Délmagyarország, 1947. április (4. évfolyam, 74-97. szám)

1947-04-01 / 74. szám

OÉLMAGYÍRORSZÁG Ivedd, 1917 április 1. Ui otthonába költözöl! a szegedi Móricz Zsigmond népi kollégium Diákotthon, amelyneh háziszabályai az aatonomián és a közösségi életen alapulnak — Népbíróság és szövetkezetek a kollégium szervei között A szegedi népi kollégiumra ionios szerep vár ebben a rossz szellemű diákvárosban [Szeged, március 31.) Néhány napja vidám énekszó hallatszik ki esten­ként a volt Tunyogí-ginmázium épüle­tének ablakain. Sej a mi lobogónkat, Fényes szelek fújják. Sej, az van arra uva: Éljen a szabadság! — hallottuk a iminap is ősi népdalunk uj szövegű dallamát felharsanni. A népi kollégiumok indulója ez a kis dal és több más népdallal együtt a sze­gedi "Móricz Zsigmond Népi Kollégium tagjai dalolgatják ott nagy szeretettel. A kollégium ugyanis végre beköltóz­'helctt a várostól megkapott é|s a szak­szervezetek segítségével rendbehozott otthonába, hogy itt teljes erejével megkezdhesse belső munkájának ki­építését is. Kél emeletnyi részt kap­lak itt meg ebben az épületben. Az egyik emelet a leányoké, a másik pedig a fiuké, de emellett külön ta­nulószobák; társalgó és előadóterem is rendelkezésükre áll. Természetesen mindez még igen kezdetleges álíapol­ban, mert hiszen nagyjából most fo­lyik még az épületrészek rendbeho­zása, festés, takarítás is. Ebben az otlhontleremlő munkában azonban . népi kollégium minden egyes tagja becsülette]'kiveszi a részét. A Délnm­gvarország munkatársának legutóbbi látogatása is tevékeny munkában ta­láltak őket. Az első emeleten mindjárt egy tábla meredt felénk, amelyen nagy belükkel ez álit. ' — Ostromállapot! Az érkezők azonnal jelentkezzenek az irodában! Riadtan .futottunk mi is oda és olt Székely Lajos igazgató megmagyarázta azért van erre szükség, bogy az ísko Iából vagy egyetemről hazatérő kolíé gisták azonuai megkaphassák a beosz­tásukat és részt vegyenek az éppen szükséges házi munkában. — Uj és reméljük mostmár végle­ges kollégiumi épületünk — moiidja Székely igazgató —, igen nagyjelentő­ségű állandó szervezel! életünk kiala­kulása szempontjából is. A kollégium nevelési rendszere az autonómián és a közösségi életen alapszik. Ennek megfelelően a Győrífy-kollégiumban kialakult gyakorlat alapján szobaszö­votkoeeteket'hozunk létre. Ennek élén választolt vezetőség áll és főként gaz­dasági, de emellett kulturális munkál végeznek. Gazdasági munkájuk lé­nyege, hogy az úgynevezett étkeztetési szövetkezetek működésén keresztül közösségi áldozatvállalása nevel­jék a 'kollégistákat. .Minden szövet­kezetnek szövetkezeli ládája van*és ebbe a szövetkezet bármely tagja ré­szére érkező éleliuiszercsoinagökat te­szik bele. Ezl azután a tagok kíván­sága szerint fogyaszthatják el. A be­lépés természetőrén önkéntes és álta­tában 8—10 tag alkot egy-egy sző­ve Ikezoleb — Ezek a szövetkezelek delegálják azután a kollégiumi népbiróság tag­jait, — kapcsolódik bele beszélge­tésünkbe líarek István titkár. Ennek elnöke az igazgató ós az esetleg felve­tődő súlyosabb fegyelmi 'ügyekben a kialakult jogszokások figvelembevéte­lévcf perrendtartás szerűen "hoznak Ítéletet. A szövetkezeti vezetők nem­csak a népbiróságban vesznek részt, hanem együttesen alkotják á szövet­kezeti vezetők tanácsát, a hivatalos vezetőkkel- igazgatövaí, titkárral, gaz­dasági vezetővel egyenrangú félként dönt a kollégiumi kérdésekben. . — A szövetkezeteknek igen jelentős tevékenységet akarnak kifejteni kultu­rális vonatkozásban is — folytatják. Ezek "készítik elő ugyanis 'a koffé­gium kulturváltalkozásainak, előadá­sainak anyagát. Minden szövetkezet lehetőségei kap a faliújság szerkesz­tésében is és egy-egy kiküldött tagja a szerkesztőbizottságnak. Beszélgetésünket nagy munkazaj zavarja meg a folyosóról. Balázs Sán­dor kollégista I'liihár Jánossal éppen egy nehéz sludiumszekrényt igyeke­zett a szobájába betolni. Nosza mind­járt segít az igazgató is, hogy könv­iivebben menjen a munka. .A "leányok részén is élénk tevékenység folyik. Hárman éppen a közeli napokban "ér­keztek a budapesti Állami Védőnő­képző Intézetből: Török Magda, Tóth Márta és Németh Gizella, de máris nagy buzgalommai mosták éppen az ablakot, pedig csak két hónapi gya­korló idejük alatt maradnak itt. A mostam uj' olllion bővebb le­hetőséget nyit a nem állandóan itt­tartozkodó vidéki népi kollégisták el­szállásolására ís. Itt lakik most a budapesti Petőfi Kollégiumból éppen Nagy Balázs, aki a szegedi MaDISz iskola vezetésére érkezeit ide. Kél Győrffy-kollógisla is meglátogatta né­hány napra a Móricz Zsigmond Népi Kollégiumot: Pajor Katalin és Fe­kete Sándor. A Népi" Kollégiumok Or­szágos Szövetsége (NÉKOSz) ugyanis elhatározta, hogy a népi kollégiumi mozgalmat óíetrchiv'ó ' Győríi'y-kollé­gistaknt szélküldi tavasszal áz ország­ban, hogy személyesen ismerkedje­nek meg á vidéki népi kollégiumok problémáival. Jelenleg 45 Győrffy­kollégisla járja az ország 64 népi kollégiumát. Megkérdeztük Fekete Sándort, a Móricz Zsigmond Kollé­giumról kialakult véleményéről: — Több szempontból igen fontos a szegedi népi kollégium — mon­dotta. "Először is, mert Szeged egye­temi varos ós igy ez a kollégium az ország 3—4 egyetemi 'kollégiuma között foglalhat helyet. Másrészt nagy feladat vár a kollégiumra ebben a városban, amely a közelmúltban le­zajlott diáktüntetésekkel is bebizonyí­totta, hogy nem irtotla ki magából egészen ellenforradalmi hagyoíná-' nyait. Igen nagy szükség van ' tehát j innen kikerülő munkás- és paraszt-1 származású uj értelmiségi fiatalokra.) A kollégiumra «vár a feladat, hogy i ezl az uj értelmiségi réteget az egye- b 7 r> j" « - ... a ­temi és középiskolás diáksággal való OtJuCt3\MJiűJ/\M^/\Le kapcsolata révén kialakítsa, de ezen , kivül álíaudő kapcsolatot kell tarta- nagykereskedőknek engedmény iiia a helyi munkás- és paraszt.ifju- j C»cr»y Ml« ly u 3. — Karasz a lő, sággal is. Ez utóbbi a különböző de-1 acalí, orkfisav, keserűsé 1 e rj olcsóbban mokralikus ifjúsági; szervezeteken ke- 1 mácsoloin Dictfaíussy Ferenc ve­resztül válhat lehetővé. zérőrnagynak az alapos munkáért és dicséret illeti Cserev Gyula nend­Reméljük és hisszük, hogy a sze- őrezredest, a tanfolyam vezetőjét, va­gedi népi kollégisták meg is felelnek j lamint az előadókat nagyszerű mun­ennek a feladatnak. Alkotó tevékeny- j kájukért — mondotta Kemény Gábor ségüket mulatja az ís, liogy küzdel-] vezérőrnagy, majd igy folytatta: Ha­mekkel teli munkájuk közben alig talmas feladatok várnak reánk, de— féléves működés ulán máris ujabb mokralikus rendőrökre, népi "kollégiumot hívtak éleire Sze- j Nlüdfenl e! kel! követnünk, hegy geden: a Kálmány Lajos középiskolád hatásosan védjük meg a demo­népi kollégiumot, amely szintén szép j kratikus magyar, köztársaságot lendülettel indult neki hivatása belől- minden alattomos támadás ellem lésének. .Harcban nép, munkában ér-jNekünk kell biztositanunk ebben a3 tehniségb — mondja 5 népi koilé- országban azt, hogy minden demokra­giumok jelszava és bizunk benne, tíkus érzelmű ember nyugodtan, féle­liogy ezl valóra váltják a Szegedi Mó- lem nélkül élhessen. Befejezésül in ég rícz Zsigmond Népi Kollégium fiatal- eredményes, jó munkát kívánt a lan­jai is. (tökös.) folyam résztvevőmen. - Diczfalussy rendőrkapitány köszön­te meg a vendégeknek, hogy megje­u m a *a ' s " Mentek a vizsgaelőadáson és a bai­1 Nemzett Bizottság rendezi i*- sss sssö&a wk az április 5-iki felszabatfiilási . , záróvizsga után néhány jxercig elbe­II K!auzál-téri népgv'iiléscn (fr.TÉtll László Sflveíemi refltor beszél szélgetelt Péter Gábor rendőrvezér­, . „. . , ,. .,„ XT r, . , , , 1 őrnaggyal, aki legutóbb kapta meg a /Szeged, március 31.) A szegedi idő esetén a Nemzeti Színházban, magyar köztársaság tiszti keresztjét Nemzeti Bizottság hétfőn délben Az ünnepi beszédet dr. Tóth 1 ászló a rendőrség átszervezése terén vég­ülést tartott a városházán dr. Tóth egyetemi rektor, a Nemzeti Bízott- zelt odaadó és eredményes munk.í-. László elnöklésévef. Az ülésen ság elnöke mondja. Felkérik a sze- jóért. Elmondotta, hogy a rendőrség résztvett a főisnán és a polgár- gedi orosz városparancsnokságot őrszemélyzetének és tisztikarának d'e­mester is, hogy a Nemzeti Bízott- is beszéd tartására, ezenkívül sza- , mokratikus átképzése állandóan ló­ság város hatóságával együtt be-j valatokkal és zeneszámokkal egé- D'13-. szelje meg a közösen inegrende- ! szitik ki a miisort. A Klauzál-téri zendő felszabadulási ünnepségmü- nagygyűlés ulán a Szegedért hősi sorát. Az egész ország felszabadu­lását ünneplő nagygyűlést szom­baton délelőtt fél 11 órakor ren­dezik meg a Klauzál-téren* rossz lialáll halt szovjet katonák emlék­müvéhez vonulnak és koszorút he­lyeznek bá a Nemzeti Bizottság .és a város közönsége nevében. Közeplc a Sélma^yaroimm aIáiiifélisorso!ésa első busz iP/srleséneli nevét Holnapi számunkban folytatólag közöljük a 171 ajándék­nyertes névsorát Minagyarorszag ojvasötanorana iar> oyorgy-utca ii\ Mosonja Béla Br. znak, , Jósika-utca 37; Dr. Roger Sándor Ti­A naiv érdeklődésre való lek: 11- sza Lajos-körut 63; Simonyi Sándor teltei Í71 dijat osztanak Mi a sze- j Tömörkény-utca 5; Andrássá Lajos rencsés résztvevők között. IRIMIFI-téiiM fi"• PA-^V.- TDZI^­. lomig Mintegy 3599 nvoinozétiszl vé­gezte e! a tájékoztató tanfolya­mokat, amelynek egvíb záróvizs­gája éppen most volt Szegeden. Szegeden'április 9-én ujabb tanfolyam indul. Ezeket a felvilágosító tanfolya­I mokat félesztendős tanfolyamok kö­. vélik, sőt egy rendőrakad'émJa saer­1 vezése is folyamatban van. A diemo­' kratikus szempontok mindenütt érvé­: nyesülnék. Különösen az őrszeméiy­i /étnél szembetűnő ez, ahol egy próbarendőr az őrsnarancs­| neki tanfolyamra is elkerttlhef megfelelő rátermettség esetén. I A reakciós időkben hossza évek mul— | lón kerülhettek el ide csak a rend­(Szegod, március 31) A vasárnapi vatát, üiert a szerencsés nyertesek őrök Ezideig jóformán csak a rend­SzAK—Újpest mérkőzés nézői a já- nevét naponta közöljük iolvtaióíaeo- 6rs& .UJ la"i.a.lt vonták bele ezekbe tékkal párhuzamosai} izgultak a Dél­magyarország Vneglálják-e kezükben ország aznapi példányá tőlük a szelvényeket." A szelvények vács Ernő Kossuth Lajos-sugáru't 19; I , - ­soha nem látott tömege gyűlt egybe Kovács Ilona Klebelsbergtelep Vas-! ségek ellenére már 1947-ben is ei­ezen a délutánon. Mindenki nyerni kapu-ulca 23; László Endre Kossuth ] mondhatjuk, hogy a rendőrség fel­akart, meg akarták mutatni, hogy a Lajos-sugárut 21; Lavilz Pál Dózsa adala magaslatán áll — ffejeale be Délmagyarország olvasótáborába' tar- György-utca 22; Mosonyi Béla Br. nyilatkozatát Péter Gábor rendór­toznak. , Jósika-utca 37; Dr. Roger Sándor Ti- vezérőrnagy. Vikol államtitkár a Medikus Körben (Szeged, március 31.) A Medikus' Kör március 29-én, szombaton dél­ulán taggyűlést hirdetett a bőrkli­nikán. A gyűlésen szép számban jelentek még a hallgatók. Honti Géza elnöki megnyitója után Vikol János egészségügyi államtitkár emelkedett szólásra. Ismertette azt a heroikus munkát, melyet a fel­szabadulás után az egészségügyi dolgozók, orvosok, ápolók végez­tek "a teljesen szétesett egészségvé­delem helyreállításában. Rámuta­tott Víkol államtitkár a jövő egész­ségügyi persepktiváira és azokra a feladatokra, melyeknek megol­dása a mostani medikusokra vár. Csak demokratikus* lialadószelle­raü orvosok tudják al dolgozó nép­tömegek érdekében a jövő nagy feladatait elvégezni. Vikol állam­titkár nagy tetszéssel fogadott be­széde után a budapesti Medikus Kör rhegbizottia tolmácsolta a pes­ti orvostanhallgatók üdvözletét. Ezután Ormoshegyi Magda., a kul­turális osztály vezetője a pesB Me­dikus Hétről tartott szines beszá­molót. Majd Körössy Sándor, a szakoktatás vezetője ismertette az orvosképzési ankét határozatát. "utca 65; Bérgér Péter Ko­Az első 2Q nyertes nevét már mai rona-utca 8; Csamaugó Henrik Haly­számunkban közöljük s felkérjük afyas-sor 75; Engi Péter Valéria-tér szerencsés győzteseket, hogy dijaik i; Fodor Ferenc Vasasszentpéter-utca '"4; Halász György Nemestakács-utca 33; Juhász Imre Csaba-utca 65; Sze­les László Szőreg, községháza; Vigh Francia-utca 26; Zsulán Jó­zsi?? K<" átvétele végett kedden jelentkezzenek a kiadóhivatalban. A további 50 nyertes nevét szer­dai számunkban hozzuk. Mindenki kisérje figyelemmel a Dél­magyarország ajándéksorsolásának ro­telemen-ulca 11; Mison Gusztáv Tisza Lajos-körut 22. A demokratikus köztársaságot a rendőrségnek keü megvédenie minden nyila és alattomos ellenségétől Péter Gábor vezérőrnagy beszéde a délvidéki nyomozó­tisztek tanfolyamának szegedi záróvizsgáján (Szeged, március 31) A szegedi rendőrkapitányság épületében már nyolc hete rendőrnyomozó tiszti tájé­koztató tanfolyamon vettek részt a délvidéki nyomozótisztek. A tanfolyam 36 résztvevőjének vizsgájára hétfőn délelőtt került sor, amelyen megjelent Kemény Gábor rend orvezér őrnagy, országos " szaktanulmányi felügyelő, Péter Gáöor rendőrvezérőrnagy, az államvédelmi osztály vezetője, dr. Soproni Jápos rendőralezredes,' a demokratikus átképzés országos ve­zetője, valamint 11 o c z k y Béla rend­őrszázados, segédliszt, hogy megszem­léljék a nyomozótiszti tanfolyam mun­káját ós meggyőződjenek annak ered­ményéről. A vizsgán a tanfolyam ösz­szes résztvevője bebizonyította, liogv a demokratikus rendőrség nyomoréi megfelelnek a beléjük helyezett biza­lomnak. Péter Gábor rendőrvezérőrnagy zá­róbeszédében hangsúlyozta, hogy a tanfolyam hallgatói országos viszony­latban is jelentős eredményt értek el. Bizonyltja ezt, hogy Antal Balázs, Balta László, Földeák Sándor és Gyu­lai Petrovoi Anlaí kitüntetéssel végez­tek, de rajtuk kivül 10 jeles, 18 jó és csupán négy élégséges osztályzat volt a tanfolyamon. Köszönetemet tol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom