Délmagyarország, 1947. július (4. évfolyam, 146-172. szám)

1947-07-02 / 147. szám

Hazatérő hadifoglyok névsorát Világ proletárjai egyesiilletek l szeged, 1947 imius 2, szerda, iv. évi. 147. sz. ára: 40 fiilór A* MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT DELMAGYARORSZAGhNAPILAPJA a 3 éves tervről szóló törvényjavaslatot A nemzetgyűlés keddi ülését 11 lóra 15 perckor nyitotta mefiKéthlv Anna alelnök. Harmathy Lajos beterjesztette a bizottságok együttes jelentését a 3 éves gazdasági tervről szóló tör­vényjavaslat tárgyában. "Ismertette az együttes bizottság által elfoga­dott módosításokat. Ezután rámu­tatott arra, hogy a magyar nép ma óriásméretü új jáépítési felada­tok előtt áll és a feladatokat csak tervszerű munkával tudja elvégez párt) a javaslatot nem fogadta cl/ nveket kiván a gazdasági segítség Andrássy Dániel (Kisgazda) rá­mutatott arra, hogy a rendkívüli viszonyok rendkívüli helyzetet te­remteltek és a nemzetgyűlésnek kötelessége gondoskodni arról hogy kivezető utat találjon, hogy biztosítsa a magyar nép felemel­kedését. A törvényjavaslatot elfo­gadja. Mód Aladár (Kommunista) hang­súlyozta, hogy a hároméves terv a magyar dolgozó vágya volt. Ab­ni. Szükség yan tehát jól áigon-; ban, hogy a hároméves tervre szük­Öolt tervgazdálkodásra és annak1 ség van, mindenki egyetért. Kül­sikérét akarja biztosítani ez a ja-, földi kölcsönt szivesen látunk, de vaslat i olyan segitséget nem veszünk Vásárhelyi István (Szabadság- ' igénybe, amely politikai engedmé­fejében. A tervet saját erőnkből is végre tudiuk hajtani. A terv nem a magántulajdon megszüntetését és a munkáspártok diktatúráját, nem a szocializmus bevezetését jetenlu hanem hazánk demokratikus fejlődésének gazda­sági megalapozását célozza. A ja­vaslatot pártja nevében örömmel fogadja el. Justus Pál, a Szociáldemokrata Párt kijelölt szónoka rámutatott arra: A hároméves terv a demo­krácia gazdasági alapjait kívánja biztosítani. Aki a hároméve-s terv ellen áfást foglal, az az ellenforra­dalmat szolgálja. Szünet után Erdei Eerenc (Pa­rasztpárt) szólalt fel eTsőnek. Egyetért mind a terv elvi ré­szével, mind a végrehajtás mód­jával, azért pártja és a maga ne­vében elfogadja a javaslatot. Az európai országok megsegítésének terve Anglia támogatja a Marshall-tervet Molotov védi a kisnemzetek függet­lenséget Fellelj t> eni a fátyol a p árlsl k onferenciáról A három külügyminiszter párisi tárgyalásairól ina adták 'ki az első hivatalos jelentést. Ez a közlemény ismerteti Bevin irrit külügyminiszter indítványát, meíy szerint 'kormúnv­zóbizottságol kell alakítani a gazda­sági program összeállítására. Ez hozná összhangba az európai államok szük­ségletei! n legközelebbi négy óv fo­lyamán. Molotov szovjet külügymi­niszter rámutatott arra -hogy a brit­francia terv beleavatkozást jelent az egyes államok belügyeibe. Több or­szág nemrég állított "össze két-, há­rom- ötéves államgazdasági progra­mot s r bizottság létrehozása gazda­sági segítség ürügye alatt rákénysze­rithetnó az európai államokat, hogy olyan gazdaságpolitikát folytassanak, amely Angliának, Franciaországnak és az l'SA-nak kedvezne. Bevin tilta­kozott ca ellen a vád ellen, azonban — míul a moszkvai rádió párisi kü­lön tudósítója rámutat — a tények világosan bizonyítják ezt a törekvést. Nemrég hozták nyilvánosságra a gö­rög-amerikai egyezményt, amely mu­latja, hogy Ainherika " uralomra ju­ioIí Görögországban. Mindezek miatt a szovjet küldöttség nem ért ogvet aa angol-francia tervvel. Moíotov előterjesztette a szovjet javaslatot, mely közreműködő bizott­ságot kJvúu felállítani a bárom nagy­hatalom ós néhány kisebb állam köz- , rinle Magyarország nein lesz jó hid Kelet és Nyugat között. Helyesebb ;ós hasznosabb lenne, ha ezt a szere­pet Románia vállalná. P. G. A közellátásügyi miniszter rendelkezése a beszolgáltatásról ' ' Dr. Erőss János közellátásügyi minjszter uj rendelete szerint nem köteles terménybeszolgáltatásra az a gazdálkodó, akinek a művelése alatt álló összes szántóterürele 15 katasztrális holdat nem éri. cl. Ha á szántóterület a 40 kat. holdat nem haladja meg, a lerménybcszol­galtatási kötelezettség 15 kat. holdnál holdanként 130 buza kg.-al kezdődik s a szántóterület nagysága szerint kát. holdanként 3 bu­za kg.-al fokozatosan emelkedik kát. holdanként 205 buza kg -ig. A terinénybeszoigáltatási kötelességnek a kenyérgabonával tcljesitendtS 50 százalékon felüli részét az ui rendelet szerint csak buza, rozs, kétszeres, árpa, zab, köles és kukorica beszolgáltatásával tehet tel­jesíteni. A tcrménybeszolgáltatási kötelesség teljesítésén felü'f beszol­gáltatni kívánt terményeket, továbbá! a közszolgáltatásra nem köte­les gazdálkodó álta" beszolgáltatni "kívánt terményeket a gyüjlőkercs­kédőnek a »D«-jelü vételi jegyre kéli beszolgáltatni. A Kisgazdapárt ragaszkodik Bárányos miniszterhez A Kisgazdapárt képviselőcsoport­ja kedden délelőtt parlamenti k ub­helyiségében Szabó Árpád elnöklé­sével ülést tartott, hogy letárgya'­ja a hároméves tervvel kapcsola­tos felhatalmazásról szóo törvény­javaslatot. A képviselőcsoport egyhangúlag bizalmáról biztositotta a miniszter­elnököt és egyhangúlag, egy el­lenjavaslattal szemben, e fogadta a törvényjavaslatot Több képviselő és Pongrácz Ala­dár miniszterelnökségi államtitkár is kifejtette, hogy a parasztságnak és az egész mezőgazdasági veze­tésnek mekkora érdeke fűződik ahhoz, hogy Bárányos Károly meg­maradjon a földmüvelésügyi tárca élén. Dobi István pártelnök ha­sonló szellemben szó alt fel. Dobi István még fiz értekezlet alatt be­szélgetést folytatott Bárányos Ká­rollyal s később beje'entette, hogy Bárányos Károly a képviselők egy­hangu határozatának engedVe, ame­lett, hogy elfogadja a szövetkezeti központ elnökségét, megtartja a földművelésügyi miniszterséget is. Gerö elvtárs hazaérkezett Franciaországhói Budapesti tudósítónk leíejonjelen­tése: G e r ő Ernő közlekedésügyi mi­emüködósóveí. Ez kizárja annak le- niszter kedden délben feleségével hetőséigét, hogy az erős hatalmak be- ' együtt hazaérkezett a francia kom­avatkozzanak a kis országok belső ügyeibe. Ez a javaslat meggyorsítaná az európai államok újjáépítését és megfelelne az európai népek igazi • érdekeinek. Hírünk a világban Martin Chauff.ier Magyaror­szágról seólő negyedik cikke "Rákosi Mátyással folytalőtt beszélgetésével foglalkozik. Chauffier Magyarországon a legkülönbözőbb személyektől azt luiflotta „ hogy az újjáépítés rend­szeressége és' sikere a kommunisták­nak köszönhetők. »A kommunista ve­zetők — irja M. Chauffier — intel­ligens emberek, akik száműzetésük alatt sokat tapasztaltak ós tanultak Moszkvában Rákosa minisztere Inök­(iciyettes azt mondotta, hogy sze­nuinista párt strassburgji konferen­ciájáról. Az állomáson a Magyar Kommunista Párt nevélxai Farkas Mihály, Kádár János, Révai József és Vas Zoltán elvtársak fogadlak. — A kongresszus megmutatta — mondotta Gerő eivtárs megérkezése­kor, hogy a francia kommunista párt hatalmas tömegpárt, amelynek befo­lyása napról-napra nő. Thorez elv­társ kongresszusi beszédének fontos momentuma volt, amikor hangoz­tatta, hogy Magyarországról a népi demokrácia fejlődő és építő országa­ként kelt megemlékezni, amellyel a demkratikus Franciaország szoros ba­rátságot akar fenntartani. Gerő elvtárs elmondta még a to­vábbiakban, hogy Franciaországban több autóvállalattal is megbeszélést folytatót tm agyar országi autóvásárlá­sokról. Gyorssegély a szeged] hídépítés hős! halottiának A város tanácsa kedden ülést tartott. Dénes Leó polgármester ja­vaslatára a tanács elhatározta, hogy a szegedi hídépítésnél hősi halált halt Mucsi Ferenc csaádja részére 300 forint gyorssegélyt utal­nak ki. Fodortelepen az ottani lakössúg kérésére ártézikut kifolyót létesí­tenek. Elhatározták a tompái vám­ház javítását és a Kálvária-uti asz­faltburkolat megjavítását, egyben altalajcseréjét is. Drégely József rendőrezredes kérésére 1Ö00 forin­tot utalt ki a város a rendőrzeiie­kar számára hangszerek beszerzé­sére. A tanács foglalkozott a közel­jövőben Lőw ImmánueL halála év­fordulóján Szegeden megrendezen­dő Lőw-emlékünnepséggcl. Felké­Ti a tanács a Kálmány Lajos-Kört, hogy kapcsolódjék, bele az ünnep­ségek műsorába. Az ünnepségek műsorában dr. Scheiber Sándor budapesti professzor Kálmány La­jos és Lőw Immánuel kapcsolatai­ról tart értékés előadást. Somogyi Imre gazdasági tanács­nok bejelentette, hogy a szegedi földhivatal a Fehértót és több más kisebb tavat a városnak ítélte oda. Róna Béla pénzügyi tanácsnok ja­vaslatára a tanács köszönetet sza­vazott Somogyi tanácsnok ezzel kapcsolatos áldozatos munkájáért. Elhatározta a tanács, hogv Győr­től 80.000 forintért 2 autóbuszron­csot vásárol. Ezek rendbehozása 40.000 forintjába kerül a városnak, de igy ujabb autóbuszvonalakat ál­lithatnak majd forgalomba. A ta­nácsülés több kisebbjelentőség* ügy letárgyalásával ért véget. Megérkezett az amerikai buza (Budapest, julius 1.) A Magyar­ország számára Amerikából Tri­esztbe irányított buza megérkezett. 291 kocsirakomány már Budapes­ten van, 101 kocsirakomány elin­dult Triesztből és hétfőn 130 va­gon indult el Budapestre. Az amerikai segitség kissé késő« érkezik, de jobb későn, mint soha. Ez a szállítmány segít áthidalni kenyérnehézségeinket, mig ar, h| termést nagyobh mértékbeu beta­karítjuk. j

Next

/
Oldalképek
Tartalom