Délmagyarország, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)
1947-05-30 / 120. szám
Péntek, 1947 május 30. »ika«vriiniiii* 3 szakszervezetek is követelik nagybankok államosítását A bankok államosításának kérdése az ország dolgozóit erősen foglalkoztatja. Hiszen a hároméves terv a nemzet életszínvonalának felemelését szolgá ja. A terv egyik alapfeltétele, hogy a - legnagyobb bankokat az állani Irányítsa és gazdálkodásuk gyürmHesét a jicnizet élvezze. A hároméves lerv nem a nagytőkének akar nagyobb profitot biztosítani, hanem a dolgozóknak jobb j életmódot. Azok, akik megkoplalták és kiverejtékezték a stabilizációt. joggal tarthalnak igényt magasabb életszínvonalra. A szegedi dolgozók, akik szakma szerinl csoportosultak a szakszervezetekbe, pártállásra való tekintet nélkül, a hét folyamán több gyűlésen'foglalkoznak a bankok államosítási problémájával. Elsőnek a szakszervezetek foglalkoztak a bankok államosításának kérdésével. Többórás vitát rendeztek és végül határozati javaslatot fogadtak el, melynek szövegét megküldték a miniszterelnöknek ás a Szakszervezeti Tanácsnak. A határozati javaslat többek között a következőket mondja :»Mi szegedi dolgozók, a többi magyar dolgozóval együtt, vállaltuk áí újjáépítés áldozatait,.ingyen dolgoztunk az infláció alatt, de vállaltuk a stabilizáció terheit, mert tud luk, hogy ez az egyedüli ut saját életszínvonalunk felemelésére és népi demokráciánk megerősítésére. Mindezeket az áldozatokat azonban azért vállaltuk, hogy magunknak építsük fel az országot és ha a termelés lehetővé teszi, a mi életszinvonalunk emelkedjék. A munkáspártok hároméves terve teszi azt lehetővé, hogy most. apiikor már a termelés fegy bizonyos szintet elért, javuljon a mi életűnk is. A hároméves terv lehetővé teszi, hogy végre ne a dolgozók, ,hanem a tőkések vállaljanak áldozatot. A bárom éves lerv az egyedüli ut arra, hogy a magyar demokrácia megerősödjék és a dolgozók életszínvonala is megjavuljon. A hároméves terv minden magyar érdeke. De látjuk ,hogy vannak, akik elakarják szabotálni a hároméves tervet és máris megindult a spekuláció aknamunkája,. mi ezt nem nézhetjük tétlenül. Követeljük a hároméves terv azonnali tör vény beiktatását! Tudjuk, hogy a hároméves flrv szóbeszéd marad akkor, ha nem tudjuk megteremteni a pénzügyi alapjait. Akkor azonban, h;t a nagybankok olyan tőkések kezén vannak, akik élakarják teabotálni Döntés elölt £ A város gazdasági ügyosztálya B e r é n y i Árpád és 01 e j n y i k József törvényhatósági bizottsági tagok bevonásával csütörtökön vizsgálták at a kislakásépitési versenytárgyalásra befutott pályázatokat Több szegedi építőmester nyújtott be ajánlatot az építésre, de ezek között Pálinkás Jánosét tartották a legkedvezőbbnek. Pálinkás János melleit a MÉMOSz nyújtott még Jjc az összes munkára ajánlatot. A két ajánlat közül Pálinkás Jánosé 341 ezer forinttal olcsóbb volt a MÉMOSz ajánlatánál. A különbözet főleg a vasbeton munkáknál mutatkozott meg. A kát ajánlat, között még yitákra van kilátás, mert tudvalevő,, hogy az épületek tartósságát a vasbeton építmények biztosítják és a szakértők szerint hiba lenne az építkezésnél éppen a vasbeton munkákon takarékoskodni. Csütörtökön délben hozták nyilvánosságra döntésüket a vállalkozók előtt, de a határozatot még a műszaki bizottság elé terjesztik, továbbá felülvizsgálja a számvevőség is, utána pedig közgyűlés elé kerül. MostEgy Összegben kapják fizetésüket a városi alkalmazottak A városi tisztviselők eddig havi két részletben kapták fizetésüket, az Állatni tisztviselőkhöz hasonlóan elsején és tizenötödikén. Városvezetésünk eredményességének egyik jeleként most sikerült megvalósítani, hogy ez a rendszer a továbbiakban megszűnjék így már junius elsején a város minden alkalmazottja ogyössaegben kapja meg egész havi fizetéséit. már azonban remény van rá, hogy rövidcsen valóban megkezdődnek az építkezések is. Ha semmi különösebb akadály közbe nem jön, akkor junius első felében sor kerül a Faragó-utcai kislakások építésének Megkezdésére. ,a hároméves tervet, akkor elképzelhetetlen, hogy ők a pénzügyi politikájukat a termelés szolgálatába fogják állítani. Éppen ezért a hároméves terv keresztülvitele érdekében követeljük: a Magyar Nemzeti Bank cs a három nagybank államosifá- 1 " sál! Mi dolgozók a legjobban tudjuk hogy a termelés már komoly emelkedést mutat. Mégis azt kell tapasztalnunk, hosz árcsökkenés helyett áremelkedés állt be, ku önösen jellemző ez az utóbbi hetekre Mi tudjuk, hogy az árak állandó változása a spekuláció tudatos munkája, hogy elvegye a dolgozók kedvét a további munkától és szembeállítsa őket saját pártjaival. Mi azonban öntudatos dolgozók átlátunk ezen a nagyon átlátszó szitán, viszont nem tűrhetjük tovább, hogy a mi bőrünkön a spekulánsok gazdagodjanak meg. Ezért követeljük: az árak haladéktalan letörését és kíméletlen eljárást az árdrágítókkal és spekulánsokkal szemben. Reméljük, hogy követeléseinket a Miniszterelnök Ur teljesíteni fogja és nem lesz szükség arra, hogy mi a többi magyar dolgozóval együtt más formában adjunk kifejezést elégedetlenségünknek.* A szegedi bőripari munkások, szállító- és- segédmunkások, valaíTnnt vegyipari munkások szakszervezete hasonló értelem'ben foglalkozott a kérdéssel ós ugyancsak beadvánnyal fordult a miniszterelnökhöz, valamint a szakszervezethez előterjesztéseivel. A Szegedi Konzervgyár psszmunkássága is csatlakozott pártállásra való tekintet nélkül a szakszervezeti megmozduláshoz, a bankok államosítása és spekuláció letörése érdekében. Válaszúton A törvényhatósági bizottság légiit óbbi ülésén pártkülönbség nélkül elfogadták, a nagybankok államosítási javaslatát és Szeged közgyűlése távirattal fordult a kormányhoz, hagy a hároméves terv biztosítása érdekében haladéktalanul kezdje meg a magyar gazdasági élet négy legjelentősebb in-, téraényének állami kezelésbe vételét. a Annak ellenére, hogy a Ki-igaz* i dapárt a közgyűlésen elfogadta a javaslatol, mégis csodálkozással ol-v vastuk a a Szegedi Hírlap« másnap megjelenő számában, hogy a< Kisgazdapárt szegcdi szervezete nem azonosítja magát a köegyülés határozatával. Ebben a kérdésben táviratot intéztek pártjuk központjához. amelyben kijelentik, hogv a oankok ellenőrzését helyeslik csupán és nem tartják szükségesnek az államosítást. Ehhez hasonló eset történi Dinnyés Lajos honvédelmi miniszter beszédével is. Dinnyés Lajos a kisgazdapárti politikusok kozt elsőnek tett hitet a nagybankok államosításának gondolata mellett, beszédének ezt a részét két üs.cazdalap, a Hírlap és a Magyar, Nemzet egyáltalán meg sem említette. Igaznak találjuk tehát azt a véleményt, hogy a Kisgazilapártbaur • kétfajta vezetéssel találkozunk. Ezt mondhatjuk a párt szegedi szfer-, vezetőre is. Nem hinnők például, hogy a szlegedkörnyéM kisgazda parasztok nem helyeselnék a bankok államosításának gondolatát.' őket a mult keserves tapasztalatai tanították arra, mit jelentenek ói bankok. ; A Kisgazdapártban szeretnek arra hivatkozni, liogy ők a < békést utón* haladnak. Am hivat-' kőznünk kell a párt egyik alapítójára, Gaál Gasztonra, aki szú-, mos parlamenti beszédében elítélte a nagybankok uzsorapolitíkaját. A Független Kisgazdapárti sokrészben azért alakult meg a| régi Kisgazdapárttal szemben, mert látták, hogy Nagyatádi Sza-. bóék el akarják adni a parasztságok a nagytőkéseknek. Nem lehet tehát a •Kisgazdapártnak egyszerre két urat szolgálni. Nem "egyeztethető össze al ' parasztság érdelce a kapitalistákéval. Választani kell a Kisgazdapártnak: az urak, vagy a dolgozók pártja akar-e lenni? csak funiusra csökkenfelték a kenyérfejadagot Csuhé; szatyrok «s viszonteladóknak retlKUIOK legolcsóbban SZEREDAINÁL Caerzy Mihály n. 0— Telefon 1-61. (Budapest, május 29) A Gazdasági Főtanács foglalkozott a közellátásügyi minisztérium előterjesztésével, amely szerint átmenetileg a kenyérfejadagokat országosan csökkenteni kell. Ezzel kapcsolatban a közellátásügyi minisztérium a következő hivatalos tájékoztatást adta ki: A mostani intézkedés csakl átmeneti jellegű. Arról van szó, liogy mivel az 'Amerikából vásárolt kenyérgabona és liszt nem érkezett meg, annak beérkezéséig1, mindenesetre junius végéig ideiglenesen csökkenteni kell a feladagot. 900 vagon gabonát és 360 vagon lisztet várunk Amerikából, aminek beérkezése döntő módon befolyásolja kenyérellátásunkat. A gazdák' elszámoltatása "nem járf" toljesértékü eredménnyel. A beérkezett jelentések szerint a 360 vagon amerikai lisztből eddig 25 vagon várható a közeli napokban. Öt különböző hajószállitmány hozza a többi lisztet. Ezek: még nem érkeztek be Antwerpen kikötőjébe. A 900 vagon gabona behajózása az amerikai kikötőkben most" folyik. A kenyérfejadag átmeneti csökkentésével szemben a hatósági ellátás keretén belül más élelmiszerekkei kárpótolják a dolgozókat. .turnus 1-én 25 deka cukrot osztanak fc? olcsó hatósági áron. A iiehé/tesl'mnnlisok 50 deka cukor pótadagban részesülnek. Egyben gondoskodás történik arról, hogy 'a szabadcukor is a felmerülő szükséglet teljes fedezésére álljon rendelkezésre. Ugyanakkor számolni lehet a zöldségfélék és gyümölcs állandóan növekvő felhozatalával és árának csökkentésével. A közellátásügyi minisztérium a gazdasági rendőrséggel karöltve hatásos rendszabályokat foganatosít a spekuláció megfékezésére és az árdragitási kísérletek letörésére. Ami a terméskilátásokat illeti, az elmúlt napokban országszerte lehullott eső komoly reményekA kiskereskedők a drágaság letörése érdekéken önként tetlek árengedményt (Budapesti tudósítónk telefonjelentése) A Kiskereskedők Szövetkezetének Országos Szövetsége a közelmúltban felszólította tagjait, hogy járuljanak hozzá a drágaság letörésére megindult mozgalomhoz. Ennek következtében a beszerzési szövetkezetek elhatározták, hogy a közszükségleti cikkek olcsóbbá tételének előmozdítására a legfontosabb cikkekből árengedményt tesznek. Igy a textiléi kiteknél három, az élelmiszernél három. a festéknél öt, a fánál és szénnél öt, petróleumnál tíz, fűszerárunál ÖL, illatszercikkeknél tíz. bőrárunál két százalék árleszál'itást biztosítanak. Ezeket az engedményeket a kiskereskedők a fogyasztók által történő vásárlásoknál; kötelesek megtenni. Az ország demokratikus kiskereskedői ezzel bebizonyították, hogy együtt akarnak haladni a dolgozókkal a drágaság és spekuláció elleni küzdelem'ben. kel bíztat. A kenyérfejadag mostani átmeneti leszállítása nen x téren az nlolsó áldozatvállalást Jelenti. A kenyérfejadag csöldken léséről kiadóit rendelet értelmében azoknak a: fejadagja, akik eddig 15 dekát kaptak, 10, akik pedig 20 dekát kaptak:, azoknak 15 dekára változik. Azokon a helyeken, ahol a kenyérfejadagokat a közellátásügyi kormányzat engedélyével kenyérlvsztaen szolgáltatják ki, júniusban a 10 dekás fejadagra jogosultaknak egyhavi kenyérjegyük ellenében 2 kg., a napi '15 dekás fejadagra jogosultaknak pedig egyhavi kenyérjegyük ellenében 3 kg. kenyérlisztet kell kiadni. Változatlan marad a tmimnnlrások. a ueiiéztestlmnntásot, valamint a terhes és szoptatós anyák kenyérpótfejadagja. Az1 első életévüket betöltött ellátatlan személyek számára kiadott állami élelmiszerjegy egy kenyérszelvényérei juniusban 30 deka, a kenyérváltószeívényre pedig 3 deka kenyér vásárolható. A napi 10 dekás kenyóríeiadagra jogosultak részéi-e kiadott ,ulami élelmiszerjegyhői a községi elöljáróság köteles bevonni az 1, 3, 5 és 7. számú kenyérszelvényeket, valamint az összes 15-ös számú kenyérváltószelvényt le kell vágni és be kell vonni. Ebből a célból minden olyan személy, aki csak 10 dekás fejadagra jogosult, köteles a háztartásahoz tartozó' személyek élelmiszerjegyeit a felsorolt jegyszelvények bevonása végett junius 5-ig a községi elöljáróságoknál bemutatni. Ha a jegy tulajdonosa a levágandó szelvények valamelyikét már felhasználta, a felhasznált kenyérszelvény vagy kenyér- , váltószelvény helyeit másik ugyanilyen értékűt kell levágni.