Délmagyarország, 1948. március (5. évfolyam, 51-74. szám)
1948-03-25 / 70. szám
Csütörtök, 1948 március 25. DELMAGYARORSZAG 3 Rákosi Mátyás a demokratikus sajtó feladatairól Szenzációhajhászás helyett demokratikus építőmunkát végez a sajtó Rákosi Mátyás miniszterelnökhelyettes, az MKP főtitkára kedden este sajtófogadást tartott, melyen megjelent' Nógrády Sándor miniszterelnökségi államtitkár, a fővárosi napi és helilaix»k főszerkesztői, felelős szerkesztői és politikai munkatársai. Horváth Márton, a Szahad Nép felelős szerkesztője bevezetője után Rákosii Mátyás miniszterelnőkhelyettes szólott a megjelent újságírókhoz. Mindnyájan tudjuk — mondotta —hogy demokráciánk erősödni é,s izmosodni kezd, minden vonalon nyugodt vágányokra tér ps ha csák beipolifog azok ^példányszáma is és igy a sajtó végleg rátérhet arra, hogy teljesítse legnemesebb feladatat, hogv nevelje a nemzetet is demokratikus irányban. Természetesen ez nem fogja azt jelenteni, hogy a leleplezö-Va© bűnügyi riport egyszerűen eltűnik a magyar sajtó hasábjairól. Nem azt akarjuk, hogy most mindenki nyakló nélkül dicshimnuszokat zengjen a demokrácia erényeiről. Nem erről van szó. Bíráljanak csák nyugodtan tovább és ahol hiba' van, leplezzék le és lámadják azokat, akrk a Irhákért felelősek. Rákosi Mátyás ezután hangsúlyozta, ho© tikai erő tényez ők tői vagy tőlünk komoly nem kommunista ujsáfucig, akzor ez a nyugodtsagTcr- g0k is enitéllilk ezt a szenzációmészelesen megmarad, sőt meg hajhászást és örüme, ha az is szilárdul. Ezzel kapcsolatban ©en ké.j©ilkosságok és betöratérhetünk most már olyan rőkirálvok beívelt komoly témáprobiémákra is, melyekre ed'- ról tudnának irni. A de'mokráhogy a sajtó a fi-ik nagyhatalom. Na©on örülnék neki, ha a magyar demokrácián belül valóban az/á lenne. A magunk részéről miüiclen segítséget megadunk ahhoz, liogy valóban azzá is legyen s ezzel fiatal demokráciánk alá egy uj hatalmas, jelenlős és fejlődőképes pillért építenénk — fejezte be előadását Rákosi Mátyás. A miniszlerelnökhefyeltes szavat! az újságírók lelkes tapssal és éíjenzéssei fogadták, majd' hozzászólások következtek. Rákosi Mátyás röviden válaszolt. Mindenekelő tt megállapította, hogy a felszólalók valamennyien egyetértettek azzal a felfogásával, hogy a szenzációhajhászásnak véget kelt vetni. Rákosii Mátyás miniszterelnökhelyettes na© tetszéssel 'fogadott válasza után Horváth MárGyőz a szabad görög hadsereg Súlyos harcok Athén körül A demokratikus hadsereg egységei kedden ujabb eredményt értek el. Athén körül mintegy 27 kilométerre súlyos harcok alakultak ki. A kormányesapalok szorongatod helyzetét az bizonyltja legjobban, hogy Ncwyorkból érkező hírek szerint az athéni kormány ujabb sürgős és hathatósabb katonai segítséget kér az Egyesült Államoktól. Holland lapjetenlésék szerint a görög kormány Hollandiától is segédcsapatokat kér a/demokrata hadsereg elleni harcra* Az ujszegedi ládagyár versenyre h!vfa ki az ország összes hasonló üzemelt Nagyszerűen sikerült műsoros esten jetentették be a kihívást } Be«wéros Moi | Húsvéti nagy műsorunk! Ma csütörtökön már indül! •Nagypénteken nincs előadás! Nagyszombaton csak fél 8 órakor játszunk! Nagy vidámság és sok izgalom egymüsorban! STAN és PAN legújabb attrakciós bohózata Budapestet megelőzően, a Tengeri kalózok 8 felvonáson keresztül falrengető nevetés. Ezt megelőzi a cowboyfilmck legjobbika: Nyugat hőse veszedelmes kalandok, küzdelem az igazságért, i Főszereplő: BUSTER CKABLE. A műsor keretén belül 1 fellép személyesen a 2 TORRÉS az utolérhetetlen két humoros akrobata, a világvárosi varieték ragyogó műsorszáma. Előadások: fél 4, léi 6, tél 8. Pénztár délelőtt 11-12 és ós az előadás előtt félórával. kell térni arra, hogy a, demo- viselőinek megjelenését és szin kratikus sajtó a tömegnevelés,- tén annak a reményének ad'ott a nemzetnevelés legfontosabb kifejezést, hogy ez a sajtófogaeszközévé váljék. dás üdvös hatással lesz arjövórc Gyakran beszélnek1 arról, nézve. Két amerikai tőkés csoport ellentétei miatt Megingott Marshall külügyminiszter helyzete dfe egyéb fontos elfoglaltságunk cáa negyedik esztendejében rá Ion megköszönte a sajtó képmiatt nem volt idő. Itt az ideje, ------ - - ..... hogy e© kicsit közelebbről megnézzük sajtónk állapotát is. Ami a demokratikus sajtót illeti, qz nagyjában-egészében megfeiett a várakozásoknak, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy igazi dfemofcra tizu s ha gyományaink nem igen voltak. Egv komoly hiba túlteng: a túlzott szenzációhajhászás. Mindjárt megkell jegyeznem, ho© ennek a kér-; •lésnek az égvilágon nincs semmi köze a sajtószabadsághoz. A sajtószabadság nálunk élő valóság és az is fog maradni. Ezulán Rákosi Mátyás az utóbbi napokban megjelent több napilapot mulatott be, amelyek az első oldalon közölt öklömnyi ctaibetükkel valósággal elrettentő például szolgáltak ennek a szenzációhajhászásnak. Nem keli sokat bizonyítgatni — folytatta —, ho© ez valóban beteges jelenség. Mi a politikai jelentősége az ilyen szenzációhajhászásnak? Kélségk'viil az, hogy foiilos kérdésekről elterelje á tömegek Egyetmét, pedig! világos. ho© a dtemokrácia sajtójának nem ez lenne a feladata. Mi szóllunk újságíró elvtársainknak, próbálják legalább a kommunista lapokban megállítani ezt a szenzációhajhászást. Azt a választ kaptuk, ho© ezt a kommunista sajtó egymagában nem csinálhatja meg, csak akkor lehet eredményt elérni, ha összefog az egész demokratikus sajtó ebben a kérdésijén. Azt hiszem, a magyar demokrácia elég erős ahhoz, hogy ezzel a kérdéssel szembenézzen. Vagyunk olyan 'jó véleményen .a demokratikus újságolvasó közönséggel szemben, ho© feltételezzük "azt, ha emelkedik a lapok színvonala, emelkedni Az Ujszegedi GőzfürésZ és Ládagyár dolgozói szombaton est© társasvacsorával egybekötött műsoros esttel ünnepelték a szabadságharc 100 éves évfordulóját. Meiszter Győr© ü. b. elnök Üdvözöl le a megjelenteket. Utána Szilágyi András elvtárs tartotta meg ünnepi beszédét. Örömmel jelentette be, hogy a gyár dolgozói ni u n k a versenyre hívták Ilii az ország összes fiiAmerikai tőkés körökben egyre hideg bben kezelik Marshatl külügyminisztert. Marshall nem tagja az u. n. Forestal-csoportnak, amely nagyobb mértékben szerelné kiterjeszteni a háborús propagandát. Marshall politikáját arra építette, hogy egyedül Amerikának van atombombája. Kiderült azonban, ho© a Szovjetunió is rendelkezhetik ilyen eszközzel, a világ első szocialista lállama az atombombával való fenvegetődzésre nem omlik össze, hanem még erősödik. Marshall politikája Kínától Palesztináig, Görögországtól Csehszlovákiáig!, sőt Olaszországig végig csődöt mondott. Marshall és a háborús uszítók kudarcot vallottak. Forestal és csoportja most le szeretné váltatni a szerintük erélytelen Marshallt és fokozoltabbra növelni az idegháborut. A Marshallt támogató tőkés csoport és Forestal csoportja között most az ellenlétek kiéleződtek, u©ho© rövidesen törésre is sor kerülhet. 1 Májusban kikiábják a független zsidó államot A Jewisk Agency Tel-Avivban | azután, hogv Nagybritannia letekedldten tartott végrehajtóbizott- fszi a mandátumot, Palesztinában ságj ülésén elhatározta, ho© kikiáltják a zsidó államot, május 16-án, vagyis e© nappál 1 Negyven iskolaorvos működik Szegeden Nagy gondot fordítanak az általános iskolák egészségügyére Demokratikus iskolapolitikánk terén az általános iskolák megszervezése mellett rendkívül fontos feladat a tanulóifjúság egészségügyi ellátásának kérdése. A felszabadulás elölt a szegedi tankerülell)en csak néhány gimnáziumnál működött iskolaorvos, de a külvárosi iskolák egészségügyi felügyelet nélkül állottak. Ma már az akkori állapotokat ötszáz százalékkal multák felül és — amiint őr. Horpácsy Géza elvtárs, a szegeai tankerületi főigazgatóság egészségügyi felügyelője elmondotta á llélniagyarország munkatársának — jelenleg 40 'skolnorvos működik a lankerülelbcn, ezzel szemben a felszabadulás elölt csak öl Iskolaorvos volt. Különösen fontosnak tartja/, hogy a külvárosi általános iskolákban működjön iskolaorvosi intézmény, ezenkívül na©leljesitményü, röntgennel és egyéb fontos berendezéssel felszerelt iskolaorvosi rendelőkel akarnák megszervezni, M:nrtcn iskolában folyik most a tanulók egészségügyi felül vizsgálat a és az egészségügyi törzslapok elkészítése. Bármelyik diák nyugodtan fordulhat az iskolaorvosi rendelőhöz egészségi panaszával, de éppenu© megvizsgálják és kezelik az' intézet pedagógusait va© altisztjeit is. A fertőző betegeket azonnal elkülönítik. A sportolni kívánó tanulókat előbb sportorvosi vizsgálatnak vetik alá. Az egészségű©! helyzet javulásának előmozdítása szempontjából igen fontos a tisztaság kérdése. Ezen a téren az iskolákban nem is mutatkozik panasz, dfe az iskolák környéke sok helyen gondozatlan és piszkos. Ezért legtöbb esetben f k örny ékbeli háztu 1 a j dónos ok a t terheli a felelősség, akiknek feltétlenül. kötelessége felsöpörtetni az utcarészüket. rész- és ládagy;íra:t és koporsóüzemelt. Ezután a gyár dalárdája szerepelt na© sikerrel. Dohai Béla és Kiss Rózsi énekszámaival, Lédferer Ferencné szavalatával érdemelte kii a közönség elismerését. Nagv sikere voit két kisleánynak, akik versekkei, ének- és akrobatikus táncszám aikkal szerepelték. A két ©©felvonásos színdarabban Kiss Andrásné, Bnkaity Mária, Koncsek Ferenc, Tóth Sándor, Felfér Károly, Szalontai István, Ordögh Mihály, Bába János, Siklós End!re, és Csanlavéii László arattak megérdemelt na© sikert. Az egyes számokat Rudas László elvtárs konferálta. Nem volna teljes beszámolónk, ha nem emlékeznénk meg arról, hogy az, énekkart Máyer János igazgaió elvtárs és MaGromikó, a Biztonság)' Tanács szovjet delegátusa legnap a fanács ülésén kijelen- gyar Pál elvtárs, a szindarabotette, hogy a háborús uszi- kat pedig Micheller János főlók által irányított USA hí- SÚ>ész elvtárs tanította be , , ., ,, , i Az est tettes jövedelmet, 524 degen előkészített lerv sze- rorilnlot fe,eré.szben a görög szarint akarja szétrombolni az hadságharcosoknak, felerészben Egyesült Nemzetek szerve- ; pedlig az árvízkárosultaknak jutzelét. ' tatjáík a gyár dolgozói. Vas Zoffán: Tervgazdaságunk erre: a dolgozók felismerték, hogy övék az ország, maguknak ép tik A fasiszta háború dUIása elpusztította a Ganz villamossági gyár transzrormálorszerelő csarnokát is. A romok helyén a dolgozók önfeláldozó munkával uj épületet emeltek. A 100.000 köbméter űrtartalmú hatalmas Iraiiszformálorszerelő csarnokot kedden délután ünnepség köreiében adták át rendeltetésének. Az avató ünnepségen megjelent Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter, Vass Zoltán miniszter, a GF főtitkára, Vajda Imre államtitkár, a Szakszervezeti Tanács, a munkáspártok, a NIK képviselői, a gyár vezetői, szovjet részről jelen volt Szavaljn tábornok. Vas Zoltán miniszter, a GF Húsvéti REJIVÉNYPÁLYÁZATUNK fellételet a 2.. oldalon MBflRT Széchenyi Filmszínház Szeged Telefon: 490 PREMIER MAI Csütörtöktől KIPLING csodálatos r, mekmüve S dzsunge könyve Soktnillió dolláros színes filmcsoda. — Fősz.: SARU* a »Bagdadi tolvaj* Azonkívül: HIRADO. Előadások: fél 4, fél 6, fél 8. Pénztárnyitás délelőtt 11-től 12-ig, előadás előtt félórával. főtitkára mondott beszédet. . A Ganz vMlamosság' "várat — mondotta — már a jelenlegi" 3 éves tervünk keretében Közép-Európa legnagyobb és legntunkaképesebb vti'amosságr üzemévé kell kifejlesztenünk. Tervgazdaságunk főerejét az adja meg, hogv dolgozó tömegeink mindjobban felismerik pártunk, az MKP jelszavának lényegéi: »T:éd az ország, magadnak ép:(ed!« Az ünnepségen megjelent dolgozók óhajának eleget téve felszólalt Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter. Kifejtette, ho© az újjáépítés azért ment ilyen gyorsan, mert a népben kezdettől fogva élt a meg©őződés, ho© magának épit. A ma©ar dolgozók behizonyilották — mondotta —, hogy a ma©ar nép csodákat képes művelni, ha saját magának, felemelkedéséért dolgozik. Most, amikor a hatalom. az üzemek, a termelés mindinkább a dolgozók kezébe kerül-, előrehaladásunk megfog ©orsutai. A Szovjetunióban é ő személyek felkutatásainak módozatai A Szovjetunió magyarországi követségének konzuli osztálya jegyzékben közölte a ma ©ár külügym,misztériummal, ho© személyek felkutatása és- okmányoknak a Szovjetunióból való beszerzése ügyeljen az érdekellek Jt'elzercshétik a Szovjetunió követsége konzuli osztályát, kitöltheLik a megfelelő kérdőiveket, valamint megkaphatják a Vöröskereszt ós a Vörös Félhold szövetségének végrehajtó bizottsága mellett felállitott, áthelyezett személyek ügyévei foglalkozó központi tájékoztató iroda chnét. (Moszkva, Klementovski köz 1.)