Délmagyarország, 1947. november (4. évfolyam, 249-273. szám)

1947-11-19 / 263. szám

Szerda, 1317 november 19. DÉLMAG 1AfiOKSZiK Mit szó! az olvasó DÉLMAGYARORSZÁGHOZ Hároméves a Déimagyarországj. A demokráe'a szolgá­latában, három mennem alkuvásneíküli esztendő áll iüaik. A nemzetért* a hazáért, a demokráciáért Íródott min­dén sorunk. Míí 0$y pillanatra megállunk és mogkércíez­zük olvasóinkat, mi a véleményük, ml tetszeti, vagy ihi a«m tetszett? OÍUZFÁLUSSY FERENC reiidörverérőrnagyoí, a magyar államrendőrség szegedi kapi­tányságának vezetőjét kérdeztük elsőnek. —r A Délmagyarország jubi­leuma alkalmából ' köszönetet mondok azért a hathatós támo­gatásért, ameüyei szakszerű és tárgyilagos kritikával a rendőr­ség munkáját elősegítette és lel­kesen harcolt ugyanazokért a célkitűzésekért, mint a rendőr­ség: a demokrácia védelméért és megerősödéséért. DK. ILYES TIVADAR, az államügyészség elnöke pár­tonkívüli. Az ugyanis az á Ilás­pontja, hogy biró és ügyész ne legyen politikai pártban, mert a'biróí függetlenség, amely alkutoánybiztositék, szerinte azt egyenesen megkívánja. " — Ezen a tárgyilagos szem­üvegen keresztül azonban meg Kell állapítanom — mondotta —, hogy az összes magyaror­szági pártok közül a Kommu­nista Pártot tartom a legerő­teljesebbnek, a legcéltudatosab­ban dolgozónak és a iegdinami­kussbbnak. Ehhez meg van a helyzeti előnye is, de ha ez nem lenne, akkor ís olyan dina­mikus erő, o^yan összetartás, hév ős lendület van ebben a pártban, hogy enéikűt is óriási sulyl és erőt képvisel. A Dél­in agyariország a púidnak ezt a célkitűzését az ország egyete­mes érdekében hűséggel és a leghívebben szolgálta a három év alatt. GY ÓLAI ISTVÁN, a Szakmaközi Bizottság titkára jubileumunk alkatmából a kö­vetkezőket mondotta: — A múltban á szakszervezeti munkásságot nem támogatta a sajtó. A felszabadulás után, az elmúlt három éve alatt a Dél­aragyarország nagy segítségére volta szakszervezeti mozgalom­nak. A problémákat felszínen tartotta és ha kellett, kiállóit qz Q'gy&s Íj ti jok megszüntetésé­ért. — Ez a szoros együttműködés aa utóbbi időben — a többi lapokkal ellentétben — még job­ban érezhető. Kérjük, hogy a jövőben is ilyen lendülettel har­coljanak közös célunk — a dol­gozók jogaiért és boldogabb éle­téért. ' — A Szakmaközi Bizottság, dc az egész szervezett munkásság nevében is szeretettel üdvözlöm ,a hároméves Délmagyarorszú­got. DR- ANTALFFY GYÖRGY polgárinesterheiyettes a város­politikus szemévei figyeli rend­szeres lapunkat. Vájjon neki mi tetszeti leginkább? — A legjobban az tetszett, hogy állandóan foglalkozott az elmúlt három év során a Dél­magyarország az értelmiség pro­blémájával is ós éppemigy szi­vén viselte az értelmiségi dol­gozók ügyét, mint a fizikai imui­kásokét. Ez az, ami legjobban elütött a többi lapoktól. E mel­lett mindig örömmel láttam, hogy következetesen és kérlel­hetetlenül lépett fel mindig a reakció ellem küzdelemben. A helyettes polgármester szo­bájából a főispáni hivatalba visz az utunk, hogy a dolgozó kisem­berek véleményét is megkér­dezzük. TóTH ANDRÁS 10 éve altiszt a városnál és minden nap átböngészi lapun­kat. Hamarjában -nem is tud mit válaszolni kérdésünkre, de végül is kijelenti: DOLGOZOK I. BÉRLETE á. November 20-án, csütörtö­kén este 7 órakor Elvált asszony operett DOLGOZOK II. BÉRLETE 3. November 21-én, pénteken este 7 őrekor v OTHELLQ — Hát tetszik tudni, különö­sen az tetszett, bogy mindent őszintén megir. A legőszintéb­ben ... Meg azután, hogy a sé­relmeket mindig szóvá teszi. Beleszól a beszélgetésbe Sze­ged ismert sportembere, POLYÁK GYULA is, aki ugyancsak a főispáni hi­vatalban dolgozik mint tisztvi­selő. — f-n mindig az utolsó olda­lon kezdem el olvasni a Dél­in agy arországot — mondja. — Ott tatálom meg ugyanis a sport­ki reket és azt tapasztaltam ed­dig, bogy a legjobb, legrészle­tesebb sportrovata ennek a lap­nak van. Mindenfajta sportese­ményt egyaránt megtalálunk benne. A Tisza pariján találkoztunk VARGA JÁNOS hídépítő munkással. Nehéz napi munkájából tért hazafelé. Kezé­ben ott a Délmagyarország. •— En példányonkínt vásáro­lom a Délmagyarországot — közli megszólításunkra. — Saj­nos hetenként csak két-három­szor jut újságra. Az inflációban megszerettem a lapot s most, araikor oly sok a szegedi újság, mégis kitartok mellette. Fedte nem vagyok kommunista. Azt olvasom ki belőle, hogy szere­tik a munkásnépet és .odavág­nak, ha baj van. — Egyszerű munkásember va­gyok, nem kívánom, hogy ne­vem kiírják. De ha elfogadják, sok jót kívánok az újság a szü­letésnapjára*. Az Isten áldása legyen munkájukon mindany­nyiuknak a jövőben is. Szabadszervezst vagy íparfesiiilet? Vasárnap délelőtt a Keres- az ipartestület keretén belül kedeimi és Iparkamara nagy- nem találja meg az egységet, termében a Délvidéki Iparo- amely a gazdasági kérdések rosok és Kereskedők Szabad- megoldásához is feltétlenül szervezete tartott óriási ér- szükséges. Éppen ezért szítk­de klőtl és mellett nagy gyű- séges egy olyan szervezet, lést. j ahol pártállástól 'függetlenül. Hivatalosan a nagygyűlésen kizárólag gazdasági érdekeik ügydn nem merült fel a cvim- megvédésére tömörülhetnek a ben felvetett probléma, de a, kisiparosok, mégpedig olymó­gyülés után alkalmunk volt don, hogy nem elkülönülve érdekes viját végig hallgatni az egyes iparágak, hanem jftz két "iparos között: Szabad-1 ország valamennyi kisiparo­szeryezeíre vagy Ipartesté-; sa egy összefoglaló hatalmas létre van szükség? Melyik vé-' egységbe, melynek keretében (li meg jobban az iparostár-: közös erővel harcol, kö­sadalom erdekeit. jzös érdekcinek megvédéséért Két vitatkozó iparos közül. j Ugyanúgy, ahogy az alkalma­egyik váltig azt hangoztatta, zotti viszonyban lévő dolgo­hogy a Szabadszervezelre zók szakszervezeti egysége nincs szükség. Véleménye sze- megvalósult, létrejött a KlQSa rint ugyaiiis az Ipartestület; a kisiparosok szabadszervé­van egyedül hivatva arra,! zeti összefogása. Ez pedignem hogy az iparosság érdekében kevesebbet jelent, mint azt, eljárjon. Ezenkivül tiirhetet- ;hogy a "jogos kisiparos köve­leryiek tartotta azt, hogy az telesekért — legyén az akár ipartestületi vezetőségen kí­vül még egy másik, szabad­Szervpzeli vezetősége is le­gyen á kisiparos ágnak, to­vábbá, hogy ez a vezetőség is jogot formál arra, hogy minden olyan kérdésnél, ahol a cipészek vagy éppen a taxi­sok részére fontos — az egész ország kisiparosságát képvi­selő KIOSz emel szót és har­col. A Kisiparos Szabadszerve­zet tehát az a hatalmas védő­Kóejük a bérleteket, szerda déüg elvinni. DflLGWfcóK II. "BÉRLETE 4. November 29-én, szomba­ton este 7 órakor: Elvált asszony ÖDLGOZÓK 1. BÉRLETE 5. november 26-án, szerdán este 7 órákor DOLGOZÓK II. BÉRLETE 5. December 4-én, csütörtökön este 7 órakor. Jegyeik elője lyezhetők és vált­"hatók - » » ti kiadóhivatalában, naponta reg­gel 6 érától, délután 3 óráig. Három munkás év áll la­punk mögött. Három nehéz esztendő, sok munka és le­mondás, de erősödő magyar demokrácia jelzi ezt az utat. Sokan csatlakoztak hozzánk, akadtak, akik el is hagyták táborunkát. A Délmagyaror­szág azonban három év alatt a teremtő munka közben fájó sebet is kapott. A lap megalakulásától a magunké­nak mondhattuk Dáridós Sán­dort, pártunk harcos, soha megnemalkúvó tágját, akinek tólhi nem volt eladó, aki in­kább vállalta a hazátlanság keserű kenyerét, dc nem árulta el a .nemzet érdékeit. Nemze ének és hazájának sza­badságharcát az ország ha­tárain tul is egész tudásával és életerejének teljes beveté­sével egy percig sem szűnt meg szolgálni. 1917 május 11-én váratlanul elhunyt. Gárdos Sándort a hirlap­iráshoz nem Mu érdek, ha­nem a hazafiasság vitte, részt­venni abban a nagy küzde­lemben, amely ujjászüli az or­szágot. Politikai ellenfelei le­hettek, de ellensége egy sem. Tudta, ismerte betegségét, de munka- és .pártszeretete lan­kadatlan harcba vitte. A nem­zet szabadságáért vivőit harc­ban mindég személytelen ma­radt. Gárdos Sándor ifjúkora az a kor, amelyben a szerzett benyomások "a legmélyebbek a szakma életfontosságú ügyei i és harcos szerve a kisipa-­kerülnek intézésre, döntés : rostiak,' ami a munkaviszony­előtt hozzászólhasson. Káros-1 ban lévő dolgozóknak a szafc­nak itélte még azt is a vitat- i szervezet és a Szakszervezeti koz'ó iparos, hogy a Szabad- j Tanács, a gyárosoknak pedig szervezet működésével két a GyOSZ. Merő tévedés télim részre osztódik az ipartesté- az, hogy a Szabadszervezet letbe tömörült iparosság. Eb-. káros az iparosságra és hát­bői szerinte az következik,; rállatja az ipartársulat mun­hogy nem sorakoznak fel bi- Icáját, mert százszoros erővel Zonyos kérdéseknél egysége-I tüdja az iparosság elémi és sen az egyetlen hivatott ér- megvalósítani mindazt, amit dekvédeimi szervük, az ipar- az ipartestület szük lehető­testület mögött... stb. Isőgcl közt sohasem remélhe­A másik iparos nyugodtan tölt. Ez pedig az 'ipartestület végighallgatta kartását, majd szempontjából sóm káros, feltette a kérdést, tudja-e, sem pedig hátrányos nem ie­hogy tni is az a Kisiparosok hot, haijem csak előnyé®, Országos Szabádszervezcte? mert most már a kisipar Tudja-e, mik a célkitűzései és olyan fórumot kapott a KIOSz ' i ííakk i a r» i , s hogy mi hozta létre és tette keretében, amely túlnő a es legmaraaophak. A dolgozó szükségessé, hogy a kisipa- szakma keretein., ezenkivül nep politikai, gazdasági .es Írásoknak legyen egy olyan pedig ledönti a kisiparosokat nemzetiségi elnyomatásban jhareos szervezete, amelynek egymástól elválasztó falakat szenvedett. A hvimamstak és: érdje és lehetősége lesz a Mis- és gazdaságilag is egymás se­kberalisok prédikációkkal jpart érintő elöntések előtt sitségére tudnak sietni, igyekeztek a feudalizmussal7meghállgatást nyerni és az! Az elmondottakból az derül yüdházzasaagban Slő kapita- ipartestületnél sokkal na- ki, hő&y az iparoslúrsadalom­hzmust erkolcsősebbé tenni. \ gyobb erővel harcolni tag- nak sürgősen revidiálni kell Mások az elnyomott, nyomor-1 faj érdekéiért. Az ipartesté- álláspontját, mert há erős, ral és' tudatlansággal küzdő: létben ai egyes szákmák egy- 'egységes kisí onrostábort akar, •nép felvilágosításában, poh-tmástól el vannak különülve, annak csak egy módja van: tikdi mozgósításában, a tár- egyrészt érdekkörük, más- minden kisiparost be kell , sadalmi viszonyok megválíoz- részt szakmai sovinizmusok Szervezni a KlOSz-ba. Mert I tatásában látták a baiok or- által körülbástyázna. A régi ahogy manapság alig akad vosszerét. Ezekkel az utób- f ipartestületi alkotmáüy, váia- oiyan ipari munkás, aki ne biakkaj, a baloldali munkás-1 mint az a helyzet, hogy az volna tagja valamelyik szak­O&rdos Sándor mozgajommal találkozott ajj ipartestületi vezetőség a'leg­! fiatal Gárdos Sándor és ez a többször valamelyik politikai irány képviselője is egyben, találkozás határozta meg élet­pályáját. A felszabadulás ulán mun­kahelyén, a Délmagyar ország felelős szerkesztői székében folytatta a harcot pártja, a Magyar Kommunista Párt ve­zetése melleit a magyar nép politikai, gazdasági es kultu­rális felemelkedéséért, a népi demokráciáért. Tanítása a Délmagyarországon keresztül eljutott területünk dolgozói­hoz és nagy mértékben segí­tette elő azokál az eredmé­á különböző pártállása tagság szervezetnek, ugyanúgy nem szabad, hogy olyan kisiparos legyen, aki nem tagja a KlOSz-nak. A Szakmaközi Bizottság felhívja az összes szakmák veze­tőségi tagjait, valamint az üzemi bizottsági tagokat, hogy novem­ber 21-éri, pénteken délután 5 órákor összvezetősógi és összr üzeinbfeottsagi ülés lesz a szakszervezeti székházban. Megje­lenés kötelező. Belépés csak vezetőségi és ü. b. igazolvánnyal. Szakai.»L!Di Bizottság. • Rádió ÁLLANDÓ MŰSORSZÁMOK: BUDAPEST I. 6.30: Falurá­, . , , ^ , „dió. 6.45: Reggeli torna. 7,00 nyeket, amelyeket Szegeden a I Hírek. Műsorismertetés. 7.20: Az magyar demokrácia elért. 9 Áttelepítési kormánybiztosság Hurcrvc „.„.Hin £ közleményei. 10.00: Ilírok. 12.00 Harcos munkája credme- Harangsz^ hirek. i4.00: Hírek nveit megőrizzük és tovább B— * - • • — gyarapítjuk. Sirja felett őrt áll a dolgozó magyar nép, hogy a föld, amelyben nyüg­srik, örökké szabad maradjon. AZ UJSÁGIRÓOTTIION' HIIÍEI Az Újságíró és Müvészotthon választmánya pénteken détután fét 1 órakor ülést tart. A tárgy fontosságára való tekintettel ké­rík a tagok pontos megjelenését, i November 23-án este 8 órai kezdettel az egyetemi kórus j hangversenyezik a svájci mü­l sorral. AdlGP edény csarnoka Tisza Lajos-klírat 88. szám* ajánlja a minden teldntet­ben kifogástalan ALUMÍNIUM FftZÖEBÉNYT, mely hivatva az egyre in­kább kifogyó zománeedény helyét pótolni. 20.00: Hírek, sporthírek. 2150 Hírek és krónika orosz nyelven, 22.00: Hírek, mü hallunk hol­nap? 0.10: Hírek és krónika angolul. 0.20: Hirek és krónika franciául. BUDAPEST II. 18.00: Hirek 21.00: Hirek. Szerda, 1947 november 19. BUDAPEST 1. 7.25: Reggeli zene. 8.00: öszi betegségek! 3.15 Utazás Operettcrrszágbah 12.15: Egy a sok közöl. 12.30: Müvész­lemezek. 14.10: Roosz Emii sza­Iónegyüttese, 16.00: A Kossuth Népe szerkesztése. 16.15: Sí­mándy József énekel, Víg Judit hegedűi. 17.10: A Hadifogoly Híradó rádióközleményei. 17,15: A Vöröskereszt közleményei. — 18.00: (Erzsébetek köszöntése,9: 19.00: A Téli Palota ostromától Berlin bevételéig. 19.30: Falu­rádió. 20.20: Hett szemle. — 200.15: Kodály Zoltán zenekari dalai. 21.35: Időszerű kérdések, 22.25: Előadás a Stúdióban: «A fehér ember®. 23.00: Emléke­zés Schubert halálának évfordu­lóján. BUDAPEST 11. 17.00: Ötórai tea. 18.05: Harc a rák ellen. 18.20: «4Ü perc Argentinábanr. 19.00: «A szavak hiénája®. — 19.30: Zenekari müvek. 20.30: A Rádió szabadegyeteme. 21.15: Hanglemezek. 21.15: Könnyű, muzsika. IÍO&SZU bőrkabát, igen jó fe­kete sevróbói készült, alig hasz­nált eladó. Lugas-utca 8,, Fel m

Next

/
Oldalképek
Tartalom