Délmagyarország, 1948. augusztus (5. évfolyam, 175-199. szám)
1948-08-28 / 197. szám
c A népbiróság két évre ítélte Smbé Lászlót A pénieki tárgyaláson Szaó Lás Á szegedi összeesküvők tárgyalásán adat merült fel arra, hogy az összeesküvésről Szabó László, a Kisgazjd3pái t volt igazgatója is ludoü. Lévai Bélát pótlólag kihallgatták az ügyben és elmondotta, hogy közölte mozgalmuk célját Szabó Lászlóval. A vallomás alapján Szabó Lászlót letartóztatták és nénbtróság-elé állították: * m fespíak fcSiin féüőrtés?e eftggdélyt A közellátási hivatal rendelete szerint az a vámőrlésre jogosult, aki a beszolgáltatást teljesítette, a rendes fejadagon felül külön 50 kiló kenyérgabona, vagy 60 kiló árpa őrlésére kapott vámőrlési engedélyt, ha a háztartáséhoz tartozók közüi valaki házasságot kőt, vagy valakinek gyermeke születik, vagy pedig a családban valakinek ezüst-, arany-, vagy ®'émántiakoifolma van. * A közellátási hivatal rendelete szerint kenyérgabona vásárlásra jogsosiló engedéllyel az ország egész területén lehel vásárolni az arra jogosult termelőktől. A vásárlási engedély alapján megszerzett kenyérgabona vásárlási igazolvány 5 napig érvényes. bő László után Lévai Béla tett isuiét vallomást. Fenntartotta azt az 'állítását, hogy Szabó nemcsak tudott a mozgalomról, de be Is akart kapcsolódni. A népbiróság különtanácsa a terhelő vallomás alapján nem jogerősen kétévi börtönre és ötévi iogvesztfsre itélte a volt népbirót. iáfcLH AttUBSAAb Szombat, 1948 augusztus 28. BSffift a Mipz@¥«-fl»f Pftgramfa A vasárnapi Népsráva-öap tegnap közölt programja sokban bővült A nap rendkívül váltóra fosnak, ssánesnek mutatkozik. A Sréche^ vi-féren előfízetőgyftjtő ixeiyekfct állítanak fel, ahoi k szegedl állíHiiObHott vállalatok vesatőt tartón alt szolgálatot és vasaié á,t ss elöfiüeléseket. A Hunyadi-téri pályán a Tápé-Kübekháza—EPOSz Csoport bajnoki mérkőzéssel bővült j műsor. >b!raáéia Legutóbb az 5S. tsámu ha«fifogomzerelT&iy étkezett meg Mű ramaros szigeire, melyen a következő saesjédi és szevedkőrayéki roLt fedlíouívok érkeztek: RarAíh István (Tisza Lajos-körut 24), Ttehó Miklós (Foldciüves-ateá), Gazsó Pál (Pancsovavutca 33), Hercscg Imre (Algvő), Kókai József (Somogyitelep), Kiss János (Álgyő), Kónya János (1919. Szeged), Kiss Pál Miklós (1917. Szeged), Kurunezi Pál (Földeák), Moínáv Lajos (1908. Tápé), Molnár Lajos DebreeenteutaR 28), Márki 29fif . JŐKset Imre IfDororsmaj, "'sálamon László (Br. Jós&S-utca 93), Vass Sándor (Darozsma), Saabé János (1915. Szeged), Se]vhei» Lajos (1910. Kistelek), árva Antai (Makó), Bodör Eraö (öttómös), Bea&l István (K&he&~ hüm), Csorba György (Makó). Gergely luiios Palku Sándor (Makó). hadlfaglyalnlí Az alábbi hadi foglyok a Szovjetunió táboraitól üzenik hozzátartozóiknak, hogy egészségesek és rövidesen haza térnek: dr. Mcrtz Tioor feifesé«énch (Káivárfa-gSr 16), Hoícz Imre feleségének (Kiszombor), Roecstng János Stemier Jánosnak (B aicsy-ZsilfciszSry-u.), Schelb Stodor (Makó), Debreceni Nándor édesanyjának (UjszenlíVan), Dcnner László szrueánek (Sísegeá, Apponvi-u. 30), László István Dencs Bélának (Kisirunfélegyháza, lobat-uteu), Kaszás László Kaatós Mátyásaak (2ent»L JaniÓ Sándor bozzátartcffióinak (Nyíregyháza), ffi". Swwdy H«os hozüátavtoEfMnsk: (Szombat Közbejött akadályok miatt visszament a parti. * . Wtfnafe (Beje, Sömömegye). Tóth Sándor rásklós feleségének •Diósgyőr), Kisteleki József feteségéöéfc (Székesfehérvár), Sarlós József feleségének (Sátoraljaújhely), Babos István feleségének (Szombathely), Herenegh Sándor feleségének (Nytrsz&Hős), Kun Mihály Ismerőseinek (Tápiósáp). Mindenütt volt barátja és valameunyit becsapta Pal János Sándor hódmezővásárhelyi ^zéíliámos. Ahogy kalandos múltjára visszaemlékeziz, bevallja, csak &z első lépés volt nehéz. Szereden kezdte szélhámoskodását, ahol egy barátjától kölcsönkérte szmokingját az esküvőjére. >Az esküvő közbejött akadályok miatt efmaradt® — értesítette barátját, de a szmokinggal már utresn volt Budapest felé. áhoi még az állomáson újra taélMinosIcodott. Ismét egy barátjába botlott. Elmondta, hogy egy rendőrnyomozó barátjának ponyvát kell feladnia a szom•tán, de nem találja a " *t. A barát szívesen msegitette. da aprója nem volt. százast adóit azzal, hogy rövidesen Vásárhelyre megy s ott visszakapja. Bál Sándor erre Szegedre átázott s első este megismerkedett egy fiatalasszonnyal. Séta köziben eleredt m eső* « jósaivü aszszonyka levetette ballonját s azzai eresztette útjára gavallériát. Másnapra randevút beszéltet meg pontosan nyolcra. Pál panaszkodott, hofly óráját ellopták, előre clnéaést !al ha *;ésüc. A fiatul asszony megsajnálta s karóráját fs lehatolta. Másnap pedig hiába várta . íovasjái elltot esőkabátőstől, órástól. Most már Győrbe tette át székhelyét, a&oi readőrayonso«taak odfa kf magát. Itt Is útjába akadt egy rég? barátja, akit pillanatnyi péntazavarábmi hetven forint erejéig megvágott. Nagyseokolbaa wy barátja alkalmazta daráíomalmában. Itt egy niunkástársától 'rárt jó ruhát kölcsön, hogy futballmeccsre mehessen. A trükk jót boválí, tehát Kisvárdán fs alkalmazta. Ottan! barátjának azé mesélte, állást kap n labdartí-: góknii, ahol jó ruhában szerelne megjelenni. Barátja kiöitöztette, még pénzt is teli a ruhazsebbe, amiből rögtön' Nyíregyházára utazott 03 eladta a ruhát. Miután a fél országot végí^széihániQskodla, visszatért Vásárhelyre, ahoi büntudatál>an öngyilkosságot (kísérelt meg. ! üliSSiit 46.099 feifism ttivéfessi Vizsgálatot rendelt el o tőrvényszék Németh fmre városi gazdasági ellenőr 40.000 forintos sikkasztasi ügyében. Mint emlékezetes. Németh 70.000 forinttal indult ei a Dunántúlra bevásárlásokat eszközöl* ni a város részére s a fennmaradt 40 000 forinttal nem tudott elszámolni. Tízezerről bevallotta, hogy saját nutójáií javíttatta belőle, de 30.000 forintról nem íua számot adni, Minthogy védekezésében az« adta elo, hogy az átvett összegek nyíívfiJitartására nem volf, kötelezve, vizsgálatot rendeltek ei abban az irányban, hogyi pénzek tekintetében. x Pmráé*-vendég!6 családias szórakozóhely. Kitűnő itatok, ételek, olcsói" ara ,t! Gigán vzene és 300 modern fáncieme? Vacsorák rendezésére különterem. Feltárr.adás-utca 20 3L VAS AROLJ "T* „ • • jígyezfesse elő. IráíiemSkségletét «áf «ost szerezze be I ER KÖ nVVGII 8 Mnkásszsvetttzef BrucknerTesívérekRt 1TZIIELY, jégszekrény, edény, kerékpár, gazdasági gépek, vasárak, olcsó árak. minden mennyiségben kanható Istáes Lisifáiál ZHnyi utca 2. •>HII I 'H l I III 'il » 'Hl MII I llHlllli'1.1111 Utslmét&h! MUST állandóan kan ható ŰRÜS borkereskedő. Kálvária sor S Telefon: 175 mtaaa^ancBBwtaiwwwimimBBa Szobafestés!, mázolást ós butor[én\'ezést elsöre.'idüen. jutányosán vállal SCHEMMEL és CSOIMQB. Szt. István-tér 7. könyvesboltiéban SKCged, KArtkMtetttca 3. ni 3 váltós MOTORKERÉKPÁR 12 havi ffésailcíre. Girárl tíj rááfőK, fterWrek, firfóglgsk, esIRárafe Keeévwő fizetési fettételek. ftgJ@j||§JI ISá^fiS, Kelcmen-atea II Ö¥Sgef9 ptriiUml, zoüéHCiiiéBff, háztartás cifcket olcsón vásároljon Károlyi-utca 3. Csákfs Gvuténál Elszomorodott szívvel jelentjük, hogy nagyrabeCsült és értékes munkatársunk Horváih íi^ica vezető laboráns hosszas szenvedés után végleg elhagyott bennünket. Benne üzemünk egy értékes munkaerőt veszteit e,, munkásulrsaf pedig egy jó barátot, akinek távozását valamennyien fájlaljuk. Megérte az uj klók hajnalát, aa újjáépítésből ís kivette részét, annak eredményét tajnos már nem fogja élvezni. — Temetése a"ng. SSrán délután 5 órakor lesz a rókusi temető ravatólozójábói & intkn. kat. egyház szertartása szerint. I Emlékét megőrizzük. A SzőrejP PetráleuiiigiySr delgózé' és vezetősége. Jegyezletse elö Fanesof Is Gyiray volt Szent István tán. vezető kön yvkeres Redősében, Ktgyó-u. fi. sz 28 FIGYELEM! Magyar Dotgovék Plrlja B«!v. 1?. t£srp*xeí», Aradi vértanuk-tere ;G zella-tér) 3 szánt alatti helyiségében 8 árai kezdetid fésicestet fendet. Belépés enefc Ingóknak párlkSnye le'malatéea mellett. Társé BSfíé Jó zene lmmtT» tankönyveit t.l«f",BMf S2ENT 5STVAN TRRSULAT Kstytktruitdétésts Kárász-ti. 141 eréhpár, • varrógép. írógép karbantartás, ja vitás, vétel, eladás legelőnyösebben tfiüÉfgesCSilTOS Ke emen«u. 6. (Volt Keller-cég) Déry Szakszerű íavitások, gumik! Dolgozóknak 5 °/o engedmény 1 A Kehén Ipari Központ nlföldi íerakats Vaf 11 lilSl vaskereskedő Steged, Hid-uáce. Teia on: 2-53. Kcnáülkezésétí áll az Ssszes vetárah. borfiaavzofl £ra. zománeeééav, stb. feéstleféze! a t. vIszanieladA kírestetífbnrt. Dusán felszerelt mkláróaal várja vevőit a* Eüémmm navyvzntároméves jóhirü üzletében T «a Lejos-kdrut 38 „Styönyörü vagy édesem dl Racsa Rrdmesen...!" A hiret MÁRKÁS Akó cla-lc.rémei gyártja: Dr. M ATOLCSY-laboratórium BUDAPEST, Baross utca I. Szeged várou Köz*é-*i Temetkezési intézete a legszebb kivitelben ós legelőnyösebb feltételek mellett j vállal minden igényt kviéyitö diszlemetést, egyszerű temetést, ravatalozást fs huilaszáVltást Intézetek és intézmények, klinikák, kárházak ré zére kálón kedve mény Község) Temettrezéai Intézet • Szeged, Széchenyi-tér 9. Z ótér-ház.) j ^mm