Délmagyarország, 1947. augusztus (4. évfolyam, 173-197. szám)
1947-08-28 / 194. szám
Csütörtök, Hl 17 augusztus 28. DÉLMAGYARORSZÁG 3 Erős Kommunista Párt, több cipő,több kenyér, A burgonyakérdés a közellátási értekezleten Panaszkodnak a pékek a közellatásra — a kenyérfogyasztók a pékekre Pálfy György i közellátási érSzerdán délelőtt főispán eh)öklésével tekezlet volt. Pálfy György közellátási kormánybiztos az értekezleten elmondta a Szegedi Hírlapban már megjelent nyilatkozatát a burgonyakérdésben* amelynek rövid tartalmi kivonata az, hogy a város éhenhalhat, ha a közellátási minisztérium nem utasítja a kormánybiztost élelmiszercikkek beszerzésére, mert Pálfy\ György a maga definíciója szerint csak a minisztérium végrehajtó szerve. Szükségesnek tartjuk itt rámutatni. hogy Révai József csaté a budapesti Szabad Nép szerkesztője, nem állami tisztviselő, nem is kormányzó szerv. Egyszerűen országgyűlési képviselőjelölt, újságiró. No és nem ulolsó sorban kommunista. Miikor Révai elvtárs értesült Szeged nehézségeiről, röglön eljárt az illetékes kormányzati szerveknél. Nem várta meg, mig küldöttségek /felkeresik, mig utasítják. Csak azért, mert kommunista, burgonyát szerzett a városnak és hamarosan kapunk is tiz vagonnal. Szükségtelennek tartjuk, liogy részletezzük, mit lelt a múltban és mit tett Pálfy Szegedért A szerdai értekezleten mindeneseire annyi kiderüli, hogy Pálfy György nem lelt semmit, mint felfeiliivta a város hatóságait, hogy gondoskodjon a burgonyaszükséglet fedezéséről. Nyilatkozatában azt is beismeri, hogy tudomása szerint Szegeden nem termeti annyi burgonya, amennyi fedezné szükségletünket. Ennek ellenére az illetékes kormányzat^ fényezőknél mégsem Pálfy György közellátási kormánybiztos interveniált, hanem Révai József kommün,isla hirlapiró. országgyűlési képviselőielölt. Szeged hürgonvakereskeiIői jól ismerik már azonban a szegedi közellátási végrehajtó szerveket*, mert figyelmeztették, hogy könynvcti zárolják a burgonyái ésezért felkérték a kormánybiztost, járjon közbe és zárolás esetén Szeged Budapesttel egyenlő feltételek mellett kapjon burgonyát Nem ok nélkül aggódunk azonban, hogy ezt a problémát is majd kommunista hírlapírónak kell megoldani. A burgonya probléma különben megoldódott. Szegedre érkezett már bárom vagonnal és öt útban van. Szükségtelen lalán megjegyeznünk, hogy burgonyája Szegednek nem azérl van, mert a közellátásügyi minisztérium »végrehajtő szerve* tevékenykedett. A közellátási érlekezlet felhívással fordul a hivatalok és üzemek vezetőihez, hogy a Jugoszláviából érkező famennyiségből biztosítsák alkalmazottaik faszükségletét, hogy a léi folyamán könnyebb legyen a tárolás a kiskeresetű dolgozók részére. Szeged különben még JI hét folyamán 200 vagon jugoszláviai lüzifát kap. Tudomásul vette a közellátási érlekezlet, hogy Szeged 75ü mázsa szabad eukrot kapott, amit azonban jegyekre osztanak ki. hogy igv eikerüljék a feketézők manipulációját. akik a múltban felvásárolták a szabad cukrot. Hamarosan a nehéztcslimunkások olcsó cukorkifttalása is megérkezik Szegedre. Foglalkozott a közeli álási értekezlet a szegedi kenyér problémájával. A pékek előterjesztették panaszaikat, amely szerint elsősorban kevesebb lisztéi kapnak, mint amennyi a szükséglel Szegednek naponta l(í» mázsa lisztre van szüksége, ezzel szemben a kiutalás csak táO mázsa. István Béla közellátásügyi felügyelő megígérte, hogy pólkiulalás utján gondoskodik a különbözet fedezéséről. Bejelentette a közellátási felügyelő, hogy fokozotl mértékben ellenőrzik a pékekét. A város hatóságai már 15 péket ellenőriztek és örömmel jelenti, hogy nem talállak eddig 'szabálytalanságok Amikor rövid ideig jjem volt megfelelő minőségű kenyér, az nem minden esetben a pékek hibája. Ez a helyzet azonban ma már javult és Szegeden ismét megfelelő minőségű kenyeret sütnek. Tölcséri Lászl ó be jelen lelte, Iiogv a malommunkások fizetésűket a korpa árából kapják. Ezzel szemben az MSzK, amely a korpát felvásárolja, rendszertelenül lesz eleget kötelezettségének. Ezért többizben nehézségek merültek fel a malommunkások fizetésének kiutalása körül. Tölcséri László városi tanácsos közbenjárt az illetékes tényezőknél és Ígéretet kapott hogy a jövőben hasonló panaszok nem merülnek fel. Akkor, amikor a gazdatársadalom a legnagyobb: korpahiánnyal küzd, az "MSzK hetekig nem vásárolja össze a kész árut. Sürgők és gyökeres változásra van, szükség e.gyrészl a malommunkások, másrészt a gazdatársadalom érdekében. Mellebeszélés Megírtuk, hogy a Független Kisgazdapárt sorszámokat osztogat a tanyai lakosság körében azzal, hogy csak a sorszámok tulajdonosai szavazhatnak. A Szegeni Hirlap szerint a rosszul informáltak iskolapéldáját mutattuk be ezzel a közleménnyel, mert a Kisgazdapárt állítólag csak a szavazás gyorsasánál óhajtotta elősegíteni, amikor az illetékes szavazókörzet választói névjegyzékének sorszámát megküldötte szavazóinak. Nem ott van a hiba, tisztelt urak, hogy önök megküldték a sorszámokat, hanem abban, bogv az osztogatók hozzáfűzik: csak az szavazhat, aki sorszámot kapott. Márpedig ,sorszámot nem minden szavazó kapott a Kisgazdapárttól. Ennek a manővernek ilyenformán csak az lehelelt a célja, hogy zavart keltsen a többi pártok szavazótáborában. Ne féltse tehát laptársunk a mi szavahihetőségünket, sokkal helyesebben teszi, ha inkább arra ügyel, hogy ne Védelmezzen egy rossz ügyet' ilyen ügyellenül. Osztják a felekkönyvi kivonatokat Szerdán Fclsőközponlon és Csengelén gyűltek össze az ujgazdák. Ez alkalommal osztották ki az újonnan földhözjuttalottaknak a leiekkönyvi kivonatokat, mely meserősiti őket földjükön. Mindkét helyen lelkesen éltették a Magyar Kommunista Pártol. Hatévi fegyházra emelte a gyüfcos szegedi Farkas János volt szegedi pif>barendőr feleségül veit egy elvált asszonyi, Szepesi Sándörnét. A házasság nem volt boldog, mert az asszony, aki férjhezmenetele előtt egy mulatóban volt pincérnő, nem tudott szakítani régi életmódjával. E miatl gyakran voltak köztük veA do gozók pártja Mf% bőr pari munkás mv&iéi&nhnn az _M KH?: 10 képviselőjelölt ÜL Ul &£dg|Udll A különböző bőripari szakmákat:! tímárokat, cipészeket, diszmüveseket, szűcsöket, kesztyűsökét a fel-! szabadulás utáii közös vezetés alatt egyesítették. A bőripari munkások szakszervezete az ország egyik legerősebb szervezetévé váll. A bőripari munkások szervezetének jó munkáját a szilárd, egységes kommunista vezetés biztosította. Szegeden a Délmagyarországi cipőgyár, az Orion bőrgyár és számos kisipari üzem dolgozóinak a száma* 450. A szakszervezet helyi csoportja Nagy Géza elvlárs, titkár vezetésével számos eredményt ért el a bőripari dolgozók érdekében. Az üzemi bizottságok közül ki kell emelni, a Délmagyarországi cipőgyár üzemi bizottságát, amely mosdó- és fürdőhelyiség építését harcolta ki, valamint komoly .üzemi könyvtárat létesített. A hároméves terv végrehajtásában komoly szerepet töltenek be a bőripari dolgozók is. A termelés fokozásával együtt azonban a bőripari munkások követelik, hogy emelkedjen az életszínvonal. Követelik az üzemi bizottságok jogkörének kiterjesztését. A bőripari üzemek igazgatóságaiban: foglaljanak helyet a munkások is. Ellenőrzési jogot kérnek az Anyag- és Arhivalalnál az árueloszlásban és beleszólási jogot az iparfelügyelőség működésébe. Kapjanak hathatós kormánytámogatást a bőripari munkások termelőszövetkezetei. Világos, szellős, egészséges műhelyekben tikarnak dolgozni a bőripari munkások 'és követelik, hogy vizsgálják felül a bőriparban alkalmazott vegyianyagokat. Állítsanak fel a nagyüzemekben könyvtárakat, bölcsödéket, napközi otthonokat. A Magyar Kommunista Párt listáin az egész országban 16 bőripari munkás szerepel. Köztük Leszták János, a szakszervezet főtitkára és Kis Kárőly, az MKP központi vezelőségéjiek tagja. A csanád-csongrádi választókerületben Farkas Imre képviseli a bőripari dolgozókat. A bőripari munkások tudják, hogy a bőripari munkás képviselőjelöltek megválasztásuk cselén a parlamenti képviseletet a bőripar felvirágoztatására, a bőrmunkások sorsának feljavítására használják [ fel. Ezérl vasárnap a Magyar Kom-' munista Párt kockájába leszik a kérésziéi. fel a Kurla próbarendőr büntetését rckedések. Egy alkalommal megint összeveszel t a házaspár, meri Farkasné egyik férfiismerősével töltött néhány órát. Farkas veszekedés közben feleségére támadt és addig fojtogatta, amiggz holtan esett öszsze. Utána moziba ment és még három napig nyugodtan végezte mindennapi teendőjét, mialatt a hullát a lakásban rejtegette. Ilyen körülmények ulán indult Farkas ellen bűnvádi eljárás szándékos emberölés büntette miatt. Annakidején a szegedi törvényszék ötévi fegyházra ítélte a vádlottat. Ezt a büntetést "b szegedi tábla helybenhagyta. Végső fokon most a Kúriai a büntetést 6 évi fegyházban állapította meg. Kétórás tűzharc a kiszombori csempészháboruban A romániai bandifák cinkosait őrizetbe vették mánia,! csempészbanda összeköttetésben árit a rettegett Halál csempészcsaláddal. amelynek tagjai, Halul Pál, ifjabb Pál és György, valamint Kolompár József és Gulácsi Alajos á kétórás tűzharc során, időnkint feltűntek, hogy 'az éj sötétjében ismét nyomiik vesszen, őrizetbe vette JJ rendőrség a oigánylársasűgot, mert Haláf Jánosnál és Gulácíf Alajosnál öt lovat és egy csikót talállak. A lókötő cigányok az állatok eredetére nem tudtam felvilágosítást adni, egyébként sincs kereső foglalkozásuk, ezért a legszigorúbb internálás! javaslattal a központi táborba vitték őkjet, mig a banda több tagját szigorított rendőri felügyelet alá helyezték. Az' internálással ós rendőri fojügyelet alá helyezéssel azonban nem fiejieződölt be a nyomozás, hanem változatlan, erővel tovább tart, hogy kiderítsék a romániai fegyveres gengszterek ismeretlen cinkosait. Néhány napja elkeseredett tűzharc folyt Iíiszom boron az éjszakai órákban egy romániai csómpészbanda, a határőrök, valamint a rendőrség közt. Több kiszombori gazda különös neszre ébredt az éj folyamán. Az udvarra kiérve csak lódobogást hallott s meglepetve észlelte', hogy lovát, elkötötték. Vagy tizenöt gazda gyűlt igy egybe az éjszaka folyamán és üldözni kezdték a Iókötőket, akik vísszalövöldöztek üldözőikre. Az üldözésbe bekapcsolódott a rendőrség .és a határvadászok is nyomukba szegődtek, de 37 ój leple alatt sikerült' az egész bandának Romániába szökni. Az éjszakai két órán át tartó fegyveres összetűzés során a csempészek közül többen megsebesülhettek, mert a rpinán határig vérnyomok vezettek. A rendőrség a nyomozást tovább folytatta Kiszomborban, ami meglepő eredménnyel végződött. A róErdélyi vacsorák Parázsonsült flekken, kolozsvári rakottkáposzta, turóscsusza a SAROS3-étte» emben MÜRKOVICS benzinkút nyitva reggel 5 órától éjjel 11 óráig. Olaj, alkatrész, díjtalan motoros légszivattyú. Tisza Lajos-körut és KJgyóutea sarok. LACZKÓ nras és ékszerész, Kárász-n. 14. Kereses kar- és zsebórákat, (veckerórát is), ezüstöt, brilliánsékszereket magas áron. Ora- és ékszerjavitást vállalok. írógépei, számológépét legmagasabb v^Sroio* irodagép Vállalat, Szícbrnyi-ttr v TelafoM i—41.