Délmagyarország, 1947. július (4. évfolyam, 146-172. szám)

1947-07-27 / 169. szám

Vasárnap, 1947. julius 27. DGLMAG1ARORSZÁG 5 j^lL Mr^ A Szegeti hivatása a délkeleteurópai művészetben Az első világháború után keletkezelt ui országhatárok igen súlyosan érintették Szeged városi fejlődését. A város elvesztette azt a nagyszerű gazdasági hálteret, amit korábban Bácska és állatában a délvidék jelenteti, számára. Az iredenlizmus túlfűtött, romantikus légkörben kevesen eszméltek .rá, hogy Szeged csak ugy nyerheti vissza a magyar városok sorában korábban ciioglall előkelő helyét ha a siránkozás helyett ujkenerglák megteremtésére törekszik, mégpedig elsősorban a szellemi élet területén. Az egykori kolozsvári egyetemnek Szegeden való megtelepedése nemcsak szellemi felfrissülést de a nagyszabású építkezések révén gazdasági fellendülést is hozott. A másik nagy szellemi megmozdulás, amely városunk felemelésében igen nagy jelentőségre emelkedett, a szabadtéri játékok voltak. Ezek létrehozásában hathatósan működött közre a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma, amely az egyetemhez és a szabadtéri játékokhoz hasonlóan igen rövid idő alatt országos jelentőségre emelkedett. A vonzás és hatás, amit a magyar szellemi élet terén ez a három intézmény, illetőleg mozgalom kifejtett, már-már az országhatáron tul is érezhetővé vált. Az akkori hivatalos külpolitika, mind a magyar, mind a szomszédos államok részéről sokkal merevebb volt, hogysem ez a hatás és Vonzás kellő mértékben érvényesülhetett volna. Pedig Szeged évezredes múltjának tanulmányozása könnyen meggyőzhet minderikit arról hogy ennek a városnak1 az arca mindenkor dél és délkelet felé nézett. A tiszai hajózás és a tiszamenfi utak révén ugyan már a középkorban igen jó kereskedelmi kapcsolatai voltak, főként Kassán keresztül az északi államokkal, igV leginkább Lengyelországgal is. A Marós völgye pedig Erdély földjével biztosította a gazdasági és müvelédősi kapcsolatokat. Noha ez utóbbiak, már az erdélyi sónak szegedi tárolása következtében is, mindenkor fontosabbak voltak az északiaknál, bizonyos, hogy adélvidékkel való összeköltelések jelentőségé ezeket is felülmulta. A Bácskával és a Szerémséggcl létrejött sürü gazdasági és művelődési hálózat szálai messze balkáni területekre is elágaztak. Erről a néprajzi kutatás mellett leginkább a vallás- és művészettörténet győzhet meg bennünket, hogy a gazdaság és népiség- (település) történetéről ne iá beszéljünk. Sajátos dolog, hogy már a "városfeegyik első temploma a keleti-bizánci kereszténység £gyik legnagyobb szentjének, Szent Demeternek a tiszteletére épült, akinek kultusza ezen a területen a bonfoglalás idejére visszanyúlik. És ezt hasonlóképen megtaláljuk a Szerémségben is. A Demeter templom ma is fennálló középkori tornyának rokonait a nyugati, francia építkezésben éppenugy megtaláljuk, mint a bizánciban. A kérdés részletes taglalása más lapokra kívánkozik, de anynyi bizonyos, hogy meghonosításában a ciszterciek játszották a főszerepet, ugyanakkor számolnunk kell azonban a balkáni-bizánci művészi formavilágnak a népi emlékképek utján érvényesült halasával is. Szeged tehát már a középkorban igen fontos találkozó pontja volt a nyugati éí keleti stilusformáknak, valamint az egyéb művelődési, s vallási áramlatának is. Városunk a nagy magyar medence egyik legfontosabb pontján épült. Az Alföldnek majdnem földrajzi középpontja, amelyet hatalmas magyar népi tömegek vesznek körül. Ugyanakkor azonban más népek perifériái is a legköz* vellenebb szomszédságába nyúlnak bele. A déli szláv- és román 'Jhép közelségével az országbatároktól függetlenül is számolni kell. Nemcsak a Magyarországnak, de a szomszéd népeknek is érdeke, hogy az országhatárok elveszítsék korábbi merevségüket,, s a jövőben ne jelentsenek áthághatatlan kinai falakat p gazdasági, társadalmi és szellemi élet egészséges, kiegyenlítő áramlatai elé. Ha a lialárok egyszer — hogy ugy mondjam — | «ellégiesednek»„ akkor az ilt élő | szomszédos népek bizonyára egy| ként fel- és elismerik azt a nagy; szerű helyzeti enegiát, amit Szei ged mint gazdasági, mindpedig ! különösen művelődési vonatkozásban rejt, s amelynek teljes kifejtlése a Duna- és tiszatájL népek közös érdeke. A szellemi fejlődésnek, a széles társadalmi rétegek kulturális felemelkedésének, s valamint a népek testvéri, emberi egymáshoz való közeledésének két legfontosabb eszköze a ttudomány ést^müvészej. Ami a művészetet illeti, minden vonatkozásban . ugy látszik, hogy a szabadtéri játékok felelevenítése a legsürgősebb, mégpedig a jugoszlávok és a románok bevonásával. Ez méltó és hasznos folytatása lehetne a háború következtében abbamaradt eredményességeknek. Ugyanakkor azonban a művészet egyéb területeire is gondolni kell. A szinház-, a zenei-, a'Uáncmüvészet mellett a nagy tömegek szellemi színvonalának, s egyben anyagi életszintiének emelésére, valamint a népek közötti közeledés előmozdítására a képzőművészet a legalkalmasabb. Egy szobor, egy festmény vggy grafika, akár terméSI Ml EMLÉKE A Tisza partján, gyermekek társaságában, találjuk meg Sz. Szigelhy Vilmost, akiről azt olvastuk a napokban, hogy ő maradt meg utolsónak a régi gárdából. Tudjuk, hogy voltaképpen két életet él. Nappal Szegeden tartózkodik, éjjel azonban viszszajár gyermekkora színhelyére, a Bánátba s annak a meséit gyűjti. — Meséljen valamit a régi újságírói emlékeiből! — Zavarjuk meg az álmodozó nagy csendben. — Könyvekre való nagy anyag ez, feleli, tán soha nem Íródik meg a maga teljességében. Nekem legalább készen áll belőle vagy tiz kötetre valóm s még mindig hiányos. Azonban megmarad hagyatéknak, talán egyszer nagysokára élet is lesz belőle hozzáértő ember kezében. Akkor kerül a szó Zukker Sünire, kinek Irma lánya itt rójja most az újságba szánt betűit a szerkesztőségben. Egyben megtudjuk, ki volt Zukker Sinü. — Annyi esztendő előtt, hogy elfárad n gondolat is, mire odaér, a Kasskávénáz volt központja minden fontos érintkezésnek. Nem gondolok most társadalmi szempontokra, csak az újságírói munkánkra, amely kielégülést keresett s abban a fővárosiakénál Is szebb, kényelmesebb helyiségben talált meg körülbelül mindent, amire és mindenkit, akire szüksége volt. Ügyvédek, bírák, tanárok, kereskedők, hivatalnokok ilt itták az ebédutáni feketéjüket s híranyag volt mindegyikük, immár leszürten adva elő azt, amit tudtak. Az emberek általában tizenkettő táján szerettek ebédelni, egytől báromig pedig a kávéházban trécseltek, vagy alsóztak. Háromkor aztán kiürült a Kass. Siini volt a város legnépszerűbb zongoratanára. Meleg barátságban éllünk, ami annál különösebb volt mert alig tudtunk a nap folyamán pár szót váltani. Mindig sietett, óráját nem is a zsebében, hanem a markában hordta s a legridegebb napokban sem vált volna meg tőle, bárhogy ketyegett a Kézműves Bank felé. Életünkben az volt a közös vonás, ami máig is megfejthetetlen maradt, ugyanis nogy mikor aludtunk? Babona, hogy csak az öreg emberek nem alszanak. Nem igen aludtunk mi ifjú éveinkben sem, legfeljebb perceket egy-egy tudományos felolvasás alatt. Igy esett, hogy Simivel hajnali háromkor találkoztam először. Én állítólag hazatérőben voltam, ő akkor kezdte a működését. — Hova megy? — kérdeztem. Legyintett a kezével, valósággal futott, csak tiz lépésnyiről szólt vissza. — Örát adok. — Akkor siessen, mert elkésik. — Köszönöm, majd átadom, — mondta, némi fülhiányossággal, abban a hiszemben, hogy üdvözletet küldök valakinek. Dél táján kikerültem a korzóra, akkor robogott el mellettem Sírni. — Tizenegy! — mondta jelentőségteljesen, ami azt jelenti, nogy eddig tizenegy órát ádolt. — Hogy lehetséges ez hajnaí óta? — Még nem, oda csak délután megyek! — azzal száguldott szélvészként. Déltől kezdve megváltozott Siml számítási rendszere, ilyenkor mellőzte a délelőtti órákat. — Három! — mondotta messziről ugy két őra táján. Később mint a Kass kávéház elmaradhatatlan vendége játszott néhány alsós partit. Le s<;m ült, csak állva mondta be a kontrákat, majd megrángatta a kabátom szárnyát s jelentősen hitelt a cvikkére mögül, mikor a fülembe súgta. — Helyettesítsen tiz percig, azonnak jövök, csak leadok egy órát. Mint bűnügyi riporter sok mindent kinyomoztam, de arra sose jöttem rá, hogy mikor ebédelt Sírni. Este hátkor azonban még mindig rohant. — Mennyi? — kérdeztem inkább tekintettel, mint szóval. — Tiz! — felelte futtában. — Nem fárad el? — Ott csak holnap fesz órám, majd átadom. Mint minden uri házhoz bejáratos, ő közvetítette a kölcsönős üzeneteket s ebben annyira beleélte magát, hogy meg se hallott mást. Mondott is éjfél táján ilyesmiket. X. nagyságos asszony köszöni a szíves érdeklődést, mar jobban van. ö is üdvözli önt. Ezekből a dolgokból héha zavarok lámadtak, olyanoknak adta át a hódoíatomat, akiket nem ismertem. Vagy neheztelő viszonyban voltam valakivel s annak a találkozásnál nyájas lett az arca, mert jó szívvel Vette a közeledésemet. Több dacos leánysiciv enyhült meg igy, végeredményben pedig az a hír terjedt el rólam, hogy kivételesen udvarias lélek vagyok. Még a szabóm is azt mondta. — Fizetni ugyan nem fizet, de tudom, hogy ott vagyok a gondolataiban. Zukker Simi rá a tanúm. Vele üdvözöltet átlag kétszer egy héten. (tszethü, akár elvonatkoztatott formájában is, aránylag könnyen érthelő. Az ilyen, s valóban komojjf művészi alkotások megértéséhez nem szükséges sem! a íorditáaju— ez nem is lehetséges! —, de nem lényeges semmi más közvetítés sem. Á szobor és a festmény nyelve, legmagasabb fokán és lényegében mindenkor nemzetek, népek fölötti egyetemes. A legősibb nyelvek közé tartozik, s minden nép számára könnyen érthető. Szeged művészete — bár ennek felderítése terén még igen sok a tennivaló, mindenkor fontos szerepet játszott a magyar művészet fejlődésében. Különleges helyzet* volt a Tisza szűkebb tájában, de számos korszaka volt-, amikor az egész Alföld egyik legfontosabb központjának szerepét töllöüe be. Földrajzi helyzeténél fogva szint* hivatása volt, hogy a nagy nyugati áramlatokat ne csak befogadja. de továbbitsa Dél- és Délkelet felé. Ehhez hasonlóan az Erdély, s még inkább délfelől fellörő művészeti áramlatoknak is fontos állomása volt. A jövőkutatás ezen a téren sok meglepetéssel fog szolgálni. Elsőrendű hivatása tehát e riagy alföldi városnak, hogy központja és kisugárzó helye legyen az Alföld művészeti életének, a magába foglaljon, összeötvözzön éa továbbítson minden művészi áramlatot, amely az emberi művelődés előbbrevitelére alkalmas, bármely világtáj felől jöjjön is az. Ennek leghatásosabb eszköze a jól összeválogatott kiállítások rendezése. A szegcdi művészek müveinek bemutatása mellett fontos lenne, hogy a főváros vezető, művészeit is megismerje a város közönsége. Ilf'csák megemlítjük, hogy a művészet fejlődése és különösen a műértő közönség szempontjából mulaszthatatlanul szükséges lenne a kiállításoknak egyes nagyobb üzemekben való megrendezése is. Erre aa egyetemi énekkar kitűnően példát mutatott éppen a közelmúltban. Ugyanakkor gondolni kell arra is, hogy a szegedi művészek alkotásai minél többet szerepelhessenek * szomszédos városokban is és megfordítva. Mindez azonban nem elég. Már most gondoskodni kellene arról, hogy Szeged és a szomszédos vidékek művészei bemutatkozhassanak a jugoszláviai és romániai városokban is. A közelmúltban történt ugyan már egykét kísérlet £ vonatkozásban, de az elszigetelt jelenség maradt. Ezt a kérdést csak intézményesen, a jmüvészek összességének bevonásával lehet megoldani. És mindez'nagyon jó előkészület lenne egy későbbi időpontban megvalósítható nagyszabású szegedi találkozóra. Az Országos Művészeti Tanács felvetette azt a gondolatot, hogy 1948-ban Szegeden megrendezcfií jék a délkeleteurópai népek szellemi olimpiásza. Szeged társadalma és művészei minden bizonnyal a legnagyobb örömmel, s8t lelkesedéssel fogadják ezt a tervet. Ez alkálommal nagyszabású szabadtéri előadások, színházi, zenekari, kórus- és egyéb müvek bemutatása melletf meg lehetne rendezni a délkeleteurópai népek régi és modern képzőművészetének és népművészetének nagy, együttes kiállítását, amelynek e népek művészi fejlődésére. £ egyben a népek teljes egyetértésének a kialakulására is döntő hatása lehet. Dr, Naflr Zölláu,