Délmagyarország, 1946. december (3. évfolyam, 271-294. szám)

1946-12-07 / 276. szám

SZOMEAT, 1946 DECEMBER 14 DÉLMAGYARORSZÁG Lehet, hogy még Newyorkfean aláírják a csatlósállamok békeszerződését A külügyminiszterek nagyrészt befejezték munkájukat — Megkezdik a német békeszerződés tárgyalását Moiotov javaslatára 66 százalékra csökkentették Magyarország kártérítési kötelezettségét (Newyork, december 6.) A külügymi­niszterek négyes tanácsa csütörtökön este döntő jelentőségű ülést tartott. A külügyminiszterek, megegyeztek majd­nem valamennyi még függőben lévő kérdésben. Megállapodtak abban, hogy torpedonaszádok hajózását a Dunán el­tiltják. Megegyeztek abban is, hogy a dunai hajózásra vonatkozó egyezmény szövegét bele fogják venni a békeszer­ződésbe és a szerződésben elvben ki­mondják a hajózás szabadságát. A du­nai nemzetiközi értekezletet a béke­szerződés aláírását követő hat hónap­pon belül tartják meg. A jóvátételek kérdésében a francia javaslatot fogad­ták el. Ehhez képest Olaszország 125 millió dollárt fizet Jugoszláviának, 105 millió dollárt Görögországnak, 5 millió dollárt Albániának és 25 millió doi'árt Etiópiának. Bulgária 25 millió dollárt fizet Jugoszláviának, 45 millió dollárt Görögországnak. A károsodás kérdésé­ben a francia javaslatot alapuivéve 66 " 9-ban állapították meg valamennyi kár tekintetében fizetendő összeg nagysá­gát. A londoni rádió newyorki tudósítója jelenti.: A külügyminiszterek úgyszólván befejezték munkájukat az olasz, bolgár, román, magyar és finn békeszerződés­tervezetekben. Az ülés békülékeny és megegyezésre kész hangulatban folyt le. A külügyminiszterek olyan ütemb.n haladlak előre, hogy Byrnes végül meg­kérdezte, nem volna-e lehetséges a bé­keszerződéseket még addig aláírni, míg Newyorkban tartózkodnak. Végűi azon­ban megállapodtak abban, hogy a kül­ügyminiszterhelyettesck tegyenek je­lentést a péntek délutáni ülésen, meny­nyire haladtak előre a békeszerződé­sek végleges magszövegezésének mun­kájában. A pénteki ülésen a trieszti al­kotmány egy-két fontos pontjára vo­natkozóan döntensk és ha úgy akar­ják, megkezdhetik a munkát Németor­szággal kapcsolatosan is. A trieszti al­kotmány ügyében az a helyzet, hogy a külügyminiszterek hozzájárultak az alapelvekhez, s csak a szakértők végzik rajta a végső simításokat. A külügymi­nisztereknek végül hozzá kell járulniok a trieszti szabadkikötő rendezéséhez, és a pénzügyi problémák elintézéséhez. (MTI) .Magyarországot legközelebbrói n kártérítési kötelezettség cs a dunai hajózás" tekintetében létrejött megál­lapodás érinti. A kártérítési kötelezettség terén Moiotov kitartó érvelésével elér­tet hogy a nyugati hatalmak ál­tal eredetileg "követelt 75 százaié­kői 66 százalékra csökkentettek. Moiotov eredetileg 5G szazuiekos arányt javasolt az Egyesült Nemze­tek vagyontárgyaiban keletkezett ka­rok megtérítésére, mig Anglia es Franciaország 75 százalék mellett kardoskodott. Végül is kompromisz­szumban állapodtak meg. > Elöke&züietek a békeszerző­dések aláírására (Newyork, december b./ A külügy miniszterek tanácsa utasította a he­lyetles küKigyminisztereket, állapít­sák meg mennyi időbe keriu a béke­szerződések három nyelven való meg­szövegezése és hitelesítése es hogy tegyék meg a szükséges előkészüle­tekéi a békeszerződések aláirasara. A külügyminiszterhelyettesek pénte­ken délelőtt, a külügyminiszterek ta­nácsa pedig este 8 orakor ül össze. Szeged Debrecennel versenyezve rendezi meg a könyvnapokat Összeállilotlák a végleges programot (Szeged, december 6.) Több cikkben b.számoltunk róla, hogy kedden Sze­gedre éikezik Tildy Zoltán köztársa­sági elnök, hogy megnyissa a szegedi könyvnapokat. Vole jelentősebb írócso­port is látogatja meg Szegedet. A könyv­napok előkészítésére már ezen a héten Szegedre jött Solt Sándor, az Aíhae­neum igazgatója és minden lehetőt el­követ a Szeged számára különösen nagyjelentőségű eseménynek sikere er­dekében. A Dólmayyarország munka­társa beszélt Solt Sándorral a könyv­napok várható eredményéről. — A város vezetősége nagy lelkese­déssel készíti elő ezt a jelentős kulturá­lis megmozdulást — mondotta —.mely­nek jelentőségét növeli az is, hogy az országban Szegeden rend-czzük meg először ilyen formában a könyvnapo­kat. Egyébként megegyeztünk a város vezetőségével, hogy Szeged versenyre hívja ki Debrecent, Pécset, Győrt és Miskolcot is a könyvnapokkal kapcso­latban. A verseny győztese az a város icsz, ahol a legtöbb könyvet veszik meg, vagyis ahol a legnagyob kutturéhség tapasztalható. — Pénteken felkerestem a váras vezetőit — folytatta nyilatkozatát Solt Sándor —, igy dr. Pálfy György főis­Szeged könyvnapi versenyre hivta ki Debrecen, Győr, Miskolc és Pécs városoka) » szegedi könyvnapok december 10-11 12-én a Hungáriában Vegyen részt vá­rosunk versenyén Vásároljon könyvet] pánt, Dénes Leó polgármestert, Doná­szy Kálmán és Bakos Géza tanácsno­kokat. Mindannyian a legnagyobb elő­zékenységgel segítenek munkánkban. A varos részérői egyébként Bakos Géza tanácsnokot bízták meg a könyvnapok megrendezésével. Az ügy szegedi ren­dezője Hegedűs Tibor, a Szegedi Nem­zeti Szinház főrendezője. Velük pénte­ken tnár az utolsó simításokat végeztük és valóban megnyugtató az a készség, amellyel támogatják ügyünket, amely egyben a magyar kultura ügye is. A továbbiakban megtudtuk, hogy a Szegedre érkező irók csoportja még né­hány kiválósággal bővül. Végeredmény­ben tehát erre az alkalomra megláto­gatja a várost: Heltai Jenő, Ortutay Gyula, Illés Béla, Tamás Aladár, Füst Milán, Kolozsváry-Grandpierre Emil, Palotai Boris, Sásdi Sándor, Várnai Zseni, Passuth László, Balázs Béla, Ba­rabás Tibor. Sik Sándor és Kárpáti Aurél. Az irók mindegyike közvetlen kapcsolatot is szeretne teremteni a szegedi olvasóközönséggel és ezért több előadást is tartanak, amelyeket minde­nütt vita követi. A könyvnapok részletes programja a következő: A kedden délelőtt 10 órakor a nagy­állomásra érkező Tildy Zoltán köztár­sasági elnököt dr. Pálfy" György főis­pán, Dénes Leó elvtárs polgármester és . iíettiu Jenő, az írószövetség elnöke fo­gadja. A üogaüás fényét díszszázad es Katonazenekar emeli. A fel 12-kor tar­tandó ünnepelyes megnyitáson a Hun­gária kávéházi termeoen Dénes Leó elvtárs polgármester üdvözli a köztúr­sasági emöKöt a varos nevében, az írok nevében pedig Barabás Tibor, az iro­szöveiseg főtitkára mond beszédet. Dél­ben a város által rendezendő diszebe­den két íelköszönlö hangzik el, az egyik Dénes polgármester, a másik Illés Béla részérői. Délután féi 4 órakor hangver­seny lesz a könyvvásár területén. Itt fellépnek a Nemzeti Színház, vezető tagjai, az irók részéről pedig Füst Mi­lán és Illés Béla szerepei. A hangver­seny meghallgatására az jogosult, aki könyvet vásárol. Délután fél ö-kor az Ujságiróotthonban Ortutay Gyula tart előadást, este pedig a színházban A vig özvegy előadása előtt Heltai Jenő mond bevezetőt. Szerdán délután féi 4-ikor a könyv­vásár területén tartandó hangversenyen a Nemzeti Szinház művészein kivül Kiss Sándor és Sásdy Sándor szerepel. Fél 5-kor az Ujságiróotthonban Várnai Zseni ad elő. Este a Nemzeti Színház­ban „Nem vagyunk ördögök" előadása előtt Kárpáti Aurél szól a közönség­hez. Este 10 órakor az Ujságiróotthon­ban Balázs Béla cseveg a közönséggel. Csütörtökön a könyvvásáron Palo­tai Boris és Passuth László lesznek az előadók. Fél 5-ikor az Otthonban Ko­lozsváry-Grandpierre Emil előadása kö­vetkezik, este a Bajazzok és a Sehere­zádo előadása előtt Füst Milán beszél. Előadási után az Otthonban Tamás Aladár tart csevegést. Készül a proletárgyermekek alsóvárosi iskolája A bombaserült épület újjáépítésit a városi közmunka keretében vépzik — Most is 130 gyermek kap ott ingyen ebédet (Szeded, december b.) náboru; pusztításai Szegedet aránylag kc­ve.-bbé éri'.tették, mégis vannak olyan részei a városnak, amelyeket anyag­hiány es egyéb akadályok helyett mostanáig sem lehetett rendbehozni, így például a nagyarányú bomoa­tamadást szenvedett alsóvárost elemi iskola és napközi otthon jóformán teljésen lerombolt epületét is nem­rég kezdték meg újjáépíteni. Az is­kola 1944 augusztus 20-án nyo.c ak­natalálatot is kapóit es ez alkalom­mal teljesen rombadőtt egvik épü­letszárnya, vaiajnint a mellette epí­tett egy emeletes tekvőcsarnok is használíiata! tanná vált. h'bbeu a tek­vőcsarnokban áz iskola szegény sorsú oeteges gyermekei pihenhettek" a t,.­nitás után megtelelő egészségügyi felügveiet mellett. Most ennek helyen csupasz fal 'k merednek az ég f'cle, de már megkezdődött a ronix-r kó­zot laz újjáépítés A munka november 11-én kezdő­dött meg és azóta tokozott ütem­ben folyik, hogv minél előbb ismét régi rendeltetésének adhassák at az épületet. Dénes Leó elvtárs polgár­mester es Róna Bela elvtárs nnács­nok meglátogatták az építési mun­kálatokat, hogv személyesen is meg­győződjenek a munka ineneteröi es elegei tegyenek az esetleges kíván­ságoknak. Sári János főpaller ve­zette végig őket az épülő épület­szárnyon és mutatta meg a mellette lévó használhatatlanná vált teicvo­Tavaly vonattetőn, idén fűtött kabinban, pár­názott karosszék­ben, illatos ciga­rettát füstölve PERCEK ALATT Budapesten lehet a MASZOVLET 21 személyes repülőgépével. csarnokot is. Elmondotta, hogv a bombatalálatok következtéijen á tel­epítésre váró épületszárny alapzata is 30—40 centit süllyedt a íoklóe. A most megkezdett epítkezés során építették s ha az ido kedvez a mun­kálatoknak, akkor januárra tatán mar kilátókat, akkor uinuarra talán mar fedél alá is kerülhet. Most I') kő­műves, 2 ács és 35 napszámos Joi­gozik itt, A napszámosok a városi közmunka keretében végzik munká­jukat, de a kollektív szerződésben meghatározóit rendes bérért, igyek­szenek kihasználni a mostani kedvező időjárást es enyhe telet, hogy addig, amig a keményebb téli napok be není állnak, minél szebb eredményre juthassanak. A lerombolt épületszárnyat es a mellette levő* tekvőcsarnokot egyéb­ként ugyaniigv akarják tclcnőeni, ahogyan azelőtt volt, természetesen modernizálva. Itt a tekvöcssarnok­bau külön orvosi rendelő, fogászat is áll majd a szegény, beteges gyer. niekek rendelkezéssére. Mintegy nap­közi ottbonszeri'rcn akarják beren­dezni ezt. A megmaradt iskolarészben ma is tolyik a tanítás, de a jelenlegi nyotc osztályos általMnos iskolába csak kö­rülbelül 400 gyermek jár, a regi bUO—700-as létszám helyett. Az epil­•kezések befejezesévei azonban ujoói tei lehet majd emelni ezt a íetsza­mot. Áz iskola igazgatója: I oth Józset elmondja, hogy bizony al:g várják már az építkezés netej'ezesei, mert ebbe az iskolába töbnyire a cserepessori szegény-gyermekek jár­nák, akiknek szüksége lenne egész­séges pihenőre, gondozásra. Most egyelőre 130 gyermek ebédelteteset tudja a város népjóléti ügyosztatya ellátni. Éppen diéi volt, amikor az iskoíat meglátogattuk. A gyermekek nagy­része egyszerű, íoltos ruhában, 00­kan mezítlábas cipőben álldogálták sorba az egyik osztályteremben, nogy megkapják ebédjüket: félliter főze­lékfélét és 10 deka kenyeret. Belé­pésünkkor kórusban köszöntenek: — Jó napot kívánok 1 utána azonban mindjárt ei is me­rülnek a meleg éter inajszolásába. Legtöbbjük bizony odahaza nem jut­hatna mindennap meleg ételhez es hozzátartozóik nem is igen jutnak. Ezért állandóan vigyáznak is rajuk ebéd közben, mert" egyik-másik jó­szívű kisgyermek mindenáron naza akarta vinni ebédjének egy reszet. Reméljük, hogy az építkezések be­fejezescvel ezeknek az adandó nélkü­lözésekhez szokott kisgyermekeknek is sikerül több nyugodt órát, gons Oozast biztosítani és talán nekik ís jobb ellátásban, pihenésben lehet ré­szük. Amerikai behozatal 1 tonnás Dodge ti tonnás GMC (Buick) rendeljen, amíg a készlet tart MARKOVICS autó műszaki üzletéből Szeged, Tisza Lajos-kőrút 44. Telefon: 712. Budapest, Alkoamány-utca 19. Teieícm: 129—052. Benzin, olaj olcsón, jó minőségben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom