Délmagyarország, 1948. március (5. évfolyam, 51-74. szám)

1948-03-17 / 63. szám

Szerda, 1948 március 17. DELMAGYARORSZAG 3 Q diadalmas márciust ünnepelte Szeged Lobogódfszben, ünnepi külsőségek között, izzóhangulata nagygyűlésen emlékezett meg Szeged a százéves évfordulóról Vasárnap esle Hatalmas tömeg gyűlt össze a városháza előtt, hogy impozáns fáklyásmenetben vonuljon végig a városon. Az egybegyűllek legnagyobb részét az ifjúsági szervezetek tagjai, egyetem, iskolák, népi kollégiu­mok fiataljai alkották, de' a hosszu sorban fölálló menet elején ott láttuk a szegedi Nem­zeti Bizottság, az MNDSz vezetőségét, valamint az MKP Nagyszegedi Végrehajtó Bizott­ságának tagjait, ipartestület, szakszervezetek kiküldötteit is. Mögöttük a honvédség, rendőr­ség díszszázada vonult. A fel­vonulás alaLt a honvédzenekar játszolt, a fiatalok pedig lelke­sen énekeltek népdalokat és munkásindulókat. A sorok' két­oldalún gyönyörű látványt nyuj­imraK a ioirogo fáklyák és a cserkészük Kossulh-aimcres, li­liomos lúinpionjai, amelyek megvilágították a magasbanyuló nemzetiszínű és vörös zászló­kat. A hosszu menet először a szőregi csala emlékművénél ál­lott meg, majd az árkádok alatt Petőfi szonrániál, végűi pe­dig a Klauzál-léren Kossuth szobra körül gyülekeztek össze. Mindhárom helyen a Nemzeti Bizottság, a honvédség, rendőr­ség, a 48-as ifjúsági bizottság, I az ipartestület és a tanitókép­i zőiintézet koszorút helyezett ei ' az emlékműre. Szabadtéri Szabadság-est a Széchenyi-téren A fáklyás felvonulás után a várpsháza elölt felállított dóbo­gón gazdag mflsoru szabadtéri esttel szórakoztatta a szegedi 48-as kullurbizottság a hatalmas tömegű közönségei. Cz'rok And­rás mondott ériékes megnyitó­beszédét a Himnusz hangjai után, amelyet a honvédzenekar játszott Tamás Gyula karnagy vezénylésével. Ileíovai Antát vasesztergályos, a 48-as kör­zeti szavalóverseny eiső helye­zettje és \arfygyiirgv Mária, a Munkás Kulturszövetség tagja Petőfi verset szavalt. A Mar­git-utcai polgár: leányiskola né­pi lánccsoportja, a megyei tánc­verseny helyezettje, valamint a szöreg" cserkészcsapatnak az or­szágos középdöntőben második helyezést elért népi lánccsoport gyei helyezést elért Tömörkény nép'i tánccsoport ja színes jómoz­gásu népi táncokat mutatott be citera-, furulya- és énekkiséret­tel. A MAV férf:énekkara, az or­szágos középdöntő első helye­zettje Kertész Lajos vezénylé­sévé! Kodály-dalokat énekelt, a szegedi kenderfonógyár fuvósze­neknra jpedig munkásindulókat játszott. Befejezésül a MÁV énekkar énékeite ei a műsort, ameiynek minden egyes számát hosszu tapsokkal köszönte meg a hűvös esli időben is egyült­maradó közönség. Az egyes mű­sorszámokat Sárvár' György kon­ferálta, a kitűnően összeállított műsorért pedig ismételten Dré­gely József rendőrezredtest, a 48-as kul hírversenyek fáradha­ja és a piarista gimnázium me- í tatlan rendezőjét illeti dicséret. Színpompás szabadsáp-ünnep Március 15-én a város lobogó­dliszt öltött, a kora reggeli óraik­ban megindult a felvonulás a Marx-tér irányába. A Marx-téren gyülekezők csoportja tíz órakor érkezett a Széchenyi-térre. Avé-1 geláthalallan menelet a honvéd-j zenekar vezette, amelyet a Ma­gvai- Kommunista Párt zászló­vivője követett. Ezután a sze­gedi ifjúság három képviselője |L'"'ti"',/' — munkás, paraszt és értelmi- K IM K" ségi — következett, akik nem­zetiszínű zászlókat vittek. Az ifjúság képviselői után a Ma­gyar Kommunista Párt nagy­szegedi végrehajló bizottsága, majd' a szegedi centenáris ün­nepségekre érkezett jugoszláviai i egyetlen vendégek, a SzIT egyenruhás csoporlja után következtek a szegedi egyetemisták, NEKOSz­cserkészek, iskolák, üzemek, az ipartestület, szakszervezeteik, a kereskedők, az MNDSz, a Ma­gyar Kommunista Párt kerületi szervezetei, a sportegyesületek és üzemek kerékpárosai, a bak­lói parasztpárti gazdák fogatolt jármüvükön. A szegedi Nemzeti Színház: Dózsa, Rákóczi és a szabadságharc korának öltöze­iében felvonult csoportja szin­j pompás volt. AZ orosházi gim­názium József Attila népi lánc­j csoporlja népi viseletben, a sze­jgedii népzenészek hatalmas cso­t pori ja, a szegedi autósok, bér­teherkocsik. A hid­munkások. A felvonulás több mint kiét órán át tartott, a fel­vonuló tömeg ütemesen éltette Tildy Zoltánt, Rákosi Mátyást, Gerö Ernőt, Rajk Lászlót és Szakasits Árpádot Nem volt csoport sem, amely­nél hiányzott .volna 48 öröksé­gét hirdető jelmondatos tábla. Tizenkét órára több mint 35 ezer K orzó-Mozl Telefon: 624. Folytatja diadalmas sike­rét mindennap 3, fel 6 és 8 óraikor: FRANZ WERFEL: világsikerű müve filmen: főnyi ünneplő, lelkes közönség gyüit egybe. A hatalmas tér megtelt, az embertömeg fölé emelkedőit a szabadságharcos nemzedék vezető egyéniségeinek képe: Kossulh, Petőfi és Tán­csics és velük együtt a 18-as realizálóinak képei: Örökség Tildy, Rákoki, Szakasits, Gerő és Rajk képei. A felvonulás alatt a szegedi városi kertészet pálmát adolt át az öt szegedi rohammunkásnak1: Bózsó László, Berta József. Szekeres II. Imre, Magyar Jenő és Vajda László­nak. ' ' Az évforduló jelentősége Tombácz Imre megnyitó sza­vai után Perjés? László, a sze­gedi 48-as ifjúsági bizottság el­nöke méltatta a centenáris év­forduló jelentőségét: — Ezernyolcszáznegyvennyolc március 15-én a pesti ifjúság, étén lángleikü vezetőivel elin­dult, hogy kivívja a jobb em­beri életet, a szabad, független hazát. A magyar ifjúság és a magyar nép ma, 1948 március 15-én érkezett el óda, hogy iga zán és méltóképpen ünnepelje a dicső magyar forradalmat. A magyar nép szétzúzta a népelle­nes politikai és gazdasági erő­ket, keresztülhúzta az impe rialisták számításait és a szom­széd népekkel kötött szövetségi szerzőifesek után most már biz­tosan, nyugodtan és teljes ere­jével építheti a saját országát, a magyar köztársaságot. A honvéd'zenekar a Klapka­indulót játszotta, majd Gát? Pál, a Nemzeti Színház művésze sza­valta et a Nemzeti dalt. Ezután Alcv'ls György kultuszállamtit­kár, az Országos Nemzeti Bi­zottság küldöttje lépeti a mik­rofon eiéi. — Ugy érzem! — kezdte be­szédét —, hogy ma, a nalgy már­c'us 15- századik évforduló­ján érdemes egy pillanatra 'magunkba szállni és tanul­ságért fordulni" azokhoz a nagy "dőkítiiz. amelyek nemi­1 csak Magyarország, dea'Z egész világ számára égő fáklyaként mutáltak utat a szabadság felé. Nem frázisokkal, nem sZavák'kat ünnepeljük igazán a szabadság évfordulóját, hanem főként az­zal, hogy megvizsgáljuk, mit je­lent tulajdonképpen a szabad­ság. Kossulh tisztában volt ez­zel, amikor megkísérelte a ma­gyar nép egészével megértetni, hogy sorsáról van szó, küzdjön saját szabadságáért. Tudjuk, hogy ez akkor teljes egészében nem sikerült. Voltak, akik elő­ször a gazdasági fellendülés, mások viszont a politikai fellen­dülés szükségességét hangoztat­ták. Magában azonban egyik Egységes szervezetbe tömörültek a szegedi kiskereskedők l A hit felemelő ereje su­gárzik ebből a természet­föl ölti hatásu filmből, mely a iourdtesi jelené­sekről szói! A hívőket megerősíti a I kételkedőket elgond'oJikoz­1 tatja ez a szépségben és j művészeiben minden ed­1 digit túlszárnyaló film­alkotás! Szcigjed kiskereskedő társa­'dalma vasárnap fontos mér­földkőhöz érkezett: megala­kult az egységes kiskereske-. dőii szervezet: a KISOSz ka­marakerülete. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a jelölőbizottság lát­ta! elfogadott tisztikart. El­nök Luca Ferenc, ügyvezető elnök Bozóky László, ügyve­zető társelnök ZsuLán József. Társelnökök Pankotai Jenő, Megyeri Pál, Zsoldos János, Fodor András és Vinkert Pál. Alelnökök Hirschl Gyula, Ka­Előadások: 3, fél 6 és 8-kor. rácsonyi Gábor, Farkas Ist­ván és Hódi Imréné. Főtitkár Völgyi Vilmos. Főlitkárlie­lyetles Polyák Árpád. Ügyve­zető titkár Vass László/Pénz­táros Bali Príl. Háznagyok Wellesz Dezső, Schvvarlz Miksa és Pirich János. Ellen­őrök Bán László és Káldor József. Könyvtárosok dr. Né­met hy Lászlói és Hampel Má­ria. Ügyészek dr. Kertész Béla és dr. Ágai Dezső. Ezenkívül választottak 15 tagu választ­mányt és 20 póttagot. ÁLLANDÚ BÚTOR KIMLLÍTAS VÁSÁR \ ASZTALOSMESTEREK BUTORCSARNOKH SZENDRÉHYI GÉZA ÉS TÁRSAI SZEGED. TELEFON 1-21. DUGONICS-TÉR 11. sem' célravezető. Ezt az országot nemcsak fel­szabadítani* üancmi ujjá Is kell épfíen'. Itt egy uj világot kell teremteni. — Ezernyolcszáznegyvennyolc­ban a nemzetközi reákció ki tudta használni a népek közű Ili egyene tlcnségiekct. A reakció ma is nemzetközi, de mi vissza tud­tuk verni, mert a 48-as időkből nagv tanulsá­got vonnatfunk le a* ma" 'dőli számára. Ez a tanulság az, hogy s» magyar nép csak ak­ikor tudja boldogulását meg­tatáin", ha végleg a népi de­mokratikus erők mellett ta­lálja meg a helyéi, mert csak igy biztosíthatja jövő boldo­gulásai. — Ma hazánk a szomszédos dtemokrati'kus népek és elsősor­ban a halaimas Szovjetunió fegy­vertársa. Ma Magyarország nem pusztán kis ország többe, ha­nem olyan jelentős ország, amelynek szavára felfigyelnek még a tengeren tul is. Ma, ami­kor a népi demokrácia fejlődé­sének utján mérföldes lépések­kel haladunk előre, hisszük, hogy ez a márciusi ünnep százi év után nz első igazi március, az alkotás márciusa. A jelen lm ár a miénk és a jövő még in­kább a miénk lesz. Ez az ország a dolgozók országa, ez a már­cius a dolgozók márciusa lett. Jöjjön el az a Magyarország, amiről nagyjaink annyit beszél­tek és annyit álmodtak: az ösz­szes dplgozók boldog és örök Magyarországa. A szűnni nem akaró, lelkes lapsokkal fogadott beszéd után Versényi" Idu, a Nemzeti Szin­ház művésznője hatásosan sza­valta el Ady Endre költemé­nyét. Mlotnár Tibor hadnagy, nevelő­tiszt a demokratikus honvédség nevében mondott ünnepi beszé­det. Ezután L'edkő őrnagy ,a Vö­rös Hadsereg nevében méltatta március jdusának jelentőségét, Ivan Pandzsa a jugoszláv népi köztársaság és a jugoszláv mun­kások üdvöz le lét tolmácsolta. Befejezésül Illés Lajos, a Kál­mány Lajos népi kollégium ne­velőlanára az egyetemi ifjúság nevében beszélt. A Szegeden eddig soha nem tálott lelkes, izzóliangulalu nagy­gyűlés a Szózat hangjaival ért véget. Megkapó ünnepségek a falukon és tanyákon nyebbek frissen foltozott gunyá­Leletlék egy napra a puszta fiai a kapál és az ekét. Nem mondta senkii, hogy ünnepelni kell, mégis ünnepeltek. Ivik kö­zelebb laklak a faluhoz, qzok a falun, kik messzebb, azok az ban jöttek kokárdával. Megkapó ünnepségek zajlottak le Kiskundorozsmán, Aisóköz­í ponton, Feketeszélen, Sándörfal­ískolákitái jöttek össze ünne- j ván, Balástyán, Algyőn ós több más falun és tanyán. Egy-egy I helyen többezer ember vett részt az ünnepségeken. pelei. A modosabbja fényesre tisztított csizmában és levendula­szagu fekete ruhában, a szegé­Tavaszi sörök friss csapolása sörözőben a Föuostáná! Vasvári-emléktábSáf avatott az egyetemi ifjúság Vasárnap délelőtt a köz­ponti egyelem előcsarnokát nem­zetiszínű zászlókkal feldiszilelt, ünneplő közönség töltötte meg. A Szegedi Egyetemi Ifjúsági Szövetség avatta fel nagy 18-as mintaképének, az egyetemi if­júság szabadságharcos vezéré­nek: Vasvári Párnak emléktáb­láját. Az egyetemi énekkar Ker­tész Lajos vezénylésével a Himnuszt énekelte, majd Illés Lajos, az egyetemi 48-as bizott­I Betváros) Mt»* I Ma szerdián utoljára Kék fátyol asszonyok, Tá j­szivbe­Fősz.: Glóriás d'aimas anyák markoló filmje. GABY MORLAY ELVIRA I'OPESCU és a j 2 KtNGSTON akrobatikus táncospár Csütörtökön a ragyogó világvárosi műsor. Láthatatlan pofonok Ujabb botrányok a túl­világon. Es a , Repülő ördögök nyújtón a hármas méiyesen. szte­Előadások: fél 4, léi 6, fel 8. Pénztár délelőtt 11—12 és és az előadás előtt félórával. ság elnöke mondott tartalmas ünnepi l>cszéael, amelyben meg­emlékezett arról, hogy a for­radalmár Vasvár megszervezte az ifjúság egységfrontját és azt szoros kapcsolatba hozta össze a széles néjirétegekkel. A mai értelmiségi ifjúságnak is tehát az az igazi feladata, hogy a nagy világátálakulási folyamatba bekapcsolódva a néppel együtt küzdjön a népi eremokr.íciáért. Lány" Oltó népi kollégista hatásosan szavalt et egy Petőfi verset, Dáv'd Kata, a SzEISz elnöke pedig hangulatos meg­emlékezést mondott Vasvári Pálról. Ezután lehullt a'vörös lepel a frissen elhelyezett már­ványtábláról, amelyet dr. Szé­kely István rektor vett át köz­vetlen szavakkal az egyetem ne­vében. Az avatóünnepsóg a Szó­zattal végződölt. További munkákat kérnek a szegedi építőmunkások Népes építőipari munkáskül­döttség kereste fel kedden dél­előtt Zs i d a y Imre építésügyi főigazgatót és elpanaszolta, hogy soraikban még mindig igen nagy a munkanélküliség. A Faragó­I utcai bérház építkezése csak i részben segített a helyzeten. A i főigazgató feliratot - intézett j ügyükben az építésügyi rninisz­; tóriumba és ezzei Prohászka j József elvlárs, az építési hiva­; lal vezetője, valamint C s o n­II o s Dezső elvtárs, a közmunka­' ügyi hivatal vezetője Budapest­! re utazik, hogy ujabb munkale­| hetőségeket lercinísenök a sze­| gedi építőiparban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom