Délmagyarország, 1948. szeptember (5. évfolyam, 200-225. szám)

1948-09-19 / 216. szám

Vasárnap, 1948 szepremlfer T9? lTELNAIiT AKUHSZ1U Így védi a demokrácia OTI-ja a dolgozók egészségéi OránMnt 200 tüdfíí rizsái és fényképez le a vlllanyszeinü gé\. A Petöfí-boIIégium Csabáiban csütörtök regjei óta különös gé. |)i berendezés etött vonulnak el • szegedi dolgozók ezrei. Nya­kukat és testük felső részét a géphez szorítják, mellettük egy asszisztensnő aitőfélét huz elé­bük, egy másik emelőkart irá­nyit és már kész is az OTI óriási jelentőségű tüdőszűrő vizsgálata. A tbc le^bhtospbb gyógy­módja: a megelőzés Dr. Pogány István, a szegcdi V)TI vezető főorvosa és dr. Papp János egyetemi magán­tanár, tűd ős névlista elmondja, hogy az OTI, amely ma már a dolgozóké, kemény1 küzdelmet folytat a féle'metes népbetegség, ia tuberkulózis ellen. A legtöbb haj abból ered, hogy a fertőzött legyén már régen magában hordja a baciflust, amikor ész­reveszi, hogy valami nincsen Rendben a tüdejével és szerve­hete egyre romlik. Rohan az ©TI-ba, hogy mentsék meg, de hiába, már nínes segítség, ké­kőn lépett közbe az orvos. Mi léhát a teendő? Megelőzni, csirájában ét­f oitani a nép leanagrjobb el­lenségét• a tüdőbajt. Ezt a prevenciót szolgálja az OTI-nak az egész ers-ágra kiterjedő tüdőszűrő vizsgá­lata. Környezettanulmány és teivilá*o<titás a családban Évek óta folyik) szakadatlanul * felvilágosítás, egymást követik fa rendszeres előadások, üze­mekben, irodákban, a család­ban. A gondozó nők hivatásuk knagasjatán állnak, lakásukon ,jfceresik fel a dolgozókat és ma­gyarázzák a tbc. szomorú "kő­iWtkezményeit. Körnvezellanui­mánvnik sokszor életet mente, bek és adnak vissza a dolgozó társadalomnak. A túdőszfirögép ennél sokkal tovább megy. órán kint 200 OTT-tag vonul el éles szeme •lőtt, a pillanat stiktezredrévte alaff lefényképezi és ha­látás pontossággal menálla­játja betea-e a tüdő, vagy egészséges. Ezért nagyfontosságú tr. a tü­dőszűrő vizsgálat és ezért há­ta az OTI-nak, hogv a dolgozó­k*t ezzel a megelőzéssel ís Wekszflc a sok életet pusztító kórtói megmenteni. Allencezer lefényképezett tüdő Szeptember 6-tói szeptember 18 -ig tartottak a tüdőszürö vizs­teilr tok Szegeden. Dr. Rostás Oszkár közoonti igazgató főor­vos rendelte e! a szegedi vizs­galatokat, amelyeket országszer­te dr. Szakkal Antal, a kiváló munkáért kitüntetett központi osztályvezető irányit. Az OTI egyetlen Röntgen-szürőgéppcl rendelkezik és ez a gép dolgo­zik most már közei két hete Szegeden, mndenláló lencséje előtt majd 9 ezer szegedi dolgo. zó vonult el. köztük nem egy hálával goc.dol vissza Orra a napra, amikor a gép elé állt, mert megmenekült a tbc.'fői. A Rőntgen-szürőgép 3—3 napig az ujszegedi kendergyár­ban, a szegedi kenderfonóban, a konzervgyárban és az OTI­ban működött. (Ilt férőhely hiá­nya miatt a Petőfi-kollégium­ban folytak a vizsgálatok.) Mindegyiken a telephelyen dol­gozókat és a közeli üzemek munkásait vizsgálták át Kéri Irtván röntgenvezető és hét asz. Bzisztensnő közreműködésével. A 9 ezer vizsgálat a legnagyobb rendben és szervezettségben folyt lc, amt annak köszönhető, hogy az üzemi üh-k, de különö­sen Zombori János ervtárs szak­maközi titkár, továbbá dr. Po­gány István főorvos, három OTI gondozónő: dr. Fi ita József né, dr. Hámory Arturné és Vezér Jolán segítségével mintaszerű­en szervezték m ' az egész tü­dőszűrő vizsgálatét. Nincs tévedés A dolgozók tuJták miről van szó és saját érdekükben kész­séggel tettek eleget a felhívás­nak, Az egyes telephelyeken gyülekezőket csoportokban ve­ttették a gondozónőik a gép elé, amely nemcsak n tüdőt vizsgálja, hanem ráfényképezi « te. leire a kartoték számát és m vizsgált nevét is, tehát tévedés nem lehetséges. Villámgyorsan megy minden. A hét asszisztensnő: Bálint Jolán, Bálint Béláné, Kárpáti) Dezsflné, Németh Sándorné, Sima Erzsé­bet, dr. Szász Ferencné és Térti Éva a szakmabeli tudásnak ab. ssolut könnyedségével és pon­tosságával végzik felelősségtel. jes munkájukat. Bsba a lencse előtt Néha egy-egy kis gyermek Is a lencse elé kerül. Ha az üzemorvos ugy ta­lálja, hogy a családfő tbc­gyanús, akkor a család minden tagjának keresztül kell eSpte a tüdőszürésen. Szombaton délben befejeződtek a vizsgálatok. A gépet más vá­rosba viszik, a felvételeket Bu­dapesten előhívják és ezt, aki­nek tüdejében e'vá'tozást mutot a film, nyomban kezelés alá veszik. Így védi meg a demokrácia A Szegedi Kenderfonó Dolgozói 1506 q ös/i ólollrózsa és güibaba burgonyái vásárolnának olyan kereskedőiül, aki 20 heii részletfizetési Utul eyujtani. az OTI utján a dolgozókét, amint a munMsság érdeke t szolgáló és a tbcrt megelőző tüdőszürö vizsgálat is igen nagy eredményt Ígérő szociális fel. adat. .1 dolgozók há'ával kö­szőnek az OTI-nak ezt az élet­mentő munkásságát. sí marni SS IbelcötcS ut éptl 2. Az első tervévben 72 be­kötő ut épült 233 kilo­méter összhosszal. Ez év au­gusztus 1-töl december vé­gycshalmi ut befejező sz kaszát, a budapest—mohi esi, eszéki útnak Adony < Bácsalmás községek között géip ujabb 56 bekötő utat'valamint a Székesfehérvá építenek 154 kilométerhosz-lés Dunapcntele közötti it sznr.ágban. Ezenkívül meg- befejező szakaszát, építik a magyaróvár—he- J Eltűnik a „Fregattkapitány az államosított püspöki tanoncotthonból KuHurcsoporiof, könyvtárat szervesnek, szakmai elő­adásokat tartanak a tanoncfialaloknak A Londoni-köruli három­emeletes épület oldalán nagy fekete betűkkel sötétlik még: Benn av. épületben azon­ban néhány napja megválto­zott az élet. A földszinti tár­salgóban mosolygősarcu, ba­Í uszos fiatal férfi fogad: Lu­;ács József, az ui igazgató. Józsi bá', az igazagató elvtárs — A gyermekek valameny­nyien nagy örömmel vették tudomásuk a tanoncotthon államosításának hirét —me­séli. — Éppen munkából jöt­tek haza délután, amikor kö­zöltük vélük az eseményt. Előszór némelyikük nem is igen tudta, hogy miről van szó. Egy 16 éves cipészta­nonc, Berta Jánosi szólalt meg végre: — Ugye ezentúl még: az igazgatót is lehet ugy szólí­tani, hogy elvtárs? — Még akár Józsii bátyám­nak is szólíthattok! — hang­zott a biztató felelet a fiuk kitörő lelkesedése közben. — A tanoncotthon épüle­tét most már végképp átvet­tük — folytatja az igazgató. — A szerzetesi és papi lak­részeket meghagytuk, vala­mint megmaradt az apáca nővérek clausurája és a há­zikápolna is. Igen nagy fel­adatok várnak azonban ránk a külső és belső munka te­rén egyaránt. A szobák leg­nagyobb része festésre, rendbehozásra szorul. „Könyveink nem voltak..." A szobák, folyosók való­ban siváran festenek. Sehol egv kénét, diszitést, vagy feliratot nem látunk a fala­kon. Csupán egy »Uj Em­ber* plakát lóg nz l-es stú­diumban. ahol éppen egy borzashnju kis tanonc mé­lyed valami olvasmányba. A könyv gyűrött, piszkoslapu ponyvaregény, fedőlapián »A fregattkapitány* csábító feliratával. — Miért nem kértél vala­mi jobb könyvet? — Nem volt nekünk könyvtárunk — hangzik a felelet. — Uiság sem járt ide semmi. Azt olvastuk csak. ami « kezünk ügyébe ke­rült, meg amiért nem kel­lett sok pénzt kiadni. — Most szervezzük meg az ifjúsági könyviárat is —! mondja Lukács igazgató és folyóiratokkal, újságok­kal, könyvekkel látjuk el a tanoncifjuságot. Ezenkívül kullurgárdát is alakítunk és ] bekapcsoljuk a SzIT szegc­di niunkájábai Ugyancsak kulturális vonalon fel akar­juk venni a kapcsolatot a többi szegedi TlOSz-otthon­nal és n NÉIvOSz kollégiu­maival is. Olcsóbb loMtéf — javuló ellátás Az ebédlőben vígan kana­lazzák már a fiuk özv. Al­brechlné finom főztjét aki örömmel adja ki nekik1 afél­lüer tejre vagy káié a növe­kedett reggeli fejadagot is, az eddigi két és fél deci he­lyett. ,, —• No majd meglátjuk, ki lesz az lélkájás*! — mondja nekik mosolvogva az igaz­gató. — Eddig 80—90 forin­tot kellett havonta fizetni lakásért,, ellátásért. cz#iki­vül természetben kellett be­adni a fejadagot, lisztet, zsírt A legkisebb dij is heti 12 forint volt. Ezentúl a leg­igazságosabb progresszivitás érvényesül. Minden tanonc fizetése 25 százalékát fizeti csak be. ami legfeljebb havi 15-20 forintot jelent. Ter­mészetbeni beszolgáltatást semmit sem kérünk, csupán az élelmiszerjegyeket kell beadnlok. — Ki tagja közületek a SzIT-nek? — kérdezzük. Néma csönd Végre Ru­becz Ferenc cipésztanonc megszólalt: — Én tagja voltam, de ki­iratkoztam. — Miért? — Mert mindig a munka ulán voltak a gyűlések és innen nem volt szabad ki­menni. . — Sohasem mehettünk c t semilyen összejövetelre, elő­adásra — mondják a töb­biek is. Szakmai továbbképzés — mozgafini élei — No maid ezentúl más­kon lesz — mondja ismét Lukács igazgató. — Termé­szetesen munkája után ezen­tul is mindenkinek hazakéit térnie, pontos napirendet tartunk, de ennek keretében majd alkalom nyilik arra is, hogy előadásokra, gyűlések­re jár janak. Sőt a tanonc­otthonon belül is hetenként egyszer szakmai előadások lesznek, gondoskodunk a fiuk állandó szellemi fogla ­koztatásáról, jnüvelődésé­rői is. — A felszerelésekben bi­zony még nngv hiányossá­gok vannak. A Magyar Dol­gozók Pártja vezetésével azonban most alakul meg a tanoncotthon pntronázsbi­zoltsága, amely) társadalmi ulon élőteremti a szükségen holmikat, a rendbehozáshoz szükséges pénzt. Központi, jellegű tanoncotthonná épít­jük ki a legrövidebb időn belül ezt az otthont, leg alább 150—200 tanonc befő-, gadására. Sok még a tennivaló; Be van már értéke a munká­nak. Esténként már lehet hallani, amint próbálgatták a fiuk az ui éneket, a SzIT­fiatalok indulóját: »Seregek gyertek, rátok vár az ország, Szabadságért, jogért küzd o népi*... §€3hányai Po'qárS Serfőzd ™ysöre BIKA SOR frissen csapolva és palackokban j Győíődjön meo inaitifísógérőU; Gyöz&dlon meg! 2!72'-F!-1üS Keresse feli Oicsúsági verseny! füfos há óik ..... d"lézu iconiti nálísism m 8 drbos összeállításban, 2 személyes rekamléval u 5Ö3."Í t-»üí ASZTAL*? IHESTS8ES BUí0S8CSARKQKA Srenrfrényí Géza éa Tárnái cégnél Dugonics.ér 11. Fiók: Hó mozövasárheíy Iz'éscs I Megbízható ' i es3

Next

/
Oldalképek
Tartalom