Délmagyarország, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)
1947-05-01 / 98. szám
6 ITELIH AGTAS0BF9KXCI Máius elsejére Moszkva ünnepi díszt öltött (Moszkva, április 30A A május 1-nek megünneplésére készülődő szovjet főváros szerdán már teljes ünnepi (liszt öltött. A tavaszias napfényben fürdő utcákon mindenhol tömegek sietnek. A Vöröslér, ahol a díszszemle lesz, már teljes díszben van. A középületeteke! házmagasságú zászlók a 16 szovjet köztársaság címereivel díszítik,, magasan fölüt lük messzeláthalónn ragyog a Szovjetunió e'imore. A Vörös térre nyilő hatalmas Gorkij-ul diszitése az nu ötéves tervet Szemlélteti. Megnyílt a fanoncifjuság országos ipari miniavásárja (Budapest, április 30) Tildy Zoltán köztársasági elnök szerdán délelőtt ünnepélyes keretek közölt megnyitotta az ifjú- és Innoncmimkásotthoii "épitőniozgalom Ipari és kereskedelmi várárt, amelyet az Állalkertben rendezeti meg a magyar ifjumunkásrág. A megnyitó 'ünnepségen megjelent Nagy Ferenc miniszterelnök, Raik László belügyminiszter, Orlulay Gyula kulluszmiuiszter. Molnár Erik népjóléti miniszter, Veress Péter építésügyi miniszter, Mihályffv Ernő lájékoztatásügyi miniszter és Kossá István, a szakszervezett tanács fölilkára. mk«»« Budapesten megnyílt a román képzőművészeti kiállítás (Budapest, április 30 A budapesti romá i kulturhét alkalmából rendezett román képzőművészeti kiállítást szerdán délelőtt ünnepélyes külsőségek között nyitotta meg Gyöngyössi János külügy itu niszter. flllö li Fa- es Szénkereskedők Termelő, Beszerző és Eloszló Szövetkezete Szeged, Polgár-utca 1. Telefon: 7-45. Meghívó A Husipnrosok Beszerző, Értékesítő.. Zsírolvasztó és Egyenlősítő Szövetkezete szegedi cég 1947 május 11-én (vásárnap) d. u. 4 órakor az Ipartestület üléstermében (Szeged, Horváth Miliály-utca 3) rendkívüli kii/gyiiiésl Uirl, amelyre t. tagjait meghívja Szeged, 1947 április 30. az Igazgatóság. Tárgysorozat: 1. Hét igazgatósági tag választása az alápszabályszerü három évre. 2. Három felügyelőbizottsági tag választása az alapszahályszerü egv évre. 3. Az alapszabályok 18 és 19. §-ának (az osztalék mértékének megállapítása, Illetve kiszámítása és 21. 8-anak (a szövetkezeti hirdetmények közzétételi módja és napilap megnevezése) módosítása. Az alapszabályok 26. g-a: »A szavazati jogol csak azon tagok gyakorolhatják. akik üzletrészeiket, vagy azokról szóló ideiglenes vétjegyelismervényüket a közgyűlést mégelőző három nappal a szövetkézét pénztáránál feleszik. ! Belvárosi - mozi Telefon: 6-25. Ma crütgrlökön premierben [és a kővetkező nnpokou bemutatjuk MARLENE DiETRiCH pompás főszereplésével az üsszonylázadás c. eredeti vadnyugati filmet Izzó szenvedélyek, szerelem, harc a nőért. — Az Uuiversal filmgyár izgalmas filmalkotása Amerikai HIRADÓ Előadások: 4, 6 ép 6 árakor. Pénztárnyitás délelőtt 11—12, délután az előadások elölt félórával Palesztina függetlenséget kap Az Egyesül! Nemzetek rendkívüli közgyűlése megkezdte a palesztinai kérdés tárgyalását (Newyork, 'április 30.) Az ügyrendi bizottság kedd délutáni ülésén Johnson amerikai kiküldött megállapította, hogy az amerikai kormány Palesztina teljes függetlensége melleit foglal állási. Mind emellett az az álláspontja, hogy a | rendkívüli közgyűlés ebben a kér1 désben még, ne döntsön, hanem küldjön ki az angol javaslatnak megfelelően ténymegállapitó bizottságot, amely jelentését a szeptemberben összeülő rendes közgyűlésen terjessze elő, Paraguayban polgárháború dnl (Buenos Aires, április 30) Ideérkezett jelentések szerint Morinico tábornok, Paraguay elnöke az assuncioni spanyol nagykövetségen keresett menedéket, miközben Paraguay fővárosában tűzharc folyik a felkelők és az államelnök követői közölt. Paráguayból érkezett menekülték kijelentették. hogv Morínieo lemondott. Angyal János a Köznevelés problémáiról beszél a MKP politikai akadémiáján Szombaton délután folytatja előadássorozatát a MKP 6 órakor a Városháza közgyűlési termében Angyal János kultuszminiszteri tanácsos Magyar'köznevelés* címmel tart igen érdekesnek ígérkező előadást. Angyal Jánosi már ismeri Szeged közönsége, hiszen tartott már itt Szegeden előadást és akkor is a pedagógustársadalom nagy érdeklődéssel figyelte végig a kiváló előadó szakszjerü előadását. A mostani politikai akadémiát is nagy érdeklődés előzi meg, ami annál is inkább érthető, mert Angyal János köznevelésünk legkiválóbb ismerője közé tartozik. (Szeged, április 30.) A város közönsége jól ismeri a Magyar Kommunista Párt nagysikerű politikai akadémiáját, amelyet a legkiválóbb előadók'meghívásával szokott időről Időre megrendezni. A város jogásztársadalma körében nagy feltünést keltelt és nagy érdeklődést váltott ki a legutóbbi előadás, amelyet dr. Bajor László miniszteri tanácsos tartott. A most szombaton megrendezésre kerülő politikai akadémia hasonló nagy érdeklődésre tarthat számot a varos pedagógustársadalma körében. Ez alkalpmnjnl ugyanis szombaton este igógushír "T Szombaton leleplezik Kálmány Lajos emléktábláját Kálmány Lajos születésének 95. évfordulójára rendezett ünnepségekre Szegedre érkezik Ortutay Gyula kultuszminiszter (Szeged, április 30.) A szegedi tudományegyetem népi szellemű fiataljaiból álló Kálmány LajosKör már hosszabb idő óta sürgeti, hogy az életében sem megbecsült és halála után sem kellőképpen méltányolt Kálmány Lajosról utcát nevezzenek el és emléktáblát helyezzenek el lakóházára. Mindezideig pzonban ez nem történt meg és a »parasztpap« emlékét — amint Móra Ferenc nevezte — Szegeden nem őrzi semmi. Most a szegedi 1818-as bizottság, titkára elhatározta, hogy a Kálmány Lajos-Körrel együtt á nagy szegedi néprajzkutató és a legnagyobb magyar folkloristánk születésének 95. évfordulója alkalmából egyszerű emléktáblát helyez el bensőséges ünnepség keretében az Oltványi-ulrá 2. számú házra, ahol élete utolsó éveit töltötte. Vasárnap délután felolvasó ülést rendez a Kálmány Lajos-Kör a központi egyelem aulájában délután 5 órakor. A Kör szerdán levelet kapott Ortutay Gyula kultuszminisztertől és ebben a miniszter közli, hogy az ünnepségekre Szegedre érkezik és a vasárnapi ülésen szívesen tarl előadást Kálmány Lajosról. Tabódy szabadságpárti tas szta honvédszázadost letartóztatta a rendőrség Horthy bizalmasa izgatott a magyar köztársaság demokratikus berendezkedése ellen (Budapest, április 30.) A belügyminisztérium sajtóosztálya közli: A magyar államrendőrség államvédelmi osztálya őrizetbe vette Tabódy István 26 éves honvédszázadost, Budapest, Damjanich-utcai lakost. Tabódy, aki jelenleg is tényleges katonai szolgálatot teljesít, izgatott a magyar köztársaság demokratikus berendezkedése ellen, kapcsolatokat tartott fenn köztársaságunk külföldön élő ellenségeivel, azokhoz valótlan híranyagot juttatott ki azzal a célzattal, liogy a külföldi sajtóban a magyar állam belső állapotáról és szociális eredményeiről rágalmazó cikkeket helyezzenek el Tabódy a Horthy-családnak régi bizalmas barátja, .a Szabadságpárt VII. kerületi választmányának tagja. Tabódy Istvánt az államvédelmi osztály internálta. Ügyében a vizsgálat tovább folyik. Írógépet, számológépet legmagasabb ^Sroiok Szenes! irodagép Vállalat, Széchenyi-tér 7 Telefon 6—41. 100 db 6*04 SZEREDAIN ÁL Cserzy Mihály u. 3 Kárász • 10. mmmmmmm w s—mmmmmmmmm Csütörtök, 1947 május 1. Az éve fennálló FISCHER órás- ós ékszerész cégnél Szeged, Klauzál-tér 3. Alkalmi vételekből származó órákat, ezüstárukat, és brillllnséJrszereket nagyon olcsón vásárolhat. óra-, ékszerjavilás, jól, olcsón és gyorsan készül. Oivatrevíi lesz az Ipari Vásár egyik szenzációja (Szeged, április 30.) Tekintetted arra a nagy érdeklődésre, amely a divatbemutatókat általában a nőközönség j-észéről fogadja, elhaló hqzIa nz Ip^ri Vásár rendezősége. hogy az eddigieket messze túlszárnyaló divatrevüt rendez a női oköztetési ipar mindén ágának "bevonásával. RésztvesZnek ebben áz attrakcióban az .jpaa'testület nőszabószakosztályanak tagjain ldvül a női Tcalapkészitők, a szörmeiparosok 'és a cipészek is éspedig pemosak az clsővonalbeli cégek, amelyek eddig egyedül rendezték bemutatóikat, hanem ezeken kivüi azok a női szabómülielyek is, amelyek a szerényebb igényű közönségei vannak hiyatva kiszolgálni és . amelyek itt fogják bemutatni, hogy egyszerűbb eszközökkel és jutánvosabb anvágok felhasználásával is lehet szépet, ízléseset produkálni, hogy a kisebb jövedelmű úgynevezett középosztály, sől munkásosztály is megtalálja a neki megfelelő ruhaféléket. Ezeket a revüket szükség és kívánsághoz képest meg lehetne ismételni a vásár idejére eső ünnepnapokon, hogy azokat mindenki megtekinthesse, .'de íőleg a vidéki látogatók. Mert vidéki vendégekben nem tesz hiány, az már látszik II szokatlanul nagy érdeklődésből. A helyzet ugyanis az, hogy nemcsak a MÁV. de a MA VAUT, a Folyamhajózási Társaság, nyújt kedvezményt a Szegedre utazóknak, de még a Légiforgalmi Társaság is. Az utazáshoz szükséges igazolványokat az IBUSz egész Országban működő irodái és kirendeltségei hozzák forgalomba. (x) URISZIiBÚK! legolcsóbban termetőtől Mechanikai Szövőipar Kit- Szenei Bocskai-u 10. BIZTOS HBLÍL a polotk&knak FRANKL- _ f<a« Poloska-halál Nemcsak a poloskát, hanem petéit is biztosan elpusztítja. 1 deci 4 forint FRANKL- gyóevszertár Szent Oyörgyíér Apolló illatszertár Az Ujszegedt Vigadó terraszán ebédeljen május 1-ón. Leves, sült, köret, saláta, kenyér 4-— forint Őröljön kenyérgabonát, paprikát. Daráljon takarmányfélét a Tiszamalom Ipari és Kereskedelmi Kft. Vértanuk-tere (Vám-tér) 6. sz. malmában. :—: Telefon: 446. W