Délmagyarország, 1948. június (5. évfolyam, 123-147. szám)

1948-06-23 / 142. szám

Szerda, 1Ö48 junius 23. tí R I, M \ li Y A R Oll S Z A G 3 mmm méfe 7 naii'9 jelentkezhetnek a It'iias 31.51 sas. 10-ia tartandó HfI. Szegedi Ipari Vásárra Példás ítélet az izgató eszlergotrii tanárok perében A tanulók büntetését három év! próbaidőre felfüfigesttették A budapesti népbirósáp külóntanácsa letárgyalta Szentei Ferenc, az esztergo­mi tanítóképző tanulmányi felüyvelőjének és társainak bűnügyét. Szentei Ferenc, valamint Németh Lajos hittanár és Biborka Schasti* ftn Ferenc osztályfőnök a demokrácia ellen izgatták a tanulókat és a felekezeti gyűlölet felszitására alkal­mas kijelentéseket Is tettek. A diákok ellen azért indult eljárás, mert ez év junius 12-én tüntettek az épülel előtt elvonuló honvédek el­len. A tanárok a kihallga­tás során tagadták bűnössé­güket Nnnvrészt beismerték, hogy helyle len irányba vezették az ifjúságot. A külön tanács a délutáni órákban hirdette ki ítéletét. Szentel Ferencet 4 és fél évi börtönre, Eszter-omból tíz­évi kitiltásra és fele \ rvona elkobzására. Németh L a jóst öt évt börtönre és minden­ben hasonló meltékbüote tésre Jr. Bl? orka Seba'Tfári Ferencet két évi és 3 hónapi börtönre és vagyona ne­gyedrészének elkobzására, egy fiatalkorút, valamint Nagy Gyulát és Mohr Jó­zsefet fejenként 3 hónapi korút, Kovács Tibort Csaba Lászlót fejenként 2 hónapi fogházra, egy har­madik fiatalkorút pedig 1 hónapi fogházra és mind­egyikük vagyona 1 20-ad ré­sze elkobzásara ítélte. A tanulók büntetésének végrehajtását háromévi pró­baidőre felfüggesztették. A diákok büntetése jogerőre emelkedett. A bíróság elren­delte a tanulók szabadlábra­helyezését. Miért drága a szegedi piac Ankét az óle'mlszerok (orgalmóark visszásságairól Bár kétségtelen, hogy az élelmiszerárak letőredezö­ben vannak, a szegedi élei „ , , „ ... miszerplacon országos vi­fogházra^egy masde fiatata szonyi;tban még mindig ma­Demokráciaellenes és an Emelkedik a francia dolgozók önbizalma és herei készsége Győzelemmel végződött a sztrájkokkal támogatott clairmond-lernandi sztrájk Az amerikaiak által Fran­ző nanokhan megérleli gyü­uem akarnak emlékezni. A fiatalkora vádlottak kihall­gatásuk során elmondották, hogy az intézetben a tanárok demokrácia e»­le.ies gzetiein ben nevelték őket, tanára'k k'fogá.so'­ták a íőhlreforniot. s ab­ban bíztak, hogy más vi­lág lesz. Azt mondották, hogy az Is­kolák államosításával meg­kzünik a hitoktatás. A kihallgatott diákvádlot­tak egyöntetűen azt hozták lel mentségül, hogy az isko­3a neveiési szellemének kö­•zőnhetik, hogy a vádlottak padjára kerültek. A bíróság ezután iratokat Ismertetett, majd a nép­óítvész mondotta el vádbe­szédét. A tanárokra szizoru büntetés kiszabását kérte, hogy minél hosszabb időre el legyenek Vonva attól a lehetőségtől, hogy káros munkát fejtsenek kL a töhhl vádlottat azonban meg kell menteni a de­mokrácia számára. módot kell adni részükre arra, hogy megfelelő neve­lést kapva képességüket a jövőben a demokrácia szol­gálatába állítsák. Ezután a Yédőbeszédekre került a sor. > mnoKoan mer ;en gyü­mölcsét Ju'ins elsejétől kelt ugyanis Franciaországnak az Amerikából Importált szenet — ez Franciaország szénfogyasztásának egyne­gyedét teszi ki, a régi 119 frankos dollár árfolvam he­lyett 214 frankos dollárral fizetnie. A szén árának ez a hatal­mas drágulása elkerülhe­tetlenül magával rántja egész sor fontas Iparcikk árát Is. A clairmont-fernandi sztrájk ezért folytatódik. A nagy gyár dolgozói már diadalra vitték követelésüket és a sztrájk már a Michelin gyér sztrájkoló munkásainak tá­mogatásával folyik tovább Clairmont-Fernand többi üzemében a munkások min­denütt 9—14 százalékig ter­jedő béremelést harcoltak ki. A clairniont-foruandt sztrájkotok eddd'gl fényes gvözelme hala'mas mére­tekben megnövelte a francta dolgozók haret készségéi és önbizalmát. A párisi városi üzemek munkásai kedden tiltakozó sztrájkba léptek, mert a szombati tüntetések során a rendőrség több felvonuló Hafátos asszonyháboru Gatjonyán Eletével tlzetett, mert védte a szomszédasszony rossz gyermekeit A szegedi rendőrség ked­den halált okozó súlyos testi •értés miatt őrizetbe vdte Kormányos Ilona gafgonvai fóldm üves asszonyt, nkí ellen még Junius 4-éri érkezett testi sértés miatt feljelentés a rendőrségre. A feljelentő, Horváth Zaikót Gergelyné volt, aki azóta hirtelen meg­halt és fel boncolásánál meg­állapították, hogy halálát még a Kormányos Ilonával való verekedésből származó cstpóe:,onttőrés okozta. A két asszony kőzött an­nakidején azért töri ki a háború, mert a lágyszívű Horváth né nem enged le meg, hogy szomszédasszo­nya megverje rakoncátlan gyermekeit, aki erre a gyer­mekeinek szánt adagot" az idős asszonyra mérte. Hor­váthné az "ütlegelés végén el is esett és csipőosontját törte, ami most halálát okozta. Az asszonyháboru életbeuuiaradt szomorú f yöztcsct a rendőrségről fci­allgatása után átkísérték az "Ham ügyészségre. munkást bántalmazott Ugyancsak sztrájkolnak a marseillesi fémipari munká­sok is, szerdán pedig a rá­dió dolgozói léptek sztrájk­ba. Blum hétfőn este London­ba repült. Utazásának be­vallott célja az oxfordi egye­tem díszpolgári d;plo"Aájl­nak átvétele. Valójában azonban azért utazott Ang­liába, hogy Morga-' Phllips­sel, a munkáspárt főtitkárá­val és Atllee miniszterelnök­kel megtárgyalja, milyen összetételű üj francia kor­mány számiihatna legin­kább az angolok és ameri­kaiak támogatására Truman bukása esetén... KIsaMoífák a Ffiv^mHöz kiszélesítéséhez szükséges Magiitlelket A közgyűlés a liorközrak­tár, paprikabeváltó és kis­vasúti átrakó állomásnak a tiszai teherpályaudvarhoz vezető közúti forgalmának zavartalansága és biztonsága érdekében e-hntórozla,liogy az alsótiszai kőlvuk* és a Tiszapályaudvar közötti úgynevezett Fővámkőz ki­szélesítéséhez szükségess te­rületet közérdekből kisajá­títja. Kedden dr. Pálfy Gvörgy h. polgármester elnöklete alatt összeült a kisajátítási küldöttség, amelyben az épi­tésücvi fő'gazgatóság, városi főügyészség, mérnöki hiva­tal és Btr'dasági ügyosztály képvise'ői foglaltak helyet. A. küldöttség kimondotta, hogy a városrendezési tőr­vény értelmében minden kártalanítás nélkül kisajátít­ja Muntyán Valér 13G négy­szögöles telekrészét. A dön­tés ellen három napon be­lül az építésügyi minisztéri­umhoz fellebbezhet a telek­tulajdonos. gasak az árfolyamok. A Dél­magyarország szükségesnek látta, hogy a város közel­látási ügyosztályában érte­kezletre hivia ősszé mind­azokat, közöttük a gazdasági rendőrség képviselőjét is. akik hivatva vannak arra. hogy a piac helyzetéről és a drágaság okáról véle­ményt mondjanak. A keddi árak Mindenekelőit a keddi pi­aci árakat állanitottuk meg. Ezek a kővetkezők: kalará­bé 38-56. kelkánoszta 48— 80, fojeskáooszta 62—80. bor­só 85—100, uibnrconya 150 —180 spenót" 1—120. sóska 115-170. zöldbab 180—200, karfiol 280-350. karfiol (tisztítva) 380—450, saláta 290-340. tök 65—90, új­hagyma (csomója) 40-50 vásárcsarnok ujfoghagyma (csomója) 48 i va»arcsarno* -60, zöldség és sár"iWtoa I **íiKség®» (csomóta 20—ff samn'ou-1 Végeredményében az el gomba"16 18 forint, *A'áfa mondottakon kívül a szege­50 - 80. szentesi c!"á?v- 'ti níac drágaságának egyik ismerve az áruhelyeikre si­ető kofák és kiskereskedők türelmetlenségét, összebe­szélnek és magas árral indí­tanak De megállapítható az is. hogy maguk a kofák sem lö-nek szívósan a'aefo­nyabb ár e'érfsére, arra gondolva, hogy így hasz­nuk kevesebb lesz. Pedig ez b'bás okoskodás, a'acsoiivabh áron jóval többet adhatnának el. A piac ellenőrzésénél súlyos nehézséget okoz, hogv a ter­melők és ámsok nem tart­iák be azt az előírási, hogy a vételnél jegyet adjnnnK. illetve kanjanak. Igv aztán nem lehet menálíapitanl. hogy az árus betartja-e a törvényes haszont. Ardrégi­tásért ilyerkor nem bünte­tik meg, csunán ídhágásérl és az az 50 forint, amivel így sújtják, hűségesen meg térülhet a törvénytelen ha­szonkulcson. Termelj többel, lobbal, olcsóbban nreggv 220—400 egres 340­150, földiener 740—10, mál­na 11.50-14. ribiz'í 370—450, . ári aprókörte 270—4, sár­gabarack 380— 7 forint. A burgonya ós a sookulócló Az értekezletből levontuk a tanulságokat. A burgo­nyánál a spekuláció beavat­kozása tapasztalható. Ami­kor irányárat jeleznek, a burgonya eltűnik és csak akkor kerül elő. amikor nz árat felszabadítják, vagy magasabbra teszik. Pedig van elég. Szombaton két és fél vagon érkezett a piacra. Ez a mennyiség Is elfogyott, aminek az okát abban lehet megtalálni, hogv a drága disznóhús beívelt Igen kia­dós egytá' étel a krumnli zöldfőzclékkel. Bizonyos ugyan, hogy az országos hő­séges burgonyatermés ma; gábanvéve is letöri az árat. mégis szükségesnek látszÍK a spekulációba való erélyes beavatkozás Nyilvánvaló, hogy ennek a rendkívül fontos néoélelmezésl cikknek forga'tnábé' tclj-sen ki kell kapcsolni a közvetítő kereskedelmet s fogyasztási szövetkezetek, községi élelmiszerüzem ut­ján kell a burgonvát, amely­nek forgalma teljesen sza­bad, beszerezni es értékesí­teni Hiba a főzelékfélék forgalma körül A gyümölcs viszonylago­san magas árát indokolja ugyan a környék gyenge termése, mi azonban az an­két utáu ugylátjuk, hogy itt is része v<in á spekuláció­nak abban, hogy az árak égig törnek. A főzelékféléit magas árában kétségtelenül bűne van a zsiros gazdák­nak és megbizoUaiknak is, akik a korareggeli piacon, legfőbb oka az hogv ennek a városnak nincs vásárcsar­noka. Rendes vásárcsarnokban az á-ak rendkívül könnyen e'len­őrizhetők. de ainl még en­nél Is fontosabb, maga a vásárló közönség Is ««yor­sabhan tájékozódb-t'k és magatartásává' egy'k rendkívül lantos tényező­Je lehet az árak leszorítá­sának. Bizonyos tehát, hogy Sze­ged öléves tervében a meg­felelő vásárcsarnok megépí­tésének elöljáróban helyei kell foglalnia és ugyvéljüK, ennek az indokolására az egészségügyi érvek maguk is elégségesek. O csóbb fest • disznóhús és zsír Bár nem tartozott a piaci ankét elé a hus ügye, itt je­lentjük, hogy a magas disznóim*. és dlsznóz-lr árat rövidesen le fogtak törni a közvetítő keres' pdehni k'k«ocso!ó­sa a KCLBART utlán. Szerdán d. u. a KÜLBART kiküldöttje a belkereskedel mi igazgatóságon az érde­kelt mészárosokkal értekez­letet tart. A KÜLBART és egyedül a KCLBART által felvásárolt sertéseket kap­ja meg lényegesen oirsáb ban a mészá-osok munka­közössége és igy jogosan re­mélhető, hogy igen lényeges­enyhülés lesz a disznóhús és zsír piacán. e. k. iiíli a titokzatos GEXE T1ERNEY szenzációs tllmje. Csütörtök SZECKZKYI

Next

/
Oldalképek
Tartalom