Délmagyarország, 1947. november (4. évfolyam, 249-273. szám)

1947-11-11 / 256. szám

Vasárnap megnyílt a gőzfürdő újjáépített női osztálya Tárgyalások folynak a OTI-val az iszappakoló megnyitásáról Több, mint félévszázaddal zel kapcsolatban az OTI v<; ezelőtt, a milleniuni évében csinos, keleties stílusú épület­tel gazdagodott Szeged bel­városa. A »kakasos templom « mellett megnyílt a népfürdő, a mai gőzfürdő. Azóta hosszú idő telt el és a berendezés, különösen a háborús esemé­nyek következtében, erősen megrongálódott. Á felszaba­dulás után a női oldalt nem iis nyitották meg1. Hónapokkal ezelőtt azonban hozzáfogtak a helyreállítási munkáljitok­hoz és vasárnap tisztára me­szelt, fényesre festett beren­dezésű, kényelmes pihenők­kel ellátott "helyiségek, újjá­épített fürdő- és lusolóhelyi­segek fogadiák a fürdőt fel­kereső hölgyközönséget. — Sajnos, a háború nem kí­mélte fürdőnket — mondotta beszélgetésünk során Komá­ronty Gyula elvtárs, akinek, mint a köztisztasági telep, autóbuszüzem és fürdő igaz­gatójának, jelentős része volt az ujjáépitésben. — Sok min­dent kellett {üjavitam, de a fürdő legnagyobb gyógytényc­zője, a természeles meleg gyógyvíz megvan és kihaszná­lása nem ütközik akadályok­ba. Ennek jelentősege külö­nösen a reuraás betegek gyó­gyításánál igen fontos. — Természetesen minden törekvésünk az lesz — foly­tatta Komáromy elvtárs —, hogy7 az összes gyógytényc­zök 'felállításával és üzembc­helyezésével a fürdő ismét egyik hathatós tényezője le­gyen a reuma elleni küzde­lemnek, de addig is a meg­lévő termálfürdők használata lehetőségét nyujt a betegek­nek, hogy izületi betegségei­két, sérüléseik utókezelését, idegzSábáikat gyógyíthassák. Megtudtuk és megelégedés­sel szemlélhettük is, hogy a női osztály, kádosztály, sőt az iszapépitmény is teljesen rendijén van, csak sajnos még az iszap pakoláshoz szükséges felszereléseket kellene besze­rezni. Ehhez körülbelül 16— 26 ezer forint kellene, dc most tárgyalások indultak meg cz­DOLGOZÓK SZÍNHAZA november ít-én, kedden este7-kor ze tőségé vei, amelyek előrelát­hatóan rövidesen eredmény­re vezetnek. A város vezetőségének az az elgondolása, hogy a sze­gényebb dolgozóknak is biz­tosithassa nemcsak a tisztál­kodási, de gyógyulási lehető­séget lis. Ezért vezették bé a szakszervezeti jegyeket, hogy hozzájuthassanak a gőz-/ fürdőhöz azok is, akik soha­sem juthatnának el máskép­pen drága gyógyfürdőkbe. A dijak a budapesti fürdőárak felébe kerülnek. Délután 80 fillért és 30 fillér kiszolgálási dijat kell fizetni. Délelőtt szak­szervezeti igazolvánnyal 1.70 forin!, rendes jeggyel pedig 2.20 forint a belépés és 40 fil­lér kiszolgálási dij. A hideg­gyógyfürdő vizimasszirozassai 3 forint. Kádfürdő 2 forint 60 fijlér. — Mindezzel azt szeretnénk elérivi — mondotta Komáro­my igazgató —, hogy a sze­gedi fürdő szinte szórakozó­és üdülőhely legyen és azok is járjanak ide, ákik eddig egyáltalán nem jártak. Amint a tisztára, kényel­mesre újjáépített női oldalt nézzük, valóban el is hisszük, hogy Szöged dolgozói öröm­mel keresik fel fürdőjüket, öl különböző hőfokú medence várja a közönséget, ezenkívül löbb tusoló, nagyszámú vet­közöhelyiség és mindenféle kényelmi berendezés. A für­dőt újjáépítő munkásság, élü­kön a kommunista dolgozók­kal, igen szép eredményt ér­BÉLMAGYAKOHSZÁG tek éí. A gőzfürdő személy­zete azonban nemcsak az új­jáépítés terén végez hehéz munkát, hanem mindennapi szolgálatában is. Az állandó gőzös levegőben való tartóz­kodás ugyanis valósággal el­erneyszti a szervezetet és ezért szükségük lenne időn­ként felfrissülésre. Munkáju­kat azonban elismerésre mél­tó buzgalommal végzik és méltán érdemelték ki a város képviseletében az újjáépített fürdőt átvevő Somogyi Imre és Dobáy Pál tanácsnokok, va­lamint dr. (Jaál Tivadar elv­társ dicsérő szavait. A mun­kásság nevében Bődé István és I.avncr Sándor elvtársak, üzemi bizottságok elnökei mondjak köszönetei a város támogatásáért. Somogyi ta­nácsnok biztosította őket a to­vábbi segitségről, annál is in­kább, mert Dénes polgármes­ter és Csikós Jenő elvtárs, számvevőségi főtanácsos to­vábbra is megértő támogatás­sal állnak a gőzfürdő ügye mellett. Iloniola János elv­társ, a szakmaközi bizottság nevében hasonló elismeréssel szólott. Egyben kifejtette, hogy ez a tettesllméiiy példa lehel a magáncégek előtt iis, hogy a hároméves terv kere­tében minél előbb nagyobb­üténni újjáépítéshez fogjanak. A szegedi gőzfürdő női osz­tálya tehát vasárnaptól kezd­ve ötvenévi mult után — mondhatnánk újjászületve —, áll ismét minden riap a hölgy­vendégek rendelkezésére reg-" gel 7-t.ől délután 5 óráig. A férfiosztályon most folynak az újjáépít esek igy hét f tó és pénte­ken szünet van, dc reméljük, hogy rövidesen a teljesen új­jáépített gőzfürdő várhatja Szeged díjlgozóií. Kedd, 1917 november ftb EV..S írek Szevillai Hadiárat a csempészek ellen DOLGOZÓK I. BÉRLETE % Nov. 14-én, pénteken 7 óraikor: 0THEL10 DOLGOZOK II- BÉRLETE 3. November 21-én, pénteken este 7 órakor OÍHELLO Jegyek előjegyezhető!: és vált­hatók BELMIGTBR0RSZR8 Kiadóhivatalában, naponta reg­igei '8 órátóí, délután 3 óráig. A Tiszától a román-jugo­szláv határszögig elterülő vi­déken az utóbbi időben a köz­biztonság meglazult. Külön­böző kéles elemek, kóbor oi­gápybandák szivárogtak be s harácsoltak, raboltak. Több gyilkosság is történt. A csem­pészők működése szintén nagy méreteket öltött s e vidék gaz­dásági életének súlyos káro­kát okozott. Lovakat, gabo­nát, élelmiszert csempésztek ki rendszeresen s a határőr­ség není léphetett fpl ellenük eredményesen. A belügyminiszter utasítá­sára hatalmas áráqyu gépe­zet indült meg s részben fel­göngyölítette a frontot- A haj­tórazzián tehergépkocsikon, dzsdppeken a budapesti rend­őrkiképzőzászlóalj, a kiskun­halasi lovas rendőrtanosztály egy egysége és a határ vadá­szok vetlek részt. A felszaba­dulás óla ez volt a legna­gyobb rendőrakció s megle­pő eredményeket hozott. A három napon át tartó gyür'üt feloldva hatszázbiz személyt adlak át az illetékes szerveknek. Száz kóboreigájiy, százöt­A terület átfésülése! állandó esőben, sárban, éjjeli ködben hajtották végre az akcióban résztvevő rendőrök és határ­rendőrök. Szinház *Fílm •Művészet Hjide Biuntoa táncfesife A Nemzeti Színházban vasár­nap este egy kitűnő svájci tánc­művésznő, Hilde B o um an mu­tatkozott be a szegedi közön­ségnek. A táncköltemények ko­reográfiai megkomponákísában elsősorban a darabok hangulati tartalmának kifejezésére törek­szik. Mimika és virtuóz techni­kai készség, valamint a kosztü­mök és a hozzátartozó színpadi fényhatások mind ennek az esz­mei célnak szolgálatában áll­nak. A művésznő finom stili­zálásu láncai és mozdulatai á Kreuzkerg-isko 1 a liatását mutat­ják. Nagy érzékenységgel reagál áz egyes művek dallamvonalai­nak hullámzására, de különösen az igen szabatos ritmikai meg­oldásokra figyeltünk fel. A mű­soron Dvoráíc, Albeniz, Sibelius, Poulenc, Chopin é.s Granados müvek szerepeltek Hajdú Ist­ván finoman cizellált zongora­előadásában. - ~ - l. . te Különöseit tetszett a spa­ven csempész, egy csoport lnolb-mc mmyit b<Hsö ritim£át Paleszlinaba íartó kuholdt i jüven tükröző Albeniz Prelude, állampolgár, román katona-1 a pregnáns Poujenc fchmpozidő, szökevények, engedély nél-fa Chopin e-moh keringő leltei­kül! határátlépők',, számos § letszerüen suhanó mozgásképe, lő csempész van a lelartóz-1 amelyet a _ művésznő a ldrob ENYHE IDtí Megélénkülő északnyugat ti, nyuga ti szék jobbára te­rült idő, sokfelé cső. Az enyh eség tovább lart. NAPIREND Kedd, november 11. Nemzeti Szinház este 7-kor: Sevillai borbély. Dolgozók szin­Iiáza. Széchenyi Filmszínház: fél 4, fél 6, féi 8: Mindenki szerel­mes. Belvárosi Mozi: fél 4, Tét 6, fél 8: Csodaparipa. Korzó Mozi: fél 4, féi G, fél 8 órakor: A kirchfejdi pap. Muzeum: képtár és ősrégé szeti osztály nyitva 9—1 óráig. Kgyetemi" könyvtár nyitva 8 7 óráig. Somogyi könyvtár nyitva 0­laiotiak közöli. Németországba igyekvő s Gö- j rögországbői szökött német' tiszlet is elfogtak. VOROS ANCI ^aSKE" a CAPHÍ BARLANGBAN! LITY JAZZ! POLGÁR! ARAK! 160 o/o-o» BABKÁTÉ! I banó tapsvihaiTa nteg is isme-f telt és végit! Granados benső tűzzel előadott spanyol tánca, amelyben bennevibráit a Dél forrósága. A művésznőt szíve­sen látnók viszont klasszikus müvek interpretálásával is. A tánemúsor után a Sehere­zádé-baíett került előadásra az Állami Nemzeti Színház kiváló szereposKíásáhan, Várady László ve zénv lésével. fej. Szolgálatos gyógyszertárak: Franki József: Szent György­tér 6; Temesváry József: Klau­zál-tér 0; Surjáuyi József: Kos­sulh Lajos-sugárut 31; Seimeczi Béla: Somogyitelep IX. u. 489. — A Csongrád vármegyei földművelésügyi szakhivata­lok és a Duna—Tisza-közi Földművelésügyi Tanács ok­tóber 22-én megtartott terv­gazdasági értekezleten hozott határozat értelmében novem­ber 16-án reggel 8 órai kez­dettel Szeged-Fels ők özponton földmüvesnapot rendeznek. — A rókusi pártszervezet fársasvacsorája. Az MKP ró­kusi pártszervezete szomba­ton este jólsikerült társasva­csorát rendezett a Pacsirla­utcai Maróthv-féle sArany szai*vas« vendéglő nagytermé­ben. A vacsora szónokáíi az MKP nagyszegedi végrehajtó­bizottsága részéről Tombácz Imre elvtárs és Simovits Mi­hály, a rókusi pártszervezet lltkára volt. Vacsora után a kitűnő éigányzenére táncra­perdültek a jelenlévők és a legjobb hangulatban a haj­nali órákig maradtak együtt. — Felhívás. Felhívjuk á volt hadifogoly bajtársainkat, hogy november 14-én délután Ö óra­kor a volt hadifoglyok baj­társi szövetségének "hivatalos helyiségében, Klaiizál-lér 3., II. em. fontos megbeszélés vé­gett saját érdekükben jelen­jenek meg. — A földreform ellen /gá­tolt — egyévi! börtön. Nipold .Tánós budapesti mérnök még 1946-ban egy Alsóközponton megtartott politikai gyűlésen a földreformmal kapcsolat­ban számos izgató kijelentést tett. Ügyében tegnap volt a tárgyalás, amikor is a vád be­igazolódott. A népbiróság kü­lön ötöstanácsa Nipoldot egy­évi bőrtönre ítélte. — Eltűnés. Dombovárj Emil szegedi, Debreceni-utca 31. sz. alatti lakos nevelt fia, Kimer Miklós MÁV pályamunkás még november 5-én állítóla­gos szolgálati ügyben Buda­pestre távozott s ottan nyoma veszett. — Álkulccsal fc'pyltolíák a lakását. Fürj-utca 12. sz. alatt Ungvári Mária szqgedi iaküs lakását ismeretlen tettesek ál­kulccsal kinyitották s onnan 350 forint készpénzt zsákmá­nyoltak. A nyomozás folyik. x A HONSz szegedi: cso­port felMyja hadirokkant és hadiözvegy tagjait, hogy no­vember hó 15-iig naponta d. e. 8—12 óra közölt Dúgonics-u. 12 sz. a. irodájában burgo­nvát igényelhetnek szemé­lyenként 25 kg-t 1 forint 26 filléres árban, mely előre le­fizetendő. Tagsági "könyv fel­mutatása kötelező. HONSz el­nöksége." — A Vörös Malom ttroiaté szombaton a közönség ren­delkezésére bocsájtotta átépí­tett helyiségeit. A megnyitó estet cigánymuzsika és Nyiii Erzsi, neves énekesnő dal­számat tették élvezetessé. — Elloplak a legelőről egy tehenet. Borsos István móra­halmi lakos a repülőtér mel­letti réten legeltette tehenét. A rnagárahagyott jószágot isme­retlen tettesek elhajtották.. A rendőrség 'megindította a nyo­mozási. — Gázolás az algyői ítoii­uten. Sós Irén Murányi-utca 8. szám alatti óvónő bejelen­tette a rendőrségen, hogy az algyői müutou ismeretlen tet­tes' kerékpárral elgázolta. Az áldozat súlyos sérülésekkel & helyszínen maradt' és a gá­zoló továbbrobogott. — Liszt feketézőket, lartéc»­tátott le gazdasági remlőr ség. Szirovicza Jenő kLáraM­Mi lakos '41 kg. nullás és 80 kg, kenyérlisztet akart forgalom* bábozni feketén, a maximális áron jóval felül. A gazdasági rendőrség Sziroviczát tetleh­érte és előállította. A liszt* < mennyiségét elkobozták s megindult az eljárás. — A Szegedi Állami Zene­konzervatőrium Collegíum Musjicum 1: an gv erseny soro za­tának hávi " részletfizetésre bérletjegyek válthatók min­den nap délelőtt 10—1, dél­után 4—7 óráig a Zenekonzer­vatórium titkári hivatalában,;. Tisza Lajos körút 77. A bérlet 4.—forinttól. Prospektus. Az első havi részlet fizetés no­vember 15-ig. A hangverseny­sorozat első estje november hó 16-án este fél 8 órakor á Zenékonzervatórium hangver­senytermében, Höchtl Margh zongoraművésznő hdngverse­nyé. "— Beüvegezjji az njszege­d? iskolát. Hétfőn az ujszegedi általános iskola tanárainak a küldöttsége kereste fel Dénes Leó elvtárs, polgármesteri és elpanaszolták, hogy sürgősen szükség lenne áz iskola tö­rött ablakainak beüvegesésé­rc. A törött ablakok itfellei$ ugyanis nem tudják me^iez­dení a fűtést és ezzel veszé­lyeztetik a tanulók egészségét íéS a tanítás menetét is. Dénes polgármester nyomban iqtiéz;­kéclett és igy még ezen a hé­ten beüvegezik az ujszegedi iskola ablakait. — Megválasztótíák a VAOSz­kiküldötteit. A Váro-si Alkal­mazottak Országos Szővetséc génck- szegedi csoportja hét­főn taggyűlést tartotta a vtár rosbáza közgyűlési termé­ben. Ezen megválasztották azokat a kiküldötteket, akik a szegedi városi alkalmaaoú íakaj képviselik Budapesten: a vasárnapi nagygyűlésen. Á" megjelentek dr, TŐlcséw, László tanácsnokot, dr, GaáJ Tivadar ügy oszt ályelőadát !fe Dóbó Sándor kertészeti íut mi bizottsági elnököt vSfasák tolták meg kiküldöttnél*. BÚTORT Olcsón készen vásárolhat ésIWb szitteihet felelősség mellett ­Diófa politúrozott Kombi n ált szo bá t Há Iószoba!>u 1 or t Konyhát Festett hálószobát 2866 kk 2860 Tft. 40as m •2666 Ft, \ K fl K IS S 11 mrnumm Kossuth Lajos-suliul

Next

/
Oldalképek
Tartalom