Délmagyarország, 1948. augusztus (5. évfolyam, 175-199. szám)

1948-08-03 / 176. szám

ffcdrf. 184í jnbínsrttr* 9 rir lm A r. v A p ók sz ío „Most jó lenni katonának" A . lKépzés me et tanulnak, szórakoina*. művelődnek az uj néphadsereg ta^íaí Piros, liék. tarka virágok üdí­tli fai a zö'delő fák tövében M utca aszfaltját a honvéd kerület! parancsnokság épülete a mai honvédek é'étéből. »Tiéd az or ág, meg keff védened'* — hirdeti az egrtk kép felirata, a képek mögü' pedig esténkint •iőrt. Fe'yúrt ingujju honvéd színes lámpák yvuttadnak kl és lép oda. kezében locsolókanna ás öntözi a frissen mosolygó Virágokat. — Laktanyadlszitésl munka, (versenyben vagyunk — mondja — és nem fehet szebb disz, mint a szép színes virág Ez a kis kép jeí'emző az uj magyar honvédségre, ahol — Farkas Mihály, az MDP főtit­kárhe'vettesének szaval szerint — a kaszárnya többé nem bőr. Aőr hanem szabad hazánk, sza­bad isko'ája. A kerületi parancsnokság ápü létében az egyik ajtó fölött tn»m zettszínkeretes táblán olvas­hatjuk "Szegntf Honvéd Kossuth Förr. Tiéd az ország, meg kell védened — Ez a kör, a Szegedi Hon­véd Kossnfh-Kör a honvédség ttemokratikus nevelésének és mü.e'tséffe fokozásának legkitű­nőbb eszköze — nvujt felvilá­gosítást Bartha János letkész­írnagv, a kerület nevelő tisztje. — Bőven biztosit szórakozási lehetőségeket is, de e mellett • kü'önbőző szakosztályokon keresz'üi tanfolyamok is indul­lak m/ón a hefvesirástól egészen la nve'vlami'ásig, társadalomtu­teszik hangú'atossá a-, termet. Az o'vasó- és k'uhhelyiség még most készül, de nyáron úgyis inkább a tiszai strandház iránt nagvohb az érdeklődés, ame'yel most már egyaránt felkereshet családjával a tisztikar és a le­génység bármelyik tagja. Mertválfozotl az élei mindenütt a honvédségnél. A kiképzés nem a rideg >jobbra át-balra át- szettemében foivik töhbé, hanem a szorosan vett katonai okla'ás mef'ett gondos­kodnak a honvédek testi és szel'emi kultúrájának fejleszté­séről Is. A Honvéd-téri Dózsi-íakta­nyában az édon, börtönszerű vastag falak a muft rossz em­lékeit idézik, de színes üvegek­kei, gyepágyakkai csinosodó ud­var — amelyen most készül egy szökőkút — már a jövő képét mutatják. — Télen, havas, fagyos na­pokon ls Itt a szabad folyosó­kon mosdottak reggel kato­náink — mutatja az udvaron a nagy mosdóváfyukat Bori-a Zoltán a'hndnagy, az őrszemély­zet nevelőtisztje. — Most már azonban fenn az emeleti legény. . i ségi szobák mel'ett, uj mosdói; flománrt, ftiozófW, technikai is- J4,.nplt rerldrl\-rzésre. Néhány toírrtekkr. Minden^hétén eté- ;. ,„c, ciUíszCl!tek a tus­sótok is, amelyeknek különösen ezekben a meleg napokban vesz­szük jó hasznát. Könyvtár, rádió, társasjáték Világos, tisztára meszeit nagy terembe vezet bennünket. A fa­lon Rákosi Mátyás képe, színes rajzok, fe'iratok. Középen ujon­Bdásoknt, megbeszéléseket ta­tunk, ezenkívül rendszeresen' lá­togatjuk az üzemeket, a kör­nyező falvakat. ízlésesen berendezett nagv te­tem fogadja a belépőt a Kos­tuth-Kör helyiségében. F.ÍŐI pi­tivs függönyös, parkettes, tágas izinpad, a legkitűnőbb megvi'á­E "fással, felszereléssel. A falakat epek tarkítják az 1818-as és mmm kí2ilut&5 és VA5AR aSZTUOSMESTEREH BUTORSSüRflOKfl IHCIlW'r? 44 SZEHDREHtl C-EZfi ÉS TIRSF! ^u^gmeh 11. céwé,_ . nék»: .f: imtaftimv Jlutiqar ia terrasznn esten h int énekel | Rá' vili \m Zene: Viránv—Kácz-duó Rádiót, csillárt, villamos háztartási cikkeket vásároljon villany és rádió szerelést, javítást végeztessen öeiítsch filbert ssí^ Telefon: 586. Szeret,_poszté, bélésáru SíSg4 Nagyv 'asrtékb'n Lévai utóda PálfS GátlOT kutnái Sándor Béla Te.kin .'se meg a Gjchivindt-gyár kirakatát halára üzenteken a Főposiánát, Széchenyi-tér sarok u—®-'JgMr—•»!• • un • ii iiMLm rjMBjmaninwiM ,-saaaPBBKesssxm hitélte meg & vá«Ar tartama u;att a Haas Fülöp Fia rí. v Széchenn-iér 15. JÓ MINŐSÉG ÁRUHÁZ KIRAKATAIT, ahol at 8mrt konniM gyárak legafabb gyártmányait állítottuk hL Mindent egy helyen vásárolhat. nan gyalult asztalok, rajtuk tár­sasjátékok. A sarokban modern rádiókészülék. — Ez a társaigótere.n — vi­lágosit fel Borkn alhadnagy. — Szohad'dejükben ide jöhetnek a honvédek, szórakozhatnak, ol­vashatnak, b széigethetre':. Egy üvegezett szekrényre mu­tat: — Ez a könyvszekrény, öt­száz kötetnyi könyvi"/nk van. szépirodalmi munkák, szak­könvvek, tudományos müve1', "gyíránt. Köztük természetesen a marxista-leninista iroda'om fegkivá'óbh darabjai — De hisz ez a szekrény üres! — vetjük közbe megte­netten — Igen, mert valamennyi könyv kézben van. Nagyon nagy az ofvasási kedv. ' Hozzáteszi még tréfásan: — Nemcsak a könwtárszek­rénv üres, de a betegszoba, meg a börtönceüák is. Azt hiszem, mindháromnak csak örülhe­tünk. Bekukkantunk a ruharaktár, ba is. Uj egyenruhák, nadrá­gok, zubbonyok, sapkák sora­koznak a polcokon. Egyformán finom anyagból kap a tiszt is é« a legénység is, csak a rang­fe zés kű'önbözteti meg őket. Kü'őn kimenő-, külön gyakorló­ruha jut. A kimenőruhát bárki megirigyelheti tő uk. Fegyverünk a népé! — tűnik szemünkbe a felirat az egyik fafmjsáqróf. átnefyr& a Dózsa-laktanya lakóinak de­rűje ésjíomofy gondo'alai egy­aránt sugárzanak fe'énk. Jó'esiU tudnunk, h,ogy ez a honvédség amely a nép fiaiból került jó. valóban a népet, szo'gáija. Eszünkbe jut a 48-as nóta • Most jó lenni katonának, mert Kossuthnak verbuválnak!* Szűz év után ismét időszerű lett a dal, mert ezek a honvédek Kos­suth szellemében küzdenek a békéért, függetlenségért, amint az egyik lakószoba fc'Irata hír deli; >Munkaversenyben a nép. pef, tűzön, vizén át!« f. x. SzIT SPORTHÍR4DO 81 Felhívjuk az összes mezítlá­bas csapatok játékosait, inté­zőit. hogv ma déiulán 6 óra­kor játékos értekezletet tar­tunk. melven minden csapat játékosa és intézője köteles megielertni a szakszervezett székházban. Utána labdakiosz­tás Fe'biv}ufc az összes üzemek kerületet; s szakmai csoportok sportvezetőit, hogv ma délután f- órakor a Ságvári Endre-em­lékverenv vglegesé meglieszó­lásén feltétlenül jelenjenek meg a szakszervezeti székházban. Á Ságvári Endre-em lék ve meny­re nevezéseket elloga lunk. Ertesiljük a Ságvári Endre­emlékversenyre benevezett SzIT-saervezetek úszószakosz­tályait. hogy minden héten kedden és csütörtökön a SzTTE­ban uszötrén inget tartunk fi zöljük továbbá, hogy az úszó­verseny elődöntőjét' augusztus 10-én. kedden esté 6 órakor tartjuk. A versenyzők ponlos megjelenését kérjük Erlesiljük a Sárvári emlék­j versenyre benevezett SzTT­l röplabdacsapa'.ot. hogv a ver­j senv elődöntő mérkőzéseit au­I gusztus 12-én. 13-án és 14-én I délután 5 órai kezdettel Ujsze­jgederi a MEFESzcpáJjin tflrt­Éhetletíe munítáeml és g fcszo'qtttaMs ellesi a ot! Czakó János szent: sí g.az­dalcgcnv vezette no ja negv­venholdns gazdaságát. Az aratási munkálatokra hat napszámost fogadolt. akiket a szó Iej»K7orosnbb értelmé­ben éhet " Arrakenvcret süttetett külön a munkások­nak é kukoricapuliszkát ndott meljé \ munkások a nehéz testi munkát nem tűd­Iák ilven "ilánv ko-zt mel­lett vé"ezn'i és t"rmész rtes,,n zúgolódtak, hisz látták, hogy Czakó hófehér kenye­ret eszik s .naponta több­ször is Htt tíus a fazekába. Az éhező munkásokat ugv akarta rlhídlrra'ta'nJ. hony a kormány intézkedéseit szidta előttük. Hangoztatta, nem ad he egv szem gabonát som és mi"» den gazdának igy keltene leniu*. mert akkor nem tud a kormány mihez fogni Beszéde során; szidta a kom­munistákat is és őket tette felelőssé a naponta ismét­lődő puliszkakosztért. A hat nan«zémos| azon­ban nem tph*ttt lélrevc­Zr'ul. valomennvifn is­in -r'éh az rélkltt' zé Hl, hisz ré-fl fa Jaú ol lak a kommu'ds a n;'rf. na'i. Hen"orta'lá5riie, hi»"\ a pártnak köszőnhetlli még az OTI NzfosPást |s én fioT ma már nem krf é *i r. esodótt do'rti^ztijolí -*. aki a doi«*iozólr . é*; lm"Zl. Tv nagyon el­őtt ' -fv munká­sa.' *zcpibcs állt?' V(l° Még nagyobb let! •• n n!"ntnése, mikor nz ál'amv tée'mi osz­tály nyomozói megjelentek ! és őrizetbe vették. A hn­szolgáttatás és a kommuni ­lák ellen izgató negvgazdia fiát behoztok a pépü.gvész­sécre, ahol kihallgatása után dr. Vadász Tstván nép­űrvész letartóztatta. Fmelkedeil Szeged mezftpzdaságikiiifiirája Töhb taharmanyf, ipari és kereskedelmi növénvt tereseinek a tavafalnál A szegedi gazdasági fel­ügyelőség je'entést készített Sze e 1 mezőgazdasági hely­zetéről. A jelentésből kitű­nik. hogv Szeged mezőgazdasági kultúráin igen szépen emrlkectett az elmúlt ér­hez viszonyítva, mert az Idén sokkal több lakar­mátj) Ina©? és kerest<<Te'­, mi növényt" termeltek, ugyanakkor kevesebb ka­lászost. nsint az elmúlt esztendőben. Búzából 20 holddal keveseb­bet vetetlek1 l>e az idén, rozs­ból 1143 holddal, őszi árpá­ból 316. kölesből ttz^ kukori­cából 94(5 holddal keveseb­bet. A kalászosok közül rsu­pán tavaszi árpából és zab­hói vetettek be többet a ta­valyinál 80, il'etve 360 hold­dal. Ezzel szemben burgo­nyából 7G0 ho'ddal nagyobb a vetésterület, takarmányré­pából 103. sárgadinnyéből 110. tökből 102. borsóitél 170, uborkából 61, panrik té ból 1850, paradíe-omlv't 152, vö-öshaaymából 13, rá g ró­nából 27. petrezselyemből 26, mákból 80. mag-ak vaté kenderből három, r- t:;en­derből 34, lucernából-211, zabos bükkönyből 28.6.egvtéb szántóföldi "takarmányból nedig ugvancsak 285 hold­dal többet vetetlek. Ez az idei rendkívüli esztendőben különösen örvendetes fejlő­dést jelent. Az eddigi cséplés! eredmé­nyek is biztatóbb képet mu­latónk a tava'viuál. Burából 0 3 mázsával, rozsból kél n»á~sávrl, őszi ú*móból 4 m.'z-ával, zab­ból 1.3 mázsával löbh a holdanként; é'lrgf érmés, mint lavalv volt. Ezek a számadatok aztbi­zonvitíák, liogy dolgozó pn­ras7trá"unk liers le'esen ld­ve^zi részéi nz orstog uijá­épitésébőh Ebhez járulnak még a mezőgazdasági lee­melési versenv egyre jobban növekvő méretei. A legujabbi adatok kiértékelése szerint i Szegeden 1845 versenyző igyekszik több7! és jobfcal termelni, összesen 21CI vers "nyákban. Csunán iuliusbari 875-tel rö­veked. lt a vcrsenvzők szá­ma, akiknek tábora mind­jobban bővül a beszo'gól­taiási versenyben résztve. vők kel is. I Kttkresfcttfft'd Rnvafa Szöwtkezctl e'óoddsok ler­acte. Az ErdekUépvtse'el értesiti azdkat, akik a szöve|kezeti elő­adásokra je'entkeztek, bogv az előadások augusztus 15-e után kézdődnek, mert a tanfolyam termeket kiállítás! célokra tgénvhevették. A tanfolyam kez­detéről a je'cntkezök e-nénlér­teritést kapnak. Augusztus 10 'g mindenki fizesse be jelentkezést komo'vságának je'éü! a tandíj fc'ét, 20 forintot az P.rdekkép­vlse'et irodájában. ; Arh'hdsi r'ndrlcf betart*sí. Nyomatékosan fethivjuk uiMi a k'skcreskedőUet, hegv az el­adási árakat a kirakatban, áni­sltö helveken oly módon kell rc'tüntPtói, bogv az a vevő ál­lat fize'endő összes ellenérté­ket, tebát beleértve az adókat, iíTetékeket, vállságlliakat isma­gál«ui fogfa'ja. Hetvtefenek azok n felírások, amelyek az árat jpius fonrdmladó. plus 20 szá­zalék vá'tság jelzéssel tüntetik fet. áz árk'áttilási rendrie1 e"cn vétőknek semmi védelme' nem révnithatunk. j 7Ü7yszerüstfrtt áruk"reskedrt. mi sídm'nlfret. A kiskereske­dőre az etfs'swrtzttett áruke­rcskedc'mi számlakeret ve- tére akkor teried ki. ha éri forgal­ma az 500.G00 forintot eléri. A i forgalom merha'ározásánát i nem csak* a jutaié'-ot. bnnem mtódén olyan értéket számítás­ba kell venni, nm-ivet a keres, kedő mrehatá-ozott rendelte­téssel vajT' ané'kül átvesz. Magvidö szemüfeaerát iWábertös Szécii«q»i-tir ••

Next

/
Oldalképek
Tartalom