Délmagyarország, 1948. augusztus (5. évfolyam, 175-199. szám)

1948-08-22 / 192. szám

rasitt-Hirp. /IW8 r^istías *ER«fVBTSfc B*SÍIT! yv i i i i ni wráiirtit A Nemzeti Bizottság Tóth Lászlót ^ . és Papái György elvtársat választotta elnökéül A Nemzeti Bizottság tegnap délelőtt nagyjelentőségű ülést tartott. Tonibác: Imre elvtárs felolvasta a Magyar Dolgozók Parija Nagy szegedi Pátiiázott' ságának levelét. A ievé/ban a Nemzeti Bizott­ságnak bejelenti, hogy a Ma­gyar Dolgozók Parija Nagy-sze­gedi Pártbizottsága bizalmatlan dr- Tóth László elnökkel szem­ben és ké'i a Nemzeti Bizottsá­got, hogy Tóth Lászlót mon­dassa ie. A bizalmatlanságot a levéi azzal indokolja, hogy Tóth László fia külföldre szö­kött és ott a magyar demokrá­ciával ellenséges rádtőááltoiná* szolgálatúban áll és Tóth a Pügi lfen Kisgazdapártban (á­mogatla a reakciós elemeket, többek között az összeesküvés miatt Ictaríózfatolt Szabó Lász­lót fs, okít a törvényhatósági bizottság különböző albizottsá­gaiba jelöllek annak ellenére, hogy a Magyar Dolgozók Párt­ja Nagyszegedi Pártbizottsága előzőleg közötte Tótkai, hogy Szabó az összeesküvésben részi­vé it. 'A levéi ismertetése után Zöld Sándor elvtárs, a Nagyszegedi pártbizottság titkára szólalt fel. Rámutatott arra, hogy az uj Függetlens^Ji Frontban nem lehetnek benn azok, akik nem bírják a dolgozók pártjának bi­zalmát- Tóth magatartásával bebizonyította, hogy a Nagy Fe­renci vonalat képviseli, a bur­zsoáziával akar együtt haladni. Hogy a Kisgazdapárt Szege­den a beszolgáltatás mozgalma mögé nem áh kellő mértékben, ez Tóth ingadozásának követ­kezménye. Zöld ervtárs felhív­ta a Kisgazdapárt helyi szer­vezetét, hogy tisztítsa meg so­rait a dolgozók és a népi de­mokrácia ellenségeitől meri igen fontos és döntő szempont az, hogy a Magyar Dolgozók Pártjának tömegei, melyek ha­talmas erőt képviselnek az uj Nemzeti Függetlenségi Front­ban. hogyan tekintsenek a Eis­gazdiapáríra cs annak helyi ve­zetőire. Utána tfr. 'Kertész Béla, » radikális pártszövetség nevében szólalt fei és csatlakozott » bi­zalmatlansági indítványhoz. Dr Fdfiiűn Ferenc í> Kisgazdapárt szegedi szervezete részéről szó­lalt fel és kijelentette, hogy a Kisgazdapárt teljes mértékben osztja az. MDP véleményét dr, Tóth Lászlót illetően. Annak a szilárd elhatározásának adott kifejezést, hogy a párt sorait megtisztítják a demokrácia cl­eltensége'itől. Bdlhori Lajos az NPP felszólalója ugyancsak csatlakozott a bizalmatlansági indítványhoz. A felszólalások után a Nem­zeti Bizottság egyhangúlag ki­nyilvánította bizalmatlanságát dr. Tóth László ellen és elnö­kül megválasztotta Papdi György elvtársat, a Magyar Dolgozók Pártja országgyűlési képviselőjét, alelnökül pedig Juhász Jánost, az NPP elnökét Mint értesülünk, Tóth László neve, a mm nappal lekerül a Szegedi Hírlapnak* a Kisgazda­párt helyi szervezetének lapjá­ról, ahol eddig mint főszerkesz­tő szerepelt." Ugyancsak ér le­sültünk arról Is* hogv Tóth na­pokon belül lemond képviselői • mandátumáról Is. ff *• k V Stf SEGiifiils Ráfess! Mátyásnak, a magyar nep nagv ii0§y hazasegített berniünket — mondaita az ötvenezredik hadifogoly, ofei élmunkás volt a Szovjetunióban (Dei.reevtii tudósítónk tele­fonjejeuiése.) A Szovjetunió jó­voltából a magyar hadifoglyok hazaszállítása rendszeresen fo­S yik. A tömegeseid) szállítások rájus elsejével kezdődtek rafg, jtfe májusig is közel ezer hadi­fogoly érkezeit haza Magyaron­teagi'a. A foglyok kitűnő egész­ségi állapotban és jó ruházat­tam jöttek haza és mindnyájan hálás szívvel emlékeznek meg árról, hogy a szovjet nép való­sággal barátként kezelte őket. Ezt mondja a most hazatért öt­venezredik hadifogoly, ,Veres György tunyogt paraszt. — Mi a 7207/5. szánni Molo­tov táborban dolgoztunk egy nagy di'ótkötélgyárixm. Munká­ra nem liajszoltak bennünket, nanem minden la tudásának megfelelően végezte azt. Én a *órmát jóval túlhaladtam és ezért a gyár vezetői könnyebb munkára osztottak be. Mint él­munkás 150 rubelt ke,reslem aavoukhit. A tábor kantinjában nzinte mindennap élefmiszercík­fceket vásárolhattam keresetem­|í>öl. A városba töl)l>ször kitme­mettem és elmondhatom, hogy *itünő bánásmódban vészed­leltek. — örül B hazatérésnek? — kérdezte munkatársunk, — Nagyon őrülök, de nem­csak én, hanem bajtársaim ís ooldogok. Köszönjük Rákosi Mátyásnak, a magyar nép nagy .vezérének, hogy hazasegített bennünket, de köszönetünket tolmácsoljuk a Szovjetunió ve­hetőinek is, elsősorban Sztálin generalisszimusznak és Moloiot aftiiügyintaiszter elvtársnak. — Hallottak valamit « ma­gyar újjáépítésről? — Rádiónk volt • táborban (fis tudtuk; bogv vart o,rz%h a fasiszták feldúlták. Tudtuk azt is, liogy ezt az országot a dolgozók a semmiből építették ujjá és látjuk azt a munkát, amit a magyar demokrácia vég­zett az ország újjáépítésével. Csak csodálattal szólhatunk er­ről a teljesítményről és azzal az elhatározással jöttünk haza, hogy teljes erővel bekapcsolód­junk az ország újjáépítésébe, segítsük a hároméves tervet ís a népi demokrácia klaLikntá­sát. — Nem mulaszthatom let — folytatta Veres György, —hogy ne mondjak köszönetet a ma­gyar kormánynak á rért a nő­ni es adományért, amelyben ho­dá fogságom ideje alatt részesí­tett. Két hold földet kaptam és ágy elérhettem életem célját, hogy magamnak tudhatok egy lás darab főidet. A jócsészségbeM hazaérkező Veres György boldogan öteH magához a fehér kalácsot, amit a kávé mellé kap. Gyorsan reg­gelizik, megkapja K leszerelési okmányokat a (Aborparancs­nokságon és Induí haza ottho­nába: Tunyopba, ahol két hold lés a család várja, i * Ujabb értesülés szerint a 38. szerelvény vasárnap jut Deb­recenbe. Szegedi é* smegedkörnyéki szombaton érkezett hadifog­lyok: Lévai Albert Kübckháza, Mihály Lajos 1908, Szeged, Kovács István Szeged Makkos­erdő-sor 19, Németh Imre 1925. Szeged, Német József Szőreg, Gácscr Dávid Szeged, Fehértó 282, Salfsá Ernő Földeák, La­katos Béla Szeged Bécsl-kör­ut 2, Rácé Béla Szeged Bécsi­kőmt 2, Domsnies Mihály Kis­AeVfc / Veres Pál Dorozsma. Agárdi László Csengelé, Illés Sándor Szeged Domaszék 59, Kis Mihály 1914. Szeged', C.zi­rok András Algyő, Lantos An­tal Csengele, 694, Leudvai Már­ton Szűi'eg, Ottlik György Do­rozsma, Tóth Mihály Deszk, Krtiskovks László 1918. Sze­ged', Almást Lajos Dombegy­háza, Juhász lajos Mindszent, Kurtuiezi István Földeák, Bo­d'ó József 1914. Szeged, Bár­kányi Lajos Szeged, Piakoncai Márton Földeák, Rácz Sándor Földeák, Mihályi András 1918. Szeged, Rácz József Szeged Osz-u. 30, Szabó Antal 1915. Szeged', Szűcs Imre Mőraha­Jtoui, Szabó Sándor Felsőköz­pont, Kozma István Sövényhá­za, Piri Ferenc Átokháza, Knőbl István Sövényháza, Pa­lotai Péter Szőreg, Gercsó György Algyő, Zombori Mihály Sövényháza, Lázár Antal Deszk, Szabó Béla Szeged Ti­sza Lajos kőrút 55, Szalma Antal Szeged Királyhalom, Ko­vács József 1902. Szeged1, Pu­desz István 1914. Szeged, Oláh Jenő Szeged Somogyi-telep 27. utca 937, Barna Kálmán Sze­ged Farkas-u. 18, Bozó And­rás 1908. Szeged, Dudás Sándor Dorozsma, Hámori Béla Sze­ged, Csikós János Szeged! Bár­ka-u. 23, Nyári Antal Tápé. Kizárás A! Közalkalmazottak Szak­szervez*1 é 'ek szegcdil főcso­portja Tömörkény Jánosi őemokráeüaellcRes magatar­tása és a szakszervezet cél­jainak meg) nem felelő ,visel­kcilése miatt a tagok fori­M\ kizárta. I {sgoszláv hadsereg tisztjel Tito psíitikála elten fordnlnak A! napokban kél eayciiru­hás jugoszláv tiszt .teljestfel­szereléssel átlépte a határt és jelentkezett a magyarHia­tóságokn'SX Elmondották!,, liogy a jugoszláv hadsereg tisztjei tömegesen fordulnak szembe Tito politikáiévá'. Algyő után Tápé, Mindszent, Szegvár kap villanyt Jdloalis Sxggftgtfe sstffldl éfilfesséseStre A1 hároméves terv kereté­ben, mint ismeretes, Algyőn hozzákezdtek a'viüamosvilá­'gltisi hálózat kiépítéséhez és a tiszamenti községben min­den valószínűség szeiint ha­marosan kigyulladnak a vil­lanylámpák. De nemcsak Al­győ kap villanyvilágítást, ha­nem másik három község, Tápé, Szegvár és Mindszent is bekapcsolódik a villany­vikígitási hálózatba és amit a régi fasisztarendszerek nein tudtak, vagy nemiakar­tak megcsinálni a népi de­mokrácia fényt "visz az (elha­nyagolt és sötétségben ha­gyott magyar falukba. A1 4 községnek a villamosítására a GF most az őthönapos köl!ség\-ctés keretéhen 580 ezer forintot űlaU ki. * Hatalmas összeget, 2 mil­lió i'orinlol fordít az állam' augusztus hónapban a köz­üli hí<t'továbbépítésére. Most következik a hídépítés leg­fontosabb része, a meder át* hidalása a szombaton meg­érkezett úszódaru segítségé­ve'. Ezzel'kapcsolatban meg­említjük, hogy a villamos­vasút vagányának a hídon va'ő lefektetése 320 ezer fo­rintba kerül és ez az összeg at öthónapo3 pótköltségve­tés keretében már szintért' rendelkezésre áll. Az egy­vágányú villamos a Széche­nyi-tértől indul ki és egy­előre az u] szegedi postán? vatatíg közlekedik-. 100 ezer forintot kap '<+ szegedi postaímost épűlöfgn­rizsArn. Afszegedi postagép* járművei részére épül cz 0? modern autöoarázs. A Szegedi! Kenderfonőgyari is kapott 100 ezer forintot' áztatóberenifezéis iiiiáépilé­sére. íkz orszég népo 81 iíiászíllifi Fiipüsisiis ími az Budapest augusztus 21." Budapesten százezrek ünne­pellek Szent István napját és az ui .kenyér ünnepét. A yáros kiűiiöubözQ. részam gaz­dag, változatos program1 várta a dolgozókat. Neves szülészek, Srók és sportolók, ének- és tánccsoportok mu» ködtek közre a lakosság szó­rakoztatásában. A városhá­zán rendezték az uj kenyér .ünnepék FodöiíGyu'ia alpol­gármester méltatta ünnepi beszéílben a nap jelenlűsé­igét. Este a Hősök terén ad­ta át a falu népe Budapest dolgozóinak az uj kenyeret, szeretetének legszebb meg­nyilvánulását. Késő este a Dunapartra. Vándorolt a fő­város közönsége és a Ge1­lérthegyen rendezett tűzijá­tékokban gyönyörködött. * Az ország máidon résíiéu ngvancsak megünnepelte a dolgozó magyar nép Szent Ist­ván napját "és az' uj kenyér ünnepét. Az újjászülető Nem­zeti Függetlenségi Front je­gyében folyt ie fiz ünnepség az ország városaiMn és fal­vaiban. Tőbh helyen ez alka­lommal avatták fél az uj trak­tor- és gépállomásokat, mint a munkás-paraszt szövetség uj szimMiumát. t . * Szeged környékén ugyafiCsak színpompás ünnepségek vol­tak. Városfanyán Mtünőeii sike­rűit az uj kenyér ünnepe. Fel­díszített traktorok, kocsik vo­nullak fei, az UFOSz helyi szervezete rádiót kapott, ezres tömeg hallgatta meg Gergely András és Sarnyai Ferenc elv­társak beszédeit, Ajsóközponton is hatalmas tömeg gyűlt össs». Dr. Gáj THvadan és dr. DréjaoIjR Jó­zserne nz MNDSz részéről b»», S.mdorfalván Hank Lá.szló éi» Domld Béla luéllallák a*t ^kényéi! ünnepéíiiek jelentő^ KiskunddroEsmáu Bóday Pál, « DéiuiMyarflrs&átí mmakatAro sai besaiu. Deszken közei kétezer em­ber halígatUi végig Gyáni Imrét: főispán és Sálion Béla elv­társ teisaölalásait. Szöre^en StrWCfe János elv­társ beszédét hangszóróval törvetitettéb n hatalmas tü-, mcgíiek. PuaElffm'érge-sen nagysza­bású sporté semén ye&kei Uu*-, kátották az ünnepélyt. AZBESZTCEMENT PALA Ufdtt a 4€(fC jo MMiőséó&t<t>? ÍMUWr Mivt* *UDA?íSl/V.MARX-tfktó 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom