Délmagyarország, 1948. július (5. évfolyam, 148-174. szám)

1948-07-28 / 171. szám

tf 48 JttBtni w«v DfiLMACTASORSZlO ­flpolónftjelöltek a laktanyában Keiévé* tanfolyamon tanulnak a „Kossuth Zsuxsásoh" a volt utászlaktanyában Pókháló $z6vi be még a volt •tászlaktanya termett, ar üveg­leien ablakok még vakon me­Mdnek az u'cára és a szél ftuj be esténként az omladozó repedéseken. Az egyik éoúlet­«ámy romos falai közé azon­ban uj élet költözött és csi­nos Msobék. ötletes faliújsá­gok. az ablakokban üde virá­gok fogadják a belépőt azon fez épületrészen, ahol friss be­tűkkel ez a tábla olvasható: A NEKOSz Kossuth Zsuzsanna nővérképző kollégiuma Tavaiy költözött be ebbe a kollégiumba néhány fiatal lány is Simoncsics Pál né Igazgató­nőjükkel. valpmint Szegő Imre Éttkárrni szinte a romok köze­gén teremtettek u] otthont­— Az egészségügyi szakszer­vezettől kapliftik ötezer fo­ktatot, — meséli az tgazgató­•ő — ezzel indult meg Itt Va élet. Jóformán a legelemibb Dolgok sem álltak rendelkezé­nörikre. kályhánk is alig volt, sok helyen az ajtók, ablakok hiányoztak és tisztességes tek­VŐhellvei sem rendelkeztünk. sietett azonban • város, közmunkásokat adott, • vizmütelep pedig ingyen be­vezette H vizet és pemsokára •Jolthattuk % petróleumlámpá­fsti, mert a tél közepén a vil­|»yt Is beszerelték. A NEKOSz öregedi fiataljai rohammunká­val segítették a kollégiumot. Oű hálásan gondolunk a bid­taunkások önkéntes roham­tnnnká'ra ls. 50 ápolónSjelölt Mindezt már a munkazajtól e gos folyosókon mondja w oncsics igazgatónő és Szegő titkár. Jelenleg is szorgos tminka folyik a kollégium épü­Itetében. Kőművesek vakolnak, sízve ze t ók s zere I ők zulianyo­e t szerelnek, asztalosok ajtó­t. ablakokat raknak fel. — Ez év őszén ötvenes lét­Mám inni nyitjuk meg az első Pvfoi vamot — kapjuk a felvi­lágosítást. — Az elmúlt évben fcgyanis technikai okok miatt /foaga az ápolónői tanfolyam unn indulhatott meg. Szep­tembertői azonban a 18-tól 30 éves Jelentkezők számára meg­indul ez a kétéves ápolónői tanfolyam, amelynek oélja, hogy szakképzett kórházi és klinikai ápolónőket neveljen. Ezen a téren ugyanis igen títgy Wány van és a három­téves terv befejezésével, vala­mint w MtH> egészségügyi tmograrajának megvalósításával Snég nagyobb szükség fesz rá­juk. A tanfolyamot végzettek etómára • népjóléti miniazté­Ikiiu minden támogatást meg­m. Szorgalmas tanulás Mig h folyosókon az ujjá­todtés zaja baltalszik, benn a a tanulóban* atlaszok, füzetek A oegedi ünnepi játékok ren. dezőblzoitsága. keddi ülésén el­határozta, hogy az összes sza­badtéri előadásokat azin pad sze­rűen, jelmezekkel, és uj diszle. tekkel mutatja be. Ezzel a Játé­kok műsora még látványosab­bá bővül és ezért Bózó Gyula, a Szegedi Nemzeti Színház dísz­lettervezője, Rajnai Sándor mű­szaki felügyelő, Balogh János városi főkertésszel máris hozzá­fogott a színpadi problémák új­szerű megoldásához. Svéd Sán­dor érkezése a »Rigoktto« elő­adására most már biztosnak te­kinthető a többi szereplőkkel együtt és a kiváló művész külön egy Vak fa kivették részüket ott­.üonttk újjáépítéséből. — Nem töltöttük haszonta­lanul az elmúlt évet sem — mondja közülük Borítós An na —. hanem • dolgozók is­koláját végeztük és most kö­szülünk C vizsgákra. — A szakmai Ismeretek mel­lett tovább akarjuk fejleszte­ni általános műveltségűnkét Is az Iskolában és ezért a tan­folyam Ideje alatt «©m hagy­juk abba ezt a tanulást — te­szi még hozzá egymás jegyze­tét böngészve Bozókt Irén. Nn­csff Rozália és Rógel Mária. Olyan is akad közöttük, aki a tanfolyam után szakirányban akar továbbtanulni. Így pél­dául Losonca Anna rőntgenes tanfolyamra Iratkozik majd be. Török Júliának pedig mór eddig Is hároméves ápolónői gyakorlata van. Falusi kisparasztok, városi proletárok, dolgozók gyerme­kei valamennyien. Most nvilik először lehetőség számúkra, hogy nyugodtan tanuljanak és amint szorgalmukat figyeljük, munkájuk eredményeit szem­léljük. biztosak vagyunk ben­ne. hogy valóban kiváló szak­emberei lesznek a demokrú dának. Klif if iilepes szinipadi mepfiiások a szabat!féri láféboban is örömét fejezte ld a szegedi meghívásért A csepeli munkásszínjátszók és a népi táncbemutató előadá­sa iránt is váratlanul nagy ér­deklődés nyilvánul meg. A tánc­bemutatót a Magyar Táncsző­vetség rendezi és irányítását a 48-as kulturversenyek nagy tapasztalatokkal rendelkező fő­rendezője, dr. Drégely József ezredes végzi. A bolgár, szlo­vák, délszláv, román tánccso­portok, valamint az ország leg­jobb népi táncosainak felvonu­lása külön élményt Jelent majd a közönségnek. Ma itéleíhiréelés Keresztes geftóparancsnoR ügyében GaíyafetBről iftívízlik az élmunkások Szeged dolgozóit Galyatetőn. Magyarország iedkeznek meg munka tár saik­enrópai hirü üdülőhelyén most ról és lapunk utján üdvözlik élmunkások üdülnek. A megér­demelt pihenés közben sem íe­azokat, akikkel együtt hajtják nárc végre a hároméves terve t*. • Kedves Szerkesztőség I A Galyatetőn üdülő élmunkások üd­vözletüket küldik önöknek és a szer­kesztőségen keresztül minden dolgo­zónak. <>•* Amagyar demokrácia lehetővé tette, hogy itt ahol azelőtt a kiváltságos osztály élvezte'a szórakozás örömeit, most a munkások élgárdája az ólmun­kások pihenjenek uj erőt gyűjtve, a nagy oél a három éves ós utána az öt éves terv minél gyorsabb elvégzésének nagy munkájához. Elvtársi üdvözlettel a Galyatetőn' üdülő ólmunkások :' Kurusa Mária Kovács Gyula légér Józsefné Kerty Józsefné Kovács György Bdcznai János Kovács Gyula Bokros Lafosné Mártim Lajos Szaporl István Fürst Kálmánná 'Ozv. Berger Józsefné Söszler Vilma fíagyik József Leich Ferenc Tóth István Vozddnsxky Antal Foyarasl LajOs Kunszky István. Mészáros Ferenc Molnár András Ötvös Gyula Magyar László Vidor Endre Kokonisch JdnOs Jakabháry József Bognár Imre Sisdnper Lajos Dini János Suck Antal BaUa János Hométh Erzsébet Domanek Péter Nagy érdeklődés mellett fo­lyik a népbiró-ságon Keresztes Andor volt getlóperancsnok bűnügyének tárgyalása. Kedden további tanukat hallgatott ki s néphlrósság, aldk megerősítet­ték, hogy Keresztes utasítására nem kapcsolhatták be a vil­lanyt a gettó területére. Hnvas Hajnal magántisztvise­lő Úrról vallott, hogy az első . vi­lágháborúban hősi halált halt édesapja után családfát mente­sítették a gettózás alól. Ax er­revonatkozó Indokai bemutat­ta Keresztesnek, akt durván rá­förmedt is azzal utasította el Mit első világháború hőst ha­lottait már rég elfeleftettük.* Az egész Havas családot depor­táltatta. Dr. Beké Ferenc beosztottja volt Keresztesnek • őt küldte ld a 24 munkaszolgálatra be­hívott fiatal lány után, hogy mentességük ellenére vigye be őket a gettóba. Beke közölte, hogy Horváth rendőrfőparancs­nok aláírásával ellátott mentes­séget élveznek, mire Keresztes kijelentette: sMafd elintézem Horvát hot*. A lányokat pedig deportáltatta. Dám Jánost baloldali maga­tartása miatt internálták a mi­kor Internálásából visszatért, Keresztes Ismét elvitette. Átér­je után érdeklődő Dáninét az­zal utasította el, >a sok rossz közül ezt tartottam a legmeg­felelőbb Intézkedésnek*. Ezzel beismerte, hogy Dáutt 6 luter­nálfcatta. Szerdán a meg nem jelent tanuk vallomását Ismertetik, majd sor kerül a perbeszédek­re. ítélet a kora délelőtti órák­ban várható. Páfthirek Felsővárosiak rávetem! Ma. szerdán este 8 órakor a Pos­tásotthonban taggyűlés. Tagsá­gi könyvét mindenki hozza magával. Minden tagunkat fel­tétlen elvárunk. Csütörtökön, 29-én •ste 8 órakor a RómaHtőruf 23. sz. alatt pártmunkás értekezlet, a fontos tárgysorozat mtett meg­jelenés kötelező. Ax MDP MAV HTrtSJasofc ezerrrreíe ma. szervián dél­után 3 órakor az ÜV kistanács­termében pártmunkás értekez­letet. 29-én ugyancsak délután 3 órakor taggyűlést tart KA1­vta-tér » száin alatt. Megje­lenés kötelező. Vezetőség. ttacmtofr amhailgjatélk ügye­lem! A Belv. II. (Aradi vér­tanuk-tere 3.) csütörtökre hir­detett vizsgá ját a közbejött tag­gyűlés miatt pénteken. 30-án délután 6 órakor tartják meg, utána vacsora. A Belv. II. taggyűlését Csü­törtökön. 29-én délután 7-fcor tartjff. Poloska, bolha, svábbogár és az összes tífisdlek ellen a szagtalan ffefiér Dé-Dé-Té por JM iMMtíkoi eredmény har9szihy géza Bajcsy Zsilinszky-utca 22­Kirakatrendezési és házdiszitési versenyt rendexneh a szegedi kisiparosok, kis­kereskedők és házfelügyelök A szegedi kiskereskedők, kis­iparosok és a házfelügyelők ér­dekesnek Ígérkező versenyt ren­deznek a Szegedi Ipari Vásár ideje alatt. A kiskereskedők ver­senyét a kereskedelmi alkalma­zottak szakszervezetének sze­gedi csoportja renderi meg, lamelynek főtitkára Halász György elvtárs és társelnöke, Mison Nándor elvtárs erről a következőket mondotta: — A kiskereskedők kirak'ál­versenyt rendeznek, hogy ezen keresztül bemutassák a magyar ipar fejlődését, egyben hitet te­gyenek a magyar demokrácia és annak politikai alapja, rugója: a Magyar Dolgozók Pártja mel­lett. A kirakatversenyben vala­mennyi szegedi kereskedő riszt, vese. Hasonló versenyben vesznek részt a KISOSz rendezésében a szegedi kisiparosok ls. Verse­nyükön keresztül fik fe a népi demokráciához és ex MDP-hez való hőségüket bizonyítják be leállított tárgyaikkal —i A hüzak fcbtiszltésível, fellóbog&zdsával veszünk részt a versenyben. Az MDP falitáb­láival, Rákosi elvtárs és a ma. gyar dcmokiácla többi vezetői­nek képével diszltfük fel a ka­pukat, erkélyeket ^ablakokat, — tájékoztatott bennünket Hízó, Sándor elvtárs, a házfelügyelók szakszervezetének titkára. A kisiparosok, kiskereskedők és házfelügyelők versenyében a résztvevők mindegyike emlék­lapot kap a Magyar Dolgozók párt fától és a szakszervezettől. A kiskereskedők klrakatvers©­nyében ezenkívül első, második és harmadik dlfként 500, 300, illetve 200 forintot osztanak ki, amelyet a szakszervezet és az MDP ajánlott fel. A további őt. helyezett három hónapon ke­resztül Ingyen kapja a iDélma­gynrországot*, ezenkívül több mozibérletet fa osztanak kt. A kisiparosok és a házfelügyelők versenyében az első, második és harmadik dlf 300-300. 200 —200 és 100-100 forint. Itt fe liasonlókáppen »Déi magyaror­szági előfizetési és mozijegy ju­talomban részesülnek a továb­bi helyezettek. Zab, tengeri és heredara.valamlnt kőlei­• Sgy'ElSillS weTszr lnden - ^8n"y,s-°b8" fcaoható !-féle darélómalom Szeged, Attlla-u. 20 ;:;;rs szánó-ecet Savanyítást recept díjmentesen kapható SZA0O tCET­GYÁR, Kálvária utca 20. szám Szeged legkellemesebb üdülő és szórakozó helye . VÁROSI PARTFURÚÖ az ataregedi Tiszaporton az épülő hid mellett Vend glő olcaó árakkai. Fillére* belépt* dijak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom