akik közreműködésükkel hathatósan elősegítették az üzemi labdarúgás fejlődését. A díjkiosztás iitán Kern Imre elvtárs a Játékvezető Testület további támogatósára tett Ígéretet és megköszönte az elismerést. Hargittay András a VAOSz részéről kérte a fizikai dolgozó kot, fogadják testvéri szeretettel soraikba a szellemi dolgozókat, szűnjön me^ köztük a különbségtevés. Báron János a Kertész téglagyár nevében az üzemi sportolás további fejlesztését kérte. Gáspár Zoltán a Villamosvasút, Dobó Sándor pedig a Dobó gumigyár nevében szólalt még fel, 2G:3. Ezen a héten három mérkőzést játszanak le, ma délután 4 órakor a Kender II.—Erdőigazgatóság, csütörtökön délutón a Kender I.—Reptér rangadót és szombat délutón 5 órakor a MEFESz—Ipariskola I. találkozót a móravárosi iskola torna termélien. Az SzVSK kerékpáros szakosztálya szombat este 8 órakor tartja vacsorával egybekötött évzáró ünnepségét, a Í)eák F«renc-utca 20. szám alatt levő Szécséuy-vendéglőben. SaMTE ifi I., II. és mezitláhflfl csapatok tagjai figyelem! Csütörtökön csfe 6 órakor a rókust SzIT Orgona-utcai hivatalos helyiségében tagértekozletet kutunk, amelyen valamennyi játékos feltétlen jelenjen meg. A Szeged Csepelen, kettős NB II. találkozó a stadionban, egy Újszegeden. Az Ady-téren délelőtt, » Cserepes-soron délután lesz KB III. mérkőzés Az NB 1. tizedik fordulóját játsszák vasárnap. Ennek keretében keriit sor a Csepel—Szeged találkozóra Csepelen. A szegedi együttes hétközben csak kondíció- és labdaedrésekkel készül a mérkőzésre. A fővárosba vasárnap a reggeli gyorssal utazik a piros-feketék csapata. Az KB Il-es csapatok vasárnap idohaza játsszák le soronkövetkező mérkőzésüket. A három bajnoki találkozó közül kettőt a Vasutas-stadionban bonyolítanak le. Negyed 1 órakor kezdődik azSzVSE—Kecskeméti AQ, 2 órakor pedig az SzMTE— Csongrádi MTK bajnoki találkozó. Szegedi Állami Nemzeti Színház műsora November 17-én este 7-kor: November 18-án este 7 órákor) Noveml>er 19-én este 7 órakor: November 20tóu d. u. S órakor: November 20-An este 7 órakor: November 21-én este 7 órakor-. November 22-én este 7 órakor-: Tükör. IE bérlet 5. előadás. Éva. »U« bérlet 4. előadás. Aida. »S« bérlet 4. Rendes hely. Csongor és Tünde• Ifjúsági eLőadás. Tükör. >P. bérlet 4. előadás. Rendes helyárak. Díszelőadás a szegedi közúti hid avatása alkalmából A szo. rocsinczi vásár. »D« bérlet 3. előadás. Rendes helyárak. Idegen gyermek. Bérletszünet. TAíszinliáz műsora i NovemVr 2t-én. Makó: Tükör. 3ti Népszuper rádféra előjegyzéseket felveszünk. Legújabb rádiók, kerékpárok, varrógépeit részfefra Is. r Nagy favl- ffc F » V tómUhely ^ * Dr. Kiss M.-n. 3. Telefon: 741.sz Szeged Városi Gőzfürdő Kádfürdők, hideg, meleg uszodák. Iszapgyógyintézet. Iszappakolások nök részére: hétfő, szerda, péntek. Férfiak részére: kedd, csütörtök, szombat, vasárnap. ThermáMUrdfik nök és férfiak részére mindennap. mmfii^tf A FÉKOSz kertész szakosztálya felhívja azokat a hazatért hadifoglyokat és azokat a személyeket, akik a legutóbbi kertészsegédi tanfolyamon saját hibájukon kivül kimaradtak, hogy november 20-ig jelentkezhetnek ilyen tanfolyamra a városi kertészetbe. A vendéglátóipari munkások szakszervezete pénteken délután 4 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székházban. Tagkönyvét mindenki hozza magával. Szakszervezeti napok szerdán: Közúti hid délután fél 6, Mozik délután fél 3, Bankok délután 3, Szeredai délután 4, Márkus faipar délután fél 4, Orion bőrgyár délután 3, Egyetem délután 6, Kertészet délutón 4. Gázgyár délután fél 4, DÉMA délután fél 4, Kecskeméti Konzervgyár délután fél 3, Községi Élelmiszerüzem délután fél 4, Angol-Magvar Jutafonó délután 2. Csütörtökön: Bruckner vaskereskedés délutón 4, Újszeged! TAdagyár délután 4, Tűzoltók délután 6, Posta I. reggel 8, Posta műszaki ig. délután fél 4, Szegedi Kenderfonó délután 2, Dohánygyár délutón 5, lappá i délután 4, Kotrótelep délután 4, Gyufagyár délutón fél 5, Tisza-malom délután 2, Magyar Kender délutón 1, Szegedi Cipőgyár délután 4, Győri kefegyár déli II, Nyomdász szak szervezet délután 4, Takó paprika délután 4, VAOSz délutón G, Honvédkórház clélutón 2, Házfelügyelők szakszervezete délutón 6, Róth bútorgyár dél utón 4. Felhívjuk ax üzemi versenybizottságok figyelmét, hogy október hónapról versenyjelentéseiket haladéktalanul juttassák et a szakmaközi titkárságra. * Felhívjuk az üzemf, kerületi, szakmai SzIT leámjszervezők figyelmét, hogy szerdán délután 6 órakor a SzIT központ' ban leányszervezői értekezletei tartunk, melyre minden SzIT leányszervezőnek kötelező a megjelenés. Rádió ALLANDÖ MŰSORSZÁMOK: BUDAPEST l. 5.30: Hajnali 0 30: Falurádió 6.45: Reggeli torna 7 00- Műsorismertetés 9 55- Áttelepítést kormány biztosság közleményei. 10.00. Hírek 12.00: Harangszó, bjrek. 14.00: tlirek. 15.15: Kádióiskoia: ló.áö: Műsorismertetés. 17.00: Iilrek. 20.00: Hírek, sporthírek. 20.20: Hírek és krónika oroszul. 22.00: Hírek. Mit hallunk holnap? 0.10 UireJc és krónika franciául. 0.20: Hirek és krónika angolul. Szerda, november 17. BUDAPEST I. 7.20: Reggeli zene. 8.00: Jó egészség negyedórája. 8.15: Délelőtti muzsika. 9.00: A Pedagógusok Szakszervezete Zenei Tagozatának műsora. 9.35; Magyar operettrésaletek. 12.15: Magyar nóták. — 13.00: Oroszok a magyar IHadifoglyokért — 1849-ben. 13.15: Asztali muzsika. 14.15: Szórakoztató zene. 15.00: Rádió iskola 1G.00: Francia kamarazene. — 16,30: Sanszonok. 17.10: Szovjet napok — szovjet emlierek, 17.20: A Vöröskereszt közleményei. 17.30: A Szakszervezeti " Tanács műsora. 18.10: AI Rádiózenekar játszik. 19.30: A Falu Hangja. 20.35: Heti szemle. 21.00: Macryar történelmi dallamok. 21.45: Időszerű kérdések. 22.10: Hangos Újság. — 22.45: Totohirndó. 22.50: Hangos JTeti Sport hiradó. 23.05; A Vöröskereszt közleményei. — 23.10: Beethoven összes zongoramüvei. 23.50: Jazzszámok. — 0.30: Hirek eszperantó nyelven. BUDAPEST II. 17.00: ötórai tea. 18.00: Két ária. 18.15: Oporettrészletek. 19.00: Jobb későn mint soha! 19.30: Magyar nóták. 20.30: A rádió szabadegyeteme. 21.15: Sziv küldi szívnak szívesen. 22.00: Elgar: II. szimfónia. Hanglemez. A-prötxtríjletéisei* -4 nmn-naitid • PERFEKT varrónő elmenne házhoz varrni, vagy esetleg otthon is vállal. Cím a kiadóban. MEOBTZITATÓ gyermekszere komoly nő jó bizonyítvánnyal mindenemet elmenne. Verbövszky, Kismartoni-utca 24. BEJÁRÓ mindenes főzőnőnek elmennék. Árva-utca 16. 1 TAKARÍTÓNŐNEK időre bb asszonyokat alkalmazok. Huszár, Báró ,Tnsika-ntoa 31. MEGBÍZHATÓ, bentlakó takarító mindenes felvétetik. Cim a kiadóban. XWXS - V fi T E Ij í'UAlk'tt mflszcrészniesterhez Szeged, megérkezett az eredeti • India* spéciéi gumiragasztó hyersgumioídat). Kimérve is kapható a vezérképviselet központi rak hí rá ban. Fráter műszerészmeslernél, Szeged. Bem tábornok (Rőka)-ulca 2. U. o kerékpárok, varrógépek speciális javítása. Békebeli tüzzománcozás, nikkelezés, heggeszlésck, gumik és az összes alkatrészek kaphatók. Javításokért 1 évtg felelek. Díjmentes műszaki szolgálat. — Ke••ékpárkőlcsőnzés. I >««|>4 órás és ékszerész LÜUZKO Kárász-uics H keresek kar- és zsebórákat veckerórát is), ezüstöt, brílíiánsékszereket magas áron. — Ora- és ékszerjavitast vállalok ZONGORA, angol mechanikás, kifogástalan állapotban eladó. Partizán-utca 16., -fszt. 2. DÍVÁNY, kétszemélyes, töltőkályha, gáztűzhely, hálőszoba, ebédlő, konyhaberendezés, szalongarnitura, futószőnyeg eladó. Zárda-utca 20. BÉLYEGEKET veszek, eladok. Falus bélyegkereskedés, a fogadalmi templommal szemben. Iskola-ntca 29. SINGER .személymotorhoz 6 V. 4 hengeres dinamó-elosztót keresek sürgősen megvételre. Ghimessy autójavító, Petres-u. 34, rókusi tónál. BOHKABATOK hosszú és rövid, férfi és női mérték után elsőrendű bőrből, festések és lavitások szakszerűen készülnek Csordás bőrruhnkészi tőmesternél, Szent Miklós-u. 7 UJ bor literenkint 5.50-ért kapható. Lengyel-utca 12. FIGYELEM! Férfi használt ruhát legmagasabb áron vesz Szabó Sándor, Tisza Lajos-körut 48., L emelet 8. UJ mérlegek olcsón kaphatók, részletre is. Privinszky mérlegkészitő üzem, Boldpgasszonysugárut 3. PERZSABUNDA alacsony termetre, keletlperzsa összekötők olcsón eladók. Cim a kiadóban. EB fi Dl,fi BITTÓR együtt vagv darabszámra is olcsón eladó. Székelv fotó, Szécehnvi-tér 2a. MOTOROK! R-ndkivüli olcsó áron eladók, 100-os, 125-ös, 250-es, 350-es, 500-as. Arany kerék motor- és kerékpárüzem. Kazinczi-utca 11. szám. GYÁRAK, üzemek 1 »Halda* 1913-as típusú tabulltoros irodai írógép, uj és egy ,500-as esztergapad olcsón e'adó. Bruckner Elemér műszaki vállalat, az Anna-kutnál. ELADÓ egy fehér zománcos öntöttvas fürdőkid. Szent Iászló-utca. 16a. FÉNYKÉPEZŐGÉP! Vétel, csere, eindis! I.iebmann, Kclemenutoa 12. NAGYOBR helyiség fűtésére alkalmas kétaknás kályha olcsón eladó. Dr. Boross József-utca 15., emelet, 3. NAGY lakóház, üzemnek is megmegfelelő, Apátfalván eladó. .— Jelige: » Beköltözhető*. HÁLÓSZOBÁK és modern lconvba leszállított áron kaphatók. Uj-tér'2., asztalos. KIFOGÁSTALAN férfi fekete téli kai át eladó. Bajcsi-Zsilinszkv-utca 21., cipészüzlet. FEKETE creppszövet nöi télikabát szilszkingallérral, ebédlőbutor eladó. Tisza Iajos-krt. 56., rendégi 5. ZONGORA kercszthuros, rövid bécsi gyártmányú eladó. Bercsénvi-utca 16., em. jobbra. EZCSTRÓKA olcsón eladó. Petőfi Sándor-sugárut 23., trafikban. ANGÓRAGITBANCOT, filcet reszek 2—3-ig. Cserepessor 9. Ugyanott rézbölcső, gyermekjáró, tizedes mázsa eladó. LTkás HÁROMSZOBÁS, összkomfortos magasföldszintes lakást átadnék sKevés bútorral* jeligére. KÉTSZOBA-hallos belvárosi lakásomat átadnám. »Komoly« jeligére. NAGYON szép sötét kombinált szoba eladó. )>Féregmentes«. jeligére. BÚTOROZOTT szoba ágynemű nélkül idősebb hivatalnoknőnek elsejére kiadó. Csongrádi-sugárut 7a. SZOBA-konybás I&kás bútorral átadó. Remény-utca 8., I. 3. ^ZZEHÍÍHHZ^ KULCSKARIK A.M 5 kulccsal elveszett Szegedtol Árpádköspontig. A megtaláló jutalom ellenében adja la Tündér-u. 21. VASARN.VI' d'bitón elveszei* egv jobbkem? bőrkeztyü a Rra*sói-iitea, Főfasor és a kisliidoa át? Kérem a becsületes m,kitalálót, hogy oimomre iuttassa el. Naeiai, Brassói-u. 1.5. JOBP. iparos hü élettársat ">0— 60 évesig keres. Jelige: élhetés biztositvas. BŐRKABÁTJAI festetni, j.ivtttrttnt akarja? Kcress.e fel bizalommal (íibor lmréné, Oth.ttom-ut.ca 11> fest tisztit Üzlet: Karoiyi-iitci 3. lize-n: Tápéi-n'ca 7. ELKTilU mutogak, fogtöméa, forhuzás feletösseggel, olr-4Í árban Rácz Géza fogász, Mikszáth Kálmán-utca 12 ÓCSKA kalapját ne dobj.) «L Mencz kalapos ujjáfesti és formázza. Dusronies-tér 2. BELVÁROSBAN forga]ma* halyen szép üzlethelyiség raktárhelyiségekkel átadó. Cim a kiadóban. BARNA tacsi himlaitya elveszett. Megtalálója jutalomban részesfii. Petőfi Sándor-sgt. 13. ATTILA-UTCÁTÓL a Rudolftérig elveszett bal barna bőrkesztyű. Kérem jutalom ellonébcn á kiadólian leadni. MIKULÁSRA válasszon gyönyörű ajándékot dr. Ber'nymé ékszerésznél, Klauzál-tér 9. »KALANDMENTESJ jeligére o választ megkaptam. ÉKSZERT, órát, evőe=zknzt, disztánryat, bizományba eladásra újból elfogad dr. Berfinyiné ékszerész^ Klauzál-tér 9. SARÖKMüzlethelyiség berendozéssel cg*yütt átadó. Jeligat »Gyors lebonyolítás:. DÉLMAGYARORSZAG politikai napilap. Felelős sserkesztőDR. ANTAT.FFY GYORGI Felelős kiadó: DR. ZÖLD SÁNDOR Szerkesztőség:""Jókai-utca *. Felelős szerkesztői telefon: 49®, Szerkesztőségi telefon: 10® Nyomdai szerkesztőségi telefost este 8-tól: 673. Kiadóhivatal: Kárász-utca 6. Telefon: 325. A Hírlapkiadó Kft. nvomS^a. ff. vezető: Koncz IA=?V>