Délmagyarország, 1946. december (3. évfolyam, 271-294. szám)
1946-12-11 / 279. szám
2 DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1946 DECEMBER 7. Az üzemi bizottság megvédi a szegedi egyetem professzorait Kaptuk az alábbi levelet: A Délmagyarország vasárnapi számában „Anyagi esőd előtt áll a szegedi egyetem" címen cikket közölt, amelyben foglalkozik az egyetem központi üzemi bizottságának a kultuszminiszterhez intézett memorandumával. Hálásan köszönjük a Délmagyarországnak, hogy az egyetemek dologi és személyi javadalmazásának felemelése érdekében indított. küzdelmünkben segítségünkre siet és a jövőre nézve támogatását helyezi kilátásba. Sajnálattal láttuk azonban a cikkből, hogy mjnd a cikk. mind pedig a memorandumunk félreértésekre adótt alkalmat és kötelességünknek tartjuk ezzel kapcsolatban rámutatni az alábbiakra: Kétségtelen ugyan, hogy az egyetemek javadalmuk elégtelensége miatt súlyos anyagi nehézségekkel küzdenek, de a rektorok és az üzemi bizottságokBudapesten való eljárása alkalmával megnyugtató kijelentések hangzottak el abban a tekintetben, hogy nemcsak valalamclyik egyetem, de egyetlen klinikai intézet vagy klinika beszüntetésére sem fog sor kerülni. Az egyetem üzemi bizottságait a 2112/1946 V. K. M. számú rendelet alapján az egyetem értelmiségi és fizikai munkakörben foglalkoztatott al klmazottai (nagy többségben a l«jt mukáspárt tagjai) választották. Az üzemi bizottságokban az egyetem hatóságai, intézeti, klinikai igazgatói, tehát az egyetem professzorai a rendelet értelmében nem foglalhatnak helyet, képviselve nincsenek. Ebből következik. hogy az üzemi bizottság beadványában foglaltakért a tanári kar egyetlen tagja sem felelős s azokért szemrehányás r.om illetheti. A beadványt az egyetem alkalmazottait képviselő központi üzemi bizottság elnöksége szerkesztette, tehát abban nem az egyetem professzorai kértek az egyetem részére jobb dologi és sajátmaguk részére nagyobb személyi javadalmazást s nem a professzorok használták fel érvül az állami színházak kedvezőbb elbírálását, hanem ellenkezőleg éppen a munkásság kért anyagi lehetőséget a tudományok művelése és művelői részére. Az egyetem dolgozói nem becsülik le a Színházak jelentőségét, csak a leg erőteljesebben hangoztatni kívánják azt a követelésüket, hogy a Szegednek már eddig is világhírt szerzett tudományos és kutató munkának, valamint a szenvedő betegek gyógykezeltetésének zavartalan folytatása, valamint az egyetem tudós professzorainak és az összes alkalmazottainak méltó .megélhetése biztosítva legyen. Az egyetem dolgozóinak nem volt célja a tudósakat a színészekkel, az egyetemi alkalmazottakat a színházi alkalmazottakkal szembeállítani, de nem is szeretnék, ha a kultuszminiszterhez intézett memorandum alkalmat adna a tanári kar és az egyetem dolgozóinakegymással való szembeállítására, sőt amikor a tudomány művelői és a tudományos munkát elősegítő összes egyetemi alkalmazottak részére egyforma elbírálást kértek, céljuk éppen az ellenkező volt. . Az egyetemnek az üzemi bizottság által képviselt dolgozói meg vannak győződve, hogy az egyetem a demokrácia fellegvára és a haladó szellemiség fofrása lesz. erre máris számos biztató jelt lát s kérik a Délmagryarországnak, a munkásság e harcos lapjának, őszinte támogatását, hogy az egyetemek tudományos, kutató és gyógyító munkájukat — vívmányaiknak a magyar dolgozók szolgálatába való álJitása, a magyar tudományos élet felvirágoztatása és ezzel a demokratikus ország nemzetközi megbecsülésének emelése érdekében — a megfelelő dologi és személyi javadalom kiharcolása után zavartalanul folytathassák. A központi üzemi bizottság nevében Dr. Medgyest Endre elnök. * Az üzemi bizottság fenti nyilatkozatához csak azt a megjegyzést fűzzük, hogy cikkünk éle nem csupán a professzorok felé iránmdt, akiktől elvégre senki sem kívánhatja, hogy tisztítsák meg önmaguktól az egyetemet (Tisztetet persze a kevés demokrata kivételnek). Az üzemi bizottságtól azonban joggal elvárhatnánk, hogy olyan eréhylyel harcoljon az egyetemi reakció kiirtásáért, amilyen buzgalommal védi most a tanár urakat olyan vádak ellen, amiket cáfolni sem lehet. Hiszen maga az üzemi bizottság js megállapítja, hogy az egyetem a demokrácia fellegvára lesz. Amikor tehát a Délmagyúrország ígéri, hogy minden támogatást megad az egyetemnek jogos igényei kiharcolására, ugyanakkor az iizemi bizottságot arra kell kérnünk, hogy az eddiginél erőteljesebben támogasson bennünket abban a harcitokban, amelyet az egyetem minél gyorsabb demokratizálása és a reakció kiűzése érdekében . vívunk. A tanárok ás tanítók lelkesen készülődnek a Kommunista Páti december 15-1 pedagdgusnagyayölésére A kiölésen a Szegedi Nemzeti Színház művészei is szerepelnek (Szeged, december 10.) Vasárnapi számunkban hírt adtunk arról, hogy a Kommunista Párt december 15-én hasryaránvu pedagógusgyiilés kereteben leszögezi álláspontját a pedagógus-kérdésekkel kapcsolatban. A gyűlés sikere érdekében már javában folynak az előkészületek. Névreszóló meghívókkal adják tudtára Szeged és környéke pedagógustársadalmának a párt értelmiségi tagiai a nagygyűlés megrendezését. A kommunista pedagógusok meglátogatják az összes iskolákat és élőszóval meghívják a szegedi tanítókat és tanárokat a vasárnapi nagygyűlésre. A nagygyűlés érdekességét fokozza és színvonalát emeli, hogy a beszédek mellett a Szegedi Nemzeti Szinház művészei kultúrműsort nyújtanak. Ilyenformán a hasznosat a kellemessel kötik össze. A szegedi nevetői kar hivatásához méltó eseménynek lesz részese. A nagygyűlés szinhelye, a Tiszaszáltó nagyterme erre az alkalomra ünnepélyes külsőt fog kapni, az eseményhez méltóan lesz feldíszítve. Egy pedagógus szomorú költségvetése 200 forintból hogyan él a tanítócsalád? — Beszélgetés a pedagógus szakszervezet szegedi titkárával — Az osztályöntudat hiánya tartotta pária-sorban a pedagógusokat (Szeged, december 10.) A Délmagyarország már több ízben foglalkozott: a pedagógusok nma/gi helyzetével, ametv éppen nem méltó a nemzet reménységének, az ifjúságnak a nevelőihez. Az MKP elhatározta, hogy ezt a kérdésit állandóan napirenden tartja, sajtóban, gyűléseken, politikai fórumokon szorgalmazza a pedagógusok helyzetének a megjavítását. Felhasználja minden befolyását a központi kormányzatban, az önkormányzatokban és minden hetven, ahonnan csak segítség várható. Hogv pontosoan tájékoztassuk a Délmagyarország olvasóit a fanárok, tainfiók szörnyű helyzetéről, felkerestük ismét Konczné dr. Révész Máriát, a pedagógus szakszervezet népszerű titkárát és megkértük, hogv ezúttal konkrét formában, számokkal illusztrálva rajzolja meg előttünk a pedagógusok mai helyzetét. A mezítlábas pedagógus — Mélységes szégyenkezést érzek — kezdi nyilatkozatát — amikor el kell mondanom, hogy egy fiatalabb tanítónak a havi fizetése 200 forint alatt van, a kezdő tanáré is alig haladja meg a 200-et. Évtizedek alatt ez az. összeg legfeljebb 400 forintra emelkedik. Beszéljenek a számok arSzegedi Könyvnapok a Hungáriában LEGSZEBB AJÁNDÉK A KÖNYV MARADANDÓ AJÁNDÉK A KÖNYV SZELLEMI TÁPLÁLÉK A KÖNYV Vásárolj könyveket a könyvnapon Írók dedikálják, művészek autogramot adnak 11, szerda, 12, csütörtökön reggel 9 - este 6-ig ról, hogy ez a pénz. mire elég mondjuk egy háromtagú családnak. A havi kenyér 21 forint, tej — nap: egv litert számítva — 40 forint, 2 liter olaj 12 forint, 30 kg. burgonya 15 forint, főzelékre, is szükséges havt 30 forintot venni. Ha ezekhez veszek ínég összesen havi 4 kg, 34 forint árú húsfélét, már elértük a 152 forintot. A lakbér kifizetése Után mf marad tehát fűtésre, világításra, a gyermek neveltetési költségeire és számos olyan kiadásra, ami a legszerényebb háztartásban is előáll. A ruházatot is tatarozni kell, vagyis inkább csak kellene, hiszen a nevelő nem állhat rongyosan növendékei elé. A télikabát nélküli tanító lassan megszokott alakjához fájdalmasan csatlakozik ma már nem egy helyen a mezítlábas pedagógus képe. Árt meg sem kel! talán már említenem, hogv ujságés könyvvásárlás az ábrándok és nem a pedagógusok világába tartozik, és hogy ebből a fizetésből a tanító egy almát sem vehet a gyermekének. Kétségtelen, hogy a fasizmus által tönkre'ett ország teherbiróképessége a legnagyobb mértékben befolyásolja a helyzetimk rendezését, de — más dolgo/ó rétegek helyzetét tekintetbe véve — egyéb okot is kel! keresnünk. Hátrányosabb a helyzetünk az úgynevezett mellékkereset hiánya miatt is, mert a .pedagógus rengeteg kiilön munkát végez, de majdnem mindent díjtalanul kivánják tőle.' Nem is igényelne /mellékest" a tanító és tanár, ha iskolai munkájáért megfelelő fizetést kapna. Ezen a ponton azonban mi is .hibásak vagyunk Évtizedeken át azt hallottuk, hogy mi vagyunk a nemzet napszámosai. Ál-hősies és ál-hazafias jelszavakból dicsfényt fonlak a pedagógus feje köré és ezt adták emberséges fizetés be-, Ivett Mial'att a munkásság és a magántisztviselők — mintegy fél évszázad óta — szakszervezetekbe tömörülve vívták súlyos harcukat ? nagyobb darab, kenyérért, a pedagógusok legnagyobb részét hamis társadalomszemlélete és a felülről jövő í ny«n1(s uri kaszinókba Üénvsze-ítette. Rádiót, varrógépet karácsonyra 12 havi részletfizetésre már most vásároljon MARKOVICS műszaki üzletéből. Most kezd, de most sem kellő mértékben, osztályöntudatra ébredni a pedagógus társadalom. Pedig c«akfs az osztálytudatos, küzdeni akaró nevelő-réteg tudná kivívni helyzetének á javulását. fatésuényesen kell megoldani a kérdést Hogyan lehetne segíteni a pedagógusokon? — tesszük fel a legfontosabb kérdést. intézményesen —, válaszolja a titkárnő pillanatnyi habozás nélkül. Még a nevelői pótlékot sem tartanám megfelelőnek, azt bármikor vissza lehet venni. Külön státust kívánnánk a pedagógusok részére. A független, emberi körülmények között élő pedagógus leglább olvan fontos a nemzet számára, mint a független bíró. A bíró őrzi a magántulajdon szentségét, a pedagógus a nemzet legnagyobb kincsének, az ifjúságnak a testi lelki és erkölcsi fejlődését segíti rtö. Jó lenne, ha végre rádöbbenne a társadalom és a kormány, hívgv a nyomorgó tanító lekülcte valamiképpen rányomja bélegét a rábízott" fiatalokra is és hogy ha csüggedt* elégedetlen a nevelő, nem fognak életigenlő, váillaJkozőKedvü, tettrekész emberek kikerülni a keze alól. A tanárnő elhallgat. Kénytelenek vagyunk igazat adni neki. Mégis abban a reményben búcsúzunk el tőle, hogy a pedagógusok helyzete nem marad sokáig Ilyen mostoha. A nemzetnek ez. a legfontosabb és legfelelősebb munkát végző rétege mihamarabb meg kelí, hogy vivja jogos harcát a tisztességes megélhetésért. Mi ebben a küzdelemben, elveinknek és célkitűzéseinknek megfelelően, támogatni kívánjuk a magyar nevelőket. Ma este a BAROSS ÉTTEREMBEN a szokásos disznótoros vacsora Megalakult az Uiságiróotthon női tagozata (Szeged, december 10.) Hétfőn délután élénk érdeklődés mellett megalakult a Szegedi Újságírók .és Művészek Otthonénak női tagozata. A megjelent hölgytagok előtt az Otthon vezetősége neveben Gábor Arnold főtitkár vázolta az alakulás szükségességét, majd a következő vezetőséget választották meg: Elnök: P. Radnóthy Éva. alelnökök: dr. Antalffy Györgyné, Darvas Ibolya, Dénes Leóné, dr. Enyedi Károlyné, Fábián Ferencné, Gábor Arnoldné, Gárdos Sándorné, E. Lengyel Vilma, Ligeti Jenőné, Magyar Lászlóné. dr. Osváth Tiborné, Pócza Ella, Turján Vilma. özv. Vajda Béláné, ügyvezető elnök: dr. Kertész Béláné, titkárok: dr. Lippai Lászlóné, Pogány Zsuzsa, elnöki tanács: Csikós Jenőné, Dérv- Edéné, Egyessy Lajosné, Ferencz Anikó, dr. Görgényi Gyuláné, P. Hidy Franciska. L. Majláth Mária. S. Papp Júlia, Stein Sándorné, Szondy Biri, dr. Viola Györgyné, Zucker Hilda, intéző tanács: dr. Br:uer Nelly: Dombi Béláné, dr. Duschák Lászlóné. Erdélyi Kató, Gondos Gézáné, S. Gróf Kató. Hartmann Mihályné, Hotty Éva. Koncz Lászlóné, Kőműves Erzsi. Kis Éva, dr. Pap Róbertné, dr. Pál Margit, Sugár Jenőné. A választások után dr. Kertész Béláné ügyvezető-elnök rövid programot adott, majd Gerő Dezső háznagy felszó. lalása után elhatározták, hogy a női tagozat december 22-én, vasáimap délután nagyszabású művészi műsorral egybekötött ismerkedési délutánnal kezdi meg működését.