Délmagyarország, 1948. február (5. évfolyam, 26-50. szám)

1948-02-06 / 30. szám

Péntek, 1948 február 6. üeLMAGIAIORSEXfi 3 16 munkás, 5 paraszt és 9 értelmiségi az uf pártbizollsághan A Magyar Kommunista Párl nagyszcgedfi szervezete vasárnap tartotta a városháza közgyűlési termében IV. nagyszegedi pártérieké/letét, melyen megválasztották azuj párt bizottsági tagokat. Az uj nagyszegedi pártbizottság tagjai sorában 16 munkást, 5 parasztot, 9 értelmiségit, 1 kereskedőt és 2 iparost találunk, akiknek rövid1 életraj­zát alább adjuk: ABLAKA GYÖRGY 1915-ben szülelelt Szegeden. Nyomdász. A fejszabadulás után rögtön be­tépett az MKP-ba, aliol azóta is tevékeny munkát fejt ki, a dolgozók életszínvonalának eme­lésére. ANGYAL MARIA, bognármes­ter leánya. Egészségügyi védő­nő. Hivatásából kifolyólag egé­szen közelről ismerkedett meg azzal a nyomorral, melynek elő­idézője a kapitalista gazdálko­dás. Az MKP-ban 1944-ben lé­pett be, a nemzetgyűlési vá­lasztásokon az MKP listáján volt jelölve. BEDÖ KÁLMÁN 44 éves. A szakszervezetben egész ifjúko­rától tevékenykedett. A dolgo­zók életszínvonalának emelésé­ért szívós és elszánt harcot folytatott. Elvégezte a szakszer­vezeti főiskolát, majd a három­hónapos pártiskolát. Az MKP szakszervezeti megbízottja. R1TL VINCE 1906-ban Sze­geden született. MAV mozdony­vezető. 1920-ban kapcsolódott be a munkásmozgalomba. Mint a famunkások bizalmija jelen­tős szervezési munkát végzett. 1944-ben lépett be az MKP-ba. BOZóKY LÁSZLÓ. 1909-ben született Szegeden, nyerster tálták. A 3. honvédkerütet pa­rancsnoka. DR. FLRENCZ LÁSZLÓ 1909 ben született. 1931 óla a kom­munista párt tagja. Jogi tanul mányai elvégzése után 1936-ban Pozsonyüan a kommunista párt magyar lapjának felelős szer­kesztője volt egészen a német megszállásig, amikor is a párt utasítására Londonba emigrált. 1947-ben átgetle a Délmagyar­ország irányítását. GYÓLA1 ISTVÁN 51 éves. 1913 óta vesz részt a munkásmozga­lomban. Az építőipari munkások körében végzett felvilágosító és szervezési munkát. 1944 éta a szakszervezelben tevékenykedik, mint szakmaközi titkár. HAVALi.CZ ISTVÁNNÉ szege­di munkáscsaládból származik. Még fialal leány korába tit­kára lett a textilmiinkásnök csoportjának. A dolgozók érde­keinek védelmében, sok üldöz­tetésen, nélkülözésen és meg­aláztatáson ment keresztül. Meg 1914-ben lépett be a munkás­pártba. A felszabadulás után nemcsak szakszervezeti, de po­litikai téren is tevékenykedik. DR. JÁKY GYULA sebész, egyetemi tanár, 1898-ban szü­letett, tanulmányait és kulatá­ménykereskedő. Újpestén kap-. sail Budapesten, Debrecenben csolódott be még 1929-ben a;és külföldön végezte. Dr. Jáky munkásmozgalomba. Azóta is | Uyula Lenin tanításának egyik megszakítós nélkül szakmájában : legjellegzetesebb képviselője: felvilágosító és szervezési mun­kál folyat. DÉNES LEÓ, Szeged város polgármestere. Régi harcos tagja a munkásmozgalomnak. A hal adószellemü szegedi értelmi­ség egyik legaktívabb tagja volt a múltban is. Világnézetéért so­kat szenvedett, üldöztetésben és elnyomásban volt része. A fel­szabadulás után Szeged város polgármestere lett, ahol azonban' nemcsak közigazgatási téren te­vékenykedik, hanem gondját vi­seli a város anyagi és kulturális felemelkedésének. DOMBI BÉLA 1907-ben szü­letett. Főiskolai tanulmányait Budapesten végezte. Drploniálás után egyévet töltött Pécsett, uutána rögtön Szegedre "jött. Mint a haladöszellemü értelmi­ség egyik képviselője, a felsza­badulás után rögtön bekapcso­lódott a munkásmozgalomba. Marxista tanulmányokat foly­tatva, eljutott odáig, hogy a kö­zelmúltban átlépett az MKP-ba. ERDŐS JÁNOS 38 éves. Már 1931-ben tagja lett a munkás­mozgalomnak. Még 1934-ben be­Ugy dolgozz munkahelyeden, hogy megszeressenek és rajtad keresztül a pártot és az ideo­lógiát. Jáky elvtárs egyike a legnépszerűbb egyetemi taná­roknak Szegeden. KATONA ANDRÁS 51 éves iparos. Az 1918-as proletárdik­tatúra idején kapcsolódott bé a munkásmozgalomba. Sok ül­döztetésnek volt a részese. Szák­májában igyekezett híveket sze­rezni a felszabadulást hozó ideológiának. KOCSIS IMRE dorozsmai 50 éves ujgazda. Tagja volt a Vörös Hadseregnek, amiért a múltban üldözték. A dorozsmai termelő bizottság elnöke, ahol szívós munkával teszi lehetővé a hű­roméves terv sikerét, IFJ. KOMÓCSIN MIHÁLY 25 éves. A legnehezebb időben kap­csolódolt be a munkásmozga­lomba, 1941-ben, mikor tagja lett az ifjúmunkások szervezeté­nek. Hamarosan tevékenyen vett részt a munkás színjátszók, da­lárda és sportegyesület életében A felszabadulás után részt vett a rendőrség megszervezésében, lépett az illegális kommunista a MaDISz-nál és később a párt­pártba. 1933 óta tevékenyen ban dolgozott. 1946 óta szak­részt vett a szakszervezeti élet- maközi nelyettes titkár, ben. Több sztrájkmozgalom el-{ KOMÓCSIN ZOLTÁN 1923­^ditója és szervezője volt, ká-;ban született Szegeden. Az ifju­munkásök mozgalmában vett részt. Szorgalmas szervezési és dervezető. FEHÉRVARY BÉLA ezredes. 1900-ban született. A katonai pályát választotta hivatásul. 1941-ben azonban, mikor az ül­dözötteket védelmébe vette, le­fokozták. Bujkálni volt kényte­len. Azonban elfogták és inter­nálták. Mint közkatonát beso­rozták és "büntetőszázadba osz­tották be. Sikerült megszöknie. A felszabadulás után reliabili­liatl. otui^aimtiű , felvilágosító munkát végzett a háború ioején A felszabadulás ulán bekapcsolódott a pártmoz­galomba, ahoi nem csak szer­vezési munkát végzett, de ott volt az oktatók és publicistái között is. Fiatal kora ellenére hatalmas munkát fejt ki és a város egyik legnépszerűbb po­litikusa. KOVÁCS ISTVÁN Deszken született 1896-ban. Földműves. 1918 ban önkéntes vöröskaloná volt, ezért internáltík. 1932 óta terjeszti a marxi eszméket fa­luhelyen. A felszabadulás ulán a deszki pártszervezet titkára lelt, mig most faluszervező. KÓPIÁS JANOSXÉ felismer­te a szervezetlenség hátrányait és a bőripari munkások meg­szervezése terén ért el jelen­tős credníényekct. Az MKP fel­sővárosi pártszervezetének tevé­keny választmányi lagja és a bőripari munkások szakszerve­zetének elnöke. KISS JÁNOS 35 éves újsze­ged! szövőmester. A felszaba­dulás ulán lépett a kommunista pártba. Az uj szegedi kender­gyárban az MKP-ba szervezte a munkásokat, az üzemi szerve­zel vezetője. KÓVI BÉLA a szervezési osz­tály vezetője. Régi tagja a mun­kásmozgalomnak. Már 1927 óta észtvesz a szákszervezeti moz­galomban, mig az illegális párt­mozgalomban' 1930-tól vett tevékenyen részt. A multrcnd­szerben világnézetéért és tevé­kenységéért üldözték. A felsza­badulás után rögtón a párt irá­nyilóinak sorában találtuk. LEVENDEL LÁSZLÓ orvos­tanhallgató. A felszabadulás után tépett az MKP-ba. Rádöb­bent az ifjúság elmaradottságá­ra és hősies munkát végez a szegedi egyetemi ifjúság felvi­lágosítása érdekében. MARTA FERENC balástyai ujgazda. A felszabadulás után lépett a kommunista pártba. Felismerte, hogy a dolgozó pa­rasztságnak hoi" a helye és ve­zetése alatt Nagyszegea terüle­tén egyik legjobb pártszer­vezet működik. MISON NÁNDOR 1918-ban született Szőregen. Már 1933­ban tagja lett az ifjúmunkás mozgalomnak. A szakszervezet­ben is tevékeny rés?t vett. A kereskedelmi alkalmazottak ügyvezető elnöke és az országos vezetőség tagja. NAGYGYÖRGY MARIA harcos tagja a munkásmozgalomnak. A UFOSz jogvédő iroda vezetője és az ujgazdák érdekeinek har­cos képviselője. SZILAGYI ANDRÁS géplaka­tos, 1945-ben lépett a kommu­nista pártba Dorozsmán, ahol előbb propagandista, majd ké­sőbb titkára lett a pártszerve­zetnek. 1947 május óta dolgo­zik a szegedi propagandaosztá­lyon. TERHES JÁNOS 35 éves tápéi ujgazda. A felszabadulás óta tagja a kommunista pártnak. A tápéi szervezet irányításában vesz részt. Jelentős szervezési munkát végzett. TOMBÁCZ IMRE 1897-ben Szegeden született, már szabó­tanonc korában tagja lett az ifjú­munkás mozgalomnak. 1920-ban tagja lett a szakszervezetnek, mig 1922-tői tíz óvon keresztül eszperantotanfoíyamot vezetett, ahol haladöszellemü eszméket terjesztettek. 1944-ben mint a többi . munkásvezetőt, internál­ták. A felszabadulás után a szakszervezet élére került és si­került rövid idő alatt 20.006 tagot beszerveznie, 1945 áprilisá­ban az MKP litKára lett, ugyan­abban az évben megválasztot­tak nemzetgyűlési képviselőnek. A törvényhatósági, frakciót ve­zeti. i Dr- ZÖLD SÁNDOR 35 éves, orvos. Orvosi tanulmányai köz­ben egyre döntőbben ismert® fei azt, hogy a magyar nép szenvedésein pusztán orvosi esz­közökkel nem lehet segitonf. Társadalmi változásoknak kei! jömú ahhoz, Hogy a nép fel­emelkedhessen. így már 1932­ben tagja lett az illegális párt­szervezetnek és a debreceni egyetemen végzett felvilágosító munkát. A Horthy-rendszer ül­dözte. a nép fiai azonban el­bujtatták. A -felszabadulás után résztvett az ideiglenes nemzet­gyűlés megszervezésében, mely­nek tagja is volt. Belügyi ál­lamtitkár volt, majd átvette aa MKP közigazgatási osztályának vezetését és 1946-ban került Szegedre, országgyűlési képvi­selő, az MKP nagyszegedi vég­rehajtó bizottságának fit" ' fitkára. Három ujabb napközi otthont nyit a város Szeged hároméves tervének mára. Hayaleez Istvánné fontos feladatai közé tartozik elvtársnő Dohay Pál népjó­a napkőzi otthonok létesítése, yléti tanácsnokkal megtet­hogy az egész napon át mun- ték a szükséges lépéseket az kában elfoglalt szülők gyei- ipari munkálatok nieginditá­mekei kellő felügyelet mellett I sára. Előreláthatóan a szük­töllhessék szabadidejüket. A! séges felszerelések, tanuló­Magyar Kommunista. Párt > asztalok egy hónapon belül kezdeményezésére most a kö- { elkészülnek és átadják ren­zeljövőben három napközi; deltelésüknek ezeket a nap­otthon nyílik meg Szegeden, j közi otthonokat, amelyekel általános iskolások részére, { remélhetően ujabb megnyíló összesen kb. 150 gyermek szá-1 otthonok köveinek majd. S'tnház* Film * Művészet A Szegedi Énekkar adja elő Prokofiev Kantatejét A szombaton kezdődő egye­temi napok gazdag programjá­ban különösen nagy érdeklő­déssel tekint a város zeneked­velő közönsége a szombat esti hangverseny. felé. Ennek kere­tében ugyanis Európában elő­ször kerül Demutatásra Proko­fiev Alexander Nyevszki Kanta­teja, amelyet a Szegedi Kórus és a színházi énekkar ad elő. e^f leravüTsabT^^Nem í A Kantate betanítását Sza.máry végez kitűnő munkát, hanem a kendergyári knlturgárda legmeg­bízhatóbb tagja. PERJÉSI LÁSZLÓ 1927 ben született Szegeden. Géplakatos. A felszabadulás után megszer­vezte és vezette a felsővárosi MaDISz-t. Hamarosan aMaDISz zónylós munkáját pedig Várady László karnagy Látja el. — A Délvidéki Síkelnémák Egyesülete farsangi jelmezes bálát rendez 7-én este 8 órai kezdettel az MKP Belváros I. szervezetének helyiségében, központjának élére került. 1946 j Tánc, zene nélkül. Érdeklő­áprilisa ^5ta tagja a végrehajtó dőket szívesen látnak. x Farsang utolsó napján egyetemi jelmezbál a Tisza­szállóban. x Kirékpárgumlt dolgozók­nak heti részletre i» szíl­litunk. Markovics műszaki üz­let Szeged, Tisza Lajos-körut 44. Munkaadói igazolványt ké­rünk. bizottságnak. RADULY LAJOS a szegedi dohánygyári pártszervezet tit­kára. A felszabadulás után nagy szolgálatokat tett a demokráciá­nak, sokáig volt népbiró. Dc az MKP falusi szervezetcinek felállításában is tevékeny részt vett. RÓZSAHELYI GYöZONÉ kül­földön vett részt az illegális pártmozgalomban. A mult rend­szerben üldözték és sok meg­próbáltatáson ment keresztül. A Belváros II. propagandistája. SARNYAI FERENC 36 éves, dorozsmai kubikos, aki üldöz­tetések közepette is védelmezte a dolgozók érdekeit. A szegedi A Magyar Kommunista P^rt Nagvszegedi Végrehajtó Bizottsága Politikai Akadémia sorozatában ifi. Komócsin Mihály a Szegedi Szakmaközi Bizottság tithárhelyeiiese Szakszervezetek feladatainak változásai a népi demokráciában cimmel tart előadási pénteken délután 6 órakor a Városházán Hozzászólnak: Dr. VADÁSZ ISTVÁN államügyész, a Közalkalmazottak Szakszervezetének vezetője. MILLER DEZSŐ, a Magánalkalmazottak Szakszervezete részéről. SZENDRF.I KÁLMÁN, a Vasutas Szakszervezet titkára. Dr. SZILBEREKI JENŐ-Ítélőtáblai titkár. Női szövet­és selyemufdonságofe BYöRFY-nél Klauzál-tér 8. Uolt Bloch már cég — A Parliízánbarálok Szö­vetségének szegedi csoportja közgyűlését február 7-én nem délután 5 órai, hanem fi órai kezdettel tartja a városháza közgyűlési termében. A veze­tőség ismételten kéri a tago­kat és az érdeklődőket, hogy a közgyűlésen minél nagyobb számban vegyenek részt, mi­vel a közgyűlésen történik meg a budapesti küldöttgyű­lésre az elektorok megv ílásí­tása. x Műsoros műteremből a Hungáriában: február 7. K orxó-Moz! Telefon: 624. Ma amerikai filmujdön­ság bemutatója! Pattanásig feszülő ideg­izgalmuk! Titokzatos ese­mények! Váratlan fordu­latok a föld felett és föld alatt. A SCOTLDHD YARD REJTELMEI I. rész A titokzatos scorpió Azonkívül: > SZÍNPADI VILÁGSZÁM 3 Gordon VILLAMAKROBATAK személyes tel lépése. Műsort" bevezeti Amerlfeai-Mopex vllághVaáő CtőMtósofe: fél 4. MI 6. léi 8. MKP Belváros II. szervezete Kárász-utca 6., szombat este 7 órakor az összes termeiben Farsangi JelmeZ'bálat, rendez Mindenkit szeretettel vár a Vezetőseg Buliét — Zenei Capriban minden este Ingasz Ida legújabb City Jazz! Szombaton reggel 5 ig nyitva és Zombory Anny éneksz ámok kai Tánc! Polgári árak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom