Délmagyarország, 1947. április (4. évfolyam, 74-97. szám)
1947-04-01 / 74. szám
DÉLMAGFAR0RS7ÍG gw»pi!mbirat<:i«wwniiawiiiiii awanata KecTd, 1947 április t. saknak, akik mosl már nemcsalí a falu szegényeit, de a város nincstelen proletárjait is ennyire felkarolták. -j- Főzni se tudtam volna már a kommunisták nélkül újságolja egy töpörödött anyóka, aki boldogan szorítja magához háztartása egyel len foltozott fazekát. — Mosl már meggyőződtem, hol a hgfye a szegényeknek — agitál egy lerongyolt ruhája napszámos. — Csak a Konmumis ta Párt ált ki értünk és jön segít ségünkrc. Nagyon hálás vagyok magam és sorstársaim nevében liogy személyesen is meggyőződ hellünk arról az önfeláldozó gon doskndásról, amit eddig csak uj ságóldiól ismertünk. Mindenki csak a legnagyobb há Iával gondol vissza az MKP va sárnapi programjára, amelynél keretében a Szegedi Kendergyái kultnrgárdája délután 6 órakor igen nivós előadást tartott. Z.sufoll ház fhpsolta végig a nivós előadást s a somogyitelepieknek .felejthelelleií estét szereztek, hisz a hallgatóságból sokan még szin házban se voltak s természetesen a jólsikcrült előadási díjmentesen tekinthette meg Jmrki. Párfisknla-záróiiiüiepéS^ Tápén A pártiskolások tanítsák és neveljék a népet! (Szeged, március 31) Vasárnap ért gyében tanitótták a hallgatókat a véget a Magyar Kommunista Párt pártiskola előadói, nagyszegedi szervezete által rendezett Erdős János nagy tapssal fogadott háromhetes pártiskola. A pártískoía szavai után a pártiskola hallgatói mut ml Iga tói mind kiváló képességükről t tatkoztak be egvmás után a közón1. 3. 4. fl MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDA MUNKÁSOK EGYESÜLETE szegedi kerülete 1947. április hó ,6.-án (h usvétvasá rna p) dél előtt 10 órai kezdettel a belvárosi moziban u budapeaü GUTENBERG-TÁRSASÁG közreműködésével rendezendő HANGVERSENYÉNEK MÜSO R A: Köszöntő: Elmondja: Szlusni József. Webcr: Bűvös vadász cimü opera nyitánya (zenekar). Kovács József szaval. Márton Jánosné zongoraművésznő • a) Liszt: XIV. Magyar Rapszódia. 5. Lehár:.Arany-ezüst keringő (zenekar). G. Tóth Boriska énekesnő a Mascagui: Parasztbecsület Santnzza áriája, b) Strauss: Cigánybáró Saffi belépője. 7. Eisner- Bókoké jclíeinkép (zenekar), 8. Környei Lajos énekes a) Lehár: .Mosoly országa cimü operettből Szu-Csong belépője b) Ay ay ay ... 9. Brahms: 5—6 magyar láncok (zenekar), S Z t) N E T 10. Erkel. Hunyadi, i.ászló nyitány (zenekar). 11. Ágai Karola énekesnő a) Slrauss: Tavaszi hangok. b) Puccini- Tosca imája. 12. Waldteufel: Spanyol keringő (zenekar), 13.. Szigeti Sándor in agyarnóta énekes. I I.- Strauss: Cigánybaró-duett (zenekar), Agai Környei (ének), 15. Kálmán, Imre: Részletek á Csárdáskirálynőből (zenekar), Tóth Boriska (ének^. 1(5. Ziegler—Ujj: Gutenberg-induló (zenekar). Vezényel: E'siter liépi karnagy. BelépötPj iiiucs. Műsor ára 3 forint. korzo-mozi t^on Ma indul a legnagyszerűbb szereposztásban a legnagyobb sikerű magyar film ! Jávor Pál, Lukács Margit, Tolnay Klári, G«U Bea, Ajlay. Makláry. Pethes és Soltíiy pompás alakításával Műsort bevezeti: Angol Pathé híradó Előadások fél 4, féHi és fél 8-kor tettek tanúságot és ugy határoztak, a tanfolyam zárúUnnepcfyél vasárnap délután Tápén tartják meg, hogy ezzel fs közvetlenebb kapcsolatul teremtsenek a falu népével. A tápéjak nagy szeretettel is fogadták valamennyiüket és szép.számmqí gyűllek össze a meghirdetett időben. A Himnusz eléneklése után népdalokat adlak elő a pártiskolások, majd Erdős János, a nagyszegedi pártbizottság végrehajtó bizottságának tagja szólt a megjelentekhez. - \zt akarjuk mondotta —, liogy párt iskolásaink necsak maguknak tanuljanak, hanem mindazt, amit elsajátítottak ezalatt a három hét alali, szét vigyék mindenfelé és tanítsák, neveljék a népet. Ezért mindenkor a nép szeretetének szellemében, és a népért való áldozatkészség jeség előtt. Ennek .során három értékes előadás is hangzott eí. -Mindegyiket egv-egy pártiskolás tartotta, mégpedig a Magyar Kommunista Párt parasztpolitikájáról, az MKP hároméves tervéről es a népi demokráciáért vívott harcról. Ezenkívül Petőfi-versek és népdalok, munkásindulók egészítették ki az értékes műsort. A pártiskola egyik hallgatója saját versévef sok derűt fakasztva mondta el á háromheti együttlét kedves, tréfás élményeit. Végűt Kiss János cívlái's, a pártiskola vezetője foglalta össze az iskola és a záróunnepéíy tanulságait és különösen a munkas-paraszilszővet*ég nagy jelentőségérc mutatott rá. Y meleghangúiéin záróünnepéíy minden számát rthgy figyelemmel kísérte a közönség és lelkes tapsokkal jutalmazta, majd végűi együtt énékelte ef á pártískoía hallgatóival nz íiiternacioníílét. A pénzügyminisztérium tönkre akarja tenni az adéközösségbe tömörüli kiskereskedőket és kisiparosokat? Nem lehet a stabilizáció hónapjainak leiduzzadt forgalmát adóalapnak venni! \ mesterséges izgató anyagokkal lelttett politikai ételünk kihat'az "igycs emberekre épp ugy mint a gazdasági éleire. Ebben az időben mindenkinek irra kelt törekedni, hogy ellonlétek szitása, a kedélyek felizgatása helyett - dolgozói embereket megnyugtassa, ezernyi bajukban segítségükre legyen, felzaklatott embereket lecsillapítsa. Sajnos ez az egyetlen heíycs elgondolás nem mindenütt, nem min uenkinél érvényesül. Akarva, ' vagy akaratlanul — 'ezt talán -a jövő fogja megállapítani — illetékes szervek ujabb gondokkal, uj bizonytafansággal terhelik a dolgozók egyes rétegeit. Ilyen intézkedés az, amely ma Szeged iparosainak és kiskereskedőinek ezreit hozta izgalomba és anic.fy e dolgozók nagy részét rövid időn belül kenyértelenné teheti. Tudvalevő, hogy a jövedelem- és kereseti áitó alapjául mindig'az előző év forgalmát veszik- A stabilizáció bevezetése miatt ez az adóév 1916 augusztus 1-től, december 31-ig tart. Úbbeu az időben a forint megszilárdítása miatt az előző hónapokban tartalékolt iparcikkek rendkívül "nagy mennyiségben kerültek piacra, másészt Szeged város dolgoztától és vevői túlnyomói részben a gazdálkodókból adódnak, luk termelési1 adottságuk "miatt mindenkor az év utolsó hónapjaiban válnak vevőképessé, igy •tehát ez a mesterségesen felduzzasztott öt hónap forgalma volt *az adöilap és nem t lényleges keveset, vagy jövedelem. Szeged iparosaínak es keeskedőinek adóerkölccsef rendelkező észe már az inflációs idők alatt, mikor az adófizetés nem volt divat? adóközösségekbe tömörültek és fizetlek az .adót és fizetik ma is, előre, egyetemleges felelősséget vállalva egymásért, pontosan a határidőre, egymás helyzetét ismerve, igazságosabban elosztva a terhet, mint az adóhatóságok, kik az egyesek gazdasági viszonyait, érthetően nem ismerhetik alaposan. Az adóiközösségek elvégzik az adók kivetését, beliajtáát, egyetlen fillér nem válik behajthatatlanná és igy. az állam munkaerőben, költségben is rendkívül nagy megtakarításhoz jut. Az aKlákőzösségben lévőkkel ellentétben a kivüímarodók önkéntest megállapítással fizethettek be^ tetszés szerinti összegeket és csak P hónap Közepén kezdte a pénzügyigazgatóság közölni velük az adókivető bizottság által 'megállapított összegeket, de ez ellen is fellcJrbezéssel élhetnek és talán hónapok muí'va vaíik adójuk jogerőssé és igy, ha be lehet hajlani rajluk, csaknem gy évig használták az államnak jogosan járó összegeket kamatmentesen. Ezek részérő az állam egy 'évre áíapitja meg az adót, azon évközben álloztat. , Igy szemben áll az adózók két rétege : az egyik,. ki az állam pénzéi c tőkeszegény világban egy éven keresztül kamatmentesen használta és haszonnal forgatta, kinek adójához az álfám költséges adminisztrációval jut, vagy nem jut, ahogy meg tudja fogni, míg a másik,' ki tálcán viszi' készen aa adói havonta előre fizetve és a gazdasági ve'rsenynen elhulló társa hetyett is fizeti az arra-kivetett összeget. A szegedi kereskedők és iparosok adóközösségei "tehát a pénzügyigazgatósággal a mesterségesen felduzzasztott mull évi' forgatom alapján kötöttek adóálaláijV megállapodásokat. A törvény hiányossága folytán nem vették tekintetbe' á vidéki kereskedők aránytalanul nagy utazási-költségeit és a fővárossal szemben (evő számtalan hátránya. Aránytalanul nagyobb általános költsége, mert Szegeden még a villanyáram dija is sokkal magasabb, mint a fővárosban. Hosszú tárgyalások után a leküzdhetetlennek látszó magas adókat magukra váltatták, remélték, hogy a hároméves terv javukra ís szolnál és a kereskedelmi forgalom, az iparos munkaalkalma Is megnövekszik Tudták, liogy a szegedi gazdasági helyzet miatt az év első l'eíe az őszi forgalomnak 50—60 százalékát sem leszi "ki. de rendülct-. lenül híztak, hogy az év második fele talán eléri a múlt év ölhónapjának eredményét. Sajnos az év első három hónapja a leqboruíátóbb elképzelésénél is rosszabb volt és szájuktól elvonva a találót, drága kölcsönöket veitek fel, hogy kötcíczeltséjüknek pontosan elegei tegyenek. És •zek az adóközösségek, kiknek tagjai között számos olyan kis dolgozó volt, ki edddig adót iioni fizetett, •kilőj az adóhatóságok követelésüket beWhjtani. se'ni próbálták, a közösségi érzéstől áthatva versenyeztek a pontos fizetésben, most egymás nlán kapják az értesítést, hogy a megállapodásaikat csupán az év első, rossz hal hónapjára hagyta jóvá a pénzügyminisztérium. fizetheti áz indokolatlanul magas adót oly időszakra, mikor a nyers költségek levonása nélküli haszna Talán éppen csak hogy az adóra futja. A rendelet szerint az, adóközösségi rncgálíai>odásQk a naptári évre, tehát december Végéig szólnak, most valamely pihent agy érdemekel (?) akar szerezni á kifacsart adók beszedésével, megnyomorítva a kisiparost és kiskereskedőt. Ugyanakkor a közösséget megvetők, a rendelet hiányosságát kihasználók adóját egész évre meghagyja. A forgalmi adó megállapodások közül a pénzügyminisztérium területén egyetlen egyet sem hagylak jóvá. Lrre még példa nem volt. A felháborodott kisiparosság és kiskereskedők joggal kérdezték meg hétfőn a pén z ugy minisztérium kiküldöttjét, hogyan képzelik ezt a i>osti miniszteriális urak és mit akarnak elérni? Váltsák ie az igazolási fanács népbiráit Nem olsőizhen történt, s ebben az összetételben bizonyára nem is utoljára, hogy törvénysértő módon döntött a népbiróság' igazolási tanácsa. Az ügy, amelyben a törvénvsértést elkövette, az igazolási ügyekben mindennapinak tekinthető. Egy . orvos, a jelen esetben dr. fliskolezv Zoltán tart. orvos-százados a fasiszta időkben az akkori rezsimet tulbuzgóan szolgálta ki s igazolási eljárás során három évre csökkentett díjazás 'melletti újjáépítési munkára ítélték. Ez ellen a határozat elten fellebbezésnek helye nincs. Alaki okokból, ha személyesen vesz részt a tárgyaláson, nyomban be kell fellebbezését jelenteni, ha távollétében döntenek, három napon belül. Dr. Miskolczy a tárgyaláson résztvett, olt nem fellebbezett, pár hét mulVa azonban mégis beadta fellebbezését. A népbiróság mint igazolási fellehliezési fórum a múlt csütörtökön' összeült ebben az ügyben, de mentési manőverek miatt a tárgyalást hétfőre elnapolták. Hétfőn pedig a tanács néphiráj fütyüllek a népbirósági rendeletre, figyeírffén kivitt hagyták azt a rendelkezést, hogy telíebbezésnek nincs helye, érdemi tárgyalásba bocsátkozlak s elrendelték a védelem által bejelentett tanuk meghallgatását. Ehhez még csak kommentár se keli, viszont ' a deynokrálikus .pártoknak kötelessége. hogy az ilyen kormányrendeletekkel szembehelyezkedő uépbirákat haladéktalanul távolítsa el a "népbirák soraiból, "liogy éz a demokrácia tisztogatására "alakult intézmény betölthesse igazi hivatását. A népbiróság tagjai politikaitag tájékozott, keménykötésű demokraták legyenek, akik ismerik a nép bíróságának célkitűzéseit és aszerint ítélkeznek is. Nem ártana, ha a népbirósngi tárgyalásókra néha beülnének a pártok megbízottai is és figyelemmel kisérnék kiküldött népbirájuk magatartását. Azonkívül a tanácsvezetőknek jogában álí a pártokat megfelelően tájékoztatni a népbirák mentalitásáról s leváltásukat kérni, csupán égy telefonba kerüf, amit végre meg kell már kezdeni, ha a népbiróság intézményét nem akarjuk az ellenőrző bizottságok" és a 'demokratikus köz vétem énv előtt lejáratni. Házikezelésben marad a fehértói halgazdaság' Szeged, március 31) A szegedi fehértói halgazdaság ügye régi problémája a város vezetőségének. V Magyar Tógazdaság Rt. ajánlatot telt a varosnak, hogy hajlandó hát •évre bérbevenni a tógazdaságot. A részletes feltételekről már régóta folytak 4a tárgyalások, de mindezideig nem döntöttek öliben a kérdésben. Az -ügy azonban most már sürgős döntésre várt, .mert a tavaszi meleg idők beálltával meg kell kezdeni a' halgazdaság munkáját. Ezért Dénes Leó párlközi értekezletet hívott össze " hétfőre a városházára cs ezen a városi tanáccsal együtt döntöttek a kérdésről. Hosszas megbeszélés után arra a megállapodásra jutottak, hogy . Iiázikczelésbcn íarlják • » a tógazdaságot. A bérbeadásra vonatkozóan ugyanis nem voltak megegyezők a vélemények és ezért maradtak továbbra is a sa ját kezelésnéf. Nem vetették el azonban annak lehetőségét, bogy csetteg későbbi időpontban isméi tárgyalásokba bocsátkozzanak a bérbeadásról. Nyulbőrt, pézsmát magas áron veszek Révbíró Sándor nyersbőr nagykereskedő A Budapest, Fiumei ut 25. pince Húsvéti ünepehre SÁNDOR BÉLA "kitűnő asztali bort, finom likőröket és pálinka félét mérsékelt áron szerezheti be italmérés! Üzletében a főpostánál (Hid utca sarok)