Délmagyarország, 1948. június (5. évfolyam, 123-147. szám)
1948-06-23 / 142. szám
Szerda. 1048 junius 23. II r I, M M; Y 4 K » H S 7U o 5 Mindennapi kenyerünkért... Ég5 muRMa a szegcdi halárban Mfndecüt* buskodó hangulatban íulyik a* aratás Savanya János nagyot suhint kaszájával donn széki földjén. Napbarnított. izn.os (tarja megfeszül a munkában, •mint rendre vágja le a rorsot. Sorban fekszenek már munkája nyomán a keresztek. A tarló tűhegyes, szúrós gabonaszárai élesen állnak fct a (óidból, de ő mezítláb is ugv lépked előre, mintha valami táncterem parkettáján haladna. Rövid Időre megáll, szemébefuizott. legyürtszélü kalapját (eltolja, amikor beszélgetni kezdünk vele. uLovat vessek ai ősszel..." A roz, szépen fizetett az idén, — mondja. FéJ holdamon tavaly csak kilenc ke észtem volt. most meg 12 van. A búzát a jövő héten kezdjük (íratni, de az sajnos egy iricsit gyöngébb lesz. — Gyarapoaotl-e már valamit a demokrácia óta? — kérdezzük tőle. — Hát igencsak —, feleli. — A tavaszon uj kocsit vettem. de most még 16 kellene elébe. Ugy számilom, őszre sikerül az is és akkor nem keli mindig a más lovával hajtani. Majd eladok egy marhát, árát megtoldom a termés árából és ew kis beosztással nyélbeül juk a dolgot. Mert ugy van az, tudja. — teszi hozzá — hogv- ha nem Osztja be jól az emberfia, akkor mindjárt haj van. Savanya Jánostól alig egy zhuján lábnyira* arat a szomszéd földön tíngi Imre. Felesége szedi mögötte a markot, de ott segítsél a kisfia is. Hetedik általánosba jár. Büszkék is rá Boldogan szalad he Enginé a házba, hogy megmutassa a frissen ka- ott ér e itőt. amelyben csak egy kelles üt ki D sok egyes közül. — Tanult ember jobban ért K gazdasághoz is — mondják. Velük megyünk a házba mi Is. tJtnmc kis szöllőlugas kötött vezet. Szép termést ígér. — Ideiében megmetszettem (gv nem ártott meg a fagy. Másutt meg nvomban a fagy után metszettem alá. — kapjuk meg a Jó termés titkát. Csépiéit verseny Feketesgélen Hozzájuk hasonlóan biza kodnak, dolgoznak, tanulnak mindenütt a határban a szegedi parasztok. - Feketeszélen Király András ujgazdát látogattuk meg. — A kalászosok bizony fcyengéseik. — panaszolja. Dohát ennek nem mi vagynnk az Oka Megtettük, amit lehetett. «e kissé későn jött az eső. No. de annál szebbek lesznek a kapások! A kukorica, burgonva. cukorréoa. paradicsom. dinnye, káposzta száz •zázalékosan Johh, mint tavalv Ha még kapunk áztató esőt" Okkor a legbőségesebb termé«ünk lesz ezekből. Négyszáz Pégvszögől cutcorrénám van. Azon tavaly 13 mázsa lermett, az idén meg 30 mázsát váPok, a 200 négvszógői paradiísomvetésem meg tavaly alig hozott 2—3 mázsát, most ott Müfl* Sm&euf 1 Fi'wtzinhir tVafani «M Ma szerdán utoljára TÉLI KAR NEM a ragyogó sportvigjálék. • Előadásos kezdete: tél 8, (él 7 és tél 9 árakor. is 25—30 mázsára van kilátás.' — Megfogjuk azért a dolog végéi a kalászosoknál Is — teszi hozzá bizakodva. Ha nem is olyan jó a búzatermésem, de azért versenyre hivom ki a szomszédokat. Cséplés! versenyre. Mutassuk meg, hogy Idnél mennyi lesz a tiszta szem! „Stabadon dolgnfchatűnfe" A dolgozó kisparasztok ulán kíváncsik voltunk a módosabb gr. dák véleményére Is. Id. Czéíkus Balázsai és fiával, pusztamérgest tanyájukon beszélgettünk. Itt is. ott ts őszszesen van vagy száz holdjuk. Kisgazdapártiak. — Azzal Ijesztgetik rofsziadulatu emiierek a módosabb gazdába' hogy majd elveszik tőlük a földet és nem hagyják őket dolgozni. — mondjuk nekik beszélgetés közben. Mi azt tapasztaltuk, hogy éppen olyan szabadon lehet dolgozni, mint azelőtt — válaszolják Nem vagyunk fékezve semmiben sem. — A beszolgáltatásnak eleget tettünk. - jelenti kl Czékus. Erőnkhöz mérten teljesítettük az előírást és most nyugodtan végezzük a munkát. Csak az aratómunkások szerződtetése okoz jelenleg gondot Jobban járnak a cséplőmonkások A földnélküliek vagy a néhány holdas gazdák az idén is bérmunkával, részaratással, cséplési munkával szerzik meg a . mindennapit kenyeret. Most már azonban nem az uraság nagvbirlofcán Alinak sorba, hogy tizenkettedébe, tót sok helven tizen hatodába arassanak. Józsa Sándor alsóközponH gazdajegyző szűk Irodája, de még a folvoső Is leie van jelentkezőkkel. Jórészt Cséplésbez jelentkeznek már. — Többet kapnak-e most. mint azelőtt? — kérdezzük a mellettünk állóktól. Simon István és Papp Illés, két cséplőgéphez jelentkező válaszol — Sokkal jobban járunk. Azelőtt a génrésznél két és fét. három szazaiéikot kaptunk. Mort őt és fél százalék jár uefeúok. Akadnak, akik aratáshoz szerződnek. Zombori Lajosné az ura nevében Jelentkezik. Egy holdjuk van. Az ember dolgozik addig otthon, amis a felesége megköti a szerződést. — Általában minden kilencedik. nyolcadik kereszt a mienk az aratásnál. Azelőtt minden tizenkettedik. tizenharmadik volt csak a mienk. — beszélt Zombortaé. Reggel 6-tól éjjel 3-íg... Józsa Sándor gazdajegyző teszi még hozzá mindehhez: — Fokozottan ttgvelembe vesszük a szociális szempontokat A családfen'artók, nagycsaládnak előnyben részesülnek. Vigyázunk arra. elő ne fordulhasson az. ami a múltban. hogy egy-egy jómódú nagygazda fia is elszegődjék aratásba, meg cséplésbe. Az ilyenek csak" azért mentek, hogy több teljen a kocsmára. A gazdajegyzőéit buzgón, lelkiismeretesén végzik a műnké*. Az elmúlt napokbaE reggel 64ÓI éjjel 3-ig is dolgoztak. Voll olvan nap. hogv több mint száz OTI biztosítási igazolványt adtak kf a részaratóiknak és a cséplőmunkásoknak. Kinn delelőre süt a nap. Meleg sugaraival beborítja a szegedi határt, átforrósiija a levegőt és megcsúszik "a fényes kaszákon, amelyek dolgos. kérges kezekben vágták, aratják az életet adó növénye ket. megteremtik mindennapi kenyerünket. (Wlttls.) fi stafáriáK'S b'résáw tí zenöt év' f m yli *zra \m* a szeietf vasul! fosztogatót Kedden tárgyalta a »zegedi törvényszék statáriális tanácsa Csamanűó Mihály 30 éves volt MAV fékezőnek vasulfosztogatáffl ügyét. Csamangó a lárgyaláson töredelmes beismerő vallomást tett. Előadta, hogy azért lonofl. mert feleségétől kfilftnváUan egy má«Wt nővel élt és a kétfős hártartás sok pénzébe került. Sii-va vallotta be. hogv a vagonfosztogatásokat előre megfontolt szándékkal követte el. Először a dorozsmai állomáson lopott ki egy lezárt vagonból egy mázsa cukrot, majd egy bőröndót emelt el a poggyászkocsiból és legvégül a mezőhegveai állomáson négy mázsa cukrot lopott ld ugyancsak vagonból. A tárgyaláson derült ki, hogy Csamangó ellen fegyverrejtegetés miatt is folyamatban van egy eljárás. A statáriális tanács a tanuk kihallgatása és a perbeszédek után Csamanüót l'renőtévl fegyházra és tízévi politikai Jog- és hivatalvesztésre ítélt®. A világ szabadságszerető népéi visszaútanitiák az imperialisták háborús uszitását Moszkva visszaemlékezés® a fas'szta némef támadás hetedik évfordulójára Moszkva, junius 22. A moszkvai rádió megemlékezett a Szovjetunió elleni fasiszta német támadás 7. évfordulójáról. Megállapította, hogy a szovjet nép nagy honvédő háborúja a kezdettől fogva felszabadító háború volt. A honvédő hú ború megmutatta, hogy a szovtet hRiisii e« mindenütt megállta a helyét. A háborús" uszítók, az imperialisták uj háborút akarnak felidézni s háborús légkört teremtenek saját népeik köré ben :«, de a világ szabadiságszerető népei emlékeznek azokra a szenvedésekre és pusztulásodra, amelyeket a fasiszta világ urairak törekvéseiből kitört háború okozott. . - . . fi nén! demokrác átrak kbszrfíatem, how munkámat észrevették ' I; (. — mondotta a Tudományos Akadémia dijával kitün'etett Csorna igazgató •/ A Magyar Tudományos Akadémia évről-évre ki szokta tünleitti a kiváló pedagógusokat az országban. A felszabadulás óta az idén részesítettek pedagógusokat először a Vodianer-df jial járó kitüntetésben. amely a Kossuih-dij után következik. A centenáriumi évben öszszeseu 16 nevelőt tüntettek ki: nyolc tanítót, öt polgári isko'ai tanárt és három gimnáziumi tanárt. Szegedről Csorna Gyulát, a Marcitutcai általános iskola igazgatóját érte ez a kitüntetés. Munkatársunknak az igazgató a következőket mondotta : — Az akadémia .összesülése keretében nyújtották át nekünk a dijat," amelyet észben az ó'tolános iskola érdekében felejteti működésemért, részben a köznevelés! reform lerén végzl-lt munkámért kaplam. ^'etemnek ezt a fontos haárköaél ugv tekintem, mini egy életet cet öl tő munka uiahb. fokozottabb, még szervezettebb megindulásának határkövét. Véglelcntíl jól esífe, hogy mini a nemzet napszámosát észrevették és ezzel fokozott munkára Ösztönöztek. — Az elmúlt vonffczerhen bosszú Időn kt resztíll es ik mélőzétóien vod részem, — folvta'ta Csorna ignzgialó. — Közel hat évig voltara órpadó helvclles tanár. A néni f|( mokráciának köszönhet m. hopv becsületes kö7össégfi munkámat észrevette és megbecsülte. F'hitollnuk ahhoz az :<f:íhöz, hogy a . közösség* munkál észreveszik, hárnv'lyen területen 'egyen is az. Nemcsak észreveszik ma tmár ezt a munkát, hanem fnog is becsülik és népi demokráciánk minden alkalommal igyekszik jelét adni ennek a megbecsülésének. port Xsótéí- egy heti pihenőt kapott. A Szeged utolsó bajnoki mérkőzésére, amelyet vasárnap Szolnokon játszik, a héten könnyű erőnléti edzéssel készül. Az egyesület vezetői és iutékosai körébe a nagy az öröm a SalBTG elleni gvőze lem föJptt és bíznak abban, hogy Szolnokon is legalább az egyik pontot megszerzik, mely feltétlenül szükséges a biztos bennmaradáshoz. Az összetételen némi változtatást eszközölnek. Zsótér helyeit Pelrik lesz a jobbszéisö. mívej Zsótér gyenge Kondíciójára való tekintettel egvliebi szabadságot kért. Szolnokról az együttes hétfőn reggel továbbutazik gyorsvonaton Sopronba, hogy Péter-Pál napján ott leJáisza sz SVSE-vel kisorsolt nyári kupamérkőzését. .Márkus Fndre az SzMTt: labdára* á szaka s **ály á nak nj elnöke Hétlőn az SzMTE labdarugószakosztályánaz tisztujltó közgyűlésén 'a szakosztály élére Márkus Endrét, pz üzenni dől gőzök agilis sportbarátját választották. Az uj elnökneT munkáidban a szegedi üzemek és gyárak köréből megválasztott, dolgozni akaró agilis tiszttican taglal lesznek segítségére. Az együttes vasárnap játsza le első nyárt kupamérkőzését Kiskunfélegyházán, ahol a KTK lesz az ellenfele. A találkozóra a héten kondi döedzéssel készülnek. Péter-Pál napján Jánoshalmán vendégszerepel a csapat. Vasárnap lesz a pincérverseny Szegeden A szakszervezet vendéglátó ipari osztálya a környékbeli országok kiköiaüttjelnek részvéteiével. azonkívül a budapesti és szegedi pincérek közreműködésével vasárnap rendezi meg Szegeden, a Széchenyi-téren és a Hunyadi-téri sporttelepen nemzetközi ügyességi távversenyét és cigányzene, valamint "magyar nótával egybekötött Szeged—Budapest barátságos labdarugó mérkőHRLVABOS1 2 szobás, összkomfortos lakásom költségin© gt éri lés ellenében átadom. I azonnal beköltözhető. Érd.: Sportbizottság. Kálvin-tár 8„ I, emelet. lését. A nagvsz.ibásu pincérversenv iránt igen nagv az érdeklődés. Szombaton és vasárnap atlétikai bafnofcsi'ofc Szegeden A MASz megbízásából a Tisza rendezi meg szombaton és vasárnap a kerület felnőtt férfl és női égvéni atlétikai bajnokságát a Stadionban. A verseny kezdete szombaton délután 6 órakor és vasárnap reggel 9 órakor. Megváltozott a \ itlámbíazoláM»li terminusa Az MLSz legutóbbi tanácsülésén a villámipazolást ilfe tőén uj határozatot hoztak, amely szerint a Jövőben egv egyesület négy Jfaéaosl igazóíha't villámmal, de egy egyesületből csuk két játékost lehet elvinni A terminus i» megváltozott, az eddigi augusztus 1—február 28. Helyett a jövőben csak junius 28-tól augusztus 15-ig lehet a kedvezményes igiazolást foganatosítani. A tanács határozatilag kimondotta az NB II. négy csoportjának H^es Létszámát 16-ra emelik. Végül határo"atot hoztak az ősszel meginduló NB III. felállítását illetően. amely nyolc csaportoz lesz. csoportonként 16-os létszámmal. Cffttitrtökiín ®«tó»j»»tv UJszeteáen Délkerület bajnoka ciméórt. egyben az NB II.-be juUásért folyó küzdelem első fordulóJát Újszegeden iátszák le m kerület két csonortos I. osztályának bajnokai, az MKIJMTB és a Halasi MW csapatai. A találkozó déiulán rét 7-kor kezdődik és nagy küzdelmet ígér. Oltat |/tat hteadá Tatatóvároson Péter-Pál napján ünnepélyes keretek között vonulnak táborba a iondont olim-oián résztvevő jelöltjeink. 58 nemzet versenyzőt vesznek részt az olimpia* szon. Utolsónak Izrael állam jelentkezett. A Szovjetunió nem vesz részt a londoni olmvpiászon. Az OSH határozata folytán kerékpárosaink & I gyeplabdázóink nem vesznek részt az olimpián gyenge »»I reiüésüt miatt.