Délmagyarország, 1948. április (5. évfolyam, 75-100. szám)

1948-04-27 / 97. szám

2 DBLHiGIAIOISUG Kedd, 1948 óprijáS -37. A magyar munkásosztály egysége A moszkvai rádió a dolgozók május 1-4 ünnepségjediveii kap­csolatban hangoztatta, hogy az idén eziek az ünnepségek Ma­gyarországon éppúgy, mint a népi demokrácia többi országá­ban a munkásmozgalom egysé­gének jegyéhon folynak le. Nagy utat kellett azonban megtenni, amiig sikerült a magyar mun­kásmozgalmat megteremteni. A SZödiáldemókrata Párt népáruló jobboldali elemei azon mester­kedtek, hogy szakadást idézze­nek elő a kél munkáspárt között és meghiúsítsák az orsziág de­mokratikus fejlődését. Peyerék a pártot a belső és nemzetközi reakció fellegvárává akarták ki­építeni. A jobboklali politiku­sokat aZonhan leleplezték, kizár­ták a pártból és ezzel megnyi­tották az utat a munkásosztály erődnek egyesítése felé. A Kommunista és Szociál­demokrata Pártnak egységes munkáspártba valói tömörülé­sét magja az élet követeli és ez a további fejlődés szem­pontjából elengedhetetlen. A munkásmozgalom egysége döntő szerepet játszik az or­szág szabadságának és füg­getlenségének megszilárdítá­sában, a nemzetgazdaság fel­lendítésében és a dolgozók életviszonyainak megjavításá­ban. A munkásegység alapján megszilárdul az országban a szakszervezeti mozgalom és egyre emelkedik a termelés színvonala mind az iparban, mind a mezőgazdaságban. A demokratikus Magyarország ujabb és ujabb sikerei vad dühvel töltik el a reakciós elemeket, a nép ellenségeit, akik meg akarják bonlami-a munkásmozgalom egységét, a parasztsággal és a haladó ér­telmiséggel szövetkezett ma­gyar munkásegység azonban megbonthatatlan. görögkeleti egyház minden ereiével támogatja a népi demokráciát A szegedi magyar görögkeleti egyházközségnek vasárnap nagy ünnepe volt. A Kazinczy-iilcá­ban levő kápolna jkonoztázionját szentelte fel dr. Varjú János pátriárkái helynök nagy papi segédlettel. Az istentiszteleten megjelent az államrendőrség tiszti küldöttsége Diczfalussy Fe­renc r. vezérőrnagy vezetésé­vel és Zsillé r. alezredes, a ha­tárrendőrség parancsnoka. A vá­rost dr. JPátfy György helyet­tes polgármester, az egyetemet dr. Martanyi József professzor képviselte. Az ünnepélyes al­kalomból a kápolnát zsúfolásig megtöltötte a hivők serege. Dr. Varjú az egyház és az állani viszonyával kapcsolatban felszólította hiveit, hogy • min­denki a maga munkahelyén har­coljon a népi demokráciáért Vegyelek részit az ország ujjá­épTéséhen, hogy ezáltal el­tüntethessük a mult sötét folt­ja'!. A nép* demokrácia nem "smer különbséget munkás, paraszt és értelmiség között. Épp ezért fogjatok össze mind­nyájan, hogy felépíthessük a nép' deniokráela alapjain nyugvó uj Magyarországot — mondotta. Beszédében köszönetet mon­dott a Magyar Kommunista Párt szegedi szervezetének a minden­kori készséges és ériékes anyagi és erkölcsi támogatásáért. Tudományos iionyveket, könyvtárakat vásárol könvvesboltpKiücsev-ufcal. sz. Zárolták a nem sajáttermésu kukorica fölös készletét A közellátási hivatal rende­lete értelmében a nem saját­lermésü kukoricáké szl e I ek nck azt a részét, amely a háztartási és gazdasági .szükségletet meg­haladja, zár aiatt levőnek kell tékán tena. Zárolt kukoricát csu­pán a MOSzK-nak lehet máius 8-tig kötött íorgalómoan értéke­síteni. Május 9-ig mindenki kö­teles a birtokában lévő zárolt kukoricát az Országos Közellá­tási Hivatalnál ajánlott levélben bejelenteni. Az ipari feldolgo­zásra és bérhizlalásra bejelen­lett kukoricakészleiekről külön intézkedik a rendelet. Nem kell bejelenteni a MOSzK által vá­sárolt vagy kötött forgalomban vásárolt kiutalt kukoricát. kalAnka espresso megnyílt — MEINL kávé llkéaiél bakbanlak fel a girfig szabadságharcosok Vasárnap a szabadsághar­cosok egy csoportja Athéntől alfcj 20 mérföldnyire megüt­között a katonai é,s csendőr­ség alakulatokkal. A hírt a hadűgymiiri szlériu m részérői is megerőltették. Avlon vá­rossá, ahol az összeütközés körtent, mintegy 12 mérföldre vau a történelmi nevezetes­ségű Marathontól. Részleteket meg1 nem hoztak nyilvános­sága. Eleagedik a szegedi bambakárasnlfak építési hozzájárulását A* MKP szegedi törvényha­tÍKoltságának kezdemé­^yeHésére Dénes Leó elvtárs, polgármester még március­ban felterjesztésben kérte az építés- és közmunkaügyi mi* «íaztértől, hogy mentesülje­nek az épületjavitási hozzá­rulásiól a bombakárt, vagy egyéb háborús kárt szenve­dett házak. Most válasz érke­zett a minisztériumtól, hogy a bombakárosultak részére elengedik az épületjavitási hozzájárulást, ha az általuk elvégeztetett helyreállítás egy bizonyos összegei elér. A leg­kisebb családi házak hozzá­járulására vonatkozó felter­jesztésre a közeli napokban a pénzügyminisztérium ren­deletileg intézkedik. Az olasz kommmnnista pírt tovább küzd a végső győze emért Togliatti, a Kommunista Párt vezére megállapította, hogy bár a választások ered­ménye nem felel meg az olasz nép jobbik része reményei­nek, pártja mégis több he­lyet biztosított magának a képviselőházban, mint ameny­nyivel a nemzetgyűlésen ren­delkezett. A mi zászlónk — mondotta — a szabadság, a béke és a társa­dalmi felszabadulás zászlaja. Ostobaság lenne azt hinni, hogy erőszakkal és csalással vissza­felé lehet forgatni a történelem kerekét. A végső győzelem bi­zonyosságában elszántabban fo­gunk -harcolni, mint valaha. — Kollégisták találkozó­in. Vasárnap este volt az első alkalom, hogy a sze­gedi népi kollégisták és az állami kohégjisLátk közös, műsoros találkozót rendez­tek. Újszegeden a,z Állami Védőrtőképző Intézőiben (AVU Móricz Zsigmond, az Apáthy István, K álmájiy Lajos és Bíró Szép Anna népi kollégiumok ifjúsága mutalott be Változatos mű­sort, amelyben a nagy klasszikusoktól, Shakes­pearolől, Moliéretől kezdve a népi kuliura legszebb megnyil alközásáig szórakoz­tatták a közönséget. Ügyes népi lánccal szerepelt az állami Petőfi Sándor kol­légium is, amely a közel­múltban indította meg in lenzivebb kullurmunkájál valamint nagy tetszést arat­tak az AVI leányainak lán­cai is. A NÉKOSz nevében Jllés Lajos igazgató köszön­ctötte a megjelenteket. — üzemek! figyelmébe! A szakmaközt titkárság felhívja a Vállalatok figyelnie!, hogy a Magyar Közlöny 95. számá­ban rendélet jelent meg a dolgozók czévi üdült elesére vonatkozólag. — Május elsején minden üzletet zárva kell tartani. A kereskedelem- és szövetkezet* ügyi miniszter rendelete ér­telmében május 1-én az or* szág egész területén vala­mennyi nyillárusítási üzletet zárva kell tartani. 2-án, va* sárnap az élelmiszerüzletek 7 —9 óra között nyitva tarthat­nak. — Szítba a kommunistákat dr. Zsiga Gyula makiói ipar­testületi, jegyző. A népügyész­ség letartóztatta. — A detektívregény hatása. Súlyos kellemetlenségéket he­lyezett kilátásba »Anno« alá­írással egy névtelen levélíró Dobó János tisztviselőnek, ha nem fizet legalább 500 fo­rintot a megjelölt helyen. Do­bó a rendőrség laifőcsára át­adta az 500 forintot a meg­jelölt helyen. A pénzért Tán­ezos Lászlóné Gyöngytyuk­ulcai borbély felesége jelent­kezett, aki bevallotta, ho-gy delektivregényekben olvasott ehhez hasonlót és igy akart pénzhez jutni. A rendőrség a zsaroló asszonyt őrizetbe vette. Hirek ÉJSZAKAI FAGY Mérsékelt északt, északk keleti szél. változó feBátzel*. helyenként futó záporeső, a magasabb hegyeken havazás, Többfelé éjszakai fagy, a nappali hőmérséklet a Lg vé". tozilk. A Tisza ma Szegednél 266 (43>. Vizének hőmérséklete 15 és fél fok. flz MNDSz kiáltványa a világ asszonyaihoz A magyar nők második orszá­gos találkozójával kapcsolatban a Városi Színházban rendezett díszelőadáson Dóörenteii Ká­rolyné kiáltványt olvasott fel, amely a világ asszonyaihoz in­tézi szavait. Az MNDSz kiáltvá­nya szerint: megtaláltuk a bé­kéhez és jóléthez vezető igaz utat « erről soha többé nem akarunk és nem fogunk' letérni. Aa MDNSz keretében megváló­pult a nöi egység, biztosítja csa­ládunk és népünk számára az előrehaladást, a békés " építő­munka, az igari-felvirágzás lehe­tőségét. A niult szenvedé sei meg­tanítottak bennünket arra, hogy szembeszálljunk az uj háborúra uszítók minden törekvésével és szilárdan beálljunk a demokra­tikus békefront, a haladó ós szabadságszerető népek testvéri szövetségének sarába. IN 4 Él REND Kedd, május 27. Nemzeti Színház este 7 óra­kor- A* idegen gyermek. D. I. 18. Széchenyi Filmszínház 4. 6, 8: Stan és Pan, a két utolsó mo­hikán. i Széchenyi Hiradó Mozi dél­előtt 10 órától délután 3 óráig folytatólagos előadások. Belvárosi Mozi 4, 6, 8 órakor: Az ördögfő vas. Korzó Mozi 4, 6, 8 órakor: Az uj rokon. Muzeum: valamennyi osztály nyitva 9—2 óráig. Egyetemi könyvtár nyitva 9 órától 7 óráig. Somogyi könyvtár nyitva 9 órától 7'óráig. Szolgála gyógyszertárat: Franki József: Szt. György­tér 6; Temesváry József. Je­szenszkyné: Klauzál-tér 9; Sur­jányi József: Kossuth Lajos-su­gárut 31. — Népiigyészi kinevezés. AZ igazságüjgymlniszter ,dr. Vadász Is,Iván államügyészt a szegedi népügyészséghez ne­vezte kii. — Bóra Gyula cniődi uj­gazda must "született HMk gyermeke kereszlapaságára Rákosi Mátyás ni'niszterel­nöktietyetlest kérte fel. x Kötszereket, valtát a régi olcsió árakon árusítja a 47 éves Sandberghcég, Széche­nyi-tér 17. — A Ruhrvlidéken erősödik a Kommunista Párt. A Dena német hírszolgálati iroda je­lentése szerint a Ruhrvídé­kéh a Kommunista Párt tagi­létszáma az utóbbi két hó­napban több nrint tízezerrel növekedett. — Izgajás büntette miatt a népügyészség letartóztatta Takács Géza volt csendőr­szakasZvezetőt, mert a de­mokratikus pártok által Gu­bán rendezett vacsorán szlo­vákellenes kijelentéseket tett. -- Népellencs bünlcll niialt eljárás indult Bándli Gábor bácsalmási volt rendőr eben, aki hatáskörét túllépte intéz­kedéseivel a zsidórendelet végrehajtása során. A nép­ügyészség letartóztatta. — Az ország ve/elől ellen Izgatott dr. Virágh János ma­kói pénzügyi titkár, aki a ma­kói pénzügyigazgatóság jobb­oldali elemeit tartotta befo­lyása alatt. A szegedi nép­ügyészség elrendelte előzetes letartóztatását. — Újév hajnalán kissé ita­losan tért haza Bacsa Mik­lós szegedi alkalmi munkás és belekötölt barátjába, Kéri Imre napszámosba. A vita során Bacsa egy sörösüveggel kiverte barátja balszemét, amiért a szegedi törvényszék félévi börtönbüntetésre ítélte. x Sze^-, huzal-, lemezutal­ványok április 27-től átvehe­tők az Ipartestületben 8—2 óráig. Vezetőség. — A kutturvéizetőí tanfo­lyam mai előadását Székely Endre zeneszerző, a Magyar Múzsa orsz. központjának ve­zetője tartja »Az éneklő dol­gozó ; címmel délután Gora­kor a szakszervezeti székház­ban. Vendégekel szívesen lát a Dolgozók Kiilturszövetsége. — Fórum Club Naptár. Április 29-én, csütörtökön pontban este 9 órakor ' ka­marazene-est lesz a Fórum Clubban. Műsoron Mozart zongora-fúvói ötöse és Debus* sy fuvola, brácsa, hárfa trió* ja. Közreműködik dr. Bárá­nyi János (zongora), valamint az áll. Z e ne k o n z c rVa L órfu m1 vonós és fúvós tanárai. A mű­sort ismerteti Szatmári Géza:, Pontos megjelenést kérünk. Április 30-án, péntekén este 9 órakor: Vitaest a Tanner John-róil a Szereplő nmvószek részvételével. x Kőszönetnyilván' tás. Köi­szönetet mondunk mindazok­nak-, akik felejthetetlen Idu­kánk temetésén résztveliek, virágadom ányaikkal fájdal­munkat. enyhítették, Bn­gvinszky család. x Mindazon rokonoknak* ismerősöknek, elvtársaknak, kik szeretett férjem, Gera Jó­zsef szobafestőmester temeté­sén résztvettek, koszorú- és virágadományaikkal nagy fáj­dalmunkat enyhíteni igyekezk lek, ezúton mondunk hálás köszönetet. A gyászoló családi x Árverés. Porcellán- és üvegkészletek, szőnyegek, bú­torok, rádió:, írógép, kristály és herendi tárgyak árverése április 27-én és 28-án (kedd és szerda) reggel 9 órától Szé­chenyi-tér 15. és 16. sz. alalt és folytatólag Nagy Jenőr­(Csekoniics-) utca 1. alatt. Kuhn István hiró,sági végre­Bérmaajándékok leszállított olcsá ártsa DRUCKER órás - ékszerésznél Széchenyi-tér 9. szám Óra-ékszeria vitás! Aranybevál tás t x Az újszeged! május l-l iparosebédre jelentkezés ütf Ipartestületben 28-án (szer­dán) délig. Ebéd ára 5 forint. x Köszönetnyilvánítás. KŐK szönelet mondunk mindazok­nak, akik felejthetetlen kis­leányunk1, Tömösvári Mária temetésén résztvettek1, koszo­rú- és virágadományaákkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család. x Ezüst evőszer 12 személy­re, 4 klgjram súlyban, mo­dern fazon. Megbízásból ígejn olcsóin eladó. Fischer ékwaa­rész Szeged, Klauzál-tér 3. x Fogorvosok, fogtechniku­sok! Az összes fogászati dll­kek legjobb beszerzési forrá­sa Kretsch Dental depót Sze­ged, Széchenyi-tér 17. (SarttL bertg-cégnél.) A Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt felsővárosi szervezete! április 28>án, szerdán este 6 órai kezdettel tartják ünnepélyes keretek közötf egyesítő taggyűlésüket I Vásftlfteiff-MBftratM févö Postisotthoabaa. - Megjelenés kőtelező r

Next

/
Oldalképek
Tartalom