Délmagyarország, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)
1947-05-21 / 113. szám
Szjerda, 1917 május 21. délmagyarország 3 Beszélgetés Szánthó ZoStánnal Magyarország belgrádi követével „Az uj Jugoszlávia nem tesz különbségei állampolgárok kőzött" Az utolsó hetekben Szegedet és környékét elárasztották1 jugoszláviai •menekültek*«, akik koldulnak és •könnyező« szemekkel ecsetelik tra g£kus«« életüket, -üldöztetésüket és menekülésük történetét*. A nneneküllek* a leggaládabb rágalmakkal illetik oéíi. szomszédunkat, elhallgatják és letagadják népellenes és hazafiatlan megnyilatkozásaikat. Szántból Zoltán belgrádi követünk átutazott Szegeden, lapunk munkatársának alkalma vojt fiatal demokráciánk belgrádi képviselőjét megszólaltatni a menekülők kérdésében. — Jugoszláviára tisztelettel tekint a világ — kezdte nyilatkozatát Szántlió Zoltán —, mert a békekonferencia elé több mint másfélmillió hősi halottad állt. Jugoszlávia tekintélyének fontos tényezője belső újjászületése. A jugoszláv népek nemcsak a német megszállókat távoiitották el, hanem a reakciós áruló klikkeket az országon belül, akik szövetkeztek a megszállókkal és .ezért velük sorsközösségre jutottak. .fHgo*MÍávtábau a háború alatt orafeteJt és teremtődött meg egy ui5l"pu>u ország, amelynek ncina©eségpl kérdése tökéletes meg*Míáxl nyert uj, líemokratlkus elvéUbet, uj stocsáFs és gazdasági íasMieíéíeJben. Az uj Jugoszlávia demokratikus állani és nem tesz KdEcmifféle különbséget állampol^asrai között. zésekben, bocsánatot nyertek. Az élő lelkiismeret é(s a bűntudat kiűzi azonban őket az országból. Külföldön ezek a menekültek nem tudnak olyan magas erkölcsi magaslatra emelkedni, mint hazájuk, ezérl rágalmaznak, de nunciálnak. A menekülők másik1 cso- Jugoszlávia és népei szabadok, az öt' noríin szahntálókbó] rekrntá lóriik éves terv a szabad országot és népeit gázdaggá és műveltté teszi: — fejezte be nyilatkozatát Szánlhö Zoltán belgrádi kpvet. portja szabó tálókból rekrutálódik. lugosiláviában "s gyenge termés volt, a megígért külföld' segítség elmaradt, mert a nemizelM/J reakció igy kísérli meg a népuralom lejáratását Ez a próbálkozás azonban hiábavaló! Az a nemzet, amely több mint másfélmillió ember! áldozott szabadságáért, a legnagyobb könnyedséggel küzdi le a gazdaságii nehézségeket, mert fia' öntudatosak. A gazdasági nehézségek leküzdésére szigorú beszolgáltatás! rendeleteket adott kii a kormányzat. A nemzetközi reakciót támógató zsíros parasztréteg szabotálja a beszolgáltatást. Miután a büntetések szigorúak, amikor a hurok szlorul körülöttük, elmenekülnek. — A menekültek Magyarországon visszaélnek a vendégjoggal' és' rágalmazásáikkal kisérliík meg elrontani a két ország Közti jóviszonyt, ezt pedig a magyar demokrácia' nem tűri! Jugoszlávia nem kívánja a magyar népnek, amely annyit szenvedett Horthy politikája miatt, hogy újból vagy ahhoz nasonló politikai" vonalra lépjen. Magyarország megtalálta a kiutat a katasztrófából, ez a kiút a régi támadó és revizionista- politika megszüntetése, a szívélyes és baráti viszony kialakítása a többi dunamenti állammal. A »menekülő*, lelkeket mérgező elemeknek pedig nem részvét es alamizsna jár, hanem internálótábor. flk gy* Találkozás Az uri Magyarország szembeállította a város ás falu íio)|gozóit, hogy a szembenálló feleket a legnagyobb mértékben kizsákmányolja. A Magyar Kommunista Párt úttörő tevékenysége a munkásparaszt közeledés problémáját sikeresen oldja meg. A város dolgozói voltak a kezdeményezők. A földreform során segítettek a< falusiaknak kilépni, elosztani az ősi just. Amikor az ujgazdáknál jelentkezett a szerszámhiány., a városi munkás alkotó munkával támogatta a föld művelőit. A'város és falu munkásai felismerték már az egymásratalálás értékeit és jelentőségét. Pünkösd két napján a szegedi dolgozók végigjárják Nagyszeged jelentősebb településeit, hogy megbeszéljék a további tennivalókat. A város és a falu már fogja egymás kezét, ezt a személyi barátságot szövetséggé kell 'elmélyíteni, hogy a nemzet szempontjából is gyümölcsötlermő összefogás legyen. Harc a legnagyobb népbetegség ellen Uj védőoltási alkalmaznak Magyarországon Tüdőszanatóriumot kell létesíteni Szegeden A mostani nagy világháború után az összes fertőző betegségek közül a tuberkulózis terjedt el hazánik— Jugoszlávia befelé is — folytatta KEf ^litiSjli; ban legjobban és a tüdővész ellerealizálta. AZOK aleleinek, amelyek ni küzdelem sqrán további intezcsak saúrfce tagok voltát fasiszta és , kedesig tilos az orszagban mindenreakciód egyesületekben ós szövetke- 'nemit tuberkulinozás, mert az mezőgazdasági tanfolyamot rendeztek a télen „Müveit, szakképzett parasztságra van szükség" A mezőgazdasági szakemberek ©rszágjos szövetsége hétfőn délután tartotta évi rendes közgyűlését. A közgyűlésen a földmüvelésügyi miniszter többek között a következőket mondotta: — Sem- a magyar mezőgazdaságra, sem a szövetségre nem lehet közömbös, hogy mi történik a mezőgazdasági munkásság mintegy 40 százalékát kitevő ujgazdákkal. Minden erőnkkel ezek mellé kell állani. Még sok időbe telik, amig a drága termelési költségeket meg Igazolványképet sürgősen 10 perc zlattFotókópla (okmánymásolis) Diaposltivek készítése mozihirdetók részére K O Z Ó-F OTÓ Mikszáth Kálmán ulca 11. Telefen: 8 65 Minden élelmiszerből < legjobbat, legolcsóbban adom. Kenyerem, felvágottjaim elsőrendúek. Friss vágottbaromfi nabfitod Ungár élelmiszercsarnohban MlkszAth Kálmán utca I SZ. Csuhéj szatyroké: viszonteladóknak retlKUlOK legolcsóbban SZEREDAIX ÁL Cserz? Mihály a. 3— Telefon 1-61. tudjuk szüntetni. Gazdasági elesettségünkben igen fontos utat látok, amelyen keresztül mégis a felemelkedés felé megyünk, ez pedig a ipezőguzdasági szakoktatás. Az elmúlt tél folyamán országszerte 1500 tanfolyamot tartottunk. Ezt a megkezdett munkát a jövőben fokozni kell. El kei" jutni ugyanis oda, hogy müveik szakképzett parasztságunkra támaszkodva a termelési költségek lecsökkenjenek. Ezt ugy érhetjük el, ha bevezetjük a kötelező, mezőgazdasági szakoktatást. Annál is fontosabb ez, mivel azt tapasztaltam,, hogy a 20 éven aluli fiatalság nem érdeklődik a gazdasági tanfolyamok iránt, csupán az idősebbek. Ezt az állapotot meg kell szüntetni. egészségügyi kormányzat BCG-oltások országos megszervezésével kíván a tuberkulózis ellen küzdeni. Ennek lényege: a tuberkulinozás alkalmával negatívoknak talált egyéneknek a tuberkulózis ellen való védőoltása, amit dr. Havas András, a Szovjetunió tudós tüdőszakorvosa, a dán egészségügyi szervezetek segítségével egész Magyarországon alkalmazni fog. A dánok bocsátanak rendelkezésünkre autókat, tuberculint, oltóanyagot és minden anyagi szükségletet, orvosokat és ápolónőket s ők továbbítják tapasztalataikat a mi orvosainknak) s velük karöltve végzik el 50 éves korig minden, lakosnál a tuberculin reactiot Az összlakosság érdekében megértéssel kell fogadni ezt a munkát s mindenkivel megértetni, ha ható. Szegeden a tuberculinozás évek! óta folyik, le keli azonban szögezni, hogy a tüdővész elleni küz-. delemben a BCG-oItás nem az egyedüli teendő, a tömegoltások elvégzésével az egészségeseket védjük meg az esetleges megbetegedések ellen, a további nagyon fontos munka a fertőzőképes betegek elkülönítése és sürgős gyógyitómunka bevezetése. Ehhez azonban szükséges Szegeden 200 ágyas tüdőkórház (sebészettel) létesitése, azonkívül az OTI, MABI, OTBA. MAV bevonásával tüdőszanatóriumi létesítése s végül meg keR o'dani Szegeden a nagyon aktuális kérdést, ami a tüdővósz melegágya, szűnjenek meg fiz egészségtelen pincelakások és kisablaku viskók. Reméljük, hogy a most sürgősen sikerül a védőoltásokat 100 száza- I felépítendő munkás lakóházakat 'lékig elvégezni, a tüdővészmegfoete- jmég sok fogja követni s akkor ez gedés és halálozás csókkenése var- laz utolsó probléma is megoldódik. Két kormányküldött utazik Moszkvába megtárgyalni a hadifoglyok hazatérését Szekfü Gyula moszkvai magyar követ táviratban közölte, hogy a hadifoglyok hazaszállításával kapcsolatban számos olyan Kérdés merült fel, amely feltétlenül szükségessé teszi, hogy még a megkötendő hadifogoly-egyezmény tárgyaló bizottságának Moszkvába érkezése előtt két hadifogolykérdésben jártas szakértő utazzék; sürgősen a szovjet fővárosba. Kerületi és üzemi szervezetek fígy után 5 órakor Gerő elvtárs »A cimmel előadást tart, a I. pártszervezet a Kálvin-téri közvetíti Gerő elvtárs beszéd Igyobb számban való megjele elem! Május 21-én,. szerdán délhároméves terv pénzügyi problémit a rádió is közvetít. A Belváros székházban hangszórón keresztül ét. Kérjük az elvtársak minél nanését. Megnyílt a Hungária felújított kerthelyisége Tánczenét a Hungária szalonzenekara szolgáltatja Régi jóhirü konyha Jó italok Viz alatt tisztítják az iszaptól a Tisza-híd roncsait A keddi városi tanácsülésen Rónai tosjtva van. A hídnál jelenleg is lázas Béla pénzügyi tanácsnok bejelentette,' ütemben folyik a munka. Még mindig hogy a közúti hid építéséhez szűk- a roncskienielés előkészítésével fogséges pénzösszeg, mintegy 600 ezer lalkoznak, de már egy lépéssel előbbre forint a következő két hónapra biz- jutattak ezen a téren. A búvárok) j ugyanis nagyjából megtisztították: mád | a viz alatt az iszaptól, kövektől abroncsokat, de az úgynevezett bekötések is hosszú időt vesznék még igénybe. A kiemelendő hídroncs ugyanis 5—600 tonna sulyu, úgyhogy 14—16 helyen is kell rajta bekötést alkalmazni. Bz abból állj hogy hatalmas vaslemezzel veszik körül a roncsdarabot, amelynek alját a búvár erősiti oda a vizi alatt és ennek segítségével emelik ki azután majd a' vízből. Egy-egy bekötés legalább egy napot vesz igénybe, ezért még ez a munkálat több mint két hétig eltart. Előreláthatóan, haj semmi akadály nem jön közbe, akkor junius 10-én megkezdődik maga a roncskiemelés is — amint a mérnöki hivatalban közölték a Délmagyarország munkatársával. A hidépitésnél 180 munkás dolgozik most. A parton cölöpjármokat vernek le, amelyre szín tón a roncskiemelésnél lesz majd szükség. Két hajó is horgonyoz a közelben ebből Dl célból és hamarosan harmadikat is kapnak. A roncsokat ugyanis egyrészt A népjóléti miniszter kiküldöttjeként dr. Újhelyi Szilárd miniszteri osztályfőnök, a hadifoglyok hazatérését előkészítő bizottság elnöke megy Moszkvába. Megalakult a MNDSz Újszegeden Vasárnap délután a MNDSz Újszegeden is megalakította helyi csoportját a Tóth-féle vendéglőben. Az alakuló ülésen a rendőrzenekar és a Nemzeti Szinház művészei szórakoztatták a hallgatóságot, mig Zsulán Józsefné ismertette az MNDSz célkitűzéseit. Az uj MNDSz-csoport a közeljövőben háziipari kiállítást rendez, junius 1-én pedig a Tóth-féle vendéglőben a :>építsük fel fogadalmi templominkat* akció keretéhen magyarnóta-estet rendez. Az Ipart Vásár QJf) feleionszáma 040 ipna _ _ a hajókról, másrészt pedig a cölöpjármokról • szakítják* majd ki. minden minőségben legolcsóbban KOVÁCS IMRE Tisza Lajos körút 48. Telefon 2—45.