Délmagyarország, 1948. április (5. évfolyam, 75-100. szám)

1948-04-13 / 85. szám

Kedd, 1948 április 13. DELMIGTáRORSZAŰ 3 A kereskedelem hasznos és közérdekű munkáját az egész ország elismeri Kelemen Péter és Komnenov Pál nagyjelentőségű beszámolója a KISOSz nagygyűlésén A Tisza-szálló' nagytermé­ben tartotta vasárnap dél­előtt a KISOSz vidéki kiskeres­kedő nagygyűlését, melyen megjelent Tombácz Imre, az MKP nagyszegedi Végrehajtó­bizottságának elnöke, Dénes Leó polgármester, Róna Béla pénzügyi tanácsnok. Bozóky László elnöki meg­nyitója után dr. Kelemen Pé­ter miniszteri osztálytanácsos, Vas Zoltán munkatársa tar­totta meg beszámolóját Fejte­getéseiben rámutatott, hogy a demokrácia nemhogy ke­reskedőellenes intézkedése­iket hozott volna, ha­nem minden intézkedése a kiskereskedelem fejlődéséi segítette elő. > A demokrácia stabilizációja — szemben az első világháború utánival — egyetlen kiskeres­kedői egzisztenciát sem tett tönkre. A vagyondézsma nem érintette a kiskereskedelmet, az üzletbér minimális. Ezenkívül a kereskedő hasz­nos, közérdekű munkáját ma az egész ország elis­meri. 1 Ilyen körülmények között ne­vetséges az a híresztelés — mondotta Kelemen Péter •—, hogy a demokrácia csak az alkalmat várja és a nagyüze­mek államosítása után a kis­kereskedelmet is likvidálni fogja. A kiskereskedők egy­része mégis állandói rettegés­ben él. Miért? A felelőtlen hí­resztelésekkel egymást izgat­ják. A szövetkezetekkel egyenlő elbánást követel a kiskereskedelem A kiskereskedőknek rá kell jönnie, hogy a dolgozói tár­sadalom elismert, megbecsült tagjai. A kiskereskedőnek nem az a haszon, ha az árut el­dugja, hanem az, ha minél olcsóbban, minél többet árul. A kiskereskedelem nem enge­di életerejét átvinni az ál­szövetkezetekbe és azt kíván­ja, hogy a szövetkezetekkel egyenlő elbánásban részesül­jön. Csendet, nyugalmat kér, 'hogy az egyre, növekvő állami szektor termeivényeit ő osz­sza szét, célja, hogy jólétet teremtsen minden dolgozó számára. Kelemen elvtárs ezután a könyvvezetési kötelezettség, az adózás, a záróra ésl a kis­kereskedő egyéb aktuális kér­déseiről beszélt, majd) kijelen­tette, hogy a kiskereskedő csak a demokráciában élhet igazán. Azok, akik ma sokat beszélnék a félelemnélküli életről, néhány évvel ezelőtt félelmet keltettek. Befejezésül hangsúlyozta, ne üljön senki sem fel annak a rémhírnek, hogy a kiskereskedelmet ál­lamosítják. A kiskereskedelem nélkülözhetetlen • .A nagy tetszéssel fogadott beszéd után Komnenov Pál országgyűlési képviselő, a KISOSz országos elnöke tar­totta meg nagy érdeklődéssel kisért beszédét. Megemléke­zett a KISOSz egy év előtti zászlóbontásáról, méltatta a kiskereskedőegységet. Rámu­tatott, hogy a kiskereskedő­nek a demokrácia politikai iránya után annak gazdasági irányát is követnid kell. Hang­súlyozta, hogy a gazdasági élet nélkülözhetetlen pillére a kiskereskedő. Amint a föld' a paraszté, a gyár a munkásé, ugy a kereskedelemi1 legyen a kereskedőé. Idézett Komne­nov elvtárs Rákosi Mátyás és Vas Zoltán elvtársaknak a kiskereskedelem kérdését érintő beszédeiből, amelyek­ben aZ államférfiak világosan megmondták, hogy a . kiske­reskedelemre szükség van és a magyar demokrácia részéről öngyilkosság lenne a kiske­reskedelem államosítása. Komnenov Pál beszámolója után Kende Sándor a szege­di kiskereskedők kívánságait tárta fel. ity nagygyűlés a Him­nusz hangjaival ért véget. A kiskereskedők munkaversenye Délután 3 'órakor a kamara nagyterme,beik érdekképvise­leti panasizmapot tartottak, amelyen résztvettek a kama­rakerület valamennyi KISOSz szervezetének vezetői. Első­nek Somlyó Andor, a beszer­zési szövetkezetek országos fő­titkára hívta fel a kiskeres­kedők figyelmét, hogy üzlet­részjegyzéssel kapcsolódjanak be a kiskereskedői hitelszö­vetkezetbe. Aczél Alfréd ter­jesztette elő javaslatát — me­lyet lapunkban már ismertet­tünk —, hogy a kiskereske­dők is kapcsolódjanak be a munkaversenybe. A javaslatot nagy tetszéssel fogadták! és an­nak részleteit még a hét fo­lyamán kidolgozzák^ Több fel­szólalás hangzott 'el ezután, melyekre Csillag Béla, a KISOSz főtitkára válaszolt. Bozióky László záróbeszédé­ben hangsúlyozta, hogy a sze­gedi kiskereskedelem ismétel­ten bizonyságát adta annak, hogy a kiskereskedőtársada­lom megértette azjjídők szavát és egységesen csatlakozik a népi demokrácia arcvonalá­hoz. Nenftárgyalják Magyaror­szág felvételét az UNO-ba A Biztonsági Tanács szom­bat esti ülésén bizonytalan időre elhalasztotta Transzjor­dánia, Magyarország, Romá­niai, Bulgária, Finnország, Al­bánia, Külsőmongólia, "Íror­szág, Portugália és Ausztria felvételének megvitatását. Ezen a héten megkezdik a strandépítést Hétfőn délelőtt helyszíni szemlét tartott a strand terü­letén Dénes Leó elvtárs, pol­gármester a mérnöki hivatal és a köztisztasági telep szak­értőivel. Elhatározták, hogy a strand helyreállítását, újjá­építését még- ezen a héten megkezdik. Először is egy emeletes, állandó jellegű fa­épületet létesítenek az árterü­leten az öltözők, napozók szá­mára. Jövőre készítik majd el a tervezett cementplátót és minden évben tervszerűen to­vábbfejlesztik a strandot. Megkötötték a három város mezőgazdasági versenyszerződését Hétfőn délben Szegedbe ér­kezett Kiskunhalas és Kecske­mét gazdaküldöttsége, hogy meg'kösyp a mezőgazdasági versenyszerződést. Kecskemét gazdáit Rellan László gazda­sági felügyelő, Zsámbékll Já­nos UFOSz megyei titkár és Bognár Károly, a termelési bi­zottság alelnöke képviselte. Kiskunhalasról dr. Drégely László gazdasági felügyelő, BULI/A ELM.4 vcndégfellépése április 17-én, szombaton délután fél 6-kor és este 8-kor a Tiszában. Jegyek: KONCERT-nál (Pető.) K orzó-Mozt Telefon: B24. Ma indul 2 amerikai misz tikus film 1 műsorban f Csak felnői leknek! 1. A megfoghatatlan rej­télyek filmje! Egyiptom titokzatos vi­lága! Megdöbbentő kalandok! A múmia bosszuia 2. V neent Príce és NAN GítEY szenzációs alakítá­séval. i » láthatatlan ember visszatér Különös törlértet H. G. Wells Világhírű regénye nyomán. Megtartotta első konferenciáiét Szegeden az egységes parasztlffuság Előadások: 4—6—8ikor! Parasztfiatalok, paraszlbínycdt gyűltek össze vásárnap délelőtt a Vörösmarty-ulcai ifjúsági ház­ban : a szegedi és sziegedkör­nyéki parasztifjuság vezetői, hogy részivegyenek azl Egységes Paraszt'íjusági Szervezetek Or­szágos Szövetsége (EPOSz) első nagyszeged' konferenciáján. A Himnusz eléneklése1 után R é­vész Pái tápéi p arasz! fiatal nyi­totta meg a konferenciát, majd' Per jé sí László, a MINSz me­gyei titkára nyújtott át közvet­len szavak kíséretében tanfo­lyam-bizonyítványt annak' a 19 parasztfiatalnak, aíkik az EPOSz vasárnap véget ért egyhetes pa­rasztifjusági tanfolyamán részt­vettek. i G y á n i Imre főispán üdvö­zölte ezután- a konferenciát. Dénes Leó elvtárs, polgár­mester arra mutatott rá, hogy a paraszli'fjiisági egység megte­remtése uián fokozod gondot kell fordítani a knllurálls-ide­olóig'af nevelésre ís. Dr. Dré­gely Józisef rendőrezredés a rendőrség nevében melegen üd­vözölte .az egységes parasztifju­sági konferenciát. Komócsin Zoltán elvtárs az MKP nagy­szegedi ,végrehaj lóbizottságának és a munkásegységbizotlsaginak üdvözletét hozta. — Nemcsak "ffnságf vonatko­zásban fontos ez az egység — mondotta' —, hanem az1 egész magyar demokrácia szempont já­fe'ól. A parasztfiatalok legyenek azok, akik élen járnak a" ter­melési' versenyekiben, példát mu­tatnak a több és jobb termés el­érésében. Sárvári György tolmácsolta ezután a SzIT nevében a mun­fcásifjuság üdvözletét, majd H a­lász József, az EPOSz köz­ponti vezetőségiéneik tagja rész­letes beszámolót adott az EPOSZ munkájáról, terveiről, feladatai­ról. | Beszédének különösen azi a része váltott ki nagy hatást a parasztfiatalokból, amelyben a munfcaversenyekre hívta fel a figyelmet. Nagy számban szól­tak ehhez a kérdéshez Hozzá a konferencia résztvevői és a sándor falviak javaslatára terme­lési versenyre hívnak ki minden nagyszeged' parasztfiatalt. Végül határozati' javaslatot fo­gadtak el, amelyben üdvözlik az államosítást, csatlakoznak a me­zőgazdasági munkáversenyhez, legszigorúbb megbüntetését kö­vetellik a demokrácia ellensé­geinek, kiveszik részükét május elseje megünneplésében és üd­vözlik a szegedi kongreganista ifjúság húsvéti felhívását. A si­keres konferencia C Z i r A k And­rás EPOSz megyei titkár szavai­val zárult. Nagy János ujbírtokos és Pásztás Béla jött. A küldötteket Somogyi Béla tanácsnok, a szegedi verseny­bizottság alelnöke üdvözölte. A mezőgazdasági versenyre hívott Kecskemét és Kiskun­halas küldöttei bejelentették, hogy a szegedi gazdák ver­senyrehivá&át elfogadták. A Versenytervezet ismertetése előtt dr. Drégely Béla gazdá­sági felügyelő kiérte, hogy a verseny terv elfogadásánál ve­gyék figyelembe azt, hogy a kiskunhalasiák is versenyben állanak a kecskeméti gazdák­kal. A kecskeméti gazdaküldött ­ség részéről felszólaltak, hogy a verseny re hivást még nem kapták meg. > Dr. Drégely László a továb­bialk' során bejelentette, hogy ezennel hívják ki a kecske­métieket termelési Verseny­re. A kihívást a kecskemé­tiek' elfogadták. A szegedi gazdák által ki­dolgozott verseny terveze tet Kiskunhalas és Kecskemét gazidaküldöttjei teljes - egészé­ben elfogadták'. Ezek után ke­rült sor a versenyszterződés megkötésére, ahol elfogadták, hogy a verseny 1948 április 12-től 1948 október 31-ig tart. A mezőgazdasági versenyt egy E ártatlan szakértőkből álló izottság, a 'gyümölcs- és sző­lőtermeléssel foglalkozók kö­zötti versenyt pedig az agrár­egyetem kiküldöttei fogják el­bírálni. A három mezőgazdasági'Vá­ros versenybizottságai ezek1­után elhatározta, hogy fenn­tartják egymással az állandó kapcsolatot és az országos versenytervezet kidolgozása után Kecskeméten módosítják majd a most megkötött gaz­gasági versenyszerződést az országos Versenyfeltételek fi­gyelem be vé telével. A fontosabb ügyekben A munkásság, a parasztság, értelmiség képviselői is helyet kapnak a bíróságokon Az igazságügy minisztérium­ban Riies István igazságügy­miniszter elnőklésével érte­kezletet tartottak a bűnvádi eljárás reformjáról. Az érte­kezleten megbeszélték, mi­lyen körben Volna szükséges laikus elérnek bevonása a bün­tetőbíráskodásba. Az értekez­let arra az' álláspontra helyez­kedett, hogy a^ eddigieken tul menően az egyéb bűncselek­mények felett valói bírásko­dásba is bele kéli Vonni a laikusokat. Az elgondolás sze­rint a klisebbjelentőségü bün­cse'ékményeknél megmaradna a mai rendszer, hogy szak­bíró ítélkezik, de mindazok­nál a bűncselekményeknél, amelyeik súlyúknál vágyja tár­sadalomra gyakorolt hatásuk­ról fogva szigorú megítélés alá esnék!, az ítélkezésbe a szak­birák mellett a laikusok Is Szegedi üzemek, vállalatok figyelmébe! A Szakmaközi Titkárság felhívja az üzemi bizottságokat, hogy a most megalakult mun­kás ersenyiirodán (szakszervezeti székház, Szakmaközi Titkárság) azonnal jelent­sék az üzemben folyó munkaverseny, a versenyszerződés főbb szempontjait és az üzemi versenybizottság névsorát. i befoIynakL A laikus bírákat a különböző foglalkozási ágak érdekképviseletei küldlenék ki és súlyt helyeznének! arra, hogy a munkásság/parasztiig és értelmiség egyaránt képvi­selve legyen soraikban. I Belváros* Mozi » Ma kedden utoljára mutatjuk be; hogy min­denJti láthassa a szezon legértéikesel>b filmjét: Nagy Derby MICKY ROONNEY ragyogó filmjét. Egyidejűleg: 3 CARLOS bámulatos mutatványai a színpadon. 4—6—8 órakor. Szerdától a PANOPTIKUM a különleges tárgyú film­ujoonság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom