Délmagyarország, 1947. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1947-01-18 / 14. szám
DELMAGYAÜOESZÁG SZOMBAT, 1947 JANUÁR 18. Döigei Imre beszél a nagy&zegeái UFOSz vasárnapi alakuló gyűlésén Egységes szervezetbe tömörülnek az újonnan iöldkdzjuftatoSft gasdák (Szeged, január 17.) A felszabadulás, kor a magyar nép a demokráciától megkapta a szabadságot. A szabadsággal együtt megkapta a földet is. A földesúri oriásbirtokok feldarabolásával a magyar föld népe felszabadult a nagybirtokos osztály ezeréves elnyomása alól. A régi Horthy-féle nagybirtokos Magyarország legkiáltóbb s üszkösödő sebe volt a hírhedt „hárommillió koldus" jelenléte, akinek többsége nincstelen, Földnélküli János volt, másrészben pedig proletárkorsban élő törpebirtokosok. A demokrácia ezt a sebet is begyógyította s a földet igénylő parasztoknak — csekély töredékétől eltekintve — szinte valamennyi tudott annyi földet juttatni, hogy rajta virágzó kisparaszti gazdaságokat építhetnek ki maguknak, A földet azonban nem elég csak megkapni, hanem meg is kell tartani. Megtartani ugy, hogy meg is védelmezni a földreform ellenségei, a reakció, a régi birtokosok ármánykodása ellen. S megtartani ugy, hogy ai kapott földes ki is fejlesszük életképes, virágzó, kisparaszti gazdaságokká. E kettős parancs ma a legszentebb törvény az ujgazdák -százezrei számára. Hogyan érhetik el ujbirtokosok a kettős célt? Ugy, hogy -szervezkednek. Egységes, harcos szervezetbe kell tömörülniük érdekeik megvédelmezésére. SQha még nem volt Magyarországon olyan dolgozó társadalmi réteg, amely minden tagjának érdekei annyira azonosak cs egyek volnának, mint az ujgazdáké. Parasztok, maguk az ujgazdák. szervezik saját érdekeik védelmére az UFOSz-t, Az elmúlt és mostani vasárnapon az országban mindenütt megalakult az UFOSz megyei szervezete és igen sok helyen meg-alakultaik már a- helyi szervezetek is. Most a legsürgősebb feladat: ahol még nincs az UFOSz-nak helyi szervezete, ott haladéktalanul alapítsák azt meg. Szegeden vasárnap alakul meg az ujgazdák részére nélkülözhetetlen szervezet. Az UFOSz vasárnapi szegedi nagygyűlését rendkívüli érdeklődés előzi meg, .mert azon résztvesz és a szervezet munkájáról beszámol Dögei Imre, az UFOSz központi vezetőségének titkárai is. Szeged kulturális életének nagy esetninye a Szabad Nép müiíészgstjg (Szeged, január 17.) Ma, szombaton este 6 órakor előreláthatóan, hatalmas érdeklődés mellett rendezi meg a Szabad Nép -irodalmi és müvészestjét a Tisza-szálló diszterm-ében, Ma délben érkezik meg ebből az alkalomból Terfeánszky J. Jenő, az ismert fővárosi íróegyéniség, aki előadást tart az. irodalmi- est keretében. Gobbi Hilda, a budapesti N.mzsti Színház művésznője és ^ Várkonyi Zoltán, a budapesti Művész I Színház igazgatója Ibsen: Peer Gynt l cimü drámájából mutatnak be résziéteket, ezenkívül Ady- és József Attila-verseket szavainak. A zenei részben Hernádi Lajos zongoraművész, a Zeneművészeti Főiskola tanára szerepel kiváló zongoramüvészétével. Bartók, Kodály, Chopin, Beethoven, Paganini és Liszt müveiből játszik; Jegyek már csak egészen korlátolt számban kaphatók a Délmagyarország, kiadóhivatalában. Az OTI megszervezi az üzemek egészségügyi ellenőrzését Az országban elsőnek Szegeden alokult meg az üzemegészségügyért tanfolyam (Szeged, január 17.) Sok panasz ér. Icezett már szerkesztőségünkbe a szegedi üzemek dolgozóitól és számtalan. esetben rámutattunk egyes üzemekben uralkodó tarthatatlan egészségügyi' állapotokra. Most ugy látjuk, hogy végre történik valami az ipari egészségvédelem terén a dolgozók érijükében. A kezdeményezés azonban most sem onnan indult ici, ahonnan taggal elvárnánk. Nem az üzemek tulajdonosai látták be, hogy lehetetlenek már azok az egészségügyi viszonyok, amelyek a gyáraikban és üze. műikben uralkodik, hanem az OTI tett kezdeményező lépéseket ezén a téren a munkásság jogos sérelmeit látva. i i • u. ' Az OTI igazgatósága az üzemekben az üzemi bizottságok támogatásával üzemegészségi őröket biz meg, akiknek a feladata lesz azután, hogy a dolgozók egészsége fölött valóban őrködjenek. A fővárosban már dolgoznak is ezek az üzem- egészségőrök. Nemrégen került sor a vidéki üzemek megszervezésére;. Elsőnek Szegeden állították fel a Mezőgazdasági és Ipari Munkásegészségiigyt Vizsgáló Állomást. Ennek az állomásnak az lesz a feladata, hogy a mezőgazdasági1 es ipari dolgozók Egészségvédelmét Szegeden és kornyékén megszervezze. Az állomás hatásköréEOUZO MOZI Telefon 624. Ma premier! Az uj amerikai Midro vüígfilmek soiozaiábil! Ezer uj izgalom! 500 harcos elefánt! A folyó csatája! Jonny Weissmöfler Maureca O'Snllivazs és a bátrak bátra bravutföszerepiésével jfju Tarzati TARZAN titkos kinő i. dete: fél 4, negyed 6 =s 7 órakor. be tartozik ilyenformán az íizeniegészségügyőrségek megszervezése is. Beszélgetést folytattunk dr. Bordás Lászlóval, az állomás szegedi vezetőiével, akitől megtudtuk, hogy már megkezdték a munkát Szegeden és az üzemeket sorra látogatják majd, hogy orvosi szemmel állapíthassák meg a hiányosságokat. Ezenkivül csütörtökön indult meg Szegeden is az tizemegészségügyön! tanfolyam, amelynek az a feladata, hogy az üzemekben dolgozó üzemegészségügyőröknek a szükséges szakoktatást megadja. Ez a tanfolyam három hétig tart éy különböző előadások, valamint filmvetítések szerepelnek a tanrendjén. A tanfolyam megnyitásán Rostás Oszkár főosztályvezető vázolta, hogy az OTI ezeken a tanfolyamokon, a mun. kásságot szeretné az OTI-hoz közelebb hozni, majd dr. Ferenc Pál, az OTí egészségvédelméről tartott előadást. Pénteken este dr. Pacséri Imre re az iparegészségügyről beszélt. Tömegtüntetések falun az összeesküvők ellen A Magyar Kommunista Párt Nagyszegedi Végrehajtó Bizottsága vasárnap, január *19-én délután 3 órakor a következő helyeken tart a fasiszta összeesküvők elleni -tüntetőgyülést: Szőreg, előadó Tombácz Imre nemzetgyűlési képviselő. Deszk, előadó dr. ZaM Sándor nemzetgyűlési képviselő. Szatymaz, előadó Komócsin Zoltán. Dorozsma, előadó Berár Demeter. Ujszenliiván, előadó Perjést László. Gyála, előadó Kövi Béla. Tr'üNW :rD~ könyvkereskedés. Dr. Resenbers sníiquárium és pa piikeiefkides. Dtxa Gjötgy-ta. 2 (Kulturpaiofáisá!) 1 db 40 lapos 401-es füzet 0.80 3 db Diákírón 1.44 3 db szegedi vagy névnapi lap 1.— 10 ív fehér irodapapir 0.80 10 db kék boríték 0.50. 3 iv vastag barna csomagoló p. 1.50* l kg papírzacskó barna 3.50 1 csomag WC papir 150 lapos 0.98 1 mappa levélpapír (10 papír, 10 boriték) 2.— 1 doboz (500 db) fogvájó- 1.— 10 db üres levelezőlap 0.80 A az összeesküvők ' követeli a (Szeged, január 17.) A , szegedi Nemzeti Bizottság pénteken délben ülést tartott a városházán,. Dr. Tóth László rektor, a bizottság elnöke megnyitójában javasolta, hogy a fasiszta összeesküvők elleni tiltakozásul a Nemzeti Bizottság táviratot küldjön a miniszterelnökségnek. A javaslatot a bizottság tagjai egyhangú helyesléssel fogadták el. Á távirat szövege á következő: ( »A szegedi Nemzeti Bizottság ülésén hozott határozatával tiltakozik a magyar köztársaság megdöntésére irányuló földalatti fasiszta szervezkedés ellen. Követeliük a bűnösök azonnali bíróság elé állítását és alias tettükért a legsúlyosabb megtorIást.« A távirat elfogadása után, Petri Ferenc elvtárs, jegyző a napirendi,ügyeket terjesztette elő. Felolvasta ennek során a zimonyi jugoszláv nemzeti bizottság nyomtatott átiratát, amelyben közlik, hogy Molnár M. Gyula 47 éves szegedi születésű személyt habom* és nípell nes büntettek miatt főbelőtték. Egyben értesítést kérnek, Bizottság megbüntetését kormánytól hogy Molnárnak Szegeden nem volt-e vagyona. A belügyminisztérium a főispánon keresztül szólította fel a Nemzeti Bizottságot, hogy a jövőben senkinek ne áMüílson ki erkölcsi bizonyítványt, mert ez különösen politikai szempontot kérelmeknél, egyedül csak a rendőrség feladata lehet. A Nemzeti Bizottság csupán javaslattal élhet a rendőrség illetékes osztályánál. Az egyetem matematikai kara beadványban közölte* hogy a kari igazolóbizottsági tagok legnagyobb része cl ávozott Szegedről, igy jelenleg nem működik a matematikai és természettudományi; lakon igazolóbizottság. Dr. Tóth László tájékozódik ebben az ügyben és a legrövidebb időn belül megtörténik az igazolóbizoítsálg uj tagjainak kinevezése. Elfogadta : Nemzeti Bizottság a joghallgatókat igazoló bizottság ifjúsági tagjának G8-. möry Lászlónak lemondását és helyébe a Jogász Egyesület, javaslatára Sztodohlik-László joghallgatót nevezte ki. A pénteki Nemzeti Bizottsági ütés. több apró előterjesztés megtárgyalásával ért véget. -•-nwsmm A rendőrséget is meg akarta vesztegetni Kovács Antal, a hus- és zsiradék hivatal sikkasztó vezetője (Szeged, január 17.) Kovács Antal, a szegedi hus- és zsiradékhivatal volt főnöke ellen sikkasztás gyanúja miatt indult eljárás, végül a közellátás érdekeit súlyosan veszélyeztető bűncselekmény miatt vizsgalati fogságba került. Bünlajstroma azonban egyre bővül. A pénteki napon vesztegetés bűntettéért, vonta felelősségre a szegedi büntető törvényszék Linzer-tanácsa. A fogházőr kíséretében érkező vádlott előtt ismerteti a tanácselnök » vádiratot. Kovács Antal, mint a hus- és zsiradékhivatal akkori vezetője, 1945 október 18-án hajnalban Sajdik János gépkocsijával nagymennyiségű húsárut, zsiradékot és szappant akart szállítási engedély nélkül Budapestire vinni. A nemzetközi uton szolgálatot teljesítő Bugyi József nyomozó őrmester feltartóztatta, és szállítási engedélyt kért. A vádlott először azzal a mesével állt elő, hogy egy budapesti minisztériumba viszi a szállítmányt, mert minisztert akar megvesztegetni, hogy Szeged ügyeit nagyobb szeretettel kezeljék. Mikor ez nem használt, azt adta elő a nyomozóknak, hogy Szegeden 5000 disznót hizlaltat jóvátételre s ki szeretné Budapesten iráni azok hasított állapotban szállítását, hogy a belsőségek Szegeden maradjanak sa szállítmány a mintául szolgálna. A nyomozók ennek se dőltek be, ekkor felajánlotta ugy Bugyi nyomozó őrmesternek, mint a szolgálatot teljesítő rendőröknek, ha visszajön, kapnak egy-egy hasított sertést és egész életükre ellátja őket zsiradékkal, csak engedjék most tovább, sőt Bugyinak nagyobb összegű pénzt is akart átadni. Bugyi ragaszkodott a száilitási engedélyhez, bár tudta, hogy a zsiradékhivalal vezetőjével áll szemben és csak akkor engedte át a szállítmányt, amikor erre Kovács közbenjárására a rendőrség elnöki osztályától egyenes utasítást kapott. A vádlott tagadta a vesztegetés tényét, ai tényállást egyébként beismerte. A .kihallgatott nyomozók igazolták a vádiratban foglaltakat, további bizonyítás végett a főtárgyalás folytatásárai és Ítélethirdetésre február 21-én kerül sor. A tárgyalás ugyan befejeződött, de a jelenvoltakat ujabb meglepetés érte. A hallgatóság soraiból egy férfi Linzer tanácselnökhöz lépett és előadta, hogj Budapestről érkezett, az ottani hu>- és zsiradékhivatal tisztviselője. Kovácsannakidején mint a szegedi kirendeltség vezető j© tőle és több társától na-. gyobb összegeket vett fel1 hasitotí sertésre, amit mind a mai napig nem szállított le. Hallott a sikkasztásról, azért jött le, hogy tájékozódjék, éppen a főtárgyalássa érkezett s az ott hallottakcsak megerősítették abban « feltevéiében, nogy ugy a saját, mint társai nevében csalás büntette miatt feljelentési tegyen Kovács Antal ellen, aki nemcsak, közpénzeket sikkasztott el, de nincstelen kisembereket azon célból, hogy magának jogtalan vagyoni hasznot szerezzen, fondorlattal tévedésbe ejtett. Szabad Nép sa|tóagitáció (Szeged, január 17.) Vasárnap Sze geden nagyszabású sajtóagitációt ren-. dez a Szabad Nép, a Magyar Kommunista Párt központi napilapja, hogy a kommunista sajtót még jobban megismertesse és megkedveltesse a dolgozótömegekkel. A sajióagrtációs nap munkájába bekapcsolódnak a szegedi Nemzeti Színház művészei is. Vasárnap délelőtt ugyanis a- Széchenyi-téren és & Kárász-utcán ők fogják- árulni: a Szabad Népet. Ezenkivül a Délmagy ar ország kiadóhivatalában z:nés, énekes műsoros délelőttök rendeznek és ezt hangszórókon közvetítik a vasárnap déli korzó közönségének szórakoztatására. Faliéi Rt* helyeit kiváló minőségű „FREGOLPSahéipótió nagykereskedőknek is eredeti gyári árban SZEREDAI-ná Cserzy M.-u. 3. — Kárász-u. 10j