Délmagyarország, 1948. április (5. évfolyam, 75-100. szám)

1948-04-24 / 95. szám

DGLMAUYARORSZAO Szombat, 1948 április 24. kimondása, amelyet a kél pártszervezet tagjai szűnni nem akaró tapssal és é'jen­zéssel fogadtak. Megválasztották az uj veze­tőséget. Elnök lett Laky Kál­mán, titkár Lahió Károly, ká­dervezictő Budai Lajos, szer­vezői Havasi Antal, propagan­davezető Mihály Gyula, okta­tási meghízott Rózsa Lajos. Ezután az újonnan megvá­lasztott vezetőség nevében Lahó Károly köszönte meg fl reakció, korrupció, lanyhaság és passzivitás el en küzd a közalkalmazottak egyesített pártszervezete a bizalmat, majd megválasz­tották az egységkonferencia kiküldötteit. Az ünnepi taggyűlés ezután elfogadta azt a határozati ja­vaslatot, amely kimondja a szegedi vasutasság további erőteljes munkáját a három­éves terv és a munkaverse­nyek sikerének érdekében. A bensőséges ünnepség az In­ternacionálé eléneklésével ért véget. • Végre egy útra tértünk* — olvassuk egy kifejező, szines, szinte beszélő nagy festmény feliratát az Ipartestület már­ványtermében, ahol adóhiva­talnokok, pénzügyőrök, bün­telőintézetick, igazságügyiek, közellátási fclügyelőségiek, rendörök és számos más köz­alkalmazott szorong és inte­get barátságosan egymásnak, a munkáspárti közalkalma­zottak egyesítő taggyűlésén. Csoportba verődve .tárgyal­ják az eseményt, az egysége­sítést és örömmel szólnak róla. Meghatva hallgatják a Himnuszt, majd zúgó tapsvi­harban tör ki az ünneplő tö­meg, amikor az elnöklő dr. Poíónyi Jenő vezető nép­ügyész bejelenti: Végre egye­sült a két munkáspárt, egy közös cél eléréséért: .a szo­cializmusért. s Egyforma melegen ünnep­lik Papdii György és Tombácz Imre elvtársakat, akik a kélt munkáspárt egyesi lésének tör­ténelmi jelentőségéről beszél­tek. — ígérjük és megfogadjuk — mondja a határozati ja­vaslat —, hogy a reakció, kor­rupció, lanyhaság és passzi­vitás ellen felvesszük a har­cot és nem engedjük, hogy népi demokráciánk letérjen a marxi-Ienjni-sztálini elmélet és gyakorlat útjáról. Az uj választmány megvá­lasztása titán dr. Asbólh Fri­gyes elnök indítványára Rá­kosi és Szakíts'ts elvtársakat t á vir a ti 1 a g üdv özöl lék. Lelkesen megtapsoltak a reHdőivenekart, rendőrlan­osztály énekkarát, BIló Zol­tán elvtársat, aki Ady-költe* ményeket szavalt és egy em­berként énekelték befejezésül az Inlernacionálét. M a délután 3 órakor Nevető május a Dohánygyár Kultúrtermében Jegyék a Délinagvarország kiadóhivatalában 90 fillér egységáron. Munkaverseny indult szociális felügyelőségek között A szegedi szociális felügye­lőségen csütörtökön megbeszé­lésre üllek össze Szegőd. Hód­mezővásárhely, Baja és Békés­csaba szociális felügyelőségé­nek vezetői, hogy megbeszéljék azt a szociális munka versenyt, amely Dénes Leóné elvtúrsnó kezdeményezésére indul közöt­tük. A versenypontokat el is fogadták, amelyek alapján máris megindul a verseny. Ennek egy része a hivatali munkákkal, ra­cionalizálással kapcsolatos, de ezenkívül célul tűzték ki az egtyüthnüködés szorosabbra vo­nását a társhivatalokkal, to­vábbá a társhivatalok munkái­nak szociális irányba való te­relését, minden olyan munká­tlan való akliv részvételt, amely szociális vonatkozású, valamint a szociális tevékenységét foly­tató társadalmi és főként népi szervek munkájának támogatá­sát. Fokozottabban akarnak dol­gozni a hároméves terv kereté­lien a szociális és egészségügyi vonatkozású problémák megol­dásában, napközi otthonok, ét­keztetések létesítésében. Magvar Dolgozók Pártja Belváros II. flradl vértanuk tere 3. szám (volt Gizella-tér) szombaton este 8 órai kezdettel táncestet rendez. Mindenkit szeretettel vár a vezetőség Tánc Büllé Jó zene Ries István elvtárs előadása Vasárnap délelőtt 11 órakor az Ügyvédi Kamara nagyter­mében dr. Ries István igaz­ságügy miniszter tart nagyje­lentőségű előadást a szegedi j ogászt ársada 1 om szám,ára. IIj igazságügyi problémák címmel a jogászság mai fel­adatairól, a jogszolgáltatás ru­galmasságáról és aktuális problémáiról számol be a mi­niszter nagy érdeklődéssel várt beszédében. A széles rélegcket érdeklő j előállásra vendégeket szíve­sen lát a Magyar Jogászok; Szabad Szakszervezete. Franciaország visszaadta 1700 kg. aranyunkat Nyárádi Miklós pénzügymi­niszter legutóbbi párizsi tárgya­lásainak eredményeként a fran­cia kormány 1700 kiilogram ara­nyat adott vissza Magyarország­nak. Az aranyat a nyilasok és a németek rabolták el az ország területéről. Az aranyat szállító repülőgép pénteken megérkezett a budaörsi repülőtérre. B É K >1A AJÁNDÉKOK kar-, zseb-, vekkerórák, arany, ezüsttárgyak leszállított ol­csó árban lieszerezhetők DltlT.KF.lt órás, ékszerésznél, Széchenyi-tér 9., óra-, ék­szerjavítást Aranybeváltási Uj törvényhalósági bizottsági iagoh A város törvényhatósági bi­zottságának igazoló választ­mánya pénteken ülést tartott dr. Antalffy György elvtárs, h. polgármester elnöklésével Az ülésen elfogadták a pár­toknak ós. a szakszervezetek­nek bejelentéseit egyes tag­jaik visszahívására, illetve uj tagok beküldésére a törvény­hatósági bizottságba. A szak­szervezetek szakmaközi tit­kársága négy törvényhatósági bizottsági tagot hívott vissza, az MKP hármat, az SzDP 13 i tagot, a Nemzeti Parasztpárt egyet, a Független Kisgazda­párt kettőt, a Polgári Demo­krata Párt egyet. A visszahí­vott tagok helyébe ujakat küldtek. Az MKP három uj törvényhatósági bizottsági tagja: Tandani Jánosné,Dom­bi Béla és Taraba Lajosné. Októberig 30.000 helvett 40 ezer hold földet tagositanak A hároméves terv kereté­ben tervbe vett 30.000 kat. hold helyett ez év októberéig löbb mint 40.000 kat. holdat tagositanak. Ezek a munkák jelenleg 58 községben foly­nak. A tagosítás után a gaz­dák 30—35 százalékos mun­kamegtakarítást érnek el és ezzel a gabonatermés kat. hol­danként átlagban másfél má­zsával nagyobbodik. S'inház •Film •Művészet Nevelő Május a Szegedi Ma­gyar Múzsa bemutató műso­ra, melyet a Szegedi Állami Nemzeti Szinház tagjainak vend égszerep 1 éxévei mu latn uk he szombaton délután 5 óra­kor a Dohánygyárban. Je­gyek a Délmagyarország ki­adóhivatalában és az Ipartes­tületben 90 filléres árban. — Az Egységes Munkáspárt rókusi szervezete 25-én, va sáriiap délután 6 órai kez­dettel műsoros kulturdélutánt rendez a Munkás Kulturszö­velség és az SzIT kullurgár­dájának a közreműködésével a rókusi kultúrházban. Belé­pés díjtalan. Mindenkit sze­reteltel vár a rendezőség. — öngyilkosság. Bruckner József Római-körut 35. szánni forgalmi adóhivatali főtiszt péntekre virradó éjszaka fel­akasztotta magát. Felesége ta­lált rá a padláson. Bruckner zsebében búcsúlevelet lalap­iak, melyben betegségével és a hivatalában ért személyi .sé­relemmel okolja meg öngyil­kosságát. x Felhívás. Nagyon kérem azokat, akik férjem, dr. So­mogyi József január 21-én történt halálos villamosbn'­eselének lefolyásáról felvilá­gosítást" tudnának adüi, ille­tőleg azon a villamoson utaz­tak, amellyel a szerencsétlen­ség történt, tudassák ezt ve­lem. Cim: özv. dr. Somogyi Józsefné, Apáca-utca 4. Vágott baromfi legolcsóbban libaháj, Libazsír legszebb, Fodornénál KARÁSZ-UTCA 8., (Rosmann-ház.) A MAGYAR KOMMUNISTA PART és a SZOCIÁLDEMOKRATA PART szegődi szervezetei április há 25-én, vasárnap délután 4 óra kor, a MKP Kálvin-téri szék­házában műsorral egybekötött közös hadigondozott gyűlést tartanak Híreii SZELES, FELHŐS IDŐ Élénkebb szél. felhősobb idő. Nyugaton már eső été Zi­vatar. A hőmérséklet nyugat 011 csőkken, keleten alig vál­tozik. A Tisza ma Szegednél 331 (49). Vizének hőmérséklete 15 fok. N APIREND Szombat, április 24. Nemzeti Szinház este 7-kor Szoi-ocsinszki vásár. Széchenyi Filmszínház 4, 6, 8: A test öi-döge. Széchenyi Hiradó Mozi dél­előtt 10 órától délután 3 óráig folytatólagos előadások. Belvárosi Mozi 4, 6, 8 órakor: Mindennapi kenyér. Korzó Mozi 4, 6, 8 órakor: A nagy szikla titka. Küzdelem az igazságért. Muzeum: valamennyi osztály nyitva 9—2 óráig. Sz*IgáiatM gyógyszertárak: Barcsay Károly: Tisza Lajos­körut 32; Bulcsu Barna:. Kál­vária-tér 7: dr. Lőbl örök. B. Lázár Jenő: Kiebelsberg-tér 4; Seimeczi Béla: Somogyilelep IX. utca 489. — Budapest- és Kossuth ulca Szófiában. A szófiai városi tanács a magyar sza­badságharc 100-ik évfordu­lója alkalmából az egyik szófiai utcát Budapestről, egy másikat pedig Kossuth Lajosról nevezte el. Felhívjuk az üzeme­ket, hogy a május elsejei ün­nepséggel kapcsolatos hus-c* kenyérigénylésükkel a szak­szervezet megyei titkárságá­hoz forduljanak (Szeged. Kál­vária-utca 8—10.). x Kötszereket, valtát a rég)! olcsó árakon árusítja a 47 éves Sandberg-cég, Széche­nyi-tér 17. x Paplanok legszebbek ké­szülnek Soősné paplanüzemé­ben, Deák Ferenc-utca 2. Megnyílt a (Tóni bácsi) Tiszavirág halászcsárda Kitűnő étel, ital, árnyas erdő — A Tervhivatal május kö­zepén háromnapos építész­kongresszust rendez, ame­lyen az ország területén álla­mi szolgálatban működő épí­tészmérnökök vesznek részt. A kongresszuson előadásokon és vetített képekkel ismertetik a falu és a város építési kér­déseit, valamint a hároméves terv keretében, rendelkezésre bocsátott hiteleik! legcélsze­rűbb felhasználását. — A Délmagyarország elő­fizetőinek figyelmébe. ITirt adlunk, hogy a Délmagyar­ország előfizetői számos sze­gedi kereskedőnél vásárlásaik során bizonyos százalékban árengedményben részesülnek. Ehhez az akcióhoz tegnap ujabb kereskedők csatlakoz­tak és valószínűleg igen szé­les kereskedői hálózattal áP­hatunk előfizetőink rendelke­zésére. — Már fogpasztát cseme­géznék a német gyermekek. A frankfurti Neue Presse jelentése szerint a frank­furti gyermekek uj élei raj­tát fedeztek fel: az ameri­kai fogpasztát, melyet men­ta ize miatt kedvelnek. A j lap szerint a fogpép fo-, gyasztása »nem valami okos ötlet«. — Az Országbs Tervhiva­tal különös gondot fordfit arra, hogy a május elsejei felvonuláson az össltes üze­mek megfelelő módon dom­borítsák ki a hároméves tervben való részvételüket. Jelöljék meg tábláikon é.S jelképes ábrázolásaikon: 1, Mit tűzlek ki célul a 3 éves tervben. 2. Mit valósítottak eddlig meg ebből. 3. Milyen eredménnyel folynak a mun­kaversenyek. 4. Rajzoltas­sák meg, vagy fényképez­tessék le és mulassák be táblákon élmunkásaikat, a munkásujitóikat és feltalá­lóikat. — Hétfőn délután (> órakor a Honvéd Szabadegyetem elő­adássorozatának keretében dt. Tarján Imre alezredest a Kos­suth Akadémia és a nevelő tiszti tanfolyam tanára, uj­ságiró »Magyar külpolitika — magyar honvédség* címmel tart előadást az egyetem Ady­téri előadótermében. — A Magyar Vöröske­reszt kéri ördögh József (szül. 1921. Anyja Feketű Erzsébet)szüleit, hogy iro­dájában (Széchenyi-tér 16./ I. em.) jelentkezzenek — Az OTI az Ipartestület­ben április 25-én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor a mun­kaadóknak ismeretterjesztőé® panasztfelvevő értekezletet tart. A gyűlésen minden mun­kaadó a saját érdekében je­lenjen meg. — Eszméletlenül taJálla Csuka-utca 18. szám alatti Ia» kásuk padlóján Deák György asztalost a felesége. Az "azon­nal kihiVott mentők már csak a beállott halált tudták meg­állapítani. A halál okának megállapítása végeit elrendeö­ték a holttest felboncolását. Kirándulás a Tiszavirág halászcsárdába Ujszegedi Tiszanarton lefelé 5 km. Bódi Géza vendéglős x Különböző gépek és gaz­dasági felszerelések lesznek elárverezve április 25-én, va* sárnap délelőtt 10 órakor a Földműves Szövetkezet sán­dorfalvi telepén. — Korábban kezdődik « Konzervgyárban rende/endffl műsoros est. A budapesti Phőbus vTIamosmüvek szom­bat esti vendégszereplését egybekötötték a szegedi vil­lamossági rt. munkáspárti szervezeteinek egyesülési ün­nepélyével. Ezért a műsoros estét már este 8 órakor meg­kezdik az Első Kecskeméti Konzervgyár kultúrtermében. A korábbi kezdésre ezúton hívják fel a meghívott sze­mélyek és üzemek figyelmét. x Netz-harisnya megérke­zett. >:Gomhház«, Csekonics­ulca 3. szám. — A SzIT rókusi csoportja a rókusi ifjúság részére va­sárnap este fél 8 órai kezdet­lel ismerkedési táncestet ren­dez a rókusi kultúrházban. Belépődíj nincs. MA nyit a TEHE-FERE a RAFFAY ÉTTEREM átalakított helyiségeiben , Kitűnő konyhájával és polgári áraival Capri helyén RAFFAY kávéház Uf árakkal. Rizling (7 dl) 8-40, pohár sör 2'20, 100 száza­lékos babkávé i'80. TáncI City •jazzt'

Next

/
Oldalképek
Tartalom