Délmagyarország, 1948. március (5. évfolyam, 51-74. szám)
1948-03-21 / 67. szám
Vasárnap, 1948 március 21". DELMAGYAHORSZAG 3 Komócsin Zoltán és Simon Béla elvtársak nyilatkoznak a nagyszegedi Egységbizottság megalakulásának jelentőségéről A két munkáspárt viszonyában és az egységes munkáspárt megteremtéseben döntő l'gnlosságu a munkáspártok nagyszegedll egységbizottságának megalakulása. amelyről lapunkban mór beszámoltunk. Az egységbizottság létrehozásával az első konkrét lépés történt meg az egységes munkáspárt megteremtése felé. A Délmagyarország munkatársa felkereste Komócsin Zollán elvtársat, az MKP rlagyszegedti végrehajtó bizottságának titkárhelyettesét, aki tagja az egységbizottsá'gnak, hogy nyilatkozzék riéhiny kérdésben ennek az uj szervnek jelentőségéről. — Mfl a legfontosabb feladata az egységb zottságnak? — lettük lel az első kérdési. — Legfontosabb feladat — mondotta —, hogy ez a:bizottság a két párt országos egységbizoltságának határozatait a nagyszegedi területen maradéktalanul végrehajtsa. Az első ós legközvetlenebb feladat már most biztosítani a két párthoz tartozó — egyelőre még különálló — szervezőiek egységes politikai és szervezeti vezetését. Az egységbizottstíg legfontosabb politikai irányító szerve a 'két munkáspárt nagvszegedi szervezetének. A megbeszéléseken hozott határozatok Végrehajtása mindkét párl vezetőire és tagjaira kötelező. — Beszélhetünk-e nu'trs eredményekről? — kérdeztük tovább. — Igen — kaptuk az örvendetes feleletet. —- Már az alakuló értekezleten két fontos vonatkozásban igen jelentős határozatok születtek meg. Az egyik a helyi jobboldali szociáldemokraták eltávolítására vonatkozik, a másik az üzemi és kerületi szervezetek munkájának egybehangolását célozza. Arra a kérdésünkre, hogy milyen hatást vált k!i a kél párt tőme&riből az egyséjbV zotlság megalakulása, a következő választ kaptuk Komőes:n Zoltán elvtárstól: — Teljes határozottsággal állítom, hogy mind a kommunista, mind' a szociáldemokrata elvtársaink megelégedésével találkozott máris a nagyszegedi egységbizottság . megalakítása. Tömegcink most már nemcsak érzik) dé egyre határozottabb formában látják is, hogy az egységes párt megalakulása a közeli jövőben megtörténik. Különösen az üzemekben nagyon sok Ezrek és ezrek nézték és gyönyörködlék 10 napon keresztül a szépségben és művészetben minden eddigit túlszárnyaló amerikai Mopex-filinben! Még tovább játszuk ma vasárnap, hétfőn és kedden uloljóra! FRANZ WERFEL: 111 A hívőket megerősiti a kételkedőket elgondolkoztatja! A hit felemelő ereje sugárzik ebből a természetfölötti hatású filmbői, mely a lourdési jelenésekről szól! Előadások: 3, fél 6 és 8-kor. zavaró, a termelési versenyt hátráltató vitát és körülményt szüntetünk meg egycsapásra 'a két munkáspárt szervezeti egyesülésével. Végűi me»Hkér;ltezíük még, hogy az egységb'zottság hogyan v'szonynl a másik két koape'ós párthoz és a tét munkáspárthoz nem tartozó tömeg'ékhez. — Azok a demokratikusan gondolkodó és velünk együttműködő Darál aink — mondotta Komócsin elvtárs —, akik a Kisgazdapártot, illetve a Nemzeti Paraszlpártöt vezetik, bizonyára örömmel fogadták az egységbizottság megalakulásának híréi. Kapcsolatainkat a másik két koalíciós párthoz nem lazítja, hanem még szorosabbá leszi az egységbizottság megalakulása. Kisgazdapárti és parasztpárti barátainknak ludniok kell, hogy a két munkáspárt egyesülése nagymértékben hozzásegít bennünket kapcsolataink további elmélyítéséhez, ami természetesen a gyakorlati együttműködést még könnyebbé és eredményesebbé teszi. — Ismeretes — folytatta —, hogy Szegeden is, mint bármely részén az országnak, a Kommunista Pirt tagfelvételi zárlatának feloldása után hatalmas tömegekben jelentkeznek felvé-iclre a legkülönbözőbb dolgozórétegék. Egyre többen vonják le a politikai nézetükben beállolt változás következtetéseit ugy, hogy a Kommunista Párt tagjai sorár>a lépnek. Az egységbizottság megalakulása ezt a folyamatot meggyorsítja. A két munkáspárt politikai e.s szervezeti ereje fiEk összpontosítása jó hatást vált ki a demokratikusan gondolkodó tömegekbőt é\ szívesen csatlakoznak az országos és helyi viszonylatban legnagyobb politikai, társadalmi erőt jelentő, valamennyi dolgozó réteg érdékeit legnagyobb sikerrel képviselő egységes párthoz. Komócsin Zoltán elvtárs ériékes nyilatkozata uLán Simon Iiéla elvtársat, a Szociáldemokrata Párt titkárát, az egységbdzoltság tagját kerestük fel, hogy nyilatkozzék ezzel kapcsolatban a szeged'' vv • szonylalban végrehajtandó p'rttszlogaiásról. --- A harminchatodik: pártkongresszus — mondotta Simon elvlárs — leijes egészében az egységes munkásosztály érdekének megfelelően hozta meg határozatait. Ennek alapjlg feltétlenül végrehajtjuk a legszigorúbb központi utasitás egyikét, hogy pártunkat minden körülmények között megtisztítsuk a jobboldali elemektől. Természetesen kevésbbé szigorú elbírálás alá' esnek azok, akik kellő tájékozottság hiányában, félrevezetésből csatlakoztak a jobboldali felfogás mellé, de becsületes szándékú dolgozóx voltak1 és hajlandók voltax áldozatókat hozni az újjáépítés vonalán a demokráciáért. Az ilyeneknél méltányosak leszünk. Azokkal a jobboldaLi l'eli'ogásuakkal szemben viszont, akik pártunkban vezető tisztséget töltöttek be, vagy egyéb vezető állásban korrupaió folytán igyekeztek könnyű életet bizlositani maguknak, "a legszigorúbban járunk el és könyörtelenül eltávolítjuk a pártból) Ugy tartjuk, hogy ez elengedhetetlen fettétel a megingathatatlan, egységes munkáspárt szempontjából. Megkérdeztük ezután, hogy mnt lesz a Szocúíldeniokralli Párt Ingjanak marx>sta-len> uiisla szellemben való nevelésére. —' Felaaátunk megsokszorozódott az oktatás terén — válaszolta Simon elvtárs —, mivel a hosszú évűken keresztül félrevezetett, de egyébként jószándéku dolgozókat fel kell világositanunic, jó útra keit térítenünk. a pártunkat illető helytelen politizálás szempontjából és meg kelt tanítanunk őket osztályharcos politikára. Másik feladatunk, hogy a marxista osztályharcos politikát ki kell egészítenünk a leninista osztályharcos politikával, amely az egyedüli ut a dolgozók forradalmasítására, a forradalmi szellem kifejlesztésére és vívmányainak megtartására. Munkásöntudat és becsüleí A SZEGEDI KENDERFONÓGYÁR R.T. eddigi eredményeinek titka É I m u n k á sok lendilik előre a termelési A Szegcdi KenderfonÓgyár Rt. városunk második textilüzeme. Mig az ujszegedi gyárat a háborús rombolások, későbbi politikai helyzet eredményeiben némileg befolyár subák, a Szegedi Kendergyár állandóságot és lassú, biztos növekedést mutat a termelés terén. Még az aszály előidézle nyersanyagkiesést is kiheverték, a második tervfélév' előirányzatát teljesítetlek, sőt felülmúllak. Ezek az eredmények" a szervezettségnek, a szellemi és fizikai dolgozók összehangoltságának, nem utolsósorban azonban a jó munkászcllcmnek köszönhetők. Végső fokon az üzem lendületét a munkában kitűnők, az élmunkisok viszik magukkal. A Szegedi Kenderben úgyszólván minden üzemrészlegben élmunkások tűnnek ki, akik e régen nem látott márciusban tettekre gyürkőznek, hogy a magyar, demokrácia nagy termelési csatájában a végső győzelemre vigyék üzeAz ötvenéves évfordulóját ünneplő Kiauzái Gábor gimnázium diáksága munkaversenyre hívja ki Szeged középiskoláit Az országos munkaverseny' mégmozgatja az ifjúságot is. Az ifjúmunkások a SzIT irányításával kapcsolódnak a mozgalomba, az értelmiségi ifjúságból a különböző egyetemek diáksága a »Tanulj*többel? akció keretében versengenek egymással. A középiskolások is csatlakoznak a versenyhez, egymással mérkőznek janulás, közösségi szellem, sporlkullura fejlesztése lerén. A szegedi Klauzál Gábor gimnázium diákönkormányzata az iskola ötvenéves jubileumát munkaversénnyel is ünnepli. A diákok képviselői felhívást bocsájtottak ki Szeged tizenkilenc középiskolájához a versenybe kapcsolódásra. Szellemi léren 'általános tárgyakban, magyar nyelvben, irodalomban, élő és * klaszszikus nyelvekben, stb. versengnek. Testnevelés terén egyéni sportágakban (pingpong, atlétika, kerékpár), csapatversenyben (futball, kézilalxia, a leányok részére röplabda, stb.) mérkőznek egymással. A kollektív szellem fejlesztésére versenyt hirdetnek az iskolai énekkarok, szinjátszóközösségek között. Figyelemreméltó a versenytervezetnek az a része, amely az iskolai május elsejei ünnepségek megrendezésére, a szegedi általános május elsejei ünnepségekben való részvételre irányul. Külön figyelembe veszik, hogy egyes iskolákból százalékszerüen hányan vesznek részt a versenyben. Az eredményeket diákokból, tanárokból álló testület hirá'ja majd. A verseny részleteit kedden délután 4 órakor a Klauzálgimnázium VIII. osztályában beszélik meg. Ezúton is kérik az iskolákat, hogy a diákság két-két képviselőjét küldjék ki a megbeszélésre. műket és az országos hároméves tervet.,, Kiss Jánosné a precíziós keresztorsózón dolgozik. Harminckét éve szívja már a kender^zösztől, pozdorjától, portól súlyos gyári levegőt, de a munkaversenyek kihirdetésekor osztályán azonnal egyéni versenyt kezdeményezett. — ötvenen felül vagyok, te alig múltál husz éves — mondotta szomszédjának. — Nézzük meg, ki a jobb munkás, csak ugv, a dicsőség kedvéért... BordAcs Eszter a kártolóban dolgozik. Gépével érez, ha nem ugy ketyeg, mint az óra, rögtön észreveszi a bajt. Szinte cirógatja, simogatja. Nincs is olyan ®fér pen karbantartott szerkezet az üzemben — mondja háta mögött a mestere. De ezenfelül lelke aZ üzemrészlegnek. Buzdít, agitál — a többtermelésért. Az öltözőben, evés közben, de a gépek között is beszél munkástárel saival. — Gondozom őket — mondja —, hiszen pártbizalmi MÁRCIUS 25-ÉN 800KMDKER lóverseny fog adási iroda nyílik Szegeden, Bajcsi-Zsilinszky(voltFeketesas)utca 9. alatt Start-, Totő- és befutófogadások kölhetőx galoppra és ügetőre. s SZEGEDI MEGBÍZOTT: özv. Fischer Jenőnk vagyok. Nagy felelősség, ha az emberre 10 elvtársat bíznak. Gulioska Ilona a szlrazfonóban működik. 10 —15 százalékkal termel többet társainál. Higgadt, ügyes, gépe majdnem mindig be van fűtve. — Idáig is dolgoztunk, de most már beláttuk, hogy kétszer annyira kell igyekeznünk — hangoztatja. — Minél több árut, hogy leverhessük az árakat. Mi is jól járunk, de másoknak is kedvezünk munkánkkal — mondja a gép egy-egy ritmusa között. Lösz-ó György né gépgerebenező. Bármilyen munkára alkalmas, akármilyen gépen dolgozik is. Szakmája csinját-binját ismeri. Nem csoda, huszonkét éve fizetik a Szegedi Kendérben. — Szívesen tanltja a fiatalokat — mondják társai. — Olvnn mellettük, mint egv anya, aki járni, tipegni tanítja a .gyermekeit. De nemcsak munkával, neveléssel, agitációval is törődnek a Szegedi Kendérben. Tóth III. Mária a gondjaira bízott szövőszéken vezetett be újítást. Aa egyik nyomhengeren az eddigi drága filcet kenderhevederrel helyettesitette. Sokkal olcsóbb, házilag előállítható anyaggal zakatol most a gép. Papp Mária, Hovorka Györgyné, Keresztes Imréné Hogy máért? A felelet egyszerű. Az egyik osztály munkától zajos, homályos sarkán át nagy betűk látszanak, szinte átázzanak. Sztálin elvtárs a vizesfonó, a gyermek napközi, a szövő legjobbjai. A Londoni-körúti nagyüzem számos osztályán, széjjelszórtan, de egy akarattal!'Ós közös nagy öntudattal dolgoznak. Akarásukat hevíti az országos versenyláz. Az ujszegedi kendergyár »nagv ellefelük , azt szeretnék a verseny végleges megindulásakor megelőzni. mondotta a Szovjetunió dolgozói előtt. De a Szegedi Kenderfonó dolgozói is átérezték, magukévái tették: »A munka nálunk becsület és a dicsőség dolga.« a KJS HUNGÁRIA ESPRESSÓJfl Egész nap üzemben a legmodernebb géppel készült 100 százalékos BABKÁVÉ A zenét újra Virány és Rácz szolgáltatja A Magyar Kommunista Párl és a Szociáldemokrata Párl szegédi szervezelei március 24-én, szerdán délulán 6 órai kezdettel a Tisza-szálló nagyiermében KÖZÖS ÖSSZEVONT PARTNAPOT rendeznek. — Előadók: KOMÖCSIN ZOLTÁN és dr. ANTALFFY GYÖRGY elvtársak. — Az előadást hangszórón közvetítjük a Tisza-szálló összes emeleli helyiségeibe és a Széchenyi-térre. A bét munkáspárt tagjait és minden érdeklődőt aátyesen lót ' aa Kgységbiaetlságl