Délmagyarország, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)
1947-05-17 / 110. szám
Szombat, 1947 május 17. ál Hü 3 ÍOO ÍO telekkönyvi tisztviselő biró alkalmazásával meggyorsítják a földreform befejezését (Budapest, május 16) A kormány tagjai pénteken délben Rákosi Mátyás államminiszter vezetésével rendes heti minisztertanácsot tartottal;. A napirend során a minisztertanács felhatalmazást adott a külügyminiszternek, hogy az 1917 február 10-én aláirt békeszerződésnek az ország törvénytárába való becikkelyezésére, va Kiegészítette a minisztertanács a bírói érvényesítésből lflizárt egyes követelésekkel kapcsolatos intézkedésekről szóló rendeletet. A rendielet módot ad arra, hogy az Inflációs idők alatt jóvátételi célokra kötött köz szállítási szerződéseket a kincstárra hátrányos esetekben rendkívüli felmondással meg lehessen szüntetni. Hoz1 amint annak végrehajtása céljából i zaj ár alt a minisztertanács ahhoz a a kormánynak adandó felhatalma-1 rendelettervezethez, amely az üzíetzásra törvényjavaslatot terjesszen a 1 szerzők, ügynökök, utazói; arcképes nemzetgyűlés elé. * ligazolványának kiadását célozza. Pallavicini szellemében működik a sándorfalvi főjegyző Zöld Sándor beszéde a község lakéi előtt (Szeged, május 16.) A sándörfalvai Kisgazdapárt kétkúlacsds politikájával demokratikus pártok kérésére meghívták a koaliciós pártok némzetgyülési képviselőit, hógy ismertessék a lakosok előtt az aktuális belpolitikai kérdéseket. A népgyűlésre azonban csak a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Paraszt Párt nemzetgyűlési képviselői jelentek meg. Elsőnek 'dr. Zöld Sándor elvtárs a nagy szegedi pártbizottság titkára beszélt. Zöld Sándor beszéde első részében a községháza udvarán összegyfilt nagyszámú hallgatóság előtt leleplezte Gál József főjegyző demokráciaellenes tevékenységét. Rámutatott arra', hogy Gál József cselekedeteivel nem a dőlgo^ó parasztság érdekéit szolgálja, hanem ríehány társával (együtt a község volt urának Pallavicinek szellemét akarja feltámasztani. A zsirbeszolgáltatás körül komoly visszaélések történlek' és ebben a főjegyzőnek nagy része van. Beszéde további részében Zöld' elytárs a .Szabadság Párt szerepével foglalkozott. Nem lehet képviselője a dolgozó népnek az — mondotta — aki havonta húszezer förintoT vág zsebre. Sulyok Dezső és társai hangzatos jelszavakkal tulajdonképen a múlt rendszert akarják visszaállítani. Beszámolt Zöld Sándor elvtárs a Hadifogoly hazahozatalának kérdéséről is. Sztálin válaszolt Rákosi levelére és megígérte, hogy még ebben a hónapban lehetővé teszik a hadifoglyaink hazatérését. Uláila Tombácz Imre elvtárs nemzetgyűlési képviselő emelkedett szólásra: "— A Kommunista Párf — hangoztatta — fontosnak tartja, hogy a dolgozók előtt nyíltan feltárja és megbeszélje a szegény emberek ügyesbajds dolgait. Foglalkozott Tombácz élvtárs a és megállapította, a becsületes, jószándéku kisgazdapártiáknák szaíkitaniok kell végre a reakcióval Jfezetfogó álparaszt kisgazdákkal. Végül Gyáni ímre á Nemzeti Paraszt Párt képviselője beszélt. Érintette a beszolgáltatás kérdését és hangoztatta, liogy azok, akik ma hárpinszázforintos búzáról beszélnek, túlajdonképen, a parasztság ellön teszik, Jncrf egy uj inflációs folyamatot szeretnének elindítani. Az üzlethelyiségek bérletére és alliérletére vonatkozó rendeletet kiegészítették. A régi rendelet szerint az üzlethelyiség bérletét — amennyiben az határozatlan időtartamra szólt — rendes felmondással nem lehetett megszüntetni. Ha azonban a kincstár vagy a törvényhatóság, vagy a község a bérbeadó, ugy a saját céljára történi felhasználás okából az üzlethelyiség bérletével kapcsolatos jogviszony, megszüntethető. A most elfogadott rendelet szabályozza a bérbeadó elhalálozásával kapcsolatos kérdéseket is, továbbá a meghatározott időtartamra kötött szerződések lejáratát. Felhatalmazta a minisztertanács az igazságügyminisztert, hogy 100 telekkönyvi tisztviselő és 10' telekkönyvi biró ideiglenes alkalmazásához tegye meg a szükséges intézkedéseket, tekintettel arra, hogy' a iüfidtefornunal kapcsolatos munkák megnövekedtek és a munkálatok sürgős végrehajtása közérdék. Meghatározták az áramszolgáltatási szerződésekkel kapcsolatos illetékeket léfs a vakokat gyámolító országos egyesület szükségleteinek fedezésére folyószámlahitelt biztosítottak. Szabályozták és elvileg megállapították a közszolgálatban álló mérnökök és egyéb műszaki személyzet pótdijait. Kincstári jövedékké nyilvánították a kén, valamint a kéntartalmú ásványok és kőzetet jennékét és forgalmát .JÍ iruelosztA központok felállítását, a paprika szövetkezeti érfékesitését a szegedkörnyéki földműves szüvetkezetek "A Szeged környéki földmüvesszövelkezetek a legszegényebbek közé tartoznak. Itt nem voltak nagybirtokok,, nem maradt örökségbe traktor, szeszgyár, malom, cséplőgép, magtár. Itt nagyobbára a volt városi kishaszonbérlők kapták meg öröktulajdonul az általuk hasznait földet. Az ujgazdák és ^régiek intenzív gazdálkodást folytatnak, kertészkednek, gyümölcs- és paprikatermeléssel foglalkoznak. Rövidcsen felismerték a szövetkezésben rejlő politikai és gazdasági erőt. tnegértették a szövetkezet gazdaságpolitikai irányát és szervezkedtek. Tudták, hogy ez önmagában nem elegendő, mert a tömegekből kiinduló mozgalom csak akkor jár sikerrel, ha az uralmon lévő osztály szimpátiájával találkozik, ha az államhatalom ténylegesen, te harcát csupán a Baloldali Blokk vállalta, a többségi párt a parasztságot kiuzsorázó, a földmüvesszövetkezeteket fojtogató MSzK vonalán haladt. Nem közömbös a szövetkező kisparasztság szempontjából, hogy a központi irányítás nepí, paraszti szövetkezeli vonalon halad, vagy az ismert hazug altruista szövetkezeti frázisokat puffogtatva egyes osztályok érdekeit tartja szem előtt a szegény parasztság rovására. A Szakszervezeti székházban tartott földmüvesszövetkezetek választmányi gyűlésén ezek .a kérdések kerültek felszínre s a kiküldöltek elkeseredetten tárták fel a szövetkezetek nehéz anyagi helyzetét, ami lehetetlenné teszi szá'mukra a szövetkezeti összefogás hát hitelekkel is támogatja az ui- lényének kihasználását. A bajok ... . . . ,, . .„ .. - rtrvnc iíCíiro mflmftrQnnnmnt L-tuj-ri. gazdák szövetkezetét. Sajnálattal (kell megállapítani, hogy az ujViszonozzuk a baráti cselekedetet! TAVALY: Magyar gyermekek nyaraltak Romániában MOST: Fogadjuk be az éhező román gyermekeket Románia, amely a felszabadulás uláji számos tanújelét adta a defrnokratikus hazánk iránli barátságnak, két aszályos esztendő után súlyos élelmezési nehézségekkel kiizd. Viszonzásképpen azért, hogy a csenevész, kiéhezett magyar gyermekeket hosszú hónapokra magukhoz fogadták, táplálták és felruházták, most mi hívtunk meg román gyermekeket Magyarországra Azok a családok, akik romániai gyermekeket vennének magukhoz, jelentkezzenek a Nemzeti Segély szervezeténél. Akik ezt nem tehetik, a majdnem ruha nélkül érkező román gyermekek részére 1 darab fehérneművel, ruhával vagy cipővel segítsék az: akciót. 1 Azért a segítségért pedig, amelyet a román segélyszervezet, az Apararea Palriotica 1915 tavaszán: cukor, zsír és egyéb fontos élelmezési, sőt ruházati cikkekkel nekünk nyújtott, most legalább 5 vagon élelmiszert szándékozunk nekik küldeni. A Nemzeti Segély felhívással fordul Szeged város „lakóihoz, hogy mindenki, aki teheti, ha csak keveset is, de adjon élelmiszeri,, ruhanemül, esetleg pénzt Románia megsegítésére. Aki Komániában élő x-okonának vagy ismerősének, vagyis megadott címre csomagot akar küldeni, ugy azt ennek az akciónak a keretében gyorsan és portómentesen eljuttatjuk "a címzetthez. Az ádományokal kérjük a Nemzeti Segély szervezetéhez eljutatni, gazdák és kisparasztok szövetkezeti orvoslására memorandumot készítettek! s azt eljuttatják minden illetékes tényezőhöz. Követelik: 1) a szövetkezeti központ Sürgős felállítását paraszti irányítással, 2) földmüvesszövetkezeti kirendeltség felállítását, amöfy mint áruelosztó központ elindítja a szövetkezeti életet s megoldja a környékbeli kisparasztság J„ermelvényeinek értékesítési problémáját, 3} a permetező- és növényvédelmi szerek gyártásának államosítását s a gyümölcsárakhoz arányosított ármegállapítást, 4) hűtőházak és tárolók felállítását, permetezőgép állomások létesítését helyi szakközegek irányításával, 5) létesítsenek 5 holdon alulj is faiskolát, 6) a földmüvesszövetkezeten belül történjék a paprika feldolgozása és értékesítése. A szegedkörnyéki földmüvesszövetkezetek elindították a kisparasztság szövetkezeti harcát s bizakodva várják sérelmeik orvoslását. Amikor kedden eSte elöntötte a várost a Sztálin-távirat híre. anyák, gyermekek, testvérek, feleségek határtalan örömmel fogadták a hadifoglyok hazaiérését bejelentő sorokat! Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes ezerszámra kapta az üdvözlő táviratokat, köszönő levelek százaival árasztották el a szovjet követséget. Sztálin generalisszimusz távirata ismét megmutatta, hogv a Szovjetunió megértéssel és jóindulattal fordul a magyar nép gondjai felé, nem ragaszkodik a nemzelközi szerződések adta lehetőségekhez és a hadifoglyok hazabocsátásának ügyét függetleníti a magyar békeszerződés ratifikálásától. Sokszázezer ember egyéni örömén tul Sztálin miniszterelnök elhatározása p magyar demokrácia üagy sikerét is jelenti. A magyar munkások, parasztok és haladó értelmiségiek "következeles harca a reakció ellen és az "új „"demokratikus rend felépítéséért végzett munka növelte a nagy szocialista birodalom Magyarországba vetett bizalmát. Demokráciánk fejlődése, a konkrét elért eredmények — a hivatalos külpolitika ingadozása ellenére — ujabb nagy külpolitikai sikert eredményezett. Uj vezetőséget válastott a közalkalmazottak szegedi vezetősége Tisztújító közigyülést tartottak a Maf yar Közalkalmazottak Országos Szítad Szakszervezetének szegedi csoportjában. Sárossy István országos főtitkár és dr. P'isky Frigyes, a központi sajtóosztály vezetője is résztvett a csütörtöki "választáson, amelyen a szakmaközi bizottság részéről itj Komócsin Mihály jelent meg. A választásokon a koalíciós alapon összeállított listát egyhangúlag elfogadták. Uj vezetőséget választott a börtön, egyetemi, igazságügyi és földruüvesügyi alcsoport, továbbá a főcsoportveze.tőség. Ifi. Komócsin Miliály felszólalása utan Sárossy István főtitkár rekesztette be az ülést. Ünnepi hangversenyt rendez a ffl&P a fogadalmi templom kijavítása Javéra A MKP végrehajtóba zoltsága Folytatja a szegedi fogadalmi templom érdekében akcióit. Hétfőn, 19-én este fél 8 órai kezdettel ünnepi liangversenyt rendez, melynek teljes bevételét a fogadalmi templom kijavítására fordítják. A műsor keretében fellépnek a Nemzeti Szinház művészei, Vaszy Viktor és Várady László, valamint a Szegedi Nemzett Szinház énekkara és a Szegedi Kórus. Jegyeket elővételben a MKP Belváros 1. szervezetében lehet vásárolni, Kálvin-tér 6. szám alatt. I Fájdalom tói megtört sziwet tudatom, hogy forrón szőre tett L kishúgom i Kiskomlésí Erzsébet kereskedelmi iskolai tanufó, életének 21. évében hosszú szenvedés után május 15-én a drága lelkét visszaadta a Teremtőjének. Temetése május 17-én dél után fél 5 órakor a bot városi temető kisravatalozójából a református temetőbe lesz. Gyászolják édesapja Kískomlósi János, nevelőanyja, nagybácsija Chambré "Pál, itj. Chambré Pál, Cbambré Ferenc és Pálinkás Istvánná. Drága Csöppikénk soha el nem múló fájdalmas nyomot hagytál a lelkünkben. A Dugonics-térről külön villamos indul." írógépét, számo ógépei elad vesz Keiler Kelemen u. 8. (Royal-szállé épflleQ