Délmagyarország, 1947. július (4. évfolyam, 146-172. szám)

1947-07-06 / 151. szám

Vasárnap, 1947. julius 6. délmagyarország ii i imii•! —iihiib i—i i !!• hll 5 vicf aurarió!" «Arass rózsám, arass, Megadom a garast, Ha én meg nem adom, Megadja galambom...® — csendülnek föl mindenfelé a halárban, szerte az országban ilyentájt az arató nóták. Itt-ott már előbb is, de ősi szokás szerint legtöbb helyen Péter-Pál napján indultak meg 'az aratók: legények, leányok, hogy kora hajnaltól, esti harangszóig mindennapi kemény munkával learassák, amit a föld termelt. «Csengjen, pengjen a sarló, léptünkön jár a tarló, itt jártasd a szemedet, meg ne vágd a kezedet!» — dalplják a legények aratásbamenet, de kinn á földeken azután szótlan keménységgel fogják a kasza nyelét és vágják a rendet. Legfeljebb a lányok nótáznak marokszedés közben és huncutkodó vidámsággal tréfáikodnak egymással, no meg a legényekkel. Az aratás megkezdésekor két gabonaszálat kötnek a derekukra derékfájás ellen. Ez aztán ott is marad mindaddig, amig le nem esik. Sok helyen az arra tévedő idegent, de különösen a gazdái »lebilincselő« szívességgel fogadják. Amikor ugyanis a gazda aratáskor először megy ki földjére, a lányok nyomban körülveszik és a legügyesebbje buzakötéllel átköti a lábat. Nem is engedik szabadon előbb csak, ha egy kis ajándékot, vagy pénzt ad nekik. Igazán nagy ünnepélyességgel azonban a »végző j, az aratás befejezése zajlik le. A búzaföld végén égy marék kalászi hagynak, hogy a következő évben is jó termés legyen. Az uj termésből aratókoszorut kötnek, hozza virágokat is fűznek, legtöbb helyen hosszú idő óla kialakult hagyományos formában. Ezt aztán díszes menetben viszik végig a falun keresztül. A koszoruvivőket a kapukból, ablakokból, innen is-onnan is vízzel locsolják le, «— ősi esőidézés jelképeként, — de azért bőrig ázva is vígan haladnak be az aratógazda házához. Ott aztán bőséges eszemiszom, tánc fogadja őket és hangos kurjongalásokkai ünneplik reggelig a jó' termést. Vígsággal, mulatozással járt mindig a termés betakarítása, merjt a dolgozó magyar parasztság boldog örömmel látta nőni a vetési, érni sárgulni a búzaszemeket. Mégis valami folylolt keserűség nyomta ei bennük a vidámságot, hiszen a legtöbbször más földjén, más gabonáját kellett araimtok. Ezért szólt azután az aratás végén olyan bizonytalan — keserűn a népdal: «Mcgunlam én ezt az urat szolgálni, Uri földön Lizedibe kaszálni. Fel törte a kaszanyél a kezemet, Az uraság nem ad többet kenyeret.) Hasonló hangulat csendül ki ebből a tolnamegyci népdallból is: (Learattuk, learattuk a földesúr bajzaját, Árván hagytuk, árván hagytuk tiszta jbuza tarlóját. Majd leveri hideg ősszel a harmat. Elmehet már, választhat már jobb (aratót magának.® A' magyar nép, a magyar parasztság tisztóban volt a munkája fontosságával. Ezért dalolta olyan magabizón a szegény részesarató: Mikor Islen világot leremlelte. Legelőször, a szegényt teremtette. Ha a szegény szolgalegény nem (volna, A nagygazda imádkozni se tudna.® A magyarság élharcosai, nagy költőink megér tették a nép szavál. Ezért kiáltotta Ady is már a század elején: «Hé nagyurak, jó lesz tán szóbaállni Kaszás népemmel, mert a nyár heves I > Sok heves nyár, keserű verejték mult el azóta, de a megfeszíteti munka mégis eredményre vezeteti. A magyar parasztság megkapta, saját tulajdonába vehette azt a földet, amely igazság szerint úgyis az övé volt, hiszen ö szenvedett, fáradt, dolgozott rajta. Ma már majdnem mindenüti saját földjén dolgozhat parasztságunk, ha pillanatnyilag még eselleg töbü nehézséggel is, de azzal a bizlos tu"daital, hogy a magáét aratja, saját magánali. Hisszük, hogy ez a nagy , , . r . 'III / 1 magának, uiíraíujv, uugi v-t, a (7\/<3/7 leqenyek vitatkoznak teteatnsürssikes: J KJ J |nül gazdag alkotó művészeiében. A A gyári legények a Tiszaszélen vitatkoztak. Nem találtak jobb heiyet maguknak, meri mind a keltőn rajta volt a lánycsömör. Koraérett, 23 éves arcaikon az undor ülepedett ineg, amely már fiatalon befesti a városi szegényemberek arcát, ök a szerelemből is a rövidebbet húzzák. Pricscseikhcz, poloskás szobáikhoz nem tudják odakötni asszonyaikat, leányaikat, ha szépek. Egy egy viharzásban talán megölelik a szerelmet, de aztán a lassu sovány fillérek szüntelen kopogása természetszerűleg megosztja a proletár szerelmiközösségeket. Egymásmarás, naponta való szitkozódás, beleg. olcsó lebujmulalozások, elválások, eltűrt csalások burjánzanak, amikor a lélek ténfereg és a test a legundokabb áru. A nagy elszabadult gépezet szabdalja, mégis pontosan termeli a prostituáltakat, a kószákat, a prolinyelvü, szemfüles, csavargóin zadókat. 20 éves nyomorok, káromkodó szobrait. He viszont megmarad a politika! Kikényszerült a politika, a titkok alapjainak kutatása. Rátapadnak a proletárok a valóságra és füsttől véres gombszemükkel meztelenítik. Vitatkoznak 1 Azt mondja Jani, az elmaradottabb Ferinek. — Ennyi bitang nőt, mint máma. Egy nylon-harisnyáért a becsületüket is eladják. Belerohadnak a sok cafrangba. Bolond vagy te komám, ha házasodni akarsz. Feri, a tudósabb optimista felnevet, de egyáltalán nem a boldog ember fölényével. — Nem is arról van itl szó! Lálod komám én már azon is túljutottam! — Keserügyőzelmeseii nevet, igazabb gyönyörökre való arcával. — Miért nem olvasod el Engelsnek a családra vonatkozó írásait. Világosan meg van benne irva, hogy a kapitalista gazdasági rend szükségszerűen megbontja az<ember megszentelt életformáit. A családot cirkusszá teszi... Ja komám. Azt hiszed nem ismerem én Jucit eléggé!... mint a többi lány, de én nagyon bizok benne, hogy felvilágosíthatom. Bevonom a nyári pártmunkába. Ugy kell bánni komám a lányainkkal, mint az ösztönök beteg gyermekeivel.... Nincs igazad.... Nem egy proleláiiány dolgozik a szervezetben és külömb munkát teljesít mint a férfiak... Ady is azt mondotta: proíetárlányok őszírózsák fesztek ti ínég csodavirágok... Fáradtolaj a te beszéded komám, de nem csodálkozom rajta, magam is néha megutálom a yilágot. Ahogy a beszédröpitő fuvalon elült, elábrándoztak a nyers, metsző, romantikamenles gondolataikkal. Nem űzhették a lányokat a korzó kövén, mert az egésznápos gyöirő munka effásitolla inaikat. Fizikailag is lehetetlenné tette őket. Csak amint egészen belepihentek az eslébe, hajlott föl a hangulatuk. Á kőparlról lelógó kopottnadrűgos lábaikat izgalollabban himbálták. — Nem lesz itt változás, megette a fene... A párt se bir az urakkal. Legjobb lenne, ha nem ámítanátok a népet. Egv jő fröccs többet ér máma mindennél.... Na gyere megiszunk egyet a sarki vendéglőben! — És legyintett Jani erőteljesen. — Na kontóm! Vak vagy, nézz körül. Megvakítja még a proletárt is ez a reakciós Szeged. Nem látod, hogy minden város egy kör, melyet az üzemek és a dolgozók zárnak be. Minden város közepe szorongató hurokban fojtódik. Ilyen apró hurkokból állítódott össze Európa. Még a térképen is körökkel jelzik őket, a külső kör vastagabb vonallal Van húzva.. Feri további fejtegetéseit nem hallhattam, mert a fröccs ize elhúzta mindkettőt. Árnyékaikat, sápadt, fiatal arcuk vonásait azonban láttam elúszni a "Tiszán a Fekete-tenger irányában. Talán valamelyik kikötőbe sodrodnak, ahől bérharcos kikötőmunkás törődik ugyanezen gondokkai... Szegedtől — Szalonikiig!... Lehetséges!... Mert nem örülhetünk addig a tenger kékségének, fűnek, fának, virágnak, a művészek formál öntött álmainak, a forró és nyugvó csendességnek, élettürelmeknek, amig a körök pontos határolővönalai meg nem olvadnak. A proletár szeme, melyet a gép csiszolt ki uj formalátónak, észreveszi ezeket a valóságba húzott elmázolható vonalakat. A sok apró részlet nem érdekli őket. A n#gy egész életmű húrjain akarva játszani. A szépségek kába vonalai, mellyekel a jóllakottak1, henyék alakítottak maguknak, nem kerül a szemükbe, hanem a kenyér, a ragyogó termelés. Nem haragudhatok meg Janira, Ferire amint utálattól borzongva talpalnak el a belvárosi korzó' cifra áldozatai mellett. Van annyi gyűlölet bennük, hogy megvessék ezt az embert önmagából kiforgató, hazug világot és van erejük, van módszerük hozzá újra, másra építeni. Nagy Sándor. nül gazdag alkotó művészeiében. A Szovjetunióban élő rokonnépeinknél már van is erre példa. Burját-mongol testvérnépünk fiai például igy éne[kelnek ilyentájt: Égő napban vágtunk a nyáron, Sárgás búzakalász!. Két kéz dolga szántás-vetése, Uré bő aratás. Moslmár gépel látunk helyében. Zugió réteken át. Bugón szól a gépnek zenéje, Zugén onlja dalát. Értünk ömlik gépből az élet, Ér Lünk dolgoz i k ő. Népünk ébred, égő szivében, Hálát énekel ő. Vár ránk buza sürü kalásza, Szóljon ünnepi szó. Gépész gépe nótánk kisérje, Légy hát vig arató! A mag var nyárban is megindtiltak (hát az aratók "szabad földön, szabad aratásért. Kívánjuk, hogy áldás, jó eredmény kísérje munkájukat. Dr. Lőkös Zoltán. ZÚG A BÚZA Irta: József Atilla Zudui a szél a rétekre Sóhajunkkai keveredve, Dohog a föld, zug a buza, zeng a buza. v Verejtékünk egy-egy csepje Száraz földdel gyúrva egybe, Buzaszem a buzaszálou, zug a buza. Nő a buza, nő az inséig, Acsarkodik az ellenség, Nem menekül á fasizmus, s zug a buza. Ahol növök, láborom van, Hadirend a táboromban, Golyó, sortűz kalászomba, zug a buza. Ide, aki földet szántott, Ide, aki traktort gyártott Segítsetek proletárok! zug a buza. EGY SOR KUKORICA Attól a naptól fogva, hogy munkából jövet a labor irodájába szólították, Szőcze Mihály jóforntón azt se tudta: él-e, hal-e? Nem hitte, sehogyan se hitte, hogy a fogságnak ntórói-liolnapra vége szakad s csak akkor kezdte csipkedni a karját, mikor a vonat kigördült vele a debreceni állomásról. —• Hát mégse álmodok? — törölte meg a szeme sarkát, mert ugy lehel, kormot vágott pillája alá a gőzös. A táborban hallóit róla egyet s mást, hogy az urasági földeket feloszlottak, de az ilyen beszédre, csoda-e, ha annyi metfcsaíadtatás után alig adott valamit. — Propaganda, — legyintett, akár a többi hüelien s csak altkor vágta mellbe valami ismeretlen, torkol szorongató érzés, mikor a lalu végéu, a hajdani urasági allén befordult. Sárgán kaszára készen áillak a rozsok, szinte harsogott a kukorica esoutáni zöldje. Már-már a hbausztatoh«z ért s eppen a port kezdte bakancsáról veregetni, mikor a iüziák aiot kiállás csattant leiéje: — Mihály, Mihály, Lel Csak nem jölLéi meg, édes gyerekem?! Menyhárt volt, a vénséges vén disznópásztor, aki annakidején iűzlasip taragásra tanította. A messziről jött ember mindig ritka madár, pláne, ha hadifogságból hozza haza a szerencséje. — Menyus bácsi, — nyögte ki végre Mihály, mikor már a parolazáson meg az üdvözléseken is iul voltak, — azi mondja meg igaz leikére: szóimén t-e a bajor herceg toldje? — Szél-e? — ütközött meg a lisjzlesfejü vénség. — Hogyne uieut volna szét, ha egyszer a gyerek meg az asszony ulan neked is adtak kilenc holdat? I Adlak-e? Aztán merre? — llát oda alá, a lapouyagosban. Hé, Miska, hél — orditolta el magát a disznók generálisa, mert a told hallatára ugy megirainodoll Szticze Mihály, mintiia puskából hitték volna ki- . Meg sem állt, mig leun a laponyagosban, a hajdani hercegi birtok legkövérebb löldjéu hajladozni nem látta asszonyát. Kiáltani akart, de akárhogy erőlködött is, nem jött ki hang a torkán. Állt, csak állt az árokparti szederfálioz támaszkodva, íöljebblolla sipkája megviselt ellenzőjét s hosszú percek után, mikor már minden vére a szivébe folyt, elcsukló hangon rikoltotta: — Rozii Rozika, te! Az asszony, mintha villám csapott volna le mellelte, a szivéhez kapott. Sarkon perdült s lobogó szoknyával szinte eszét vesztve rohant, rohant, rég elveszettnek hitt parja felé. Mikor kél szenvedő sziv végre valahára ősszedobbau, még a vadgaíambok is elfordítják a fejüket, hát még a mezőn sürgölődő hadiasszonyok?! Lassan-lassan azonban az örömkönnyek is kiapadnak' s eljön, a hazatérés ideje, mert hát Uramisten, a kicsi fiu még nem is ludja, hogy megjött az édesapja. Mihály megigazította a sapkáját, derékon fogta az asszonyt, s mármár lépésre mozdult a Iába, mikor hirtelen a púposra töltött kukoricára esett a tekintete. Elengedte az aszszonyt, szép óvatosan lecsatolta válláról a zsákot, vadonatúj katonakabálját is a szederfa tövébe eresztelte s mintha soha-soha, egy pillanatra se lett volna távot az annyira áhilott földtől, hamiskás mosollyal nyu]( a kapa nyele után: — Ha már a többivel végeztél, kár volna ezért az egy sor kukoricáért, Rozi. S friss, ttjra megtalált mozdulattal a földbe vágta a kapát. ...i_i Urbán Erní,