Délmagyarország, 1948. április (5. évfolyam, 75-100. szám)

1948-04-22 / 93. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! Lapunk mai száma 8 oldal ELMftGYARORSZ líöídi segitség ellenére is meg­otta pozícióit az oiasz népfront Kitűnően sikerült a tavaszi vetés Lengyel-magyar gazdasági szer­zödés készüi X MAGYAR KOMMUNISTA PART DELMflGYABOttSZftGI NAPILAPJA ff, évf. 93. sz. ARA 60 FILLÉR Szegeti. 1948 ápr. 22. Csütörtök a MUNKBVERSENY TBPBSZTBLBTBI Tóbb mint egy hónapja kez­• dődött Szegeden a mun'ka­veraenyiáz. A szakszervezeti Munka versenyiroda felállítás í­vai az üzemek többirányú és löbbazempon tu kezdeményezései központi irányítás éskcllenőrzés alá kerültek lassan és itt-ott már megmutatkoznak az első, konkrét eredmények is. A munkaverseny-tervezetek felülvizsgálásánál megállapít­hatjuk, hogy Szegeden egyes •üzemek kitűnő tervezetet dol­goztak ki, viszont hibák is mu­tatkoznak. Általában azok a hi­bák, amelyeket Kossá eivlírs a Szabad JVépben két béllel ez­előtt kifejteit. Megállapítható, hogy váro­sunkban akad még egy-'kél •üzem, ahol még csak a kihívá­soknál tartanak. Nagy nekibuz­dulással versenyre hivlík ezt -vagy azt az üzemet, megalakítot­ták a versenynizoltsígót, azon­ban az fizetni versenytervet nem dolgozták ki, nem öszlották ki az üzem egyes részeire, egyes gépekre vagy munkásokra. Ilyen szempontból a három nagy tex­tilüzem is hibát kövelett el, bár az ujszegecli gyároan megszer­vezték már az üzemen belüli versenyeket. Erősén kifogásolható, hogy az elkészült üzenni versenyterv nem az üzem hároméves tervére iépült Az üzem vezetősége és munkássága külön feladatot vál­lalt a három éves (érvben és 'teljesen különálló valamit akar megvalósítani a munkaversónyek -során. Az ilyen üzemek figyel­mét fel kell arra a körülményre hívni, hogy a munkaverseny mozigalom Ti nem mondott jel­szava az, hogy a hároméves tervet két és fél év alatt teljc­sitsüfc. A munkaversenyeknek egyik döntő célja az is, hogy a hároméves terv gyors meg­valósítását elérjük. Ilyen szempontból a gyufa­gyár versenytervezete mintasze­rűnek mondható. A gyár há­roméves tervének idevágó hó­napjában például 14.500- ,lúda gyufa gyárt 1sa volt előirányozva. Ennek túlteljesítését vállalták és asredménv az első hónapban 14.767 láda gyufa. Az önkölt­ség csökkentése, energiamegta­knritás is elő van irányozva. Már az első kiértékelt hónapban 'túlteljesítették az előirányzatot ilyen térén is. A második komoly kifogás a versenytervezetek eílen. hogv i.rollamm unka szer üen - állilotlák be A Winter kefegyárban pél­dául a kefe faanyagúnak futá­sakor idáig átlag 3600 furásu normával dolgozták. A versenv­Icrvcztelben ,4600 fúrásra álli­lollák volna be a részleget. Nem vélték figyelembe azt, hogy a hajnámun'kfihan nem törődnek a selejttel, rengeleg áru veszen­dőbe megy, nem vették tekin­tetbe, hogv az ütem lulzotl gyorsításával szerszám, furó tö­rik és igy az önköltség nő, az áru ellenértékének magasabb­nak kell lennie. Komoly kifogás az is, hogy egyes konkretizálhalatlan fel­adatokat vállaltak magukra az üzemek. Kossá elvtárs országo­san olyan esetekre liivalkozik, hogy az üzemek , udvariassági versenyre, kollektív, baráti együttműködés kiépítésére, a jobboldali szociáldemokraták el­távolítására, a demokrácia és az egyház viszonyának megjavítá­sára vállalkoztak és mérkőztek volna meg egymással. Szeret­lük volna látni, hogy miként mérték volna meg például a 'de­mokrácia és az. egyház viszonyá­nak megjavulását és az igy vál­lalt feladatok teljesítését? Szegeden is számos mosolyog­na való terveztet van. A Hódi cipőgyár és a Valkni és Vas cipőüzemek dolgozói például az erkölcs megjavításában verse­nyeznek a cipőkészités melleit. Á tervezet nem mondja, hogv egész Szeged, vagy csak a két üzem »erköiesét<; javítanák meg. Azonkívül arról sem intézked­tek, hogy az erkölcsjavilást ki­logrammal, literrel, vagy col­stokkal mérik-e. Ezeken a hibákon kívül nrég számos melléfogás mutatkozik, azok azonban kisebb jelentősé­gűek Komolyabban kifogásol­ható még a jól megalapozott nnmkaversenyeknéi is, hogy az üzem dolgozói nem „ ismerik eléggé a saját versenyeik felté­teleit. Nem látják még az ujsze­gedi .gyárban, de más textil ­gyárban sem például azt, hogy egyes gépparknak, egyes mun­kásnak egy hónap alatt mit keli túlteljesíteni. Általános jelenség az is, hogy ritkák a versennyel kapcsolatos üzemértékezi etek. Nem veszik tekintetbe a dolgozók észrevéte­leit, indítványait a versennyel kapcsolatban. Ilyen szempontból kellemesen hat a gázgyár ver­sen ybizo 11 s á gá n nk m un ká j a, amelyet 40—50 szeméiy is tá­mogat munka közben, a fel­adatok teljesítése közben. A munka versen vek, a ver­senytervezetek kérdésében az elmúlt hónap tapasztalatait sür­gősen szűrjük le és a kifejtettek alapján feltétlenül javítsunk. Ezt követel,i tőlünk a verseny, a há­roméves terv sikere. (n. 1.) Jegyzékváltás Románia és Anglia között A bukaresti brit követség jegy­Ifiékben hívta fei a román kor­mány figyelmét arra, hogy Né­metország angol övezetében 12 ezer, Ausztria övezet ében pedig 2000 haZatelepítésre váró ro­mán állampolgár van. A román kormány válaszjegyzékében rá­tnutátott arra, hogv eddig több hazatelepitési bizottságot küld­tek ki az említett övezetekbe, de ezek a brit hatóságok intéz­kedései folytán nem tudták vég­hezvinni feladataikat. A haza­telepités meghiúsulásáért tehát a brit kormány a felelős. Május 1-én Kétezer élmunkás! tüntetnek ki A közeledő május elseje előtt az üzemeikben fokozott lendü­lettel folyik a munkaverseny a dolgozók "között. A verseny első menetének eredményeit ugyanis az Ország|os Versenyiroda má­jus elsején, a dolgozók nagy ünnepén hozza nyilvánosságra. Ezt megelőzően a munkaver­senybea eddig legjobban kitűnt kétezer dolgozót a Szakszerve­zeti Tanács és az Országos Ver­senybizottság ünnepélyes kere­tek közölt élmunkás jelvénnyel tünteti kii — Szegeden," mint már jelentettük, húszat. Ezek az él­munkások a negyedik szabad május elseje színpompás felvo­nulásán az ünneplő tömegek élén haladnak. Ma egyesüllek Szegeden a munkáspártok legnagyobb kerületi szervezetei A Belváros I., Belváros II. és a rókusi szervezetek mondták hi az egyesülést és választották meg uj vezetőségeiket Több min! 20.000 tagja lesz Szegeden az egységes munkáspártnak Minden talpalátínyi hely fog­lalt a Tisza-száLá zásziódisz­be öltözött, virágdiszes nagy­termében. A hallgatóság nagy­része kiszorult a folyosókra, de még az utcán fis sokan ácsorogtak, hogy legalább mikrofonon keresztül hallják a történelmi esemény szóno­kait s tanúi lehessenek annak a felemelő pillanatnak, ami­kor kimondják az MKP Bel­város I. és a Szociáldemo­krata Belváros II. szerveze­tének egyesülését. A Himnusz elhangzása után a rendőrtanosztály énekkara Paulik Imre elvtárs vezeté­sével munkásdalokat és nép­dalokat énekelf, majd Fodor Imre elvtárs megnyitója után dr. Antalffy György elvtárs, h. polgármester mutatott rá az egységes. marxista-leninis­ta munkáspárt jelentőségére. A tömegek teljes politikai, társadalmi és gazdasági fel­szabadítását csak olyan ujti­pusu párt valósíthatja meg, amelyet az akarat, a cselek­vés és fegyelem % egysége ko­vácsol össze, amely nem me­rev szabályok halmaza, ha­nem utmutatás a cselekvés­re. Nem hivatkozunk,, balol­dali szociáldemokraták, eddi­gi érdemeinkre, mától kezd­ve az érdemet az uj munka jelenti. Az egységes munkás­párt ideológiájában és szer­vezeti egységében olyan lesz, mint a Kommunista Párt, de egyben örököse lesz a ma­gyar munkásmozgalom, a Szociáldemokrata Párt forra­dalmi hagyományainak is, amelyekre szociáldemokraták és kommunisták egyaránt büszkék lehetnek. Antalffy elvtárs ezután a népi demokráciának az utób­bi hónapokban megtett ha­talmas útját ismertette, a koa­líció löbbi pártjának állásfog­lalását a Nemzeti 'Független­ségi Front mellett, majd a nemzelközi politikai helyzet vázolása ülSn megállapította, liogy a magyar Tfemdkrácfa az e.gvSeges munKTTspárf meg­nfaKtf iT S'. áT niégTonlosaTb'té­nyezője lesz a világbékének. Az egységes munkáspárt a nemzet pártja Komócsin Zoltán elvtárs, aZ MKP nagyszegedi végrehajtó­bizo 11 ságú nak titkárhe I yet t e se beszéde elején meleg szavakkal emlékezett meg azokról akik­nek érdeméből az egyesüléshez elérkezhettünk. Rákosi (a tömeg percekig felállva éljenzett) és a Vele szorosan együttműködő Szakasits és Marosán elvtársak­ról, akik lehetővé, tették, hogy mindnyájunk szive vágya telje­sedjen, ugyanígy emlékezett meg helyi viszonylatban Zöld, Töm­bért, Antalffy, Pintér és Simon elvtársakról és a munkásság többi névtelen harcosáról. Az államosítás, a mun'kaversenyek és végül az egyesülés jelentő­ségének mél tatása után' Komó­csin elvtárs megállapította, hogv az egységes párt még nagyobb vonzóerőt fog gyakorolni a rajta kívül álló tömegekre. Az egysé­ges belvárosi pártszervezet leg­lényegesebb feladata lesz, hogy a kisiparosokat, kiskereskedőkét, tisztviselőket, 'haladó értelmisé­giekéi kapcsolja be a nemzet­építő munkám a hároméves lerv sikere érdekében, előse­gítse anyagi érvényesülésüket, politikai " és kulturális nevelé­süket. A/, egységes munkáspárt nem­csak az Ipari munkásság pártja lesz, hanem a dolgozó ma­gyar nép hatalmas nemzet" parija, amely nemcsak magáé­nak vallja a piros-fehér-zöl­det, hanem a magyar nép' lömegek boldogulásáén har­col. Ez a mi egységes nemzeti pár­tunk a jövőben is tiszteletben fogja tartani tagjainak és a rajta kívül álló dolgozó tömegek val­lási érzését és meggyőződését. Szegeden több mini 29.000 tagja lesz az egységes mun­káspártnak, akiknek legna­, gyobb része kaiol'kus. A vallásos meggyőződés nem káspárt célkitűzéseivel és ezért mindenki zavartalanul élhet hite szerint, ugyanakkor áldozatkész tagja lehel a pártnak. Lelkileg is egybe kell kovácsolódnunk AZ egyesütés után a kommu­nisták türelemmel, megértéssel vezessék be a szociáldemokrata elvtársakat az MKP eddigi be­vált njpnkamódszerébe, a szo­ciáldemokraták viszont büszkén, öntudattal legyenek1 az egysé­ges párt egyenrangú tagjaivá. Nincs helye sértődésnek és ki­sebbrendűségi érzésnek, a dol­gozó tömegeknek lelkileg is egybe kell kovácsolodmiok. . — Az ál baloldaliságot és a szc ciá Id e mokratizmust termesze­lesen ki keli irtani, helyéne a marxizmus és leninizmus megis­merése tépjen. Ugy tanuljunk, hogy tanítani is tudjunk. Sze­ressük a pártot és hozzunk ál­dozatot érle, mert rajta keresz­tül a dolgozó népet szereljük. Legyünk büszkék, hogy olyan párt' tagjai lehetünk, "amelynek vezetői Rákosi, Szakasits, Gerö, Rajk és Révai elvtársak. Jöjjön, aminek jönnie kell. a jövő a magyar dolgozók hatalmas, egy­séges pártjáé! -- fejezte íve nagyjelentőségű beszédét Komó­csin elvtárs. Frledmann Ernőné és Radek József elvtársak titkári jelen­tései után Kerepesi Ferenc elv­társ szólalt fel: — Mi szociáldemokraták — mondotta — köszönetet mon­dunk most azoknak a kommu­nista elvtársaiknak, akik báto­rítottak, segítettek eddigi har­cainkban és büszkék vagyunk, hogy elértük ezt a pillanatot. Legyen vége a sérelmeknek, az egységes párt tagjaiként teljes odaadással és akarással vesszük ki részünket az elkövetkező nagy munkából. Miiller Dezső, Grnsz VeVa és Kertész Ernő felszólalása után Antal Miklós a Belváros I. kom­munista dolgozói nevében sze­relettel és megbecsüléssel for­dult az egységes párt tagjaivá váló szociáldemokraták felé. Uj vezetőség A nagygyűlés ezután nagy lelkesedéssel, egyhangúlag ki­mondotta az egyesülést, majd Rác® Ferenc rendőrtizedes nagy­hatású szavalata után és a da­lárda száma után, amelyben Pesti József tizedes énekelt szó­lói, megválasztották az uj veze­tőséget. Elnök lett Tasnódl La­jos, titkár Ka (lek József, káder­vezelő Ladányi Benede'kné, pro­pagandavezetö Fr'edtuan Ervin­né, nőszervezö Snitt Jitnosné, gazdasági vezető Kertész Ernő, oktatási vezető Nagy Ernő, tö­megsze'rvező Kerepesé Ferenc, ifjúsági összekötő Balast Sán­dor. Tasnád' elvtárs megjiatot­tan köszön le meg a bizalmat, amely egiyutial a közalkalmazot­tak megbecsülését jelenti, majd az össztagság támogatását kérte a vezetőség munkájához. Az egységkonfoi-enciu kiküldöttjeivé a vezetőség tagjain kívül dr. Klonga Miklóst. .lets Antalt, Farkas Ernőnét. Boros József­nél, Komócsin Zoltánt, ilr. Dré­gely Józsefet, dr. Dérié Ala­dárt, Antal Miklóst. Fodor Im­rét, Roda Józsefnél és Balogh Gézát választottak meg. A nagy­gyűlés ezután határozati javas­latban szögezte le, hogy az uj Belváros I. pártszervezet közre­működik a Tn unKja versen veknek a kiskereskedőkre és kisiparo­sokra vajjó kiterjesztésében és még aktívabb részt vesz a falu­járásokban is. Táviratilag üd­vözölték Rákosi és Szakasits elv­társakat is, majd meghallgatták a dohánygyári, rókusi és a Bel­város II pártszervezeteknek a gyűlés ideje alatt érkézétt üd­vözlő táviratait is. Az egyesítő taggyűlést Tas­nád! elvtárs a következő sza­vakkal zárta be: — Elvtársak! Lássunk tehát munkához és teremtsük meg a nép széretett nagy pártját, amelyben kéz a kézben dolgoz­hatunk mindannyian, minden erőnket egybevetve, tervszerűen a békés, virágzó magyar jövő­ért! Szabadság! Az Internacionálé eléneklése után a résztvevők mint az uj Belváros I. pártszervezet tagjai lelkes hangulatban oszoltak szót. MKP Belváros II. ős SzDP Belváros I. egyesítő taggyűlése az ipartestület márványtermében Ünnepi díszbe öltözött az ipartestület márványterme fis. Nemzetiszínű és vörös dra­périák, Sztálin, Lenin, Ráko­st és Szakasits képei díszítet­ték a zsúfolt nagytprmet. A áll ellentétben áz egységes mun-hangulat izzói, feszült vára­kozás az arcokon, szociálde­mokraták és kommunisták várják a nagy pillanatod az egységesítést. Az ünnepség; a Himnusz, hangjaival kezdődött', majd Aczéf Alfréd elvtárs megnyitó

Next

/
Oldalképek
Tartalom