Délmagyarország, 1948. május (5. évfolyam, 101-122. szám)
1948-05-30 / 122. szám
0£(fMAG X AK0 8S2AG Míg rféitónyaü sjálluuüí fci ti ilépfelen állomáson a vicir, jyUístót s ha a mesebeli ezüst íólyóhoz hasonló hullámzó rozsvetés nem csábitana liivogptóiaa lakatlan településnek néznénk Szentinihályteleket, a paprika őshazáját. Mi lehet ez u lakatlanság? Hova tü.nt a falú apraja-nagyja? Kicsit beljjelib a faluban, mpnestengeren és szarka lábak között erre is feleletet kaptáik. Közeledik Szent Antal napja. addigra pedig a paprikapa1 ánIákat ki kell ültetni a földekre. ezért olyan kihalt a falu. Ültetni vonult ki mindtenki, kicsi, nagy, öreg, fiatal; mert liogy Szcntmihályteleken mindenkil földműveléssel foglalkozik s ezek közül is 70—80 százalék iparengedéllyel bíró papiikaicikészí lö. Ilyenkor tnájus utolján már hajnali kettőkor énredf a falu. A ház körül, ami edényt tatálnak. telemerik vízzel, ki kocsin, M gyalog megindul a földjébe s'visZi hazulról a vizet, mert a paprikára nemcsak paprika scsirko után szomjazik meg a földi halandó, de vizet kiván a kiüllctés pillanatától. Még pedig rengeteget. Viz pedig nincs. Illetve itt folyik a Tisza holtága, de nem mindenki vezette lie az öntözőgazdálkodást. Hiányzik a felső. végbői az ártéri kut s nem . tudják, a trégl Iiaragosdi*, vagy pénzkérdés az oka. Paprikás harc sA régj liaraigosdi« nagy fájdalma Szcntmihályteleknek. Horthy ék alatt kommunisták voltunk, a felszabadulás után pedig reakciósok — mondta SZENTMIHflLYTELEKI NAPLÓ Vüfanyi és kutat kér a falu Karíai József pártonkivüli gazda egy nagygyűlésen. Itt ugyan is minden gyűlésen mindenki ré-szlvesz. Udvariasan meghallgatják egymás szónokait és közösen beszélik meg a hibákat és tennivalókat. Szentmihálytelcken soha nem zavartak meg egy gyűlést se, bálban se veszekednek. Itt mindenki •megfér a másikkal. Karsaigazda szavainak: azonban mégis van valami alapja. 1919-ben Szentmiiiálytelek fellázadt az elnyomatás, kiuzsorázás ellen. (Paprikás Karc volt.) Horthy rendőrei közrefogták a falut, sokat letartóztattak, véresre is vertek és kikiáltották a falut kommunistának. Hiába kértek kutat, villanyt táégcsaJk szóba sS álltak a kommunistákkal. 1947ben viszont hilsok szavazat jutott PfeiHeréknek ugyanezen a Szenlmiliátyleleken. Ezt az okosok politikai tájékozatlanságnak tudják be", mert mint mondják, szavazás előtti napon nem tudta a falu fele, liogy Iiova szavazzon. Azóta sokat tanultak a Szabad Főid Téli Estékfen s olyan politikai fejlődésen estek át, hogy a munkáspártok taglétszáma mfegromszorozódott. De a kut ügy továbbra is nyitott kérdés marad, csakúgy, mint a" villany, vagy a kultúrház. Szenlmihályfelek ad az árvízkárosultaknak és a görög gyermekeknek Jó nép a szcnlmihályteleiki. A felszabadulás után egyszerre hat teherautó élelmet pakoltak fel az éhező budalaknak ós rengeteg pesti gyermeket vállaltak >koszt-kvártélyba*. hogy felhizlalják. Ugy me szerelték a nevelőszülőket, hogy még az idei Szent Mihály napi búcsúra is lejött tőbb pestt szülő gyermekestől látogatóba. Ila gyűjtés van árvízkárosultaknak," görög gyermekeknek, vagy ehhez hasonlóra, Szentmiriálytelek messze elől jár. Pedig nem kulákok lakják ezt a takaros kis települést. A legnagyobb gazdának 22 hold földje van, a töbW félholdnál kezdi és 2—3 holdas a legtöbb. A háziiparnak nincs is terepe SzentmihálytelekCn, nyáron földmunka, télen paprikakikésrités. Csodát mivel a két Papdi I'apdi Vince, az MDP eljiökc hajnali Három óta görftyed paprikaföldjén. Másfél holdat kapott, de csodát művelt rajta. Elnöknek a lcgnagyobb egyetértésben választották meg. Annakidején a •földosztóban* is benne volt Szegeden s még ma is megelége• désscl emlegetik munkáját. Most a falu legboldogabb einticre. A városi vendégeik még meg is verselték a 16 év után született trónörököst s tömegesen jöttek ki a keresztelőre. Papdi Jözse! magtermelő törpebirtokos viszont a falu csodája. 0 is ujgazda és szakított a régi hagyományokkal, felcsapott magterme lőnek. Nagykereskedők ' kizárásival, kapcsolatot létesített Svájcba s odaszállítja magvait saját tasakjaiban. — Még a néve is rá van nyomva — mondják a faluban, Á Szent János szobron Kul. n töltés aljában és a Matyér között gyönyörű kis liázat épített, korszerű disznóóllal. A kert alján húzódó Maty-ór fölött pedig ott bug egész nap a motorszivatlyu. Mikor megvette. mindenki a fejét csóválta. — Ráfizetsz Jóska, mire való a vízszivattyú, ad az Isten vizet odafentről is — mondogatták. De Jóska nem hagyta magát, bevezette az önlözqgazdálkodást és négyszeres eredményt ért el. Nem hagyhatjuk szó nélkül Kovács Pál kertész gazdaságát se, aki özv. Domonkosné birtokát bérli. Rendkívül szorgalmas, hozzáértő ember. Hat holdon annyit dolgozik, mintha húszat bérelne. De mfeg is van az eredménye. Ot gyermeket nevel a hat hold hozamából s bizony nagyon szépen élnek. Kutat fúratott a földön, igy tudta magát az Időjárástól függd leniterii. Igy dolgoznak a Bodoml gazdaságban A bolt Tisza partján, valóságos virágerdő között, vizet hordó kocsik között érjük el « város híres 100 holdas Botlom! gazdaságát. Szeged1 köztalpaiatnyi lóid se maradt kihasználatlanul. A föld ki se Játszik a közles veteménytől. Igy a gyümölcs se sinyli ineg s a piacon is van mit értékesíteni. Vagy hat hold barackos, két liolri cscmeoeszöíJő, alma, paradicsom, 10 liotd len (csak magtermelésre) s amerre a szem ellát, a zöld különböző árnyalatai zárják be a határt. 5—6 hold kékeszöld' hagymaföld, kerti vetemények, paradicsom, minden látható. Gyönyörűen kezelt gazdaság a Bodomi. — A városvfeZetőség mindent megad, amire csak igényt tartunk — mondja Barát Ferenc, aki a kertészetet vezeti. Gazdasági tanfolyamot végzett és nagy hozzáértéssel működik a maga területén. Annus József a külső gazdaságot és tehenészetet vezJOtL A nagy ipelegben szinte jól esik a gyümölcsösök árnyéka alá húzódni, s szemünk' rátévedt a földön keresztül-kasul húzódó tömlőkrfe. Ontőzőmüje van a Bodoml gazdaságnak is. — Megfizethetetlen ez a környéken, mondja Annus József, — ahol rengeteget Veszkődnek a szárazsággal. | . Napestig dolgoznak az ujgazdák A Bodoml gazdaság tövében ujgazdák dolgoznak napestig. Kálmán Vince, Tanács János, Papdi István és a többiek mind megbecsülik, amit a demokrácia juttatott nekik a földosztás során. Gondosan müvelik földjüket, roegblrítóxnrik az Időjárás viszontagságával is, most már tudják, maguknak dollgoznak, övék a föld. Egymáson is segítenek, ahol szükséges, közös erővel birioösnak a földdel. Az Idán nem trágyáztak, traktaroltak, de föF ér egy komoly trágyázásai. Itt mindent a paprika ural, no még egy ids bolgárkertészet. Még aj iskola földién is bolgárkertészet folyik Tárnái József tanító Irányitáaával. Betoncsövekan vezette be a vizet az iskola gyakorló területére, ahox a gyermieloeJc ax árastfást nemcsak szemlélik de nVnguk is végzik. A paprika Jól ftast még a faggyal is elbánt. Abban u időben még bent volt a kertben s mindén gazda gyékénnyel takargatta estéivldnt nehogy kárt tegyenek a índjuri fagyosszentek. Ha Imitt-amott meg ls esipte a fafly a palántét, a kér egész Jelentéktelen. Ezért nincs épkézláb ember « faluban, mert mindenütt paprika ültetés folyik. Jó munkát végeztek a pedagógusok Még az iskolában ls érfexi kifeslt az ültetés Idfejét, — Bár nem olyan mértékben, mint azelőtt — mondja Füzessy József, az általános iskola igazgatója. — Az Indokolatlanul mulasztók szülei súlyos büntetést kapnak s a pénzbüntetéstől mindenki fél. Jó munkát végzett a tantestület Szcntmihályteleken. Anynyira felvilágosultak a szülők, hogy a VHE elemiből ls kivették gyermekeiket és beíratták a^VH. általánosbffrtísafc gyerekek. AzonMvfjMLá-lS bejáró polgárista és gimnázlsta diák tanult a faluban. Három kivételévei ezeket is kivették a szegedi iskolákból és most kint, helyben tanulnak az általánosban. Furcsa épület az első számú, úgynevezett központi iskola. A "kis földszintes házban előfordult, hogy az egyik terembon a Kommunista Párt gyűlésezett, a másikban az MNDSz tartott ülést, a harmadikban az Úttörők tartottak összejövetelt, a nogyedikban, a kápolnává átalakított tanteremben pedig békésen litániázlak. Télen a Szabad Föld' Téli Estéken kétszer egy héten töltötték meg a tantermeket, a Szabadművelődési Előadásokon pedig négyszer egy héten lőttek össze. UFOSz gyülée. Ifjúsági gyűlés, MNDSZ tea mind az iskolában zajlik le. A páler nem politizál Ebben a csodálatos Iskolában minden összhangban van. Ax úttörők lelkes tábora mindig tudja a hittan leckét, dte az is Igaz, hory a hitoktató esak hittannal foglalkozik. — Páter Nával Kapisztrán, az alsóváros! rend főnöke azzal a szigorú utasítással küld valamennyiünket hittanórára — mondja a fiatal szerzetes —, hogy politikamentes hittanórákat tartsunk. A Páter Is többször megfordult Szentmlhályteleken, dfe soha politikai vitába nem keveredett. Mialatt az iskolát jártuk, * postásbácsi is betoppant egy súlyos pénzeszacskoval. — DŐi a pénz a lxázhoz — mondja nevelve az igazgató. — Ezt jelenti a demokrácia a tanügyben. Állandóan kapjuk a pénzeket javításra, segítségre. Most éppen a g\ erefcck fürdőjét hozatjuk rendbe, arra kaptunk ezer forintot. Megnézzük a hires fürdőszobát. Négy zuhanyozó és kád várja a lubickolni vágyó nebulókat. SVÉD SÁNDOR árra ós dalestbe junius 5-én, szombaton este 9-kor Belvárosi Mezi Jegyek: Koncertnél és a Belvárosi Moziban Gyógypedagógia Az általános Iskolának 280 növendéke van. Ezek közül 17 a hires gyógypedagógiai osztályba jár. Belovai Sándorné tanítónő olyan eredményt produkált, hogy a miniszteri tanulmányi biztos ugy nyilatkozott róla: • olyan eredményt találtam, amelynek valódi méltatása túlzásként hatna*. Válogatott jó tanerők foglalkoznak a falusi gyerekekkel. De meg is látszik az eredmény, hisz most, munkaidőben, vagyis paprikaültetés idején is csupán a megszokott létszám hiányzik. A szülők tisztában vannak nemcsak a büntetés súlyával, hanem a tanulás jelentőségével is. IMörök Úttörő gárdájuk Ordögh Mátyás és Stehrling Erzsébet tanítók vezetése nyomán az iskola büszkesége. A 80 taigu ultörőgárda kötőn ikorniányt* alakított." A 13 éves elnök, Ökrös István hiányzik, dc a nyurga Varga Jóska mint •kormányé Iní'kbejyettes* jelentkeszeqedl tagjainak MATEOSZ Budapesti Áru és Fuvargyiijlő ralitára * Saját kezelésébSB Aihelyoxve Budapest, Madách Imre ut ti Te efon 427 063 lt. Elete első nyilatkozatát bátran Ikjvágja. — Mikor valaki valami roszszat csinál, akkor azt meg kell torolni, ezért csináltunk kormányt — mondja hangosan. — Aflt neveztek U rossznak? — faggatjuk tovább. — lAmelyikc nem tnnuh vagy rossz hazafelé menet, ail megbüntetjük. Összeül a kormány és elitéljük. Szigornál vagyun&a, de igazságosak. Mosl utotjdra hat hónapra zártunk M egy pajtást az úttörőktől. Ennél nagyobb büntetés! Itt fel se lehet képzelni. Hisz örökké együtt vannak, játszanak, furnak-faragnak, társas JA- 1 tékokat készitenc-k, srindara- ' bokát tanulnak, amit nemcsak előadnak, do a díszleteket is mamik gyártják, természetesen a tanítók irányításával. Versenyt ls hirdettek. Tisztasági, dS szitás!, tanulási, udvariassági, torna és «mülasztási versenyh — teszi hozzá a% igazgató mosotyoigva. Ahogy sorra járjuk az osztályokat, a falakon mindenütt történelmi nagyjaink arekéjie, egy-egy jelmondat utal arra a demokratikus légkörre, amiben a gyermekeket nevelik. A tanítók mindenből kiveszik részüket. Nincs az a megmozdulás a faluban, aliol ne tanító lenne az élenjáró. Kultura A 48-as bizottság kulturgárdáját Tarnai József állami tanító irányítja. Addig tótott-futott a faluban, mig 100 szekée Ingyen fuvart szerzett hácorö kilométer utvonai salakozásához. Az EPOSz is megalakult a közelmúltban Kónya István elnöklete mellett. A kullurosztályt itt is tanitó, Hegedűs Gyula irányitjw Teatié?u?ánok 1947. nyarán Füzessy JóZsefné Pósa Erzsébet megszervezte az MNDSz-t. Eleinte t*zony húzódoztak az asszonyok;, de télen annál többen jelentkeztek. Ökrös Józsefné, Bóz9Ő Ferencné, Sós Lászióné soka! segítenek Füzessynénck s ms már 56 taglétszámot értek el. Télen teadélutánokat és egészségügyi délutánokat rendeztek^ a teadélután jövedelmét a tüdőszanatórium javára gyűjtötték, majd színdarabot adlak elő az árvízkárosultak javára. Télen főleg egészségügyi előadásokat rendeznek, mert ex érdekli legjobban az asszonyokat. Mind szívesen tanul. A kulturosztáiyt itt is tanítónő^ Vedres Gyuláné és Tenk Imréné vezeti, mig az egészségügyi osztályt Bátk'ainő zöldkor resries védőnő. Hogy a tantestület ennyirx résztvesz a közösséri munkában, az Füzessy József igaife gató érdeme, ákl kora reggel-' tői késő estig a falu színvonalának emeléséért dolgozik i tanítóival olyan baráti légköri teremtett, amit eddig sehol sem tapasztaltunk. Delet harangoznak, mire bejárjuk a falut, ahol csak késfl este indül meg az élet rövid! időre, amíg hazaérnek a dolgozók. Sietnek korán lefeküdt ni. ne fogyjon a »petró*. Bucsuzóul villanyt és fcutal kérnek s ha megkapták, y6f kép elül a bánat a szentmíhálytelekiek szivéről, mert eri megbocsájlAsnak tekintik 4' múltért. Nem a tizenfcilen'flesért, az 1917-esért. I.lppay Irata. Verseny butorraktár Ke!cincn-utea 11. szám alatt (Posta mellett), ahol minden igényt kielégítő és legolcsóbb aiban bútorok nagy választékban kaphatók. KAKUSZI Bútor üzem Kossuth L s. 5.